Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 92. szám
1909. november 21. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 küldetnek szét. A hangverseny programját közelebbről még nem ismerjük, de a szereplőkről már most írhatunk. A zongora számokat S. Danko Sári, ifj. Paulo- vits Géza adják, kiknek művészi játékát már nem egyszer volt alkalmunk hallani. Közönségünk előtt még ismeretlenek, de kiváló képességükről már sokan halhathattak. Bába Rószikának, aki bájos és tartalmas hangjával már nem kis elismerést szerzett magának és Glusek Lóránd- nak, a zeneakadémia volt növendékének, aki mint kitűnő csellista, ügyes és képzett kísérőjével, Glusek Carmennel már több hangversenyen aratott magának zajos sikert. Úgy előreláthatólag nagy műélvezetben lesz részük azoknak, kik a december 7-iki kaszinói hangversenyen résztvesznek. — Ajándék a hazafias közönségnek Az aradi tizenhárom vértanú vesztőhelyének megváltására és a hősökhöz méltó monumentum emelésére rendezett sorsjáték iránt, amely páratlan nyerőesélyekkel kecsegteti a sorsjegyvásárlókat, országszerte legnagyobb érdeklődés mutatkozik, Dam- janichné levele oly mély hatással van a közönségre, hogy nap-nap után tömeges sorsjegy rendelések érkeznek a bizottság központi irodájához (Budapest VII. Akáczfa utca 39.) A bizottság újabban elhatározta, hogy minden 30 drb. 1 koronás Vesztőhely-sorsjegy vásárlójának, hálából ajándékul azonnal megküldi Vargha Ottónak 20 korona értékű pompás diszkötésű képekkel gazdagon illusztrált diszművét: Az Aradi Vértanuk Albumát. Amellett tehát, hogy a sorsjegyvásárlóknak nagy értékű nyereményekre is kilátásuk van, — mindjárt olyan ajándékhoz jutnak, amely körülbelül egyenértékű a 30 sorsjegy árával. — A bazilika főkapuja megaranyozva. Bogisich Mihály v. püspök, őrkanonok helyettes, a főszékesegyház főbejárójának kapuját bearanyoztatta. A tudós főpap áldozatkészségéből új köntöst kapott főbejáró, nagyban emeli azt a hatást, melyet a monumentális épület oszlopcsarnokával a szemlélőre gyakorol. — Népkonyha. A szt. Erzsébetről nevezett esztergomi jótékony ncegylet népkonyháját f. hó 28-án nyitja meg. A népkonyha költségeire adakoztak : dr. Fehér Gyula praelátus kanonok 50 kor., Havasi Jolán 20 kor. és Bleszl Ferenc tkpénztári igazgató 10 kor. A példa vonz— mondja a közmondás. Bárcsak itt is igaz volna a közmondás — sóhajtja az egyesület elnöksége — s kéri egyúttal a jólelkű adakozókat, hogy a népkonyha költségeihez adományaikkal kozzájárulni kegyeskedjenek. — Ipartestületi hitelszövetkezet alakítása. Esztergom város ipartestülete az alakítandó ipartestületi hitelszövetkezet ügyében e hó 28-án d. u. 3 órakor a saját helyiségében értekezletet tart. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A szövetkezet célja és haszna. Előadja Bellus Gyula szakosztály vezető. 3. A már szabályszerűen működő szövetkezetek elért eredményeit ismerteti Kleppek Alajos szám- vizsgáló. 3. A helyben megindított moz; galom eredményéről beszámol Molnár Ferenc pénztáros. 5. A minta alapszabályok felolvasása és tárgyalása. 6. Az üzletrészek értékének és fizetési módozatainak megállapítása. 7. Üzletrészek jegyzése. 8. . Az alakuló közgyűlés idejének megállapi- f tása. — Esküdtszéki tárgyalások Az esküdt- : széki bíróság őszi ülésszaka a hét folya- [ mán volt a komáromi kir. törvényszéknél, i ahová mi — sajnos — még mindig tar- 1 tozunk, amióta elvitték törvényszékünket. . Az esküdtszék két esztergommegyei ügyet i is tárgyalt. Az egyik Csente József 19 uéves esztergomi kőművesinas ügye volt, , aki a nyár folyamán elmulatva minden : pénzét, s mivel továbbra is mulatni akart, 1 letért a becsület útjáról és egy épülőfélben lévő ház előtt Király Istvánt, akit nem is ismert, téglákkal agyonvert, hogy pénzét tőle elvegye. Az áldozatnál azonban egy fillért sem talált. Az esküdtek a szándékos emberölés bűntettében és a rablás bűntettének kísérletében mondották ki bűnösnek, minek folytán a törvényszék nevezettet 10 évi fegyházra ítélte. A másik ügy Czibor Béla és Lajos (Kis) András ügye volt. Czibor Béla atyját, veje Lajos (Kis) András segédkezésével a szőlőben egy szőlőgyömöszölővei agyonverte, s hogy tettüket elpalástolják, a hullát az éj folyamán a Dunába dobták, miután nyakára egy követ kötöttek. Az esküdtek Czibor Bélát erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés bűntettében, mint tettest, Lajos Andrást pedig, mint bűnsegédet mondották ki bűnösnek, minek alapján a törvényszék Czibor Bélát 8 évi, Lajos Andrást pedig 5 évi fegyházra ítélte. — A magyar építőiparosok országos szövetségének helyi szervezete a budapesti központ szives közreműködésével nov. 28-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a város székházának tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart az alábbi kiválóan fontos tárgysorozattal: 1. A munkaadók szövetkezésének szükségessége. 2. Az ipartörvény reformja és a munkásügyi viszonyok törvényhozási rendezése. 3. Állásfoglalás a betegsegélyezési és balesetbiztosítási törvény sérelmeivel szemben. 4. Az iparosok anyagbeszerzési intézményeinek létesítése. 5. Az iparosok nyugdíjügye. 6. Az iparosok politikai érvényesülése. 7. Egyéb indítványok. — Közérdekű közlemény, E hó 15-én Tóbiás Z'sigmondnak az Esztergomban Deák Ferenc utcában levő magánzálogházában a következő tárgyak zálogosít- tattak el: 1 drb. szürke-zöldes-sárga csikós szövet körülbelül 5 méter, 1 darab feketés szövet körülbelül 5 mtr. 1 drb. barnás szövet sötét-szürke csikókkal körülbelül 5 méter, 2 darab (1 pár) sötétzöld függöny napraforgó virágokkal, világos szürkén kivárva, a virágoknak csak a felső része van kivárva, alul-fölül zöld rojtokkal, sárga klottal van bélelve. Minthogy e tárgyak valószínűleg lopásból erednek, felhívom a károsultat, hogy hivatalomban jelentkezzék. Esztergom, 1909. november 20. — Rendőrkapitány. — Uj Szakosztály. A ipartestület vezetősége tudatában annak, hogy iparasaink boldogulása a jelen hiányos törvények mellett leginkább a szakmánkénti csoportosulással érhető el, mindent elkövet, hogy a testület kötelékébe tartozó iparosok saját érdekeiknek védelme és előmozdítása céljából szakonkint egyesüljenek, így legutóbb a kalaposok és szűcsök szakosztályát alakította meg, amelynek vezetőjévé a szakiparosok bizalma nyomán Farkas Adolf jónevű kalapos mesterünk választatott meg. A szakosztály azonnal megkezdte működését. — A párkányi ipartestület ma házavató díszközgyűlést tart. Az ünnepséget társasvacsora zárja be. — Hamisított vaj forgalombahozatala. Felmerült esetből kifolyólag elvi jelentőségű határozatban mondotta ki a földmi- velésügyi miniszter, hogy az 1895. XLVI. t.-c. szempontjából a vaj hamisított voltáért nemcsak a közvetlen árúsitó, hanem a közvetítő is felelős. Ha az ő közvetítésével hamisított élelmicikk kerül forgalomba, mint forgalombahozó büntetendő. — Nagy gabonalopás- A Strasser és König gabonakereskedő cég párkányi gabonaraktárában már hetek előtt észrevették, hogy az ott felhalmozott gabonát valaki megdézsmálja. Ez ideig nem tudtak rájönni, hogy ki a tolvaj, mig végre tegnap éjjel elfogták a dézsmálókat. A cég ugyanis a a csendőrséghez fordult, mely egy emberét az éjjelre a raktárba rendelte. A csendőrnek nem kellett soká várakozni éjfélkor kinyílik a raktár ajtaja és azon 4 ember lép be, akik egy-egy zsák gabonát vállaikra emelve távozni akartak, a csendőr azonban az egyiket megragadta, mig a másik háromnak sikerült elmenekülni. A csendőr és az elfogott között kemény küzdelem támadt, melyben a csendőr volt az erősebb ki is ' sípjával segítséget kért és ez meg is érkezett. így azután az elmenekült hármat is elfogták. A tolvajok párkányiak és álkulccsal hatoltak be a raktárba. — Apponyi legújabb rendelete. a vallás és közoktatásügyi miniszter körrendeletét intézett az összes tanfelügyelőkhöz az ifjúság erkölcsi nevelése érdekében. A rendelet utal arra, hogy a népoktatási intézetek tanulóinak erkölcsi érzületében kóros elfajulás tünetei észlelhetők. A tapasztalat megdöbbentő példákat szolgáltat, melyek nemcsak a felnőttek és serdültebb ifjúság, hanem az ifjú tanköteles korban levőknek erkölcsi züllöttsé- géről tesznek szomorú tanúbizonyságot. A baj elsősorban a társadalom legalsóbb és legszegényebb rétegeinek gyermekeinél mutatkozik. Azért erélyesen utasítja a tanfelügyelőségeket, hogy hassanak oda, miszerint az iskolák intenzivebb módon fejlesszék az ifjúság erkölcsi érzékét; igyekezzenek szeretetteljes módon a lelkűkre beszélni és őket az erkölcstelen magaviselet követésétől visszatartani. A tanítók a hitoktatókkal egyöntetűen járjanak el szigorúan kötelezzék a gyermekeket a templomba járásra. Továbbá intézkedik a rendelet arra nézve is, hogy a fiuk a leányoktól elkülönítve taníttassanak. Ez a miniszteri rendelet igen szép és mi is helyeseljük, de hiányzik belőle a humanitás. Az erkölcsi nevelés meddő munka, ha az iskolás gyermek ruhátalan és az éhségtől ájuldozik. Kulturállamokban mindenekfelett ezen segítenek, mert a gyermeket gazdasági tőkének tekintik. Az ilyen rendelkezés persze kimaradt a rendeletből. A fiúk és leányok külön való oktatását is hiába rendeli el a miniszter, mikor köztudomású, hogy a magyarországi iskolák túlnyomó része egy tanitós osztatlan iskola. — A parcellázás ellen, a föídmiveiés- ügyi miniszter most adott ki egy rendeletet, melyben a főispánoknak s ezek utján a községi jegyzőknek szigorúan meghagyja, hogy ha községükben 100 holdon felül levő birtok kerül eladás alá, akkor neki erről haladéktalanul tegyenek jelentést. Mert napjainkban az eladásra kerülő nagy birtokokat rendesen spekuláló föld parcellázok veszik meg, akik a nagy birtoktestet szétdarabolják azután eladják kis embereknek és túlmagas százalékot nyernek egy-egy sikerült üzlet lebonyolításán. A parcellázásoknál tapasztalt visz- szaéléseknek akarja ezzel elejét venni a miniszter. — Az iskolaszék joga. Apponyi Albert gróf kultuszminiszternek egy rendelete érkezett a törvényhatóságokhoz, amelyben értesíti őket, hogy a jövőben az izraelita hitközségek a felsőbb iskolákban nem lesznek jogosultak a hitoktatásra felügyelni. Ezen jogukat csak a népiskolákban gyakorolhatják. — Intézkedés az alkoholizmus ellen. Beregvármegye tisztikara az alispánnal az élén elhatározta, hogy a vármegye területén az összes korcsmákat és pálinkaméréseket ünnepeken, vasárnapokon és a sorozások alkalmával