Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 70. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. szeptember 5. mely az idei termés eredményeiről számol be. Az eredmények különbözőségét mondja a jelentes — és néhol a kisebbnek remélt átlagokat a termés minőségének jósága ez évben is elég sok helyen kiegyenlítette, sőt néhol örvendetesen is fokozta a termés- mennyiséget, de például a búzánál a jó mennyiség sem volt képes már olyan termésegyenleget létrehozni, hogy azzal az eredmény menyisé- gileg a közép átlag egységét érte volna el. De talán ennek ellenkezője, illetve a fordítottja jött itt létre, mert minél több cséplési eredmény vált ismertté, annál inkább bebizonyosodott az az immár megmásíthatatlan valóság, hogy az ösz- szes szalmás termények között a búza terméshozamát az országszerte megejtett próbacséplések a reméltnél is alábbra helyezik. Megerősítik az uradalmi próbacséplések átlagai is a nem kielégítő terméshozamot, de megerősítik újból is a gazdasági tudósítók most már próbacsép- lési adatai, hogy az ezidei terméshozam a középén alul maradt. A m. kir. földmivelésügyi minisztérium hivatalos jelentése tehát, a mi a négy főkalászost illeti, — már nem becslési adatokat tartalmaz, hanem cséplési eredményről számol be, vagyis félig meddig végleges kimutatásnak tekinthető. Reméljük is, hogy ez már defi- nitivum, illetőleg, hogy a még következő hivatalos koműnikék nem szállítják még lejebb a búza eredményét, reméljük ezt még annak az arán is, hogy ennek ellenében a többi kalászos hozamát sem emelik föl a későbbi jelentések, annál is inkább, mivel az arpa és zab eredményét ma már is olyan bőnek tünteti föl a hivatalos összefoglalás, hogy ebben a században még nem volt párja. Egyáltalában konstatálhatjuk, hogy Magyarországon mezőgazdasági szempontból az 1909-iki esztendő egyike a legfényesebbeknek. Minden néven nevezendő cikkből kitűnő, vagy rekordhozamunk volt és épen csak a búzatermés mutatkozik az utolsó évtized egyik legsilányabbi- kának. Sőt bátran mondhatjuk, hogy egész Európában az idei évben minis. Pedig nappal mindig valami szürkés szint mutatott. Kezünkben a Winchesterrel egymásra néztünk és ekkor, látva a Khánák sárga arcát, nem bírtam többé visszatartani a kérdést: — Mért olyan nagyon sárga itt minden, Khánák ? — Mert ez a sárga király országa, — felelte Hannibál ivadéka csendes, dörmögő hangon. — Az ő-kedvéért hintik be a csillagok az ég porával a föld porát, hogy a színe ne látszassák, csak a hangja hallassák. — Hm, — dörmögtem vissza neki, — de miért sárga a te arcod is ? Khánák hallgatott egy darabon aztán egyszerre azt mondta, halk mély torokhangon : — Mert félek, uram. Összerezzentem s azt súgtam vissza neki: — Khánák! Te félsz ? Khánák, csak nem az oroszlántól ? Hiszen száz fehér embert vezettél már rájuk ! Ismered őket! — Mert ismerem, azért félek. :— De Winchester van a kezedbén, hatgolyós 1 — Várj csak, uram, majd te is félsz mindjárt, pedig neked is Winchester van a kezedben. den sikerült — a magyarországi búza kivételével. Mintha a természet politikai határokat ismerne : már túl a Száván meg vannak elégedve a buzaho- zammal. Valóságos tünemény, hogy ugyanaz a napsugár, ugyanaz a felhők, amelyek az egész kontinensen és nálunk is kalászba szöktették és megérlelték az őszieket, épen csak a búzára voltak káros hatással, épen csak a Duna—Tisza mentén. A jelentés szerint a búza eredménye 509 ezer métermázsával csökkent az utolsó kimutatás mennyiségéhez viszonyítva, mig a rozsé 576, a zabé 660, az árpáé plane 970 ezer métermázsával emelkedett. Az első hivatalos jelentés becslésével szemben azonban a búza hozama még 78 ezer métermázsás javulást mutat föl, mig ugyané kimutatás ellenében a rozs hozama 1.2, az árpáé 1.3, a zabé 1.3, millió métermázsával emelkedett. A tavalyi év végleges mennyiségével szemben az eredmény búzánál 7.9 millió métermázsával csekélyebb, mig a többlet rozsnál 0.2, árpánál 3.3, zabnál 3.5 millió métermázsa. A kukorica és burgonya hozamát ezúttal becsülték föl első Ízben hivatalosan. A kukorica eredménye 5.4, a burgonyáé 8.2 millió métermázsával nagyobb, mint tavaly. Az eredmény a kővetkező: 1909. 