Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 64. szám

XXXI. évfolyam 64. szám.

Esztergom, 1909.

Csütörtök, augusztus 12

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön.

■ = Előfizetési árak : =====

SEgész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. <^Fél évre . . . 6 kor. Egyes szám ára lt fillér. Nyilttér sora 60 fillér.

Felelős szerkesztő :

DR- PROKOPP GYULA.

Laptulajdonos kiadók :

Dit Prokopp Gyula és Brenner Ferenc.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám.

— Kéziratot nem adunk vissza. =====

Cifra nyomorúság.

) Csiky Gergely valamikor igen ked- lélt, de ma már csaknem egészen ^felejtett darabjának cime e két öió, melyet e sorok homlokára illesztettünk. Odaillesztettük nagy íitualitásánál fogva, mert hogy a :ßjagyar társadalmi élet a „cifra szomorúság“ vizein evez, ahhoz azt esszük, nem kell bővebb kom- iqentár.

THogy is állunk hát mi nagybe- )éjédű, kevéscselekvésű magyarok Bllajdonkép a társadalmi jólét dol- d.iban. Bizon}^ csehül, nagyon is leehül.

iá Nálunk a tanulás, a küzdés min- nin útja a „tekintetes“ és „nagy- )ggos“ címekhez, vagy a vasalt ib,drághoz vezet. Miért? Talán mert iocimekkel együtt a megélhetés lehetősége is megnövekszik? Vagy, fisért diplomás életpályákon a szel- irrmi munkát méltányosabban mért r^yagi ellenértékkel honorálják? De- [gigy! Másutt kell az okot keresni. ti mai társadalom szellemi munkás- oggot teljesítő rétegében mintha több ísnetőség kínálkoznék a szereplésre; ín'ntha — valami hibás látószögből vxzve — nagyobb volna a diploma

tulajdonosok nyilvános megbecsülése és főként a társaságbeli tekintélye, mint — teszem — az iparosoké! Ez, és nem az anyagi ekzisz- tencia biztonsága az, ami annyi hivatott és tehetséges embert elvon az iparos és kereskedelmi pályától. Az iparos, „urat“ nevel a gyermekéből és tekintet nélkül a hajlamára, végig kálváriáztat vele minden magasabb iskolát, hogy talán csak évek múlva, esetleg valami végzetes kiábrándulás árán tudhassa meg, hogy fiából sokkal kiválóbb géplakatos lehetett volna, mint például orvos. Az orvos vagy az ügyvéd viszont a világért se nevelne iparost a fiából.

Sokan és sokat panaszkodtak már erről s hogy most újra írunk róla, ennek két aktuálitás az oka .Az egyik Budapesten történt és erős ténnyel világítja meg az úri nyomorúság szörnyű mélységeit. Egy előkelő gyógyintézet gyakorló orvosa sikkasztott, nem is pénzt, hanem a reábizott gyógyszertári árut. A másik eset Berlinben történt. Egy mérnököt és a nejét tetten érték, amikor szőnyegtartó rézrudakat loptak.

íme a két eset: a tolvaj mind a

két ízben „úri ember“. Két eset, két szereplő, de sem ethikai, sem pszichológiai motívumok nem teszik egymástól különbözővé őket. Mind a két esetben egy és ugyanaz volt a tett rugója : a nyomor. Mind a két eset a mai társadalom rothadt mocsarában gyökerezik. A társadalom követelményeket állít föl, de nem nyújt lehetőséget, hogy e követelményeknek eleget tegyünk és az életet — ezt a halálnál is söté- tebb rejtélyt — becsületesen és egyszerűen megoldhassuk. A szellemi pályák túlzsúfoltsága megfosztja a diplomás emberek legnagyobb részét a kényelmes megélhetés föltételeitől és mivel kenyér nincs és élni mégis csak kell valahogy: hát akad olyan is és pedig elég gyakran, aki a lét nagy problémájának megoldásánál bűnös eszközökhöz folyamodik.

És itt elérkeztünk arra a pontra, ahol a matematikai törvényszerűséggel ismétlődő tények élő bizonyítékával cáfolhatunk rá Lombrósó hipotézisére, mely szerint a bűnesetek elkövetőit sajátságos lelki ab- normitások, agy eltorzulások, terheltségek predesztinálják. Ez a tétel bár sok esetben találó, de ekkora merevséggel felállítva mégis tarthatatlan. Annyi igaz csak belőle, hogy minden ember cselekedete az akarata és a külső körülmények erőinek eredője, így tehát gyönge akaratú emberek cselekedeteit csaknem kizárólag külső körülmények determinálják. így történnek a kényszerbüncselekmények, melyeknek fenti két átlagesete tisztán áll előttünk.

Két diplomás ember, aki lopott. És ez igy fog ismétlődni és pedig mindig gyakrabban mindaddig, amig a társadalom gyökeres átváltozáson nem megy át, amig be nem fejeződött az a hatalmas, de ezidősze- rint még csak képzeletben elgondolható kiegyenlítődési processzus, melynek befejeztével a szellemi munkakör munkásfölöslegének a növekedése egyenes arányban lesz a fizikai munkakör munkásszükségletének a növekedésével. Nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a jövőben csupán az a társadalom lesz képes permanens és természetes gyorsaságú továbbfejlődésre, amelynek alsóbb osztályai ösztönszerűleg művelődnek, de a céltalan fölfelé törekvés ambíciója nélkül.