bezárják, illetve a vármegyének erre vonatkozó szabályrendeletét ily értelemben a törvényhatóság utján megváltoztatják. — Uj peuzek. Az osztrák képviselőházban a napokban egy törvényjavaslatot terjesztettek be, amely azt célozza, hogy egy új éremtipust, két korona értékű érmet készítsenek. Az új pénzből Ausztriában és Magyarországon körülbelül 25 millió darabot vernek. Azonkívül 100 millió korona értékben új egykoronást bocsájtanak forgalomba. A pénzekhez szükséges ezüstöt a Magyar és Osztrák Bank készletéből a régi egyforintosok fogják szolgáltatni. Szó esett arról is, hogy 160 ezer korona értékű új 10 koronás bankjegyet bocsájtanak ki. = Korona Bioskop állandó mozgófénykép színház a Korona szálloda színházi helyiségében. Előadások szerdán, csütörtökön, szombaton, vasár- és ünnepnapon. Hetenkint háromszor uj műsor. Legközelebbi előadás szerda, csütörtökön teljesen uj műsorral. Műsor 21-én. 1. A király mulat. — 2. Hódítás. — 3. Egy ember, aki a fején jár. — 4. Orgona virág, realisztikus. — 5. A három barát, színes, — 6. Ha a szerelem is akarja, komikus. Ezenkívül több műsoron kívüli szám. A hölgyek igen kéretnek a kalap nélküli megjelenésre. Az előadások kezdete este 7 és 9 órakor: vasár- és ünnepnapon 4., fél 6., 7 és 9 órakor. Az előre megváltott fenntartott helyek 80 fii. Bérletjegyek 1 füzet 12 jegy 6 korona. Csikós - a SSU Selyem Armure - " és „Henneberg“- selyem 1 K 35 f- től feljebb, bér- mentve és vámmentesen. Minta postafordultával. Seidenfabrikt, Henneberg in Zürich. (5) SPORT. Felhívás a „Magyar Ebtenyésztők és Ebkedvelők Egyesülete“ alapítására. Európában alig van ma már állam, amely kutyatenyésztéssel szakszerűen nem foglalkozik, alig van ország, amety ebértékesitést széliében és nagy sikerrel nem űz. Az ebtenyésztő egyesületeknek, klubboknak külföldön óriási a száma; gyakran egyetlen városban több ily klub van ; ott a kiállítások, díjazások egymást érik; a fajták tiszta vérben való fentartá- sára és tökéletesbitésére a törekvés általános s eladott állatokért a bevétel sok államban egyszerűen mésés. Tudvalevő, hogy hazánkban is megpróbálkoztak ily irányokban, de a dolog — sajnos — két ízben is fiaskóval végződött. Nem szükséges kutatnunk : miért; számoljunk inkább azon vigasztalan ténynyel, hogy Magyarországban, ahol sok százezer embernek van kutya birtokában, ahol az ebkedvelés oly nagymérvű: alig van néhány igazán kiváló ebtenyésztésünk ; nincs ebtenyésztő országos egyesületünk, klubbunk ; nincsenek már évek óta kutya- kiállitásaink, díjazásaink, de igenis vannak horrend kiadásaink ebekért, miket külföldről importálunk. S hogy a dolog még szégyenletesebb legyen : saját ősi fajtáinkért pl. magyar komondorért a külföldhöz fordulunk, annak adózunk még ebben is súlyos százezrekkel, fizetvén pl. élemedett magyar komondorért, melyet a német birodalomban neveltek, 100—200 koronát, sőt adván ennyit 3 hónapos kölyökért is. Alulírottak ez állapotokat már nemzet- gazdasági szempontból is tarthatatlanoknak ítélvén, elhatározták, hogy országos ebtenyésztő egyesületet alapítanak avval a célzattal, hogy az ezen kérdésben bármiként is érdeklődőket egyesítsék és ilyen közös, egyesült erővel az ügyet minden részletében életre keltsék, fejlesszék, előre vigyék, javára az ügynek, javára az egyesület tagjainak. Hasonló, kiváló egyesületek mintájára, de szorgos tekintettel hazai viszonyokra és követelményekre, vezetné, irányítaná ez ügyet az egyesület; rendezne díjazás-