Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 95. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 95. szám. Csütörtök, december 2. MIMIIM f es Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. — SlőfizeLási árak : = Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 1+ fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR- PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Di1. Prokopp Ggula és Brenner Ferenc. VIDÉKE Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda) utca 485. szám.-- Kéziratot nem adunk vissza. ■■. & jövő munkásai. (F. Ö.) Magyarországot földmivelő államból — iparos állammá tenni! Kossuth Lajos jelszava volt ez mindvégig. Sok idő mullott el azóta. De azért még ma is csak azt tartják mindannyian a boldogulás politikájának, zöld asztal mellett, vezető-cikkekben, kortestanyákon, piros bársonyszékből, bankettek szellemes toast- jaiban, csak kár, hogy e fenséges ige még mindig csak — jelszó. Hiányzanak az úttörők, kik csákánnyal edzett kezükben, érzéssel ^szivükben, nemes gondolatokkal tfejükben s pénzzel zsebükben indulnának arra az útra, melynek rvégcélja a magasztos programm imegvalósítása : az új Magyarország megteremtése. Viszonyaink csak akkor fognak ^gyökeresen megváltozni, ha majd ^kereskedőnek lenni, nem lesz oly inagy szégyen, mint mostan. Hiszen Jtanult ember nem megy e pályára. Ilnkább növeli a paciens nélküli corvosok, meg a kliens nélküli ügy- wédek számát. Pedig mennyivel termékenyebb dlenne munkássága azon a téren, hol művelt emberekre nagy szükség van, hol tudását sikeresen érvényesíthetné. Mert a XX. század kereskedőjé- től az egyszeregyen, a levelezésen, könyvvitelen s a disziráson kívül mást is megkívánnak. A mértékek s a pénznemek ismerete sem elegendő már. Szellemi táplálkozását kell, hogy máshonnan is merítse, ne csak a napilapokból, ha a nagy, érdemes munkából becsülettel akarja kivenni részét. Ha a közéletben is szerepet kiván játszani s nemzete erősbödésére, vezetésére áldásosán akar befolyással lenni. S a nagy Nyugaton, ez úgy is van már. Ott nincsenek kiváltságos osztályok, amelyek mindent intézzenek, irányítsanak mások beleszólása nélkül. A küzdés terén mindenki egyenlő. Kereskedőinknek széjjel kell tekinteniük a nagy világban, a térképeket kell forgatniok, hogy megtudják, vájjon a szélrózsa melyik irányában találnak megfelelő összeköttetést, jó piacot, terményeink, készítményeink elhelyezésére. Az ő nemes tisztük az, hogy az óhajtva óhajtott „iparos állam“-ot megteremtsék. S ez áltváltozásról a gyárak hatalmas kürtői fognak a leg- impozánsabban tanúságot tenni. Tán ekkor a kivándorlás statisztikája is enyhébb képet fog nyújthatni. . S mivel a nagyvilággal dolgozik, kell, hogy anyanyelvén kívül még más nyelven is beszéljen és írjon, hogy könnyebben juthasson előre. Kell, hogy műveltsége utat törjön az ország ügyeibe való beavatkozásba is. Hogy szolgálatába hajthassa a mozgató erőket, vasutat építhessen, hidakat emeltessen, folyót szabálycztasson, telefont, távírót foglalkoztasson, parányi helységekből hatalmas városokat fejlesszen. Ez az ideális állapot nem csupán a képzelet játéka. De, hogy ezt elérhessük, kell, hogy némi változásokon menjünk keresztül. Kell, hogy a kereskedő meg az iparos osztálynak is megadjuk azt, a mi őt illeti: emberséges életmódot, becsülést, tiszteletet. Adjunk tagjainak időt és módot arra, hogy fejleszthessék tudásukat, hogy kielégíthessék ambíciójukat s igy hivatásuknak derekasan megfelelve, hazájuk hasznára váljanak. De ebbe már az iskola kérdése is közbeszól. Tán el lehetne választani az érettségit az egyéves önkén- tesi jogtól? Hiszen a legtöbben azért tanulnak, hogy a hároméves víg élettől szabaduljanak meg. S ha már a görög tűzpróbát kiállották, hát az egyetem, meg a bankok kapuit döngetik. A kereskedelmi iskolának az árukereskedelem részére is kellene nevelnie használható embereket, kik aztán új életmódot teremtve, tudásuk alapját tovább építhetnék, hogy győzelemre segítsék a tőkét meg a munkát. Sok idő telik el még, mig majd e hatalmas trias fogja kereskedelmi politikánkat irányítani. Addig is, műveltség, óh, jöjjön el a te országod, hogy megteremtsd a — jövő munkásait. Felhívás! Magyarország valamennyi tekintetes Tanítótestületéhez. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tanítótestület folyó évi november 5-én megtartott gyűlésén Bozsik Béla egyesületi tag a következő előterjesztést tette: „Ha nyugdij viszonyainkat a Magyarországon bármely hivatalban, vagy munkálatban alkalmazottaké, „Esztergom és Vidéke“ tárcája Jól Választott. Irta: Kántor István. Oh ragyogó lapja a magyar történeleminek, dicsőséggel teljes 1848! Ami dicső, szép és nemes tulajdonság swan a magyarban, a főurtól az egyszerű jcpórig pazarul, egymással vetélkedve ra- ^gyogtatja. Mintha az Úristen is gyönyörködnék a magyar lélek nemességében, icoróbára teszi és a megpróbáltatás örömét Lrjzúditja ránk, melynek kínjai alatt más érnép leroskadt volna, de a magyar, mint :Lf.:űzben a vas, acéllá edződik, hogy lelki Bnagyságának oly ragyogó példáit mutassa, jrrmelyek bámulattal töltik el a világot. Talán példakép állított bennünket né- eoei elé, hogy lássák, az igazi hazaszere- }e.:et micsoda dicső tettekre képes. Vagy talán büntetni akart, hogy szilaj, üíiürü vére okozta féktelen indulatában el- öKövetett bűnökért lakoljon és megtisztulva imninden salaktól, lelkének dicső tettei, mint !S“gy üstökös, ragyogják be az eget: bá- jrmulatot, rokonérzést és nagyrabecsülést idébresztve maga iránt az idegen népek [irrnillióinak szivében. I Mindegy, csakhogy megvolt. 1845. évet Írtak e kicsi történet kezdetén. Ott, hol az Ihrács patak a Garamba szakad, hegyektől körülvett völgyben fekszik Jálna, a Lovassy-család birtoka. A család arról nevezetes, hogy e nemzetiség lakta vidéken minden belső cselédsége szinmagyar: az alföldről hozta fel őket. Különösen az öreg Lovassy buzgól- kodik azon, hogy a magyar szó terjedjen a külső cselédség között is, ami miatt sokan mosolyognak, el is nevezték őt különcnek. Történetünk egy kis erdei lakba vezet. Egy hideg, zimankós téli napon bánatos arccal, gondolataiba merülve ül a kemence mellett Erzsók, Kovács Palinak, az urasági vadásznak a felesége. Maga a megtestesült fájdalom. Sőt az egész lakon meglátszik, hogy a bánat, az örökös siránkozás tanyája. Hej, pedig de máskép volt csak nem rég is ! Mikor még a Gazsi gyerek járta atyjával az erdőt, milyen öröm és megelégedés lakozott Erzsók szivében. Hanem az ura, a vadász, szilaj természete örökös bánatot hozott mindnyájokra. Immár három éve, hogy a hirtelenharagú ember 12 éves fiát, Gazsit, a háztól elűzte egy csekélység miatt. Azóta lett az egykor vidámlelkű Erzsók oly bánatossá. Most is a gyereknél jár szomorú gondolata: vájjon merre van, hol bújdosik e nehéz időben ? A vadász mogorván lép be szobájába. Egy pillantás feleségére, a vér agyába tódul, szivét az elkeseredés marcangolja. Nehéz indulatában egy förtelmes szitok hagyja el ajkait* A szegény asszony ijedten ugrik fel és kérlelően emeli kezét ura felé. — Már megint! — ordítja képéből kikelve a férfi — mikor lesz vége ennek az örökös bánkódásnak ? Tehetek-e én arról, hogy nagy haragomban nem tudok magamon uralkodni ? Azért nem kellett volna annak a gyereknek bennünket itt hagyni. Vagy ha már elment, miért nem jön vissza? Hisz azóta nekem sincs egy nyugodt pillanatom. Valahányszor az erdőbe megyek, mindig azzal csittitom háborgó szivem, hogy ha este megjövök, itthon látom őt. Jaj, ha elpusztult ! . . . Nagy az én bűnöm, — szólt ellágyulva — hogy úgy próbára tett az Isten. — Ugy-e, csakhogy beismered — szólt könnyezve az asszony. — Három esztendeje imádkozom már, egyre imádkozom, hogy hozza vissza Isten a fiamat, de te káromkodásoddal lerontod azt, amit én épitek. ígérd meg, többé káromló szót nem ejt ki szád ! — Megígérem én, de hiába ígérem. Nekem az Istent meg kell engesztelnem valami jótettel. Megvallom, Erzsók, én meg három éve gyűjtök. Tudod, hogy szülőfalunk tornyában nincs harang, a tűz elpusztította. Én oda egy kis harangot akarok venni. Még nincs meg az ősz-, szeg, de meg lesz, mert akarom. 1848 Harsogva zúg végig az országon a vészkiáltás: „Veszélyben a haza ! “ Minden magyar szív megdobban e kiáltásra. Nincs pénz, nincs katona ; de csak ma nincs, holnap már van. A magyar úrnő leveszi nyakáról a drága családi ékszerét és oda teszi a haza oltárára ; a gazdagok ezresei mellett ott gyűlik a pór fillérje és — van pénz. A serdültebb tanuló ott hagyja az iskolát, a tanár ketedráját, a lelkész szószékét, az iparos szerszámait, a földműves ekéjét, a főúr palotáját és alig serdülő ifjútól az aggkorig sietnek a zászló alá és — van katona is. A Lovassyak kastélyában nagy élénkség uralkodik: a felvidék magyarsága gyülekezik ott, ki pénzt hozott, ki meg honvédnak jelentkezik. Az öreg Lovassy, mint egykori nagyrangú tiszt, szervez egy zászlóaljat; fia a legelsők között állt be honvédnek, már ott harcol a déli seregnél. Kovács Pali, az urasági vadász, magyar szivét is nagy erővel ragadják az események. A búskomorság eltűnt arcáról, ahelyett a lelkesedés lobogó lángja ég szemeiben. De bizonyos tétovázó küzkö- dés is észlelhető rajta. Végre nem állhatja tovább és e szavakkal fordult Erzsókhoz :
