Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 9. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. január 31. ezeket a kiáltó visszaéléseket hány- torgatjuk, még akkor is az államnak az adófizető polgárokkal való bánásmódjára gondolunk, arra, hogy a polgári becsületszó ünnepi palástjában tisztes vallomást akart, midőn az évi jövedelmek egyenes adóban 10% át, a mely járulékaival, a községi pótadóval, a betegápolási adóval és egyéb elsorolhatatlan közterhekkel bízvást kétszer annyira tehető, — követelt. Ezt bevallani igazság szerint nem is lehetett. Nem kell senkitől kérdeznünk, hogy elavultnak tartja-e a régi adótörvényt, a mely a harmadik osztályú kereseti adóval megrovott polgárságtól jövedelmének egy ötöd részét kívánta bevasalni ? Valóban mar nagyon régen megérett az idő, hogy egy igazságos adótörvény lépjen életbe, a melynek bázisa az legyen, hogy állapíttassák meg becsületesen minden egyes adófizetőnek évi összes jövedelme és meg- állapittatván a kis existenciák adómentes létminimuma, — a módosabbak a nagyobbb jövedelemmel bírok viseljek progresszív módon az állami kiadások terheit, a többiek is e terheket jövedelmeik aranyában. S ükség volt erre a törvényre, mert valóban a regi törvénynek számos olyan kibúvó helye van, ahol az adó nem fizetők kényelmesen átsiklottak és az állam- kiadasok terheit átengedtek azoknak az „adóalanyoknak“, akik viszont igen is közeli kezeügyében voltak a fináncoknak. Megszűnt az az idő, a mikor a nép hangulatával egeszen biztosan lehetett játszani, ha a demagógia elkiáltotta: a „nem fizetünk adót!“ című sokszor hangzott kortes jelszót. Ma már nincsen olyan falusi népköri tag, a ki elhinne, hogy akármelyik állam fenntarthatná intézményéit adófizetés nélkül. Tudatában van mindenki, hogy az állam méltán szed adót a polgároktól, mert intézményes alkotásokat ad vissza s oly intézményeket, melyek bársonyos képű koldusdiákot. Patyolatágyon született az, aranybölcsőben ringatták . . . Nem is fiú ez, hanem leány . . . Azért az a százrétű köpeny rajta, hogy a keble domborúságát elfödje, a nagy öblös süveg a fejen, ez meg a kontyába csavart hosszú aranyhajái takarja. Úgy bizony : szépséges szép hercegleány az, a dicső Zrínyi Ilona nagyasszonyunk mag zatja, s a fölséges fejedelmünk, Rákóczi Ferenc véréből való vér . . . Bécsben tartotta fogságban idáig őt is a német, hanem most kiszabadult és eljött közénk, hogy segítse a szegény magyart. A fringiát nem bírja gyönge keze, hát pennával szo'gálja a szent szabadságot. Úgy bizony. Azért szereti úgy a generális, azért kiséri minden lépését Csajág hadnagy úr, Bottyán apó szekretáriusa, azért vigyáznak úgy rája, hogy még a fúvó széltől is megóvják ... De kár is volna érte, ha valami baj érné. Őrizze az Isten . . . Imigy suttogott a mesefa a lányos képű György diákról. És szállt a mese táborszerte szájról- szájra, itt elvettek belőle, ott toldottak valamit hozzája, valamit, de rejtelmes, titokzatos maradt azért mindenképen. Egyik igy, a másik úgy gondolta a rejtély megfejtését. Borz Istók, a fűrészbajuszu, villaszemű sztrázsamester példának okáért egyre azt hirdette, (de persze nem sok hívője akadt) hogy a diák ugyanaz a személy, akit ő egyszer őrt állván a bakonyi táborszálláaz állampolgár jövedelmét fokozzák, és igy képessé teszik őket az adóterhek könnyű viselésére. Minden állam, mely azért emeli vagy rendezi az adót, hogy polgárainak intézményes alkotásokat nyújtson, a melyek az állampolgár boldogulását célozzák, — csak a legnagyobb dicséretre méltó. Olyan adótörvény, a mely kivétel nélkül mindenkinek legteljesebb tetszését elérje, olyanra nem számíthatunk soha. De nem számíthatunk arra sem, hogy az egymásra utalt társadalmi osztályok valaha kibéküljenek a közterhek bárminemű áthárításában, a meddig különféle életpályák és különféle jövedelmek lesznek. Az a törvényjavaslat, mely nyolc részből áll es melyet meglehetős idegességgel tárgyal a törvényhozás, hosszú időkön át készült es kétségtelenül át van itatva az uj szociális élet tartalmával. Nem szakit egészen a a régi rendszerrel, nem mer francia mintára, a tiszta jövedelem bázisára lépni, de kétségtelenül, hogy a progresszivitás felé halad, a létminimumot megállapítja, tetszik nekünk, hogy a külföldön huzamosabban tartózkodó adóját háromszorosra emeli, ezenfelül a nem altru- istikus alapon álló közkereseti és részvénytársaságok adójának kirovásánál — tegyük hozzá — igazságos mértéket tart. Remélni lehet, hogy a tárgyalások során az adóköteles jövedelem tételesen meg fog határoztatni és igy a tényleg be nem folyó jövedelem nem fog megadóztatni, a mi szerfölött igazságtalan lenne. Azt hisszük, világosabb szövegezést nyerünk az adó kipuhatolas rendszerénél s a névtelen feljelentések teljesen negligáltatnak. Könnyíteni fognak a több gyermekkel biró családapák adóterhein és rekompenzálni fogják a községeket, a miért az állami adókat beszedik. Úgy látszik az egyenlő teherviselés elve mégis eleven valóság lesz s az adómentessegek kedvezményei, son, nem bocsátott be a táborba, mivel hogy akkor szoknya volt rajta, holott épen akkor jött ki az a bizonyos kemény szoknya rendölet. A helyre is emlékszik — azt mondja — ahol megállította, egy nagy galagonyabokor mellett. Kosár volt az egyik kezében, a másikban valami virágféle és a Csajág hadnagy úr nevét emlegette . . . Ennyi szent. Erre hitet tesz akármikor. Arra is, hogy a személy fehérszemély volt és igy a diáknak csakugyan konty van a süvegje alatt. De, hogy különben ki és mi légyen, azt már ő sem tudja. Igaza is lehet a mesének, meg nem is. Nemcsak Borz Istók, más sem tudta meg a tiszta valóságot. Mesék hőse maradt a kis diák továbbra is. Pedig tűzön-vizén át, vészbe-viharba híven követte Bottyán apó seregét. Nem is idegenkedett nagyon fringiát forgató bajtársaitól. Tiszttel és közrenddel egyaránt szóba elegyedett alkalomadtán. Ha meg valamelyik írástudatlan vitéznek valami nagy sora akadt, amit mindenképen tudatni akart az otthonvalókkal, annak a baján is szívesen segített György diák. Olyan ékes levelet kanyaritott hamarjában, hogy a keményszívű harcosnak is kicsordult rá a könnye. Hát még otthon az érzékeny öreg szüléké, avagy a Julcsa lelkemé . . . Jó kedvében egyszer-másszor a tábortűz mellett el is mesélgetett (az igaz, hogy affele jó paprikás kuruc tréfákat, amilyeneknek Borz István volt a mestere,- nem tudott, de még csak meg sem hallvalamint az adó nem fizetés sok szédelgései végre megszűnnek. Egyébként pedig valljuk azt, hogy a legjobb, adótörvény igazságosan és becsületesen csak akkor megy át az életbe, ha az adókivetés minden funkcionáriusát az az akarat hatja át, hogy az államnak egyetlen polgára se viseljen nagyobb terhet, mint a mennyit évi jövedelme, kereseti viszonyai szerint megbir s ha az adó az évi jövedelem szerint igazodik. Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete csütörtökön délelőtt és folytatólag délután közgyűlést tartott, melynek legfontosabb tárgya a közvágóhíd használatáról, a husvizsgálat- ról, a husbehozatalról és a húskimérésről alkotott szabályrendelet és az ezzel kapcsolatos új vágóhíd ügye volt. Utóbbi a délutáni órákban került tárgyalásra, alig 20 képviselő jelenlétében. A 29. pontból álló tárgysorozat nagyrészt csak tudomásul szolgáló bejelentésekből állt, melyeken a közgyűlés hamar átesett. Az ügyek sorrendjében első érdemleges tárgy volt Várnai Adolf városi végrehajtó nyugdíjazási ügye, mely a törvényhatóság feloldó határozata folytán került ismét a képviselő- testület elé. A közgyűlés az orvosi vélemények alapján kénytelen kelletlen elrendelte a nyugdíjazást. Általános csendben olvastatott föl Békási Rezső kegydijazás iránti kérvénye, melyre a közgyűlés a sok méltánylást érdemelő okok figyelembe vételével, 500 K kegydijat szavazott meg, volt régi alkalmazottjának. Majd az ujo- nan alkotott husvizsgálati és közvágóhíd használati szabályrendelete került tárgyalás alá, mely szoros összefüggésben van az új vágóhíd ügyével. Ugyanis az új szabályrendeletben megállapított dijak és egyéb jövedelmekből rendelik födözni az uj vágóhíd építési költségeinek törlesztési összegét. A szabályrendelet, mely a szakiparosok és szakbizottságok vé’emé- nye és meghallgatása mellett készült, többkisebb módosítás mellett hagyatott jóvá. A szabályrendelet elfogadása után Tiefenthal Gyula mérnök ismertette az új vágatta az ilyesmit), nótára is gyújtott olykor a bajtársak nagy örömére. Koncs András, a brigáda vén tároga- tósa ilyenkor mindig megjegyezte ! — Olyan hangja vagyon, mintha az én öreg tárogatómnak a kölyke volna . . . Csak a kivoltáról nem szóllott soha egy árva szót sem a diák. A