1908. métermázsa Búza 33513000 41423229 Rozs 12441900 12190421 Árpa 15534500 12263031 Zab 13619300 10184926 Tengeri 42497800 37117269 Burgonya 46234000 37955161 AZ ESZTERGOMI HAJÓS EGYLET KÖZLEMÉNYEI. Egyesületünk az elmúlt vasárnap egy doubloval látogatást tett a komáromiaknál. A kirándulás, dacára a kellemetlen zivataros időjárásnak, jól sikerült, ameny- nyiben a komáromi testvér egyesület lekötelező szívességgel fogadta kiküldötteinket. A haza utazásnál igen sok kellemetlensége volt, olyannyira, hogy Süttőn Nem vagyok nagyon gyáva ember és vadállattal is, vademberrel is volt már dolgom előbb is jó egynéhányszor. De amikor Khánák a mélytorkú még hizel- kedést is csak fenyegető lejtéssel mondani tudó nyelven szólta azt, hogy fél, én egyszerre csak azt kezdtem érezni, hogy az a homok, ami a mellem, meg a gyomrom alatt van, hirtelen lehűl és hideggé válik, mintha hóban feküdnék. De nem akartam elárulni a gyengeségemet és mosolygást erőltetve súgtam neki vissza : — Ostobaság! Puskával a kezében nem fél az ember semmitől. — Várj, uram! — felelte a pún. És vártunk. Felnéztem az égre, mely mint valami óriás sárga üvegharang borult rá a sivatagra. Csak meg kellett találnom néma gondolataimban ezt a hasonlatot és a következő pillanatban a sárga üvegharang megkondult. Túl, a szélszántotta homokbarazdán, előttünk elterülő két nagy homokhullám körül erőszakos, hördülő és mégis zenei hang zendült fel. Kietlen, talán meg sem mérhető távolságból. De nem, mert a szomhatárt ölelő sárga homokbucka tetején új, mozgó sárgaság tűnt fel. — Jön az Ur 1 nyögte Khánák. az esti órákban teljesen átázva kénytelenek voltak kikötni, mert a teljes erővel kitörő zivatar az evezést lehetetlenné tette. Az eső elálltával szép holdvilágos éjjel folytatták evezőseink az utat és az éjféli órákban kötöttek ki a csónakháznál. HÍREK. — Esküvő- Einczinger Ferenc takarék- pénztári tisztviselő, lapunk kedves tollú munkatársa, szerdán (Kisasszony napján) vezeti oltárhoz Táton d. e. 11 órakor menyasszonyát: Adolf Juliskát. —- Melyik gyógytár ma lesz nyitva ? Rochlitz Arthur vízivárosi gyógytára, mig a többi d. u. 2 órától zárva lesz. — A jövő évi virilisek névjegyzéke. 1910. évre érvénnyel biró törvényhatósági bizottsági virilisek névjegyzéke egybeál- litva, az alispáni hivatalnál szeptember 15-ig megtekinthető és a netáni észrevételek ugyanezen ideig megtehetők. — Pályázat alapítványi helyre. Esztergom vármegye alispánja közhírré teszi, hogy a vármegye kezelése alatt levő Pet- heő-Bormasztini Éva télé alapítvány kamataiból a Paulai Szent Vincéről nevezett helybeli apáca zárdában fenntartott neveltetési helyekből egy nemesi alapítványi hely 1909/1910, 1910/1911, 1911/1912 és 1912/1913 tanévre megüresedett. A kérvények legkésőbb szeptember 25-ének déli 12 órájáig nyújtandók be az alispáni hivatalnál. Ezen alapítványi hely elnyerésére képesített minden Esztergom vármegyében, legalább 7 és legfeljebb 12 éves róm. kath. vallású, a felvételre alkalmas ép és egészséges nemes származású leánygyermek. A kérvényhez csatolandó : 1. A felveendő leányka születési anyakönyvi kivonata. 2. Amennyiben nemessége nem köztudomású, úgy annak az igazolása. 3. Egészséget feltüntető orvosi bizonyítvány. 4. A szülők vagyoni bizonyítványa. 5. A felveendő leányka korábbi iskolai bizonyítványa. Az alapítványi hellyel egybekötött kedvezmény abból áll, hogy az azt elnyerő leánygyermek az esztergomi apáca zárdában 4 tanéven át az alapítvány terhére nevelésben és tanításban részesül s a szülő, vagy gyám még ezen felül az alapítvány kamataiból évenként megállapítandó pótnevelési dijat is élvez. — A beírás eredménye a főgimnáziumban. Beiratkozott összesen 405 tanuló; az I. osztályba 73, a II-ba 58, a III-ba 61, IV-be 41, az V-be 50, a Vl-ba 37, a A sivatag közelebbről kezdett el kongani. Harangzúgás töltötte be a levegőt, csodálatosan melodikus és mégis förtelmesen levegőszaggató hang. A gödölye ott a ka rón elkezdett kettőt hármat mekkenteni, azután úgy elfogta a vacogás, hogy nem jött ki többé száján a hang. Ebben a pillanatban egyszerre hátra kellett néznem, mert azt hallottam, hogj^ Moháb felugrik és felmászik az Ain Ho- lofra egyik pálmájának a tetejére. Hátra fordultam, de csak egy pillanatra és a visszafordulásom következő pillanatában azt láttam, hogy Khánák nem fekszik többé, hanem talpon áll. Én is talpra ugrottam öntudatlanul, ösztönszerűen és abban a pillanatban azután úgy éreztem, hogy a sivatag minden irtózatos sárgasága egyenesen a nyakamba ömlik. Értsék meg a helyzetet. Amint az oázis nézéséből visszafordultam a sivatag felé, akkor már ott volt az oroszlán és — már a nyakamon is volt. Csak azt éreztem, hogy a csillagfényben sárgálló homok egy tömege feltámad, rám hullik és körme van, és hördülése van. A bal vállamról lehúzta a vászonruhámat egy darab bőrrel együtt, a mellett pedig valami olyan módon remegtette meg, mint a közel lesújtó villámcsapás. És abban a pillanatVII-be 48, a VIII-ba 37. A múlt évben 387 volt a fölvett tanulók száma. — Részleges tisztújító közgyűlés A város képviselőtestülete holnap d. e. 10 órakor részleges tisztújító közgyűlést tart dr. Perényi Kálmán alispán elnöklete alatt. Ez alkalommal az üresedésben levő I. oszt. végrehajtói állást és az ennek betöltésével esetleg megüresedő egyéb tiszti állást fogja betölteni a képviselőtestület. A pályázat tegnap jáit le, s miként értesülünk, igen sokan pályáznak a II-od végrehajtói állásra, akik között a legtöbb kilátása Ujfalusi Istvánnak van, ki már e téren a megyénél magának gyakorlatot szerzett. — A helybeli főreáliskolába felvett ta nulók száma. I. osztályba beírva 68, előjegyezve 15. Il-ba 68, előjegyezve 4. III-ba 68. IV-be 35, V-be 15, Vl-ba 17, Víl-be 16. Összes létszám, 306 tanuló. — BüCSUSOk. Városunkból és a szomszédos megyékből mintegy 300 bucsus indult péntek este a hajóval Mária-cellbe, Kaiser József vezetése alatt. A bucsusok a2 est folyamán plébánia templomban végezték ájtatosságaikat és innen égő gyertyával kezükben, vonultak ki a bécsi hajóhoz — Háziezredünk távozása. Tegnap d. e a 26 ik gyalogezred városunkból eltávo zott, hogy az összpontosított csapatol idei hadgyakorlatában részt vegyen. Vá rosunk azonban nem marad katona nél kül, a jövő hét folyamán egy ezred hon véd érkezik ide, kiknek egy része a kiürüli kaszárnyákban, másrészük a barakktá borban lesz elszállásolva. — Tűzoltó szövetségi Ülés. Az eszter gom-vármegyei tűzoltó szövetség Párkány ban a tűzőrségen (Szent Imre-tér 3.) e hí 12-én d. e. 10 órakor rendkívüli közgyű lést tart, az alábbi tárgysorozattal : 1. Eli nöki megnyitó s két jegyzőkönyv hitelesíti kijelölése. 2. Titkári jelentés. 3 A tisztika és a választmányi tagok megválasztása 4. A legközelebbi rendes közgyűlés he lyének meghatározása. 5. Esetleges indi vány ok, melyek legkésőbb f. hó 10-ig ai elnökségnél (Párkány, Főút 48.) irásbai beadatnak. — Nagy katonai lőgyakorlat éles töii léssel- Az itt állomásozó gyalogság é egy tüzér üteg péntek reggel nagy lőgya korlatot tartott éles töltéssel. A tüzérséí az ispita hegyen állt föl és éle töltéssel lőtte a Strázsa hegyen fe állított maszkokat, mig a gyalogsát kenyérmező felöl intézett támadáj ugyancsak ezen céltáblák ellen. A lőgys korlatok alkalmából az egész környék bt< ban, amikor már az orrom alatt érzem húsevő állatok leheletének rettenetes bn zét, abban a pillanatban, amikor eszemf jutott a kezemből kiesett Winchester, égj szerre két, tempósan egymásután köve kező puskapukkanás hangzott el. A oroszlán lenyomott a földre, de a tesg súlyával szerencsémre csak két bordámr törte be, azt is a jobb oldalamon, ahri kisebb a baj. Khánák puskájából két gg lyó épen a szivét járta keresztül . . . Az Ain Holofra sápadt, seprűformáe pálmái alatt tértem megint eszméletemül Mohább és Khánák mosták friss vizzell vállamat és amint felpillantottam, a mondta Khánák: — Tudod-e már, hogy ki az az Urn A kezdődő sebláz félöntudata csak s engedte még látnom, hogy valami nagj sárga tömeg, meg egy Winchester-puss fekszik mellettem. Azután elaludtam amikor megint fölébredtem, az algéri . potályban voltam, ahol a katonaorvos vae két hónap múlva tudott megint talpra ás tani a Szahara királyával való megismn kedésemből. Cholnoky Vikton