Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 50. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 50. szám. Csütörtök, junius 24 f Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő : Szerkesztősé és kiadóhivatal: Egész évre Fél évre . Előfizetési árak : ■ . 12 kor. Negyed évre . . (j kor. Egyes szám ára Nyilttér sora 60 fillér. DR- PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Di1. Frokopp Gyula és Brenner Ferenc. (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. -■ ......... á városok háztartása. Az utolsó két évtizedet uraló ;3szellemi és gazdasági evolúció ha- Gtalmas lökést adott a városok fej- Mlődésének. A fejlődő ipar, a haladó sítechnika, az eleven kereskedelem és ßa terjedő kultúra folyton növekvő loembertömegeket vonz a városi központokba. A munka bővebb kinálkozása és ßa vidékinél látszólag jövedelmezőbb ívvolta, az érvényesülésre nyiló több idkilátás, a szórakozások változatos- sasága, a gyermekek iskoláztatásának idkönnyüsége és más előnyök mind öitöbb embert csábítanak a városba. AA sűrű rajokba való beözönlést még jrmöveli, hogy idehajtja az embert az leelőretörekvés vágya, az ambició, de büdeköti a szárnyaszegett lemondás, ca reménytelen csalódás is. E nagy arányú népesedés előmoz- ibditja a kapitalisztikus fejlődést, a mmely aztán hatalmas emeltyűje a ßa gazdasági és kulturális haladás- snnak. Megelevenedik a városi élet, Jdkialakul a modern város, az állam nfíanyagi és szellemi élete működésé- snnek a fókusza. A magába összevont szellemi és neanyagi erők fejlődésével eg}^enletes arányban növekszik a városnak az állami életben való jelentősége. A városokba raktározódnak az állam erkölcsi és anyagi tőkéi, itt van az állam anyagi és szellemi működésének a szintere s igy ideterelődik az állam kúlturális és gazdasági erőmérlegének a súlypontja is. A jelentőséggel növekszik a köz- igazgatási feladatok terjedelme is s az állam e fontos orgánumai anyagi és szellemi életműködésének irányítása, vezetése tehát napról-napra nagyobb és nagyobb terhet, felelősséget ró az illetékes tényezőkre. Az életviszonylatoknak a város fejlődésével szaporodó sokféle ágazata és változata, az igények sokoldalúsága növeli a rendelkező, foganatosító és jogalkotó közigazgatás teendőit, megnehezíti a közérdekű ügyeket érintő és jogügyleti köz- igazgatást, komplikálja a pénzügyi adminisztrációt s mindezekhez még hozzájárul, hogy a partikuláris érdekek képviseleténél az állami magasabb szempontok figyelmen kívül nem hagyhatók, a helyhatósági adminisztrációra a községi és állami érdekek kielégítésénél a kiegyenlités feladata hárul s igy a közigazgatási szolgálat egyfelől az óvatosságot, a körültekintést, másfelől az érzékeket, éber figyelmet és széles látókört nem nélkülözheti. A városi közigazgatás célját akkor éri el, rendeltetésének, akkor felel meg, hogyha az individuális képességek kifejtésére módot nyújt, a magángazdasági tevékenységnek tért nyit, a közszükségletet felismeri, a köztevékenységet ehhez szabja s a partikuláris és egyetemes nemzeti érde- dek parallel szolgálatával a város fejlődését előmozdítja. A közigazgatást azonban erre a nívóra csak a tervszerűség emelheti. Tervszerű működést pedig csakis egy széles látókörrel megalkotott programm alapján lehet kifejteni. Az egyenletes haladás, a városi érdekek célirányos előbbre- vitele s igy a városok fejlődésének helyes megalapozása és biztosítása érdekében várospolitikai programmot kell tehát alkotni. Minthogy pedig az újabb és újabb közigazgatási feladatok végrehajtása nagy áldozatokkal jár, városaink pedig mai rendezetlen viszonyaik mellett a közönséges adminisztráció terheit is alig képesek viselni, nem hogy a fejlődéssel jaró újabb terhek fedezésével rendelkeznének, ennélfogva elsősorban oda kell törekedni, hogy a városok háztartása a felébredt közszellem által teremtett igények kielégítésére képessé tétessék. A várospolitikai programm legelejére tehát a városok háztartásának rendezését kell állítani. Elérkezett az ideje, hogy az illetékes tényezők mindent megtegyenek a kérdés kielégítő megoldása érdekében. Ezzel az állam nemcsak azon magas feladatát fogja teljesíteni, a mely a községi háztartás ellenőrzése tekintetében reá hárul, nemcsak azon kötelezettségének fog eleget tenni, amellyel a városok fejlesztése iránt tartozik, de szolgálni fogja a saját érdekeit is, mert hiszen a polgárok teherviselése és annak arányai állami érdeket érintenek és az önkormányzati, valamint átruházott állami feladatok teljesítése a városok pénzügyi helyzetének állami szempontból is fontos fejlődésétől függ. Lukács Ödön. Csak Hunéi volt. Amerikának újra megvan a maga szenzációja. Ribár András Magyar„Esztergom és Vidéke“ tárcája én örökségem. i. Már éltem egyszer. Már éltem egyszer, régen, a mesékbe' Suhogva áradéi, zajló vizek zenéje Fülembe csap még nehanap S a vízözön fakó egére Emlékezem. A réteken Barázdát húzó alkonyárnyak Mikor gomolyba folyva járnak S az őszikék fehér Fejére hulló szürke dér Meg- meglib benti lomha szárnyát : Valami édes döbbenés Borongva száll át Csodákba hivő telkemen S emlékezem. Ff a jönnek órák, éjsötétek, Amiknek minden perce vétek S szilaj, lázongó, esztelen vágy Tombolva sir a telkemen keresztül, Míg a melódiátlan éjszakákba Beléhullt könnyem sárba perdül: Redőzött szirmú, ismerős virágok, Fejük himbálva, mintha intenének . . . Már voltam egyszer — s mind, mit érzek, Sejtelmes, bús emlékezések. Havas, nagy puszták hallgatását Belengő kósza rímek árja, Ijedt madárnak rebbenő szava A kusza árnyű, holdas éjszakába, Ezernyi kin, vágy, sejtelem : Mind, mind oly ismerős nekem. S érzem, valahol messze, régen, Már éltem egyszer, elfeledt mesékben. II. Akit én szeretek. Szomorú lehet, mint az álmos, Óraütéstől szaggatott éj S olyan fáradt, csendes, lemondó. Mint teme'őkre hulló holdfény. Tán messze tengerek kék partján Vár roskadtan egy sziklafoknál, Vagy még ma az utamba téved? O azt hiszem, régen halott már. in. Istenek alkonya. Az ősmondák nyugalma ül az erdőn. A nap kiszórta bús aranyködét, Lopózva jő a hallgató sötét hs sir a csend, halkan, kétségbeejtőn. A domb mögül kíváncsian kikémlel 5 fölnyitja borostyánszemét a hold, De nem látja a sok halott kohold S Anakreon se várja énekével. A füzesek közt roskadt, ősi oltár Árnyéka reszket az ezüst tavon. Nagymessziről — remegve hallgatom — Fólbúg a győztes, új. mogorva zsoltár. S egy hattyú, hó nyakát a vízre hajtva, Hosszan zokog a sápadt alkonyatba. IV. Szomorú szavak. Mint a hajadra hulló alkonyat, Lágyan, szeretve körülsimogat Az én halk, szomorú szavam. A mosolyodra hús fátyolt térit És rápergeti ezüst könnyeid Az én bús, szomorú szavam. Lelkedbe titkon mérget hinteget Es elborítja bársonyos szemed Az én sok, szomorú szavam. S még nem tudod, de hogyha elmégy, Kínozni, kísérni jog mindég Egy-két halk, szomorú szavam. V. A kráter. A kráter csendes. Mohlepte, sötétlő Bazaltjaidra rászakadt az éjjel Es rebbenés nélkül mered az égre Kiapadt fényű, kormos Bőszemével. Nagy, néma csend. A kráter alszik És álmodik csodás iiízálmokat. Az izzó láva közt riadva sir jel Egy égre vágyó, büszke gondolat. S hol szunnyad lenn a meny dórgő robaj, A bús, szerelmes, szent orkán- zene, Évezredek lázongó indulatja, Beteg szivek nem értett éneke : A tárna öblén, vak, süket homályban Alusznak a piros zsarátszemek, Az álmok, mik korán születtek 5 a kráter sajgó mámortól remeg. Egy szikra kell csak s száguldva hasítja Ketté az álmos éj gyászfátyolál 5 az összetépett felhőrojtok alján Bengálfényt gyújtva cikázik tovább. Pattogva hulló rakéta esője Véres barázdát Jiílz maga után, Míg diadalmas dördiiléssel csap ki A szét hasadt bazaltküp homlokán. Egy szikra kell csak . . . Lenn a réten Egy tücsök gúnyos mázsikába jog S a kráter torkán hideg, kék szemükkel Benevetnek a halvány csillagok. VI. Az utolsó szélmalom. Kékes holdfényben, fenyegető szárnnyal, Még vár a legutolsó szélmalom.
