Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 43. szám
Esztergom, 1909. A.XXI. évfolyam 4»3. szám. V^dsáiiiíip, május »30. r ^Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. — Előfizetési árak : == Felelős szerkesztő : DR- PROKOPP GYULA Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre . . . G kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Laptulajdonos kiadók : Dí1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. . Kéziratot nem adunk vissza. = Pünkösdkor. (V.) ,,Jövel szent lélek Úristen“! -— hangzik a mai szép tavaszi na- iqpon a templomokban a szép, az (éáhitatos, a bizó ének, amikor kivi- i'jritott a piros pünkösdi rózsa és iliillatárban fürdik az ember és a jszöldbe, Istennek legszebb templo- mmába vágyik a szoba embere. Jő- >Wel szent lélek Ur, mondjuk e na- >cpon mi is és rágondolunk édes hajszánkra, mely válságos napokat lát, uámely várja azt a nagy segítséget, rrmelyet nemzeteknek szintén csak a CGondviselés kegyelme adhat. A négy evsngelista egyezően és ^gyönyörű nyelven megírta a pün- Akösd nagyszerű legendáját. Megírta, Dehogy Isten kegyelme a tizenkét gsgyszerű halászembert hogyan töl- ö:tötte be a bölcseség, a tudás ma- iB.lasztjával, hogyan acólozta meg lóerőiket hősi elszántsággal a hit terjesztésére és egyúttal mennyi mér- őcsékletet öntött beléjük és a bölcsesség milyen tapintatával ruházta fel dcőket, hogy az embereket átalakító [jjuj és fönséges tanok ne dobassa- ennak szirtre már a kezdet kezdetén, orihogy a vonagló római imperium a ßnnagy eszmék korszakos átalakuló fuvalmát ne érezze meg s gyilkolhassa meg, amikor az még csak első martirainak szivét töltötte be. Azért nagyszerű a keresztény hitnek pünkösdi krédója, hogy azok a félénk, bátortalan halász emberek megteltek mindazokkal a nagy egyéni tulajdonságokkal, amelyek lehetővé tették, hogy abban a korban, amikor az emberek érintkezése a közlekedési eszközök nagy hiányai miatt majdnem lehetetlen volt, amikor a tömegre való hatás, tehát az eszmék terjesztésének eme kollektiv módja, még ismeretlen volt: ebben az időben szokatlan erővel, a nagy eszmék revelláló erejével tudott a keresztény tan terjedni és a szivekben tért foglalni. Tudás, bölcseség, tapintat, körültekintés, szeretet, a hitnek ereje és a meggyőződés rendületlensége vitték végbe, hogy egy olyan korszellemben, a minő a római császárság fénykorában volt, — a kereszténységben rejlő nagy szociális elvek hihetetlenül hatottak és terjeszkedni tudtak. Ma a kereszténység pünkösdjén elmélkedő cikkünknek anyagául szinte kínálkozik ennek a legendás időnek nagy távlata. Szinte kínálkozik, hogy azokat a virtusokat kívánjuk ami apostolainknak, akik ami nemzetünket akarják belevinni a nemzeti haladás uj területére. Soha nem kívánhattuk mélyebben, bensőbben és igazabban, hogy a valóságos és álapostolok valóban nemzetünk javára cselekedjenek. Hirdessék a nemzet hitét és az igazat is. Egy nemzet kéri a Gondviseléstől, hogy vezéreinek leikébe öntse azokat a nagy tulajdonságokat, melyekkel hajdan beteltek az igazi apostolok. Kérnünk kell a Gondviselést, hogy azokat, akik egy nemzet igazainak föltárására az ország különböző helyeire elmennek az igét hirdetni: azoknak lelke teljék meg nemzetünknek igaz szere- tetével és az igazság rendületlen, megmásíthatatlan szeretetével. De nemcsak a közdolgokban íá- radozók lelke izzódjék meg az apostolkodás tisztító tüzében, hanem nemzetünknek minden rendű embere teljék meg hittel, reménynyel és szeretettel. Ez a három, fönséges, nagy eszme a kereszténység alapja, az emberiség fejlődésének egyedüli tényezője. Egy nemzet, melynek nincs hite, nincs reménye és a melyben a mindent kiegyenlítő szeretet nem uralkodik, — ez a nemzet túlélte önmagát és temetőjét ásta meg. Nemcsak a nagyoknak, hanem mindenkinek szüksége van arra, hogy ha a mai szép ünnep fönséges hitét vallja, hogy áhitsa lelkében azokat a tulajdonságokat, melyektől hajdan tizenkét egyszerű, a nép köréből szakadt ember fölékesedve, világhatalmak s egy hatalmas világnézet ellen, dicsőén harcba indult és győzött. Vaszary Kolos beszédei. Vaszary Kolos tábornok hercegprímás beszédei címen egy érdekes könyv hagyta el a közeli napokban a sajtót, melyben, miként annak címe mutatja, 0 Eminentiá- jának alkalmi beszédei vannak egybegyűjtve, melyeket Keményfy K. Dániel, vízivárosi plébános rendezett sajtó alá és látott el bevezetéssel. A csinos és Ízléses kiállításban megjelent könyv első lapján Ő Eminentíája jól sikerült arcképe diszlik. A könyv Buzárovics Gusztáv cég nyomdájának terméke. A bevezetésből Keményfy tollából vesszük át a következő részt, mely Ő Eminentiáját, mint szónokot ismerteti. Vaszary Kolos mint szónok. 1. Szónoki egyénisége s beszédeinek esztétikája. Ha a nagy szónok egyéniségét meg akarom rajzolni, vizsgálnom kell, alkal„Esztergom és Vidéke“ tárcája Régi Versek.*) Volt egyszer reges-régen, Volt egyszer hajdanán, Egy csendes árva ifjú, S egy gazdag szőke lány. Az égen napsugár volt, S a földön gyöngyvirág; A két ifjú keblében, Kigyult egy szép világ Mosoly derült az ajkon, A mig szemük beszélt S az éj szellője titkon Sóhajokat cserélt. És szállt a sóhaj, szállott, De nyugtot nem lele; Mert önző, rút világunk, Nem az áldás tere. S a szív — mesének vége A régi versezet : — Két sírral több a földön S egy üdvvel kevesebb. Czáró János. (* *) Mutatvány szerzőnek „Sóhajok“ c. verskötelodó-éből. A mű megrendelhető szerzőnél Székelykeve rn9T'Temes m.) Ára: 2 kor. 50 fii. Szakítás. — Irta: Fülöp Zsigmond. — Az elragadónak nevezett szép asszony egyedül van szobájában Bizonyára vár valakit, legalább türelmetlen tekingetése az órára, ezt sejteti. Minden külső neszre figyel, de bosszankodva huzza össze bársonyos szemöldökét, mihelyt a nesz elül. Közben pedig arra gondol, hogy mit fog tenni azzal, akit vár. Szakítani fog vele. az az egy, bizonyos. Még pedig végérvényesen ! Utoljára! Sőt — örökre! — A nyomorult úgy sem érdemel mást. Azok után, amik történtek, nem lehet más választás. Úgy van! Szakítani fog visszavonhatatlanul ! Az idő azonban, a már jól ismert csiga lassúsággal cammog, ami újabb meg újabb idegességet és boszuságot szerez. A szép asszony türelme fogytán van, már már közel van ahhoz a ponthoz, hogy maga menjen az elé, akit vár, sőt már indulna is az ajtó felé, de ebben úgynevezett női büszkesége visszatartja. Közben újra, — meg újra elhatározza a szakítást és felteszi magában, hogy kérlelhetetlenül szigorú lesz, dacára annak, hogy leikében erős viaskodás folyik az egész ügy ostobasága miatt. Végre belép a várva várt. Nem is látszik olyan nagyon ostobának, mint amilyenek a legtöbb esetben a nők ideáljai szoktak lenni, sőt biztos föllépése és előkelő megjelenése különös szimpátiát kölcsönöz neki. Ezúttal a pillanat fontosságához mérten bizonyos ünnepélyességet erőszakol kifejezésteli arcára, ami — valljuk be, — nem épen áll jól neki. Lassan leereszkedik egy szemközti fotelba és vár. Néhány pillanatig kínos csönd. Az asszony (azzal a hanghordozással, melyen meglátszik az előzetes gyakorlat.) És maga fel mert jönni ? ! A férfi. Bocsánat .... As asszony. Mit akar? Mért jött?! A férü. Kérem, én . . . Az asszony Azok után, amik történtek, tudhatja, hogy zárva van az ajtóm ön előtt ! A férfi. De hiszen . . . Az asszony. Tudom, most azt akarja mondani, hogy még eddig nem adtam tudomására. Mert magukat úgy látszik, még a legelemibb illemszabályokra is ki kell oktatni. Nos hát azt hiszem hallotta és megértette. (És a mint már ilyenkor szokás, szépen elfordul tőle.) A férfi (aki azt hiszi, hogy most ki kell magyaráznia magát.) Bocsánatot kérek, de azt gondoltam, hogy mindennek dacára is tartozom, illetve tartozunk egymásnak azzal, hogy a kellő formák betartásával váljunk el. Az a másfél év, melynek bűbájos, édes emlékei egész életemnek legféltettebb s legdrágább emlékei maradnak. Az asszony. Csak semmi lira! Hallgasson! Tudja, hogy undorodom a lirától és gyűlölöm a szentimentalizmust. Különben sincs joga magának azokra'az emlékekre hivatkozni, melyeket szétrombolt akkor, mikor csélcsapsága bebizonyosodott. Elég ostobaság, hogy nem voltam óvatosabb az ilyen sima szavú emberrel szemben. De most már tisztán látok mindent és nem tűröm, hogy udvarlásával tovább is kompromittáljon ! — Azt hiszem, hogy ez a konzekvencia helyes s levonhatta volna maga is. Remélem, most már megértett ? 1 . . . (Feláll és várja, hogy a férfi elmenjen.) A férfi (a legnagyobb nyugalommal ül helyén és az utolsó szavaknál önkéntelenül is elmosolyogja magát.) Oh, kérem ! Az asszony. Nos ? A férfi. Szives engedelmével még maradok. Úgyis oly régen láttuk egymást! Az a három nap egy hosszú örökkévalóság volt. Az asszony (határozottan dühösnek látszik, szólni se tud, csak haragosan összehúzza a homlokát, ami elég jól áll neki.) Néhány percre halotti csönd. Az asszony (minden átmenet nélkül,
