Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 94. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. november 28. véneiét és egyeb kedvezményt nyújt az iparosnak, de még az esetleges verseny ellen is megvédi, ameny- nyiben hasonló iparral foglalkozóknak semminemű támogatást nem nyújt. Ép az ellenkezője történt tehát nálunk e tekintetben, mint pl. az iparállamok tipikus országában, Angliában. Ott egy évszázaddal ezelőtt már praktikusabban fogták fel az iparfejlesztést, mint minálunk mostan. Nálunk t. i. a vas- és szövőipart tekintvén az ország létérdekét képező iparnak, minden állami támogatást úgyszólván csakis e két ipar számára tartogattak, de ezen két iparban nem egyeseket, hanem mindenkit támogattak. A piacok megteremtésénél mindegy volt, melyik gyáros az, amelyik odaszállít, főkellék az angolországi termelés volt. Ilyen felfogás mellett volt csak lehető az angol ipar világhírűvé való tétele. Minálunk legkedvezőbb fejlődési feltétele kétségkívül az élelmiszer- iparnak van. Városaink fejlődése, azok ellátása mind hathatósan közreműködnek ebben. Sajnos, eredményt e téren csak a hús és tejtermékek terén értünk el, mert ezen iparok a nagybirtok gazdálkodással legjobban összefértek. A vetemény és gyümölcs feldolgozó-ipar terén rendkívül hátra vagyunk, — épen kisbirtokaink rossz elhelyezkedése folytán, lévén azok túlnyomó részben a városok forgalmi rayonján kívül elhelyezkedve. Már ez magában is igazolja azon felfogást, hogy városi élelmezésünk és élelmiszer- iparunk közös érdeke, hogy a parcellázásra kerülő területek városokhoz közel eső helyeken feküdjenek. A miniszteri törvény-tervezet, itt ezen a nyomorult, kihalt pusztán ? Állat ? . . . Ember? Honnan? . . . Némileg megnyugodva dűltem ismét vissza kemény fekhelyemre, midőn újból egy még erőteljesebb, nyirkos sóhaj suhant át. „Ez már való!“ — szóltam önmagamhoz. Agyam őrületesen kezdett lüktetni, lelkem kínosan vonaglott e gyötrő [élelemben. Ki tudja, hol vagyok ? ily egyedül, ily védtelenül . . . Valami homály kezdett ekkor derengni, s rám hirtelen egy tűzben égő szempár tekintett, s egy rekedt emberi hang szólalt meg. Közben száradt, aszott alak emelkedett fel, valami bölcsőnek látszó agyagtömegből. Félig eszméletlenül hallgattam szavait, melyek mintha valami tompa mélyből törtek volna fel. — Ember vagy, élő?! Szentségtörő, kutató, ki nem sajnálsz időt, fáradságot, csakhogy minket bolygass, kutass az eltűnt történetnélküli múltúnk után, hogy fennmaradt emlékeinkből olvass, Ítélj, következtess időnkre, mivoltunkra ! — Kocirára teszed élted, — csakhogy megfejthess egy olyat, ami a homályba van még temetve. — Ti emberek, tudni, látni akartok mindent, — de sajnos, kevés az anyag, kicsi a tér, parányi az elmétek képessége s akarat-szabadságtok ! — Pedig, de sokat tud ma regélni minden. Kérdezd a földet, ősanyánkat. Mit tud, mit rejt mélyében ? Nézd a tenger televény talaját, mit hajdan őserdők, népek rengetege borított. mely a parcellázás ügyét rendezni akarja, mindezen eszméktől távol állva, csak a földnek megszerzését akarja biztosítani a gazda számára, mig azontúl már a saját emberségére bízza a boldogulást. Ezen törvénnyel bizony aligha fogja megakadályozni a kivándorlást, mely oly rossz termésű evekben, mint épen a jelenlegi, egyes helyeken már az aratás után közvetlenül is óriási mértékben emelkedett, mert ezek a kis emberek, sajátos viszonyainknál fogva, nincsenek abban a helyzetben, hogy akár anyagilag, akár szellemileg meg tudnának felelni azon követelményeknek, melyeket a mai modern termelési viszonyok a gazdáktól megkívánnak. És ha Tokaj környékének gazdái az államtól szőlőterületeik felújítására szolgáló kölcsön teljes elengedését, vagy pedig e kölcsön teljes kamatmentesitését kérik, — valószínűen nem eredménytelenül, — népességünk, mely attól közélelmezésünk javítását s élelmezési iparunk, mely fellendülését reméli ezen állami akciótól, elvárhatja, hogy az állam nem fog fukarkodni