Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 32. szám

Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 32. szám Csütörtök, április 22.

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön.

Előfizecési árak : ■■

Egész évre . .12 kor. Negyed évre . 3 kor.

Fél évre . . . (> kor. Egyes szám ára 14 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér.

Felelős szerkesztő :

DR- PROKOPP GYULA.

Laptulajdonos kiadók :

Di1. Frokopp Bgula és Brenner Ferenc.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.

Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám.-- Kéziratot nem adunk vissza. —— -----Hiteles bang Amerikából.

Szepes vármegyéből az utóbbi időben sok megcsalódott ember vesztére kivándorolt Amerikába. Most az otthonhagyott rokonokat elárasztják panaszukkal. Levelükben ezeket Írják:

Az Amerikába érkező magyar kivándorlókra itt még mindig nagy csalódás vár. Az elnökválasztás után még igen kis mértékben lendült fel a vállalkozás s igy a munka-alkalmak alig szaporodtak lényegesen. Nagyon sok magyar kivándorló nem tud munkához jutni. A keleti államok gyáraiban, valamint Pennsylvania és Ohio ipari telepein és szénbányáiban nem állt helyre az i ?„§mek régi mértéke és sok üzem szünetel még. Egy újabb korlátozás az, hogy az Egyesült Államokba 16 éven aluli fiukat, ha nem szüleik kíséretében jönnek, nem bocsájtják be, mert legutóbb Görögországból tömegesen importáltak állítólagos rokonok ilyen 16 éven aluli kis fiúkat, akiknek munkaerejét azután kiuzsorázzák.

Brazíliában belső gazdasági okok miatt nagy drágaság uralkodik, hogy a kivándorlók, akik az ottani pangás következtében nehezen jutnak munkához, a legválságosabb helyzetbe kerülnek. Általában megállapítható, hogy az északamerikai Egyesült Államokban a gazdasági helyzet a legtöbb iparágban alig javult. A kivándorlók szempontjából legnagyobb fontossággal a vas- és acélipar bir és az ezekkel szerves összefüggésben lévő szénbányaipar; ami kis fellendülés hetekkel előbb mutatkozott, most már újra visszaesés következett be. A -vörösréz- piac helyzete csaknem vigasztalan, úgy, hogy itt is munkacsökkenés és a termelés korlátozása következik be. Tehát épen azokban az iparágakban, melyekben a magyar kivándorlók leginkább kaptak a múltban munkát, olyan kedvezőtlen viszonyok uralkodnak, hogy a kivándorlókra Amerika földjén csak csalódás és nélkülözés vár.

A mikor mindenfelé megnehezült a helyzet s az Amerikába szakadt munkások nyomoráról szörnyű részleteket Írnak egyre másra a dús remények hajótöröttjei : az ember

elámul, hogy mindennek ellenére annyi útlevelet váltanak, annyian amerikáznak, okát ennek is megmondja a bártfai határrendőrség.

Ugyanis hosszabb nyomozás után rájött, hogy hatalmas és messze vidékre kiterjedő ügynöki szervezet működik Beregben, Gelb Ábrahám főnökségével, mely az egész országból gyűjti a hajótársulatnak a portékát. Különös előszeretettel űzik az útlevél nélküli ember-csempészetet, mert a „dugárú“ jobban fizet.

Gelbék nagy aparátussal dolgoztak. Fizeteh embereik Amerikából Írták az otthonvalóknak a leveleket. Az információkat ők adták. A pa- rasztirás olyan egyforma; a nép gyermeke nem Írásszakértő. De még ha az öreg-betűket máskép irta az Amerikába szakadt sógor: ki gondolta volna, hogy a levél hamis, mikor az itteni viszonyoknak teljesen megfelelt ?

S igy történt meg, hogy mig idehaza a szaporodó dollárokról olvasott a família, odakint a szegény elbolonditott magyar még mindég csak a munkakeresésnél tartott, sokszor lefogyva az éhségtől és át- kozódva.

Magyar ember vérző szivvel olvassa ezt. És fölveti a kérdést: hát igy kell ennek lenni ? Szó sincs róla. Se állam, se társadalom, nem teszi meg, amit kellene. Magyarország lakossága pedig fogy és fogy. A bukovinai csángók hazase- gitése is szép, hazafias föladat. De sokkal szebb és hazafiasabb magyar feladat lenne, ha a leghatékonyabb társadalmi munka indulna meg éberebb állami beavatkozással is abban a részben, hogy a fiumei és brémai kikötőkből kevesebb áldozatot vigyenek el magyar véreink közül.

Esztergom vármegye selyemtenyésztése 1908. évben.*)

Esztergom vármegyében 1908. évben 17 községben közterületeken és közutak mellett volt:

lombszedésre alkalmas szederfa 986.

lombszedésre nem alkalmas szederfa 3.122.

A selyemtenyésztők 933 darab lombszedésre alkalmas szederfát használtak. Egy tenyésztőre átlag 9 darab szederfa jutott.

Tényleg 109 család vállalt selymérpetét. Ezek közül 100 család 1.967 kilogram gubót termelt és 4.028 koronát keresett. Egy tenyésztőnek átlagos keresete 40 koronát tett ki.

*) Felkérés folytán, a selyemtenyésztés emelése érdekében közöljük a földmivelésügyi minisztériumhoz tett évi jelentésből a megyénkre vonatkozó adatokat. A szerk.

„Esztergom és Vidéke“ tárcája

Ma rcsa és Maiaaime*

Irta : Szabóné Nogall Janka.

Negyed század múlt el már azóta, hogy Barnabás Miklós ur elvált a feleségétől. Asszonyi kacérkodás bontotta meg a szövetségüket s férfiúi önérzet mérgesítette el az ügyet annyira, hogy mire beavatkozott a rokoni szeretet, annak már nem akadt egyéb dolga, mint az, hogy legalább még az emlékét is befeketítse a régi boldogságnak. A néma, elkeseredett úri dac őrködött fölöttük, hogy ez alatt a tengernyi idő alatt ki ne béküljenek.

Nem békültek, nem közeledtek, megöregedtek. Mikor aztán egyszer összetalálkoztak, nem volt már közöttük semmi, csak egy nagy, szegletes diófaasztal. Egyik felén az úrasszony,, a másikon az üreg úr foglalt helyet. Puszta vé- letlenségből kerültek össze és olyan körülmények között, melyek még csak bemutatkozásra sem kényszerithették ezeket a régi idegeneket.

Reggel óta szakadatlanul havazott, a két szán, melyben a két öreg külön-kü- lön s a vármegye két ellentétes pontjáról indult el, elakadt egy pusztai tanya előtt.

Ráértek, nem küzködtek. Két magányos öreg ember, kit otthon nem vár senki, ugyan hová, miért sietne? Hát betértek egymás után a kis tanyára, melynek vidáman, kacskaringósan füstölt a kéménye s mélyen bevágott ablaka szinte kacsingatott az érkezők elé.

A küszöbön egy formás, piros arcú, szives beszédű menyecske fogadta őket. Csak kerüljenek beljébb. Kis helyen is elférnek szeretetben a jó emberek. Letö- rölgette a székeket, oldalba rúgta a macskáját s felajánlotta nekik a nagy diófaasztalt. O maga, amint illett, elhúzódott az úri vendégektől s lekuporodott egy kis háromlábú gyalogszékre a padka elé. Folytatta a munkáját: babot szemelge- tett.

A padkán oldalt pedig egy katona ült. Hegyes bajuszú, fekete szemű huszár. Ezt is bekergette a hóvihar, meghúzódott és hálából, szivességből — vagy a manó kutatta miből — segített a menyecskének babot szemelgetni. így aztán természetesen sokkal lasabban ment a dolog. Aztán fontosabbá, bonyolultabbá is vált. Egészen elfoglalta a háziasszonyt, az újabb vendégekkel nem is igen törődött.

Ezalatt az öreg úr melegedni kezdett. Letette a bundáját, m:g a nyakravaló sálját is. Törülgette a nyakát s a szép, szelid kék szemeit. Olykor átpislantott az

úrasszonyra s ijedten vissza-visszakapta a pillantását. Azonnal megismerte, mihelyt leült. Épen ilyen volt az édes mamája huszonöt év előtt. A Schwiegermutter ilyen volt, de Barnabás Miklósné, a szőke Marianne, akkor, hej, egészen másforma volt.

Az asztal túlsó felén az úrasszony is pakolózott. Letette a bársony fejkötőjét, aztán bontogatni kezdte a kis kutyája takaróját. O is fehér volt már. Régi szépségét csak merész hajlású orra, szájának finom metszése s szemeinek büszke, dacos felvillanása őrizgette. Egyébként ő is meghízott, nehézkés lett és most egészen belefáradt abba a munkába, hogy a vattás zsákot a kutyájáról lehámozza.

Abból, hogy az úrasszony kutyává járt, lehetett látni, hogy nem volt tiszta magyar fajta. A famíliába egykor régen német katonatiszt keveredett. Innen örökölte a kutyák kedvelését, mely fájdalom, ritkán jár anélkül, hogy az illető hölgy a katonákat is ne kedvelné. De mindent a maga idejében. Előbb a katonát. Aztán tisztességes idő elmúltával a kis kutyát.

A katona korszaka ezelőtt huszonöt évvel volt, Barnabásné teljes asszonyi viru- lása idején, egy ismerős katona toppant be hozzájuk, hogy a ház gyönyörű asz- szonyával megkedveltesse szép időben a sportokat, esős napokon pedig a zenét. A

katona szép, nyalka fiú volt és remekül fésülködött. A fodrászokat határozottan jobban ismerte, mint a klasszikusokat. De hát Istenem, ki tehet róla, hogy az ilyenekkel mégis csak jobban lehet négykézre játszani. A szőke Marianne akkor szenvedélyesen kultiválta a zenét. Ma már ájtatos imái közt, maga is azt hinné, hogy ez az egész hevülés csak a sátán incsel- kedése volt. De hát mondjon valaki ilyet a férjeknek és lesse, hogy azok majd el is hiszik. Barnabás Miklós sem hitt az ördögben. Annál is inkább, mert megtörtént vele az, ami különben majdnem soha sem esik meg a férjekkel, hogy egyszer rossz pillanatban nyitott be a szobába. Olyankor, mikor a simfonia első részében teljes húsz taktusra eső pauza volt. Húsz olyan pauza, melyről jóllehet Beethoven semmit sem tud, de azért a négykezes darabokban mégis csak elő szokott fordulni. Igaz, hogy az ajtónyitásra nyomban tovább zúgott a simfonia, Marianne hévvel játszotta a d-dur prestot, mig a katona a cis-mol andante akkordjával kisérte. De hát mit ér mindez ! Barnabás ur maga is tudott zongorázni. Megértette Beethovent és egyszerűen betette az ajtót.

Marianne fejére lecsapott a veszedelem.

De csöndes, uras, finom veszedelem, melyben szó alig hangzott. Egy pár pisz-