A mai helyzet — sajnos — más képet mutat : cifra nyomorúságot.

mszteipii és Vidéke“ tárcája

Kata naplója.

rhüErháthy Pál, a statisztika professzora, Siiz Akadémia tagja mindig a kezében íioította a meglepő névjegyet, melynek tu- noilonosa ott állott vele szemközt. Hide- I ,n, határozottan, egyenesen, ahogyan a iMibályszerű angolhoz illik. Tudniillik Mr. Esőért Cíi. Browning, úgy látszik angol : ; Jt; szőke, pontosan fésült, izmos és gosizeg. Ertháíhy Pál pedig igy gondol- ilo:ott:

[ — Ez a szamár vagy bolond, vagy Djjdkugyan angol. Bolondnak azonban 3Í rn látszik, tehát' alkalmasint mégis csak .logoi. Mindenekelőtt téved Mr. Albert Ch. nwtwning, ha azt hiszi, hogy a hidegvér .löiiárólag az angolok babonás privilégiuma. Ig9 lieg forgatta az aranyzsinóron lógó evik- péjjét, aztán azt kérdezte az idegentől, p — Tehát ismeri őn az én Kataleányo\ I ?

.iMr. Albert Ch. Browning kissé lehaj- b i'd a fejét.

I — Fájdalom, uram, sohasem voltam 3sa- szerencsés, hogy láthattam volna a )S82iSszonyt.

A —- Annál inkább beláthatja tehát, hogy

az ön kívánsága legelsősorban is rája tartozik.

— Természetesen. Sőt nagyon is örvendenék, ha mielőbb megismerné azt.

A tudós megnyomta a villamos csengő gombját, mire az inas benyitott.

— Mondja meg, kérem, a leányomnak, hogy néhány percre legyen szives bejönni.

Aztán cigarettát vett elő és megkínálta vele az idegent.

— Parancsol ? . . .

— Köszönöm, nem dohányzom.

— íme, mosolygott a tudós, az első akadály, Kata lányom szenvedelmes cigarettázó.

— Tudom. Már meg is rendeltem tizenkétezer darabot a számára Georgaco- pulos, Kyriazi és Melachrinó legjobb kairói gyártmányaiból.

— Milyen figyelmes! És milyen pontos információi vannak.

— Igen, teljesen megbízhatók. Kata kisasszony a bölcsészet tudora s a magyaron kívül beszél angolul, franciául és németül. Szereti a cigarettát és ki nem állhatja a katonákat.

A tudós elmosolyodott.

— Valóban ilyenformán van. S egyelőre jobb, mintha megfordítva volna. Mert katonákat bajosabb volna Kairóból rendelni utánvéttel.

Az angol felelni akart, de épen abban

a pillanatban Kata kisasszony belépett. Az idegen meghajolt előtte, amire a leány elegáns, könnyed fejbiccentéssel felelt. Pompás szőke szépség volt. Karcsú, hajlékony, nyúlánk. A feje a legszebb szőke fejek közül való, gazdag selyemkoronával. Két nefelejts-szeme csupa tűz és csupa értelem. Kérdően nézett előbb az angolra, majd az apjára, aki szóhoz sem engedte jutni.

— Bemutatom, Kata, szólt egykedvűen, — Mr. Albert Ch. Browning urat. Azért jött ugyanis, hogy feleségül vegyen téged. Épen most kérte meg tőlem a kezedet.

Kata gyönyörűen iveit két szemöldökét finom ráncokba húzta össze.

— Nem értem, apus. Tréfálsz?

— Én nem. Hacsak Mr. Browning nem.

Mr. Brouming megint meghajolt a leány

előtt.

— Teljesen komoly és igaz, amit tiszteletreméltó édes atyja mond.

Arra aztán Kata kisasszony csodálkozva, tágra nyitotta két szép szemét. Félig mosolygó ajakén a kacagás ingere küzködött a boszusággal. Nem tudta hirtelenében, mit tegyen. Szarkasztikus, impertinens szavakat keresett és végre is az angol szeme közé nevetett, még pedig nem csekély maliciával. Mindamellett nagyon bájos volt. S két fehér fogsora csakúgy csillogott a piros ajka között.

— De uram már bocsáson meg. Hiszen most látom életemben legelőször önt.

Azt Mr. Albert Ch. Browning nem is tagadta. S a leány gúnyos hangja egy csöppet sem zavarta ki a nyugodtságából.

— Az igaz, felelte. De hiszen az mindegy. Ha a formalitások után érdeklődik, szívesen elmondom, hogy vadászfőhadnagy voltam a délafrikai csapatoknál, hol két évet szolgáltam. Most azonban, hogy önnek az egyenruháról táplált véleményét megismertessem, erről a rangomról lemondtam. Épen Tegnapelőtt küldtem el Írásban is lemondásomat.

Kata mosolyogva, tréfásan bókolt.

— Nagyon érdekes. De . . . talán kissé korán. Nem gondolja ön, Mr. Browming ?

Nem. Van Devonshireben ezerötszáz acre földem is és nadrággomb-gyáram, mely tizenhét millió nadrággombot produkál esztendőnként. Minélfogva megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy a feleségem olyan aprólékos szeszélyét figyelembe vegyem.

Kata könnyedén vállat vont s piros kis száját némi kicsinylésképen félrehúzta.

— Mindezt nem azért mondom, folytatta az angol, mintha észre sem vette volna, amit a leány csinált, hogy az ön szimpátiáját megnyerjem kisasszony. Csak tiszteletreméltó édes atyja, Mr. Érháthy