ott, ahol az egyetemes érdek tőle oly áldozatot kíván, mely csakis belső megérő- södésünkhez vezethet. Kg A rovarkárok s a madárvilág. Az 1905—1908. évi sziléziai kísérletek megdönthetlenül beigazolták, hogy a kultúrnövények rovarellenségei ellen a leghathatósabb, legolcsóbb és legbiztosabb védeke- kezési mód az éneklő madarak szaporítása. Az utóbbi időben a levegő dalosainak száma Európa szerte megfogyatkozott. A szomorú jelen— Ti emberek, csak következtettek in- nen-onnan, de a biztos valót igen ritkán tudhatjátok meg. — Nézz, tekints a besüppedt romokra, melyek talán többet tudnak, mint ti mind. Azok, átélték, átszenvedték a létet, mig ti csak olvastok, valónak hisztek sokat, mindent. Micsoda harcok folytak e helyen, micsoda lelki sáfárkodások menekülő szentélye volt ez a nyomorult üreg ? . . . — Vad, marcona nép lakott e buja növényzetű vidéken. Én már akkor, réges- régen itt pihentem. Gazdagság, fény, pompa honol itt mindenütt. De egyszerre csapás-csapasra jött, ahol a tűz nyelve, — hol a tenger bősz árja ragadta el kincseiket, s egyszerre távolból zugó orkánként tört egy idegen vadtörzs ide, s elsöpörte a benszülöttek hatalmát, ezrével öl- dösték a népet s a megmaradtakat meg nyomorult rabszijra fűzték. A legyőzőitek áthozták a települőket. Megváltásért, szabadságért könyörögtek épített isteneiknek ; de azok hideg, néma szobrok maradtak. Elnyomva, letörve az érdes hatalomtól, lenyűgözve az állatias pribékektől, önerejének a gyengeség silány űrébe kezdett veszni már, midőn egy ősz idegen jelent meg. E barlang volt lakhelye, honnan estende el-eljár a letört néphez, hozzá is jöttek egyesek, s nemsokára itt-ott valami halk suttogás keveredett a légbe, tanácskozásra ültek többen össze, de a korbács kegyetlenül sivitott közéjük, mire ismét dolgoztak, gyötrődöztek . . . — Egy zivataros éjjel azonban az istenek iszonytató haragjában óvatos lépség oka a ragadós állatok és tudatlan emberek pusztításán kívül abban rejlik, hogy a kertművelés és erdőkultura előrehaladásával a madárkák természetes fészkelő helyei, az odvas fák, a csalitos és bokros területek egyre ritkábbak lesznek. A madárvilág pusztulásának folyományaként pedig a rovarok rendkívül elszaporodtak. — Dresda szomszédságában levő tha- randi erdészeti akadémia, mely a Németbirodalom legrégibb enemű intézete, figyelmezteti újabban a gazdaközönséget arra a folyton fokozódó veszélyre, mely az apácalepke elhatalmasodasa következtében az erdőségek elpusztulásával fenyeget. Utal továbbá arra, hogy az eddig alkalmazott irtási módok sikertelenek voltak, amennyiben részben hiábavalók, részben oly költségesek, hogy e miatt nem alkalmazhatók. Ezzel szemben kijelenti a tudós tanári kar, hogy csakis a hasznos madarak elterjedésétől várható orvoslás; miért is a gazdászok fokozott figyelmébe ajánlja Borlepsch báró madárvédelmi intézkedéseit. Esztergom közönségének két év előtt bő alkalma volt, a saját kárán ismerni meg a rovarok okozta pusztítás nagyságát, amidőn ugyanis az egész gyümölcstermő vidék, de különösen a Kovácspataki erdő a kietlen sivárság képét mutatta s a hernyóktól ellepett fák undort keltve disztelenkedtek. A Balaton melléki fürdőző közönség, különösen a bakony nyúlványaival szegélyezett parton, szintén szerzett kellemetlen tapasztalatot e térén. Ott meg a bucsujáró lepke hernyója tette kényelmetlenné a szabadban való tartózkodást. A hernyó ugyanis fejlődés közben töb- ször elveti szőrös bőrét. Midőn a szőrök megszáradnak s a szél azokat szerte hordja, vagy ha az ember a fűben járkálva jut velük érintkezésbe csalán csípéshez hasonló és napokig viszkető hólyagocskákat tek nesze volt hallható. Mindig több és több alak gyűlt össze a világtól elrejtett helyen. Majd az a nemrég érkezett aggastyán kezdett beszélni. A fáklyák halkan sisteregtek, valami ihlettelt, valami magasztos volt a lég reszketése, midőn a marcona arcok lassankint lágyságot vettek fel, mikor meg-megcsillant egy-egy könny, azokban