Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 60. szám

o

Li

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1909. julius 29.

romszor is megnevettet minket azokkal a „fene nagy“ mókákkal. Föl tudja venni a drámai hős, naiva, komikus és primadonna pózait és úgy sir, úgy zokog, úgy kígyózik, táncol, ugrál és hempereg, hogy „sajátszerű kin lesz gyakorta varázsa“ (így fordította a klasszikus Göthet Dóczy Lajos báró úr. Kegyelmezzen meg néki érte az Isten !) Ez az ötletes, simulékony kis nő nem nagy művésznő, de kasz- sza-müvésznő. A közönség szereti, rajong érte. S ez a fő. Tehát végeredményben : mégis csak valaki ez a Komáromi Gizi. A saját valakijét oly kedvesen táncolja, vagy fütyüli bele a műbe, hogy csoda.

Árkossy Vilmos. Ha már minden körülmények között el kell őt is skatulyáznom : hát megírhatom, hogy ő karakter-színész. Itt-ott, akad karakter, amelyet tökéletesen magára ölt. De mivel saját individiuma nagyon erős, kirívó, persze hogy nem illeszkedik be a legtöbb szerepbe. S bizony, ahol majd mindennap fel kell lépnie : nem válogathat az ő erős egyéniségéhez való szerepekben. Nem sokba veszi Králik professzor nézetét: „A művészeteknek is

meg van a pentakulomjok, mely az ember öt érzékén alapszik.“ 0 legtöbbet a fülre ad. A legfontosabb nála, hogy baritonja ösztönszerű melódiákat muzsikálhasson. Óh és ez a hang oly szép, oly megrázó s ha kell félelmetes és rettenetes. S ha van hibája Árkossynak, azt abban látom, hogy hangja tökéletességéhez nincs méltó temperamentuma. Dacára, hogy hanghordozása talán kifogástalan, mégis szavalásnak tűnik fel néha, mert nem teszi az mimikájával és gesztusaival plasztikussá. Gyakorta úgy beszél, akárcsak egy színész. S ez hiba. Már készen volt e kritika, midőn kedden este még- egyszer láttuk Árkossyt játszani a Dollárkirálynéban. S őszintén beismerjük, hogy ha ebben a szerepben előbb látjuk őt játszani: nem épen igy Írjuk meg róla véleményünket. Mert tegnap a dollárkirályt pazar művészettel adta. De ez mégis csak minket erősít meg, hogy t. i. nem tudja minden szerepét ily precizitással kreálni.

Czakó Vilmos titkár, jó magyar szalonnán hízott derék kállomista. Már a megjelenése is komikus szerepekre predesztinálja. Itt citálok valamit Tolsztojtól. Előre bocsátom azonban, hogy nem akarom e citátumra teljesen ráfektetni Czakót. „Százezer ember fordítja arra életét, hogy gyermekkorától lábszárait gyors mozgatáshoz

tem heverészni a pamlagon és szeretkezni nem kívántam.

III.

Egy napon Rika örömtől táncolva jött haza.

— Pali, Pali, szólt ujjongva : aranyérmet nyertem fejeddel. Meg is vette egy vendéglős. Túlhaladó boldogságában átölelt és megcsókolt. Nekem fájt a csókja, mert arra gondoltam, hogy képem eladta egy vendéglősnek. Leült mellém a pam- lagra és fenhangon ábrándozott.

— Azt mondták, tehetséges vagyok. Óh, az semmi, amit eddig csináltam. Majd festek nekik olyat, hogy elkábulnak tőle. Téged festelek meg Pali, szent Sebestyénnek festelek meg Pali. Nem leszel aszkéta, sem a boldog mártír szent Sebestyén, hanem az igazi, a pogány, az erős.

Másnap igy szólt hozzám :

—• Egy kérésem van Pali, tudom te nem fogsz félreérteni. Erős vagy, mint egy pogány isten, de a lelked, olyan mint egy leányé. Állasz-e aktot nekem ?

Kimondta. Nyomasztó csend támadt, s én már éreztem, hogy Rika gondolkozik, visszavonja-e a kérését. De én megelőztem

— Miért ne kicsikém.

Ő a művészetnek, én neki hoztam meg az áldozatot.

szoktassa: a billentyűket, vagy húrokat gyorsan érintse; a tárgyak színét utánozza; vagy a nyelvet fölforgatva, olyan szót keressen minden szóhoz, mely hozzá hasonlólag hangzik. És ezek a tisztességes és nagytehetségű emberek nem sajnálják ilyen butitó foglalkozásra szánni magukat.“ Ez minden művészt egyformán sért, de Czakónak is lehet belőle morált préselni. T. i. Czakón látszik, hogy egész életében tanulta a mozdulatait. Mert azok úgy mennek, mintha csak olvasná őket. Látszik rajta, hogy már régen kerget illúziókat a festett világ deszkáin. Humora egészséges és mindig con variazioni, ami contraponálja az előbbieket. Extra muros legyen mondva, hogy Czakó is az a színész, akiért lelkesedni tud a publikum.

Hazugság, hogy nem messze esik az alma a fájától. Ha hegyen áll a fa : az alma távoli völgyekbe gurulhat. Vagy tán Czakó Mici a papára ütött? Legkevésbbé. A papában tomboló hilaritas, nála melankólia. Az ő modora olyan, mint az éjszaka : mindig sötét. Csak mesterségesen lehet világítani. De, ha jó a világitó: még a

nappal fényét is túlragyogja. Micike kedves színésznő s azt hisszük : tehetsége

még kiaknázhatatlanul fekszik egy-egy pedánsul remek póza alatt. Egy kis bátorság kellene neki, hogy megnyíljék a bánya, melyben az ő temperamentuma eltemetve fekszik. Talentumának inkább a tragikai motívumok felelnek meg, mint az operett- szituációk idilljei.

Hesperus.

HÍREK.

Színházi pletykák.

Izrael.

Nem vagyok annyira rosszmájú ember, hogy mindig kulisszatitkokat pletykázzak el. De meg félek is, hogy végre meglincselnek Thália papjai és apácái. Szóval, ma olyanokról fogok pletykázni, akik nincsenek itt és mégis itt vannak. Paradoxon ? legkevésbé. Pletykázni fogok Don- nayról és Bersteinről és nyájaikról : a tekintetes tömegről.

Kezdetben vala sök-sok isten, hérosz, fúria és démon ... és sok-sok színdarab, melyekben ezek tetteit zengték el a költők. Ma már kevesebb az isten és a többi légnemű király, de azért színdarabok

IV.

Az akt állás nagyon fárasztó volt. Egy cölöpnek támaszkodtam, néha hozzá is kötözött Rika. Minden félórában pihentünk, s én lefeküdtem egy medvebőrre az izzó kandalló elé.

Mióta az akt állás megkezdődött, közénk jött valami, Rika olyan volt, mint azelőtt, de én, de én . . .

Egy napon, mikor a homály beállott, felöltöztem, a pamlagra ültem és Rika mellém. Nem tudom, hogy történt, egyszerre homályba borult a szemem, forró vérhullámok száguldoztak ereimben és már-már kitártam a karomat, hogy egy durva erőszakos öleléssel megszakítsam azt a gyöngéd viszonyt, melyet félve ápoltam, mióta Rikát ismerem.

Erőt vettem magamon és rekedten az izgalomtól, beszélni kezdtem :

— Rika édes ülj távolabb, vagy talán én mennék el. Ki az utcára, ahol a szél fagyott havat röpítene arcomba.

— Mi bajod Pali ? szólt, gyengéden simogatva forró arcomat.

— Ne simogasd az arcom! nem vagyok jó fiú, s nem vagyok szentimentális, mint egy vén német guvernante. Nézd, erősek, fiatalok vagyunk, jöjj a karomba, majd elringatlak . . .

A felszabadult szenvedély egyszerre szerelmes szavak zuhogó áradatát fakaszszületnek pro és contra tendenciát rejtegetve az istenek, sőt az Isten ellen is.

Donnay a Rotonr de Jerusalem-ben ki- végzi a zsidókat. Cinikusak, buják, nemzetietlenek, svindlerek, jellemtelenek. S erre Bernstein megírja az Izraelt. Bebizonyítja, hogy az antiszemiták hülye smokkok és csak akkor boldogulhatnak, ha egy véletlenül elejtett zsidógyerek, aki különben meg van keresztelve, a vezérük.

Megvallom : én komédiának tekintem e két színművet. Nem külömbek ezek egy cseppet sem jó Mérei Adolf Gotterhalte c. drámájánál. Sőt, ha Prém József úr a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából írna darabot az egyke ellen, vagy akár a cilinder ellen is: még annál sem lenne különb e két darab. Mert ha Donnay nem is üres — de elfogult; Bernstein viszont rosszhiszemű és nincs mondanivalója sem. A dráma mellett nem lehet argumentumnak elfogadni, hogy vannak benne bizonyítékok, tehát valószínű. A legnagyobb hazugsághoz is annyi bizonyítékot eszelhet ki az ember, amennyit akar. De mit is mond Wilde : „Aki úgy hazudik, hogy bizonyítékokra van szüksége, hogy el- higyjék : sokkal jobban teszi, ha mindjárt igazat mond.“

De, aki ismeri a tekintetes nyáj pszichológiáját, az tudja azt is, hogy a tömeg mindent evvel a phaedrusi ajánlással fogad : „Rólad szól e mese . . .“ Igen :

nem azt mondják, hogy Donnay és Bernstein alakjai ilyenek, vagy olyanok, mint inkább azt : „Látjátok, ilyenek a keresztények!“ vagy: „Ilyenek a zsidók!“ A néző beleálmodja magát a valóba és az az első dolga, hogy általánosítson.

Donnay és Bernstein pedig nagy kóklerek. Észrevették a tekintetes nyájat és teremtettek számukra legelőt. iMondván : adva van nekünk egy massza, aki fizet, mint a köles, hát mi írunk neki színdarabot s azt hazudjuk, hogy ez az élet. A tekintetes nyáj ezt elhiszi. Mert a tömeg, a karzat nem gondolkodik, sem az első sorokban, sem az utolsókban. Mert nem mindig van hátul a karzat. Néha elől, a páholyokban ül.

Ez nem irodalom. Ez üzlet.

Donnaynak, ha nincs ötlete, megrugdos egy zsidót, kiabálni kezd rá: „B. zs!“ aztán a kórussal énekelteti el az Erger- berger-sószbergert. Természetes, hogy ennek hallatára a bézséknek fel kell állatotta az ajkamon. Nem tudom mit, nem tudom meddig beszéltem, nem is neki, de magamnak. Amig egyszerre megdöbbenve hallgattam el. Most vettem észre, hogy Rika a pamlagra borulva sir. Fuldokló zokogása a szivembe markolt. Letérdeltem előtte.

— Kicsikém bocsáss meg, őrült voltam, ugy-e megbántottalak? No ne sírj, ne sírj kicsikém. Ugy-e nem sírsz ? Nem teszem többet.

Sokáig pihegett még, mint a megijesztett kis madár s mikor megnyugodott, gyöngéd szóval búcsúzni kezdtem.

— Isten veled kicsikém, búcsúzom tőled. Elmegyek, el kell mennem, hogy meg ne gyűlölj. Felejtsd el, hogy megbántottalak és ölelj meg — utoljára.

Vettem a kalapomat és odamentem a pamlaghoz. Az ateliert megvilágította a téli hold, a sötét háttérből kisugárzott szent Sebestyén alakja : a mezítelen, a pogány szent Sebestyéné, aki az én meztelenségemből született. Egyszerre néztünk felé mind a ketten.

Hallgattunk egy pillanatig. Aztán Rika bágyadtan, szerelmesen átölelt és mikor menni akartam, halkan epedőn súgta a fülembe.

És mi lesz Szent Sebestyénnel ? . . .

És én maradtam.

niok. És ekkor jön Bernstein és elkiáltja magát: „Móric, te csalsz!“ Aztán bemutatja a mythológiából Oidipust és Laiost: a fiút, aki ismeretlenül megöli az atyját, — azaz, hogy egy zsidó fattyút, egy grófnő fiát, aki a klerikálisok esze és vezére, mig meg nem tudja, hogy a saját apja az a tucat-zsidó, akit a klubból kivert. És azt mondja Bernstein Donnaynak : „Igazad van, mi nagy huncutok vagyunk! De azért Móric, te is csalsz!“

Es ezeket a hitvitázó drámákat kell nekünk a színházakban, a múzsák házában végignéznünk. Végig kell hallgatnunk száz tacskó-vitát, amit kávéházak sarokasztalainál úgyis mindennap hallunk. Pirulnunk kell nekünk, embereknek egymás előtt, hogy ilyen vagy amolyan vallásuak vagyunk. Hát kellenek nekünk ezek a drámák ?

Ezeken gondolkodtam az egész darab alatt. Mert Bernstein ugyancsak nem zavart. Figyeltem és gondolkodtam azon, hogy csúnya, szégyenteljes dolog az, mikor egy egész massza pirúl. Bernstein írása gyatra munka, ponyvadráma s ha az utolsó pillanatban nem jő egy nemesen kiformálódott jelenet : tán el is alszom.

Es ezt a drámát igazán szinfalhasoga- tóan játszották meg. Ugyanis: a harmadik felvonásban Ladányi tántorgása közben elhasadt a színfal s félő volt, hogy bedől a színpadra. Csak az bántott, hogy mindez a darab végén történt.

— ő.

Színházi műsor.

Csütörtökön: „Bolond“ Rákosi Jenő és Szabados Béla regényes operettjét eleveníti fel a társulat Árkossy V. és Fehér Olgával a két vezető főszerepben.

Pénteken : „A tanítónő“ Bródy Sándor nagysikerű életképe lesz a műsoron aj címszerepben : Á. Szabó Irmával. \ Szombat: Újdonság, itt először .,A három;

feleség“ Lehár Ferencnek bájosa melódiájú és rendkívül mulattató«: operettje kerül bemutatóra Komá- romy G., Fehér Olga Füredi Ilonái és Szalma Sándor a főszereplők.

— Esküvő- Kedden reggel 8 órakon tartotta esküvőjét Balogh István, állam- vasúti penztárnok szépséges menyasszonyával, Nagy Erzsikével, a belvárosi plébánia templomban. Az esküvő csendben' folyt le. Tanukként dr. Vándor Ödön. kórházi alorvos és Varga András festő: szerepeltek. Az ifjú pár még az esküvő: napján délben elutazott Bissekre, a vőlegény állomáshelyére. Tartós és fellegtelen boldogságot kívánunk.

— Jegyzőválasztás. Dorog község képviselőtestülete tegnap tartott közgyűlésé-? ben if. Benedek Józsefet nagy szótöbb-c séggel jegyzőnek megválasztotta. Az ur jegyző a nyugalomba vonult Benedek' József jegyzőnek fia és több évig volt a községnek segédjegyzője.

— Orvosi jubileum. Dr. Simonyi Adóii« orvost 20 éves pályaorvosi szolgálata al I kalmából a magy. kir. államvasutak voc natkisérőinek segélyegylete disziagjáuu választotta. Az erről szóló diszoklevelee Palotai György főkalauz vezetésével juliun hó 25-én 12 tagú küldöttség adta át. A szónok köszönettel említette azt a szón« galmat, humánus kötelesség tudást, melyy lyei dr. Simonyi a betegeit kezeli. Ezs. köszönve hozták a díszoklevelet. Megenn Ütjük egyúttal, hogy hasonló diszokleveles 3 országgyűlési és 4 pályaorvos kapott : 600 tagú pályaorvosi karból. Dr. Simonit meghatottan vetle át a díszoklevelet házában megvendégelte a küldöttségéé Mi is őszintén üdvözöljük ezen alkaloim ból az orvosi gyakorlat ezen érdemee mesterét.

— Halálozás. Vettük az alábbi gyászig jelentést. „Alulírottak úgy a maguk, vala! mint az összes rokonság nevében is fajdal lomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy forróö