Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 51. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. junius 27. termedbe . . . s azok között a poros padok között találsz minket, tanítványaidat és mind a negyvenegy esztendődet, melyeken nagy kultur- művedet megalkottad. Igen, mi, tanítványaid ott leszünk mindig melletted ébren és álmaidban a poros padok között . . . csakhogy az a mormogás, zsivaj most ezernyi lelkek zsongó imádsága lesz, hogy áldást harmatozzanak dicső fejedre, melyre már az ősznek hóharmata hull. S mi, kiknek első lépteit gyámolítottad : elkísérünk téged az utolsóig s minél messzebb lesz az utolsó: annál több hálával és szeretettel övezünk körül. S most hadd koszorúzzuk föl a tegnap hősét. Hadd tesszük koszorúnkat arra a homlokra, melyet mi gyűrtünk össze. Drozdy Győző. Az ipariskola 25 éves jubileumi ünnepe. Egy negyed század előtt, az 1884/5. tanévben nyílt meg városunkban az iparos tanulók oktatása céljából szervezett szakiskola. Fölösleges hangsúlyozni, hogy milyen fontos missziót teljesített ezen intézet a közművelődés terén. Akinek alkalmuk volt pillantást vetni az iskola beléletébe, tudják, hogy mily fokban emelte az ipari pályára lépő ifjabb nemzedék szellemi színvonalát. Különös méltánylást érdemel ezen működés akkor, ha tudjuk, hogy a városi gyermekek közül leginkább azok lesznek iparos tanulókká, kik a középiskolában sehogy sem boldogulnak. A vidékről jövők között pedig elég nagy számmal vannak olyanok, kik olvasni-irni alig tudnak, sőt mindig akad több analfabéta is. Nagyrészt ilyen anyagból nevelt az intézet, karöltve a munkaadó iparosmesterekkel, 25 éven át sok, hasznos munkást az egyháznak s a hazának. Ezt nemcsak mi mondjuk, de készséggel elismerik és bizonyítják — De pár hete jó hirt adtak az öregről. — Mög is van a nyomorúságában, — szólt a számadó fia. — Hát akkor nincs baj. Majd kigyó- gyitják, ha ma nem, holnap. Kap az öreg olyan lábat, hogy még táncol is majd a Gyurka lakodalmán. — Van bizony azér’ baj, tekintetes úr — panaszkodik a Gyurka. — Még hozzá nagy, ki se hevergyük. Itt a levél róla. A mécs mellett alig lehet kibetűzni. Az ispán megkérdezi, mi van a levélben. Helyet mutat az asszony és a fia elmondja a bajt. — Az édesapám talán meg se gyün írták az ispitábul. Hát mi bele is törődnénk a veszedelembe, de van még nagyobb bajunk is. A tekintetes úr jó szívvel van hozzánk, nem is takargatjuk a dolgot. A Körösztös Pétert azt tartom ismeri a tekintetes ur. Asztagrakó volt itt a nyáron. A leányát, a Vicát elakarom venni feleségül. Jómódú, takarékos népek, az édes anyám is azt mondja, hogy egymáshoz ülünk. De most az édesanyám Is az én kenyeremen él, hát én akartam számadó lenni az édesapám után. — Úgy is dukál — biztatja az ispán — az édesapád az öregapád után lett számadó juhász. a volt növendékek; kiknek nagyrésze ma már tekintélyes, önálló iparos, úgy helyben, mint a vidéken. Ennek a derek intézetnek ünnepelte 25 éves fenállasát, a múlt vasárnapon az ipartestület, s az ipariskolai tanítói kar. Az ünnepély lefolyása a következő volt. A tanuló ifjúság reggel 9 órakor a belvárosi templomban szent misét hallgatott, melyet Má- téffy Viktor plébános mondott. Mise után a növendéksereg, az ipartestület székházába vonult, hol Esztergom előkelőségei, a városi tisztikar, s társadalmunk minden rétegének képviselői, különösen az iparosvilág zöme várták már az ünnepély megkezdését. A programm első száma a Szózat volt, melyet a növendékkar két szólamban énekelt. Utánna az ünnepi beszédet dr. Földváry István városi főügyész, iparhatósági biztos mondotta, melyet rövid kivonatban az alábbiakban közlünk : „Ne méltóztassék —- úgymond — tőlem ünnepi beszédet várni, mert az apának nem illik a saját gyermekét magasztalni. Éti csak egyszerű szavakban a fölötti örömömnek adhatok kifejezést, hogy az iparostanonc-iskola, megfelelő kifejlődésben és erős szervezetben, immár egy negyedszázados múltra tekinthet vissza. A bírálatot, az elismerést másoktúl, elfogulatlanabb szemlélőktől kell várnunk, mert úgy érzem, hogy Dóczy Ferenccel, Niedermann Józseffel és főleg néhai Major János jeles pedagógussal megteremtője voltam az iskolának. Kezdetben, midőn a törvény betűjének akartunk érvényt szerezni, számos, önző céljaikban, apró hiúságaikban és hivatalaikban feltékenykedő iparostársunkkal kerültünk szembe. „Maradjon“ és ,,Jobb a régi“, volt a jelszó. „Mi nem iskolás diákokat, de inasokat tartunk; mi nem bocsáthatjuk egész délutánokra iskolába üldögélni azokat“ volt az örökös panasz. Különösen Major János volt igazgatónak került több évi elkeseredett küzdelmébe, mig a reni- tenciára hajló mestereket meggyőzte az iskola szükséges voltáról. 25 év előtt még az általános elemi oktatás is szerfölött hiányos volt, hat — De az öregapám adott örökséget az édesapámnak, ami fölér ezer jószággal is. Az édesapám meg nem bízza rám, pedig mögillet engöm. — Errről szól a levél ? — Errül. írattunk a tanító úrral az is- pitába a legelső doktornak, hogy kérdözze mög az édösapámtul, mibül csinálta nyíráskor, usztatáskor a birkáknak való orvosságot, amitü! megszűnt minden betegség. Az édesapám a levelünkre mög azt mondta, hogy nem bízza ő idegen emberi e a titkot. Nem tudja azt az orvosságot, még a megyei felcser se. A füvet a re- kettyésbe szödte hozzá, de három patikában is vött hozzá port, a botosnál mög kámfort, mert a patikárus elül is takargatta a mestörségit. így vagyunk most. Pestre én nem möhetek, másra mög nem bízza az édösapám a titkot. Nem is leszek én számadó itten . . . Az ispán fölkel a helyéről és valami vigasztaló szót akar mondani. — Majd elmondja az öreg az orvossá gokat. Megyünk már kifelé, az öregasszony szomorúan motyog. — Nem ojjan embör az. Nem lőhet azt vallatni. még a szakszerű, szocializált ipa- rostanonc képzés. Csak a legutóbbi időben kezd erősebb arányokat ölteni a mesterségenkinti szakképzés. Azt látom, t. Uraim, hogy egy ország ipari fejlettségének útja az iskolánál kezdődik. Műveletlen lelkek, nem lehetnek ügyes, sikert és hasznot kivivő iparosok sem, pedig az élet haladása egyre többet követel. A kézműipart mindinkább szűkülő körre szorítja a gyáripar. Nincs egyébként, minthogy a gyári versennyel, a sablonos tömegtermeléssel szemben, a szolid munkában, a jó ízlésben és az egyéni sajátosság gondos kidolgozásában kell a védőfegyvereket megtalálnunk. Erre kell képessé tennünk az uj nemzedéket. A régi jó szokásokból meg kell tartanunk a családi otthon patriarchális szeretetét és rendjét. A modern eszközökből meg kell ragadnunk a szakszerűség tüneményes gépeit. Csak igy nevelhet a mester és iskola együtt; kölcsönhatásban jó és ügyes iparosokat. A készülő ipartörvény eszközeinket, szervezeteinket tökéletesíteni, erősíteni fogja. Azonban a magyar ipar mostani állapota hasonló azon épülethez, melynek erős falai fedél alatt állanak már: tornyain fényes bádogtetők csillognak; homlokzatán és oszlopain értékes díszítmények ékeskednek — a belső munka azonban még hátra van. Ezen a belső munkán dolgozhat mindenki, mester, iskola, testület és hatóság. A midőn végezetül hatósági tisztemhez képest üdvözlöm a t. vendége- kat, az ipartestületet, az iskola érdemdús tanítói karát, azon óhajtással zárom szavaimat, hogy vállvetett erővel haladjunk es menjünk tovább! A közönség lelkesen megéljenezte az ékes szavú ünnepi szónokot. Ezután Szalay Mátyás rk. hittanhallgató költői ihlettseggel megirt Jubileumi Ódáját szavalta el To- masek Béla iparostanuló. Az intézet 25 eves történetét magi az iró, Maros Antal, az ipariskola páratlan szorgalmú igazgatója olvasta fel, kinek, bár még csak rövid idő óta áll az intézet elén, mégis sikerült kivívnia, hogy az iskola három osztállyal bővült. A felolvasás történeti hűséggel s szakavatott tollal van megírva s élénk színekkel festi az iskola negyedszázados küzdelmeit. Magában foglalja ezen történetet az ipariskola lefolyt tanévi értesítője is, melyet szintén nagy gonddal állított össze az igazgató s mely minden irányban kellő tájékozást nyújt az érdeklődőknek. Következett ezután dr. Földváry István „Tatárcsel“ c. költeménye, a melyet Hetényi Nándor géplakatos tanuló adott elő hatásosan. Az ünnepéllyel kapcsolatos segéd és tanoncmunka kiállítást Dóczy Ferenc elnök nyitotta meg. Beszédében atyai szeretettel intette az ifjúságot, hogy kötelességet mindenkor híven teljesítse, mert csak ez utón szerezhető meg a társadalom becsülése, a hatóságok elismerése és kitüntetése. Kéri a megjelenteket a kiállítás megtekintésére. Felhívja egyúttal Neményi Károly ipartestületi titkárt, hogy a bíráló bizottság ítélete alapján a jutalma- zandók névsorát olvassa fel. I. oszt. kiállítási érmet nyertek : Bachmanszky Tivadar és Rue Lajos segédek : továbbá Král László festményeiért, Szabó József, Polusin János, Bauer Ferenc, Stróbl J. Feigl János, Zubovits Rezső, Rózsa Sándor és Grimausz Gyula tanulók. II. oszt. érmet kaptak: Vadkerti L.,, Vogyorász István, Lohtzky József segédek és Lehóczky Ferenc, Gere F., Márton J., Michela J., Petrovits M-., Baranyai L., Szent- gáli István, Eichard L. tanulók. III. oszt. kitüntetésben részesültek: Megla F., Buda F., Német V.,, Sztankó M., Haselmayer S. Globot- snig J. Kheli Gy. segédek ; FehérJ., Olmann Tamás, Hajdú B., Hókaj F., Sipka B. Predik L., Laurent F.,, Guter A., Nemes J., Anistik L.,, Szili Kálmán, Pap J., Mecséri R.,, Bugyik J., Liszi F., Barmos J.,To- monkó J., Halász M., Csókás Her— min, Molnár S., Tóbi J., Mengj Kálmán és Vallach János tanulók.. Jutalom könyvet kaptak: Rostás^ István, Hetényi Nándor, Szumpen Ferenc, Kerle János, Virág György,, Török István, Asztalos András ésí Hoffbauer Vilmos. A közoktatásügyi miniszter 50' koronás jutalomdiját, a tanító testület határozata alapján Német Alajos kiváló szorgalmú és jó magaviseletű tanuló nyerte el, ki az: ajándékot átvéve, az összes kitüntettek nevében köszönetét mondott. Az ipartestület elismerését Mészáros József alelnök tolmácsolta. A Himnusz eléneklésével az ünnepély délelőtti része véget ért. Délután a közönség szabadon megtekinthette a kiállítást. Az ott kiállított sok praktikus, művészi, ízléses/ sőt ízletes tárgy voltak legeklatán- sab bizonyítékai városunk fejlett! iparának. Esti 8 órakor szinelőadás volt a „Kath. Legényegyesület“" nagytermében, mely igen jól sikerült; s a befolyt jövedelem az ipariskola könyvtárának alapját növelte.: A jubiláns ünnepély sikere azs ipartestületen kívül, főként Maros Antal igazgató érdeme, ki hónapold óta rendületlen kitartással s óriási; munkát végezve tette lehetővé an— nek megtartását. Méltó elismerés illeti meg Neményi Károly iparisk.: tanítót, és ipartestületi titkárt is, kji nagy türelem és fáradság árán tanította be a szavalat és ének számokat, valamint ő adatta elő a hatásos alkalmi színdarabot is. Adjorr Isten sok ily tevékeny munkást! nemzeti iparügyünknek. HÍREK. Isteni tisztelet Kenyérmezőn. Csakfi nem régen adtunk hirt azon bőkezűségről,!! melyet Kenyérmező ura, megyeri dm. Krausz Izidor az ottani közs. iskola irántr tanúsított; legutóbb ismét többszörös tanu-n jelét adta emberbaráti érzésének. Ugyanis?: a folyó hó 14-én meg'artott évzáró vizs-a gálaton nagymennyiségű ifjúsági i ratoűo osztatott ki a jól tanuló, s jó magaviseletté] növendékek között. Azonban gondosságát! kiterjesztette felnőtt alkalmazottainak lelki; szükségleteire is. Kenyérmező lakosai mos^e tanáig nem igen vehettek részt kath. is-e teni tiszteleten, mivel a várostól való nagyy távolság visszatartotta őket, s bizony varm ott több 12—14 éves gyermek, ki méjgá templomban sohasem volt. Ezen a bajorru kívánt a fenkölt gondolkozása földes unu segíteni, amidőn szárnyfalvi Nagy Jenőnén úrasszony kezdeményezésére, Bárdos Jó/ó zsef tanító közreműködésével, Mátéffy Vik-el tor belvárosi plébánosnál kieszközölte, hogy/ ezentúl minden hónapban, az ottani iskoijo Iában szent mise mondassák. Az első is-si teni tiszteletet f. hó 20-án tartotta Nádleao