a szemekben, melyek nem is oly rég csak gyűlöletes bosszút, csak halált ismertek. S hirtelen egy zokszó tört fel, mire a letört szivek görcsös sikolya utat engedett a fájdalomnak, a megadásnak! . . . Valami tulvilági boldogságról beszélt a vándor idegen. Valami testvéri szeretetről, mely ha átfonja a lelket, eloszlik a világ keserűsége, megtörik a bánat, a kin, s az Isten egyedüli, a szerető, a legigazabb atya, irt ad az élet sorscsapásai ellen. — Tűrésre, békességre intette őket, s valami bölcs férfiről beszélt, ki annak az egy Istennek a fia, ki leszállt mennyei trónusáról a földre, emberi alakot öltött s igaztalan töviseket szenvedett az egész emberiségért, hogy bűn nélküli, ártatlan szenvedésével az örök kárhozattól, az örök halál birodalmából megváltson mindnyájunkat . . . — A fellegek zuhogtak odakint, mosták a kőhalmokról a vért. a bűnös nyomokat, melyeket a megtértek követtek el, nem is olyan régen. — S az új hit, melyben reményüket temették, feledtette velük régi életüket. Átváltoztak teljesen. Nem lestek ezután egymásra, nem igyekeztek egymást tiideznek elő a bőrön, melyek a vakarás következtében legtöbbször kisebesednek. A rovarok által okozott kár azonban sokkal nagyobb, mint a laikus ember gondolná. Pontos számítások alapján közölhetjük, hogy ezen élősdiek által okozott veszteség csupán Magyarországon, évente meghaladja a 160—200 millió koronát. Az „Esztergom-vidéki Állatvédő Egyesület“ mint a fönnebbi adatokból kitűnik, korántsem végez fölösleges, vagy érzelgős lélekre valló naiv munkát, midőn a hasznos emlősök és madarakkal törődik ellenben igenis számottevő, közhasznú tevékenységet fejt ki és fontos erkölcsi kötelezettséget teljesít, amikor az emberiség ingyen munkásainak, az igavonó barmoknak tűrhető megélhetést s egy kis kíméletet ; nem költöző honi madarainknak pedig, a zord téli napokon való csekély táplálék nyújtás által, a végszükségtől való megmentését kívánja biztosítani. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy ezzel az egyesület munka programmjakimerül. Bővebb tájékozást nyújtanak ez irányban az egyesület alapszabályai, melyeket az érdeklődőknek készséggel megküld az elnökség. Az elmondottakat előrebocsájtva azzal a kéréssel fordul az egyesület a nagy közönséghez, hogy tekintve a nemes célt, önzetlen munkájában őt támogatni szíveskedjék. Legcélszerűbben úgy történhetik ez, hogy minél számosabban lépnek az egyesület kötelékébe. A tagsági dij mindössze 2 korma, tehát oly csekély összeg, melynek befizetése senkinek sem okozhat nehézséget. Ennek fejében minden tag egész éven át díjtalanul kapja az „Állatvédelem“ című hasznos s igen bő tartalmú havi folyóiratot. Tagsági jelentkezéseket elfogad Buzárovits G. könyvkereskedése. porni le, hanem valami szent egységben forrtak össze egy lélekké, egy szivdobba- nássá. S gyakran gyűltek össze itt a közös imára, melyet megelégedett arccal köldtek fel ahhoz az egyedüli hatalmas felsőbb lényhez, mindnyájuk szerető meny- nyei Atyjához ? — Az a régi fantasztikus, babonás hajlam lepergett lelkűkről, a véres áldozatok elvesztették bűvös varázsukat, valami rejtélyes erő ledöntötte az ősi kőtömeg szertelen tisztét, valami tiszta bölcseség kezdett sarjadozni, mely vitte magával a poly- vát a tétlenség mély rétegébe, hol a képzelet gyarlósága magába temette örökre. — S a szív, a szeretet tana magasan lobogtatta tiszta lángját a rengeteg lelki sötétségben, melyet világával mindinkább eloszlatott. S a keleti égen feltűnt a hajnal derengő biborpirja . . . s isteni fényében a kultúra jelvénye: a kereszt. Hideg légáramlat özönlött a barlangba. Még mindig kábultan tekintettem magam körül, hol néma csendesség borított minden kődarabot. Sietve hagytam el éji véd- helyem s a felkelő nap aranyos sugarai mellett uj erővel ismét elindultam az erős emberiség kultúrkörének fejlődését a végeltemetéstől megóvott, a föld feletti rétegén nyüzsgő, ledült, sokat regélő ormai közt kutatni. Ferenczy Paula.
