Esztergom és Vidéke, 1908

1908-03-19 / 23.szám

Ma is i't vannak, a szél zizzenésében, a szőke Duna hullámainak halk locsogásában szólanak hozzátok : „Magyarország ! ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők". Ezek Yécsey Károly vértanú tábornoknak a szavai. Ők valóban vádolnak benneteket, vádolják a kort, a tespedés a nemzetietlenség e szomorú korszakát. Életüket, mindenüket áldozatul hozták, hogy ti a megvetett alapon tovább munkálkodhassatok. Mi fájdalom, mekkora gyász foghatja el e hideg szellemek még mindig mélyen érző lelkét az igazi, Önzetlen hazaszeretet és polgári kötelesség erényének megfogyatkozásán ? Te ifjúság! nem érted lelkiismereted, szived sugallatát, nem hallod őseid kérő szózatát ? Ifjúság, édes ifjúság, te légy ideális, te lelkesülj -- ti mindnyájan küzdjetek a nemes eszmék megvalósulása, diadalra jutása érdekében, szeressétek : egymást, szeressétek ezt a földet, ne mondjátok, hogy kozmopoliták;: világpolgárok vagytok, mert szavatok sebet üt a honfi : vérétől, honleány könnyétől megszentelt, szegény; szerencsétlen hazátok szivén. j . Ime, itt e zászlók, a szabadságharcból maradt • ereklyék, i a szabadságnap, a dicsőségnek mezején meghordott, tépett, de szenvtelen tiszta lobogók. Alájuk polgárok;: melléjük, utánuk ifjúság ! . . : : .Ébredjetek,, ébredjetek a tettekre e szomorú tespedésből, hogy ez u\, e második ezredév alkonyán a sírra mutatva; -velük együtt, álmodhassatok „örök , szabadságról-, büszke, dicsőséges nagy Magyarországról".' A tanítóképezde énekkara ezután Huber „Nemzeti zászló"-ját adta elő, Nemesszeghy István zenetanár vezetése mellett,: mit Lazányi Emil IV. éves tanítójelölt szavallata, a „Nemzeti dal" követett. Az ünnepi sorrend ötödik száma az önálló iparosok dalkörének éneke volt, akik Bajza „Apotheözis"-át énekelték. Néma csend és nagy figyelem közepette igy -kezdette . ünnepi beszédét - dr. Prickei'Marián bencésrendi tanár. Tisztelt Ünneplő Közönség ! Honfiak és Honleányok ! Annak a röpke időszaknak, m.elyet a mulandó emberi életben, napnak nevezünk, legszebbik része a reggel. Bibor fénye csodás varázzsal vonja be a dolgokat, titokzatos méhében rejtve a jövendőt. Az ifjú vágyai, a. férfi alkotásai s az aggnak emlékei benne szunnyadoznak mind. Uralkodó érzelme a remény, alapeleme a világosság, mely minden éj után, földerül s hirdeti mindennek, mi él és halandó, hogy föltámadunk! A magyar nemzetnek is volt hatvan évvel ezelőtt ily szép, bűbájos reggele. Szabadságnak napja kelt s ragyogott fel rajta hirtelenül, csodálatosan. Rejtező álmunkból fölébredtünk, s az új élet pezsgése magával ragadott. Mámorban égett egy nemzet, lelkesedésben milliók. Merész tervek heviték az agyat, remény és tennivágyás a sziveket. Ennek az emlékezetes, szép reggelnek fénye derül reánk évről-évre március idusán. Újra átérezzük mindazt, amit elődeink akkor éreztek. Az ifjúságnak ama nemes láza dobogtatja újra szivünket, mely akkor hevítette a márciusi derék ifjakat s velük együtt a nemzetnek; minden igaz fiát és leányát. Ezen városnak derék, hazafias polgársága sem akar hátramaradni a megemlékezésben. Lelkesedéssel kivan hódolni azon nagy nap emlékezetének, amelyen nemzetünk halotti álmából újra ébredett s elvetette azt a csodás erejű magot, melyből szabadságunknak immár magas cédrusfája nőtt és egyre növekedik. Reám hárul a kitüntető feladat, hogy e város polgárságának honfiúi kegyeletét, ma ezen tisztes helyről ünnepiesen tolmácsoljam. Lelkemből óhajtom, hogy feladatomnak méltóan megfeleljek. S bár e pillanatban mélyen érzem gyengeségemet, mindamellett biztatást találok azon erős hitemben, hogy olyan tárgyról kell szólanom, melynek — miként az aranynak — a művész szebbitő kezére nincs szüksége, hogy értékét felismerjék, olyan tárgyról, melynél a gyengébb szózat sem fog visszhang nélkül maradni az Önök fenkölt hazafiúi lelkületében. Ü. K. Hazánk újabb történetének egyik legfönségesebb képét akarom tekintetük elé állítani, azt a képet, melynek egyik fele csupa derű; csupa fény és ragyogás, a másik ellenben merő homály, merő gyász és sötétség. Az egyik örömet s lelkesedést, kelt, a másik lever és szomorúságot fakaszt. De az összhatás mégis egyaránt magasztosán fölemelő. A márciusi események mindnyájunk szivét lelkesedésre késztik, mig a rájuk következő szomorú végű szabadságharc bánattal tölt.el, hogy ezen reánk erőszakolt igazságtalan s egyenlőtlen küzdelemnek legjobbjaink :estek áldozatául. Ám:,., nemzeti öntudatunkat, fajszeretetünket mindkettő erősiti s állandóan arra buzdit bennünket, hogy azokat az újjáteremtő eszméket, melyeket a márciusi ifjak ültettek .nemzetünk életébe s amelyekért oly sok. derék honfi szenvedett kinhalált a csatatéren-: mi, hálás utódok, munkás kézzel igyekezzünk országunkban minél jobban megvalósítani és teljes diadalra .-juttatni!-.: S . • -.. A: szónok ezután' részletesen: előadta a márciusi események előzményeit, r lefolyását- és fontosságát. Májd az : ezekre következő nemzeti önvédelmi harcot tárgyalván, igy folytatta beszédét: A nemzet dicsőséggel harcolta végig a Makkabeusok élethalál-harcát; és ' bár . a kétszeres ellenség idegen segítséggel végre is elnyomta, letiporta őt: azért bámulatra .méltó szabadságküzdelme nem volt gyászos tragédia, hanem a legfönségesebb hősköltemény, melyet nem úgy irtak meg költői, hanem .vérhullatva úgy harcolták végig legjobbjai. A haza tagadhatatlanul sokat, nagyon sokat vesztett önvédelmi harcában: elvesztette legderekabb fiait; — de ám ezeknek kiomlott vére árán- diadalmasan megmentette azt, amit 1848. március 15-én társadalmi uton ,vivőit ki magának: a szabadság, testvériség és egyenlőség újjáalkotó eszméit. Mig az elnyomatás sótalan kenyerét kellett ennie, ezekben talált vigasztalást a mult és jelen keserveiért; ezek adtak neki biztató reményt a jövendő dicsőséges feltámadáshoz. Se föltámadás nem késett, nem is késhetett sokáig. Nemzetünk sírjából rövid idő alatt nemcsak felkelt, hanem egyszersmind megerősödve teljesen új életre ébredt. Mint erejének tudatában levő ifjú fölemelt homlokkal lépett az európai kulturállamok elé, méltó helyet követelve köztük magának, hogy ezentúl ne csupán vérének hullásával, hanem szellemi s anyagi erejével is résztvehessen az emberi művelődés közös fejlesztő munkájában. Immár négy fáradságos évtized telt el eme nagy lépésének megtétele óta. S ezen időnek munkásságára Ü. K. nyugodt önérzettel tekinthetünk vissza, mert ma már egész világ tudja hazánkról, hogy valamint nyolc századon keresztül szilárd védőbástyája vo't a nyugati kultúrának a keleti barbársággal szemben, úgy ezután erejének biztos ismeretében joggal számot tarthat arra, hogy a művelt nemzetek komoly versenyző társnak ismerjék őt el az emberiség általános előrehaladásában. T. Ü. K. Azt hiszem sikerült ámbár csak halván3

r

an is szemük elé állítanom azt a derűs-szomorú képet, melyhez a mai szép ünnepünk fűződik. Kell, hogy e kép a legtisztább hazafiúi kegyeletnek érzését fakassza mindnyájunk lelkületében. Kell, hogy a legméltóbb elismeréssel adózzunk azoknak, kik nemzetünket a sorvasztó önfeledtség fertőjéből kiragadták s jövő haladásának biztos vezérelveket adtak. Kell, hogy a leglelkesebb áldást rebegjük azoknak emlékezetére, kik e vezérelvekért vérükkel áldoztak a haza szent oltárán. S amikor igy nemzeti öntudatunk megerősödik és fajszeretetünk megkétszereződik, ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy az ősök dicső hagyománya mi reánk van bizva; tehát nem elég csak elmerengnünk és lelkesednünk rajta, hanem tennünk, cselekednünk is kell érte ! Ma a szabadságot, más értelemben kell vennünk, mint félszázaddal ezelőtt vették. A. politikai szabadságunk nekünk, hanem ís.. teljes egészében, Tde • lényegében már megvan; ezért tehát nagyobb küzdelmet nem kell, kifejtenünk. Ámde nagyon messze vagyunk még anyagi, szellemi és erkölcsi függetlenségünk, megvalósulásától. Manap az ész, erő, a szorgalom és a munka tesz szabaddá, és függetlenné egy nemzetet. Az újkor szabadságának vezéreszméje ezeknek a gyarapítása, sokszorozása. Önmagunk irárít-' való legszentebb kötelességünk: tehát;^. hogy - erőnket minden téren a lehetőség-szerint kifejtsük. Majd ha nemzetünk teljes, szellemi és anyagi erejének minden oldalú kifejtésével megingathatatlan '-jólétet és függetlenséget biztosit .magának európai versenytársai között, akkor — de csak akkor!— mondhatja el magáról, hogy a szabadság országa számára valóban elérkezett. Dolgozzunk, fáradjunk tehát mindanynyian szünetlenül s kitartó lelkesedéssel édes hazánk eme jövendő teljes szabadságáért ! Ez a mi feladatunk a szabadsággal szemben; Áldás azokra, akik dolgoznak a haza szabadságáért ! De nemcsak a szabadság, hanem a testvériség és- egyenlőség magasztos eszméje is, megköveteli tőlünk s az utódoktól egyaránt a, maga áldozatát. S e tekintetben különösen nekünk katholikusoknak, kik az ország és e város lakosságának többségét, alkotjuk, nyílik valóban szép hivatásunk. Meg kell mutatnunk minden körülmények között, hogy mi bár vallási elveinkben ingathatatlanok vagyunk-is, mindamellett az országunkbeli külömböző vallásfelekezetek-tagjaiban csak testvéreinket és felebarátainkat látjuk, jól tudván, hogy a korlátot nem ismerő szeretet az Ur - igazi tanítványának ismertető jele. Azon kell folytonosan törekednünk, hogy e szép hazának minden fia s leánnyá állandóan át legyen hatva attól a fölemelő kötelességérzettől, házának küszöbén kivül elvre és állásra, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül valamennyi honfitársát egyenlő jogú édes testvérének kell tartania. Azon kell lennünk, hogy minden magyar honpolgár egy szívvel és lélekkel érezze és vallja, hogy aki honfitársát gyűlöli, igazában hazáját gyűlöli, s aki honfitársát szereti, hazáját szereti benne. Mert tartsuk mindig emlékezetünkben szeretett testvéreim, hogy akik egyet akarnak, eggyé összefornak, összeforrani kell a magyarnak ! Legyen tehát közöttünk minden időben béke, testvériség és egyenlőség! Igy boldogulunk, boldogulnunk kell! Igy magyarországnak előbb-utóbb nagynak, hatalmasnak, dicsőségesnek kell lenni! Nem hihető, ne is adja a Gondviselés, hogy drágán szerzett szabadságunkért karunkat á munkától valaha még újra harcra kelljen emelnünk. De ha netán úgy történnék is, összeforrva, egyesülve a pokloktól se rettenjünk meg, mert T. Ü. K. az a varázshatalmú diadalmas hadi jelszó, mellyel dicső elődeink a szabadságot végig küzdöttek, még nem halt ám meg, még él, mert — Ott van a zúgó erdőkbe, Beírva az arcredőkbe, Csontok közé, mik széthulltak, Mert azok is megmozdulnak, Ha még egyszer lesz: %lőre! Szavainak végeztével imát mondott a közös sirban nyugvó hősök lelki nyugalmáért. A Szózat eléneklésével a honvédtemetői ünnepség véget ért. Ünnepi vacsora. Az ünnepségeket este 8 órakor társasvacsora fejezte be a Mag3'ar Királyban, melyen mintegy százhatvanan vettek részt s amelyre hivatalosak voltak még élő agg h'onvédeink. Ott láttuk többek között a főispánt, alispánt, a megyei tisztikar több tagját, a polgármestert, a városi tisztikar több tagját, majd társadalmi életünk számos vezető férfiát stb. stb. Az első tósztot dr. Perényi Kálmán alispán mondotta a Kossuth-serleggel kezében. Azzal kezdette beszédét, hogy a hazafiúi bánat, a hazafiúi lelkesedés teremtette meg, midőn minden egy kockára volt feltéve: élet és halál -—' azt a napot, melynek emlékét, hatvanadik évfordulóját ma üljük. A kulturnemzetek — úgymond — melyeknek vedbástyája volt Magyarország, vérrel vivták ki szabadságukat, mi pedig a -lelkesedés hatalmával. Végig vezetett- a

; magyar Golgotán s napjainkig jutva el, igy folytatta. Sötét -felhők tornyosulnak-az-égen, testvér testvér ellen harcol, kivándorlás tizedeli meg sorainkat, de hasztalan, a honfivágy visszakészti a hazáját elhagyót, mert e földön kivül nincs számára hely. Szép, gondolatokban, eszmékben gazdag, itt-ott költői lendületű, a hazája sorsán aggódó hazafi bánatos hangján csengő beszédét azzal fejezte be, hogy meg kell e napon emlékezni arról, aki az igének testet adott, akinek emlékére a kezében lévő serleget megtöltöttük, Kossuth Lajosról. Poharát Kossuth Lajos szent emlékére és Magyarország függetlenségének kiépítéséhez szükséges egyet-. értésre emelte. Dóczy Ferenc, a polgári egyesület., elnöke felkérte ezután Országgyűlési képviselőnket, hogy mondaná el mindazokat ismételten, amiket a délelőtt folyamán a politikai helyzetről előadott, hogy.a jelenlévők is megismerjék azt. Dr. Kmety Károly azzