Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 83. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. október 21. konyság tündérei, a derék magyar hölgyek megkezdik áldásos tnunká- jokat, aktuális dolog lesz hát egykét szót szóllani arról a már többször megirt s bizvást elcsépeltnek mondható témáról: Hogyan kell a jótékonyságot helyesen gyakorolni? El kell ismernünk, hogy nálunk Magyarországon a jótékonysági ügy magas fokon áll, szinte túlteng. Egyesek, testületek és hatóságok egymással versenyezve fáradoznak azon, hogy a szegénység és nyomorúság áldozatait segitsék s jótékonyságukkal pótolják azt a nagy hiányt, mellyel a természet a társadalom szűkös viszonyaiba került elemeit sújtotta. A jótékony intézmények fentar- tására a társadalom tehetősebb rétegeiben lelkes munka folyik, a nyomor enyhítése rengeteg pénzáldozatba kerül, amit főképen azok tudnak és éreznek, kiket kedvezőbb helyzetük a társadalomnak örökös adósaivá tett. Nagy erkölcsi elégtételül szolgál az érző szivű embereknek az a tudat, hogy emberbaráti kötelességüknek a jótékonyság állandó gyakorlásával eleget tesznek, sok embertársunknak a legnagyobb boldogságot szerzi meg az, ha tehetségéhez képest segítséget, támogatást nyújthat a sors nyomorultjainak. Távol legyen tőlünk még csak az a gondolat is, hogy a társadalom e humanistáinak nemes intencióját és példára érdemes cselekedetet bírálat tárgyává tegyük. Csak a dicséret s a legnagyobb elismerés kiséri az ő működésüket! De a való élet oly sok tanúságot szolgáltat manapság s a jótékonyság gyakorlásának eredményeiben annyi fonákságot dob a felszínre, hogy ezek mellett szó nélkül elsuhanni ma már nem lehet. Az első, ami szembeötlik, mindenesetre a hálátlanság szomorú jelensége. A társadalom jótevői jogba egyébként nem lehet, részből aratni. És úgy megkönnyebbült a szive, hogy végre határozott. Bement a kaszárnyába és sietve szedte össze holmiját. Talán még utol is éri Illés Gyurkát, ha nem késedelmezik. Aztán kinézett, ha nem látná-e valahol őrmester Guba Józsefet. Csakugyan találkozott az őrmesterrel, akinek megmondta mit határozott. Mondja meg a kapitány úrnak. Szekeres Pali sietve hagyta el a kaszárnyát. Útját egyenest Toponár felé vette. Erre van a legrövidebb út Szántó felé s Illés Gyurka is erre ment. Talán meg is találja itt a korcsmában, mert az a korhely ugyan meg nem állja, hogy be ne tekintsen egy üveg italra, aztán ha beszedett egy kissé, mézes kaláccsal se lehet kicsalni. Mikor Toponára ért, már bealkonyo- dott. Benézett a korcsmába, de itt azt mondták, hogy olyan legénynek, mint Illés Gyurka, még ma színét se látták . . . Szekeres Pali tovább ment, Büsü felé. Hanem alig ment ki Toponárból, észak felől sűrű, nehéz felhők kezdtek gyülekezni s azok a felhők még mielőtt kiért volna az országúira, egészen elborították az eget. Ezen közben ránehezedett a vidékre az éj. Szurok sötétség vette körül. A hold fényé nem világította be útját, csillagok nem mutatták az irányt, merre menjen ? Eltévedt s egész éjjel bolyongott a to- ponári mezőkön. Reggelre egy kis faluhoz ért, de úgy gal elvárhatnák, hogy nemes intézményeik kellő becsülésben és elismerésben részesüljenek elsősorban azok részéről, kik azoknak áldásait élvezik s kiknek legtöbbjét sokszor az éhen hálástól mentik meg. Ezer meg ezer példa van arra, hogy a nyomorultak javára létesített intézmények lekicsinyléssel sót érthetetlen ellenszenvvel találkoznak épen azok részéről, kiknek segítésére és támogatására létesültek. Ez a jelenség ugyan az igazán önzetlenül működő emberbarátokat nem igen fogja elkedvetleníteni, de lehetetlen, hogy gondolkozóba ne essenek az intéző körök afelett, hogy a mai jótékonysági intézmények élvezőinél milyen visszásságok tapasztalhatók. Az ingyentej, a melegedő szobák, a népkonyhák bizonyára a munkanélküli, de leg- főképen a munkaképtelen rétegek javára létesültek. Hogy a látogatói között találunk olyanokat is nagy számmal, kik erős szervezetüknél és munkaképességüknél fogva még a legzordabb időben is találhatnának foglalkozást, szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a jótékony intézmények látogatói legnagyobb számban ilyenekből kerülnek ki. A téli időben szünetelő munka a munkát különben sem kedvelőket egyenesen munkakerülésre ingerli s ez a sok ezerre rugó henye népség csendes menedéket talal azokon a helyeken, amelyek a nyomor és szegénység osztályosai részére állíttatnak fel. Vájjon nem visszatetsző-e az, hogy az igazán éhezők szájából munkabíró, de dologkerülő selejtes népség eszi ki a falatot? Nem fonák helyzet ez? Nem érdemes e felette gondolkozni ? ! És mi lehet ennek az oka? Nem más, mint a humanizmus túlhajtása. A társadalom kötelességének teljesítése közben talán nem képes észrevenni a jelenségeket, de hiszen a közjó szolgálata csakis rémlett előtte; sohasem járt ő ezen a vidéken. Meg is kérdezte a dülőuton szembe jövő öreg embert: — Bátyám uram, micsoda falu ez ? Toponáról jövök s Szilnek akarok menni, jól megyek-e ? — Bizony rossz felé jársz öcsém, mert ez a falu Hetes, ez az ut pedig Böhö- nyére visz. Hanem menj azon az országúton arra, amerre a nap kél, déltájban Szilba érsz. Fáradtan és rosszkedvűen ment az országúton, melyet az öreg mutatott. Most már utol nem éri Illés Gyurkát. Aztán, ha ez a fiú mégis megmondja Túri Katicának, hogy ő a regementnél marad, az a leány, mire ő hazaér, bizonyosan kisírja ragyogó két szemét. A nap már lefelé is fordult a kiderült égen, mire Szilba ért. Itt beszólt Kasza Pistához, akivel a múlt esztendőben együtt szolgált a regementnél. Ettől megtudta, hogy itt tegnap vásár volt s Illés Gyurka szántói vásárosokkal még tegnap éjjel tovább ment hazafelé ! Most már bizonyos, hogy megelőzi az a fiú, s az is lehet, hogy nagy bánatot szerez annak a szegény leánynak. Kaszáéknál csak annyit időzött, amíg az öreg Kaszáné szívességéből nagy éhségét csillapította. De amint a szili város végére ért, hát egyszer csak nagy zivatar támadt Szántó felöl, amely Koppányon és Döröcskén keresztül egyenest szemközt jön vele. Na, ha addig el nem éri az erdőt, amíg ez a felhőszakadás idáig ér, akkor jó szerencse lesz, ha a sziliakkor válik a maga értékében igazán közös jótéteménnyé, ha a gyakorlatban gonddal és körültekintéssel tudjuk szolgálni a nemes ügyet. Csak az arra érdemeseknek s az igazán megszorultnak legyenek nyitva a jótékonysági intézmények kapui, de még ezeknek is csak úgy, hogyha a jótékonyság élvezete valamely munkával van összekötve. Mert a népkonyhák és a melegedő szobák nem arra vannak rendelve, hogy a dologtalan elemeknek menedéket nyújtsanak, hanem arra, hogy a tehetősebbek jóvoltából az arra igazán rászorulók segélyben részesüljenek. A henye és munkátlan emberek szamára legyen a népkonyha összekötve a dologházzal, ahol téli időben foglalkozásra szorittassanak s ezáltal a koldulástól, vagy sok esetben a bűntől is megmenthessük a veszendő lelkeket. Ez volna az igazi humanizmus, melynek áldásait az egész társadalom érezné. Ellenőrzés nélkül egyetlen emberi intézmény sem állhat fenn. Rá vannak erre utalva a jótékonycélú intézmények is, — főképen a gyakorlatban, amikor a jótétemények élvezői sokszor a legérdemetleneb- bek, mig a talán arra érdemes és rászolgáló elem álszeméremből, vagy egyéb okból a támogatástól elesik. Az intéző körök legyenek figyelemmel erre a nagyon is feltűnő jelenségre s szívleljek meg e sorokat mindazok, kiket nemes szivük az emberek segítésének szolgálatába szegődtetett. Mert a humanizmus, elve minden túlhajtás nélkül csakis akkor fog áldásos eredményt elérni, hogy ha az a nemesebb értelemben vett közjó javára szolgál. Ne gyakoroljuk hát a közjótékonyságot, — bocsánat a kifejezésért — nyakló nélkül, hanem csak azt támogassuk, aki arra valóban rászorul s ha kell, kérjünk völgyben csatakossá ázva, valamikép meg tudja menteni a puszta életét. Hanem mégis elég szerencsés volt, mert csakugyan jókor ért le a Gelencey gróf Majorjáig, ahol a juhászgunyhóban, másnap délig, amig a rettentő égiháború és felhőszakadás tartott, bőségesen elég ideje volt gondolkozni: mit tart Túri Katica az ő állandóságáról, szive hűségéről? Mert, hogy az a bolondos Illés Gyurka megmondta, amit senki se üzent tőle, az bizonyosnak tetszett neki. Az eső jóformán még el sem ált, de mivel Szántó felé szépen kiderült, Szekeres Pali búcsút mondott a juhászkunyhónak és sietve tartott hazafelé! Kissé nehezen ment a gyalogolás a síkos utón. Épen nyugvóban volt a nap, mikor a dö- röcskei tetőre ért, ahonnan végig láthatott a szép Koppán-völgyön, Geréztől egészen az értényi erdőig. Ott, az erdőn innen, a hegyoldalban látszik Szántó. Olyan szép, szomorú volt az egész völgy, az egész tájék, de ő vidámságot érzett a láttára. Mikor a völgybe ért, elállta útját a megáradt Koppány folyó, amely a hidat is elhordta, csak egy gerendát hagyott belőle. Haragosan h nyta a folyó a szeny- nyes hullámokat, lstenkisértés volna rálépni arra a keskeny gerendára, hiszen azon is át-átcsapkodnak a habok. Ég és föld ellene esküdött! Vissza kellett mennie egészen a gerézdi nagy hídig két órai kerülővel, hogy az országutra juthasson. Azon estén bátran mehetett Szántóig. Öreg este volt már, mikor Koppányba munkát vagy egyéb ellenértéket olyanoktól, kik azt teljesíteni képesek. Ez az egyedül helyes módja a jótékonyság gyakorlásának ! fi ÍREK. A jószívű emberekhez! Auguszta Ő Fensége védnöksége alatt öt éve áll fenn a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület, melynek célja a tüdővész rettenetes pusztítását enyhíteni. Az egyesület már fölállított egy tüdőbeteg gyógyitóházat, ahol állandóan száz szegénysorsú beteget ápol. Évente az intézetben kétszáznyolcvan tüdőbeteget a jószivek irgalomadományából ingyen gyógyít. Van ezenkívül három tüdőbetegrendelő intézete, ahol ezreken segít. Csakhogy mi ez a veszedelemhez képest ? Minden esztendőben nyolcvanezer ember hal meg a mi hazánkban tüdővészben. A mohácsi csatasikon húszezer magyar vérzett el. És ezt még most is siratjuk. Azzal pedig nem törődünk, hogy a tüdövész négyszer annyi áldozatot ragad el. Mentsük meg sorvadó testvéreinket! Hiszen megmenthetünk belőlük ezreket, ha most mindazok, akikhez ennek a szívósan küzdő egyesületnek irgalomado- mány-gyűj tőtarsoly át elviszik, tehetségük szerint adakoznak. Talán még soha nem beszélt a néma száj fájdalmasabban, mint az egyesületnek a jószivekhez nyújtandó tarsolyán levő nyílás, mely azt mondja: „Asszonyok! Leányok! Jó lelkek! Kössetek a halottaitoknak szánt koszorúba egy szál virággal kevesebbet s azt ajánljátok föl a halál pitvarában levő tüdőbetegek meggyógyulására. “ A gyűjtött összegből elsősorban az életükért esedező tüdővészes betegeket gyó- gyíttatjuk ki, akik bizó hittel és az utolsó < reménnyel állanak küszöbünknél. Másod- - sorban új tüdőbetegeket gondozó házakat p fogunk építeni. Már gyűjtjük a második : ért. Épen tizet ütött a toronyóra. Meg- - gyorsította lépteit. Ha siet, tizenegyre . í Szántóra ér. Még beszélhet is Katicával. . Hogy örül majd az a leány! . . . Mert J egyenesen hozzájuk megy, úgy határozta. ■. Ugyan hová is menne ő, az árva fiú?... . Ott talán még puha ágyat is vetnek neki i: az első szobában . . . A koppányi horkónál csöndes dalrafß gyújtott: Nem jöttem én gyalog : Postakocsi hozott, Kedves kis angyalom Szive csalogatott. Közeledett Szántóhoz. Már látja a tor- - nyot, amint halványan kifehérlik a sötét Jí házfödelek és sűrű akáclombok közül. .1 Torony és akácfák úgy integetnek a sö- -( tétben : siess, siess ! Előtte volt a falu. Az ablakok sötétek >1: voltak, már mindenütt lepihentek. A nagyig; csöndben csak az ő kopogása hallatszott,. 1; az utcán végig. Egy kutya elcsahintottajßj magát, amint az első házak előtt elhaladt.„jj Mikor a templom alatt.befordult a közbe, ,s ahol Katicáék laktak, szive hangosan do- -o bogott, mikor pedig a szalmafödeles kis ei házat megpillantotta, majd kiugrott he- -e lyéből. Már látja az egész kis hajlékot. Azx ablak világos. Hat még ébren vannak 3 Vagy talán csak Katica virraszt; nem jönni álom a szemeire. De mi ez? Onnan az ablak felől mintha énekhangok ütnék meg a füleit. Nem lei-, hét az lakodalmi nóta. Szinte futva megjryv a ház felé! Szomorú halotti ének hangi-g jai szűrődnek ki ajtó- és ablaknyiláson :: 1