százrétű köpönyegét, meg az öblös süvegét emberi szem láttára soha le nem tette. Kezet sem fogott soha senkivel, egyedül Csajág hadnaggyal. A sátorába sem bocsátott be senkit, egyedül Csajág hadnagyot. A bajtársaknak persze szemet szúrt ez a nagy barátság. Suttogtak is róla eleget úgy maguk között. A tiszt urak irigykedve pajkos és hamis dolgokat mesélgettek, a közrend ellenben növekvő csudálattal szőtte tovább a mesék aranyszálát. Nyíltan azonban senki sem szóllott, faggatni sem merte őket senki, mert jól tudták, hogy a generálisnak legkedvesebb embere Csajág hadnagy. — Maga Bottyán apó pedig, aki mindvégig labanckémet sejtett különben igen kedves deákjában, egvre igy nógatta Csajág Lászlót : — Úgy, úgy Laci fiam, csak tartsd szemmel ezt a selymát. Mert az ilyen hamis szeműről sohasem tudhassa az ember, hogy mi rejtőzik a zúzájában . . .. Így telt-múlt el jó idő, mialatt egyre nőtt, lombosodott a mesék csudafája. Egyszerre azonban nagy hirtelenséggel csak elhervadott a mesefa és ki virított góhid tervét, számadatokban kimutatva annak jövedelmezőségét és a szükséges költségeket. Az uj vágóhíd terveit a képviselőtestület magáévá tette és elhatározta, hogy az építéshez szükséges 170,000 K kölcsönt fölveszi. Az új vágóhíd Sztgyörgy- mezőn, a régi helyén épül és jéggyárral, valamint a szükséges mellékhelyiségekkel lesz felszerelve. A modern és minden igényt kielégítő építmény a városnak újabb pénz-áldozatába nem kerül, mert a jövedelmezőségi számítás szerint, bevételeiből a kölcsön amortisatiója törleszt- hető lesz. A tervek a földmivelésügyi minisztérium jóváhagyása alá kerülnek és a jóváhagyás után, amelyre biztos kilátás van, az építés megkezdődik. Ezen fontos tárgy után elhatározta a~ közgyűlés, hogy az u. n. Erzsébet királyné ligetet, a katonai kórház mellett, katonáéit rendelkezésére bocsájtja oly célból, hogy ott a városi erdőből nyerendő fa anyaggal nyilvános park létesitessék. Ezzel a közgyűlés egy-két iskolai számadás helyben hagyása után, fél 6 órakor véget ért. HÍREK. Farsangi naptár. Január 31-én. A kereskedő ifjak önképző egyesületének műkedvelői előadással egybekötött táncmulatsága a Fürdőben. „ 31-én. Az esztergomi kér. szocialista építő munkások szinielőadással egybekötött táncmulatsága a Magyar Királyban. Február 1-én Kath. Kör szinielőadással egybekötött farsangi estélye saját helyiségében. „ 2-án. Az Esztergomi Kath. Legényegyesület szinielőadással egybekötött táncestélye a Fürdőben. ,, 6-án. A helyőrség tisztikarának táncestélye a Fürdőben „ 7-én. Az Esztergomi Szenttamási és Vízivárosi Katholikus Olvasókör szinielőadással egybekötött táncestélye a Fürdőben. ,, 13-án. A Kath. Kör. humoros estélye saját helyiségében „ 16-án. A rendőrségi alkalmazottak világpostával és tánccal egybekötött családias estélye nyugdíjalapjuk javára a Fürdőben. „ 20-án. A Kaszinó kabarét estélye. „ 23-án. A helyőrség tisztikarának jux-estélye a Fürdőben. helyette az igaz valóságé. És ez még százszorta csudásabb, szebb vala. . . . Úgy történt, hogy Csajág hadnagy egy ízben a Fehérhegyekben, a morva határszélén portyázgatván, labanctőrbe esett. Hirtelen valami rettenetes ítéletidő fogta útban az ismeretlen hegyi tájon. Választania kellett, vagy a zuhataggá dagadt hegyi patak sodra kapja el lovastul, mindenestül, vagy a hegytetőn álló vadász kunyhóba kell menekülnie. Nagy nehezen fölkapatott a kunyhóig, a melyből sunyi képű német vadász bujt elő. Mézes-mázos szóval, nagy alázattal üdvözölte és szívesen adott menedéket a bajba került vitéznek. Titkon azonban értesítette a közelben álló labanc őrszemet (be volt már erre rendezkedve, fizetett labanc kém volt) és mire az agyonfáradt, elcsigázott Csajág hadnagy szendergésé- ből fölébredt, vasas németek állták körül a kunyhót. Nem volt menekülése, még csak a halálba se, mert az a ravasz német a fegyverét is eltüntette. A következő napon, hogy e szomorú eset hire megérkezett a kuruc táborba, hült helyét találták a kis diáknak. Egy levelet hagyott sátrában, ez állt rajta: „Generális uram, vitéz bajtársaim, Isten veletek 1 Bocsássatok meg nekem, hogy elhagytalak benneteket, elmentem a labanchoz. A rabságba, a halálba vagy a kárhozatba, mit bánom én . . . Csajág László után mentem el, az én édes hites uram után . . . Mert nem voltam én György diák, hanem Rózsa diók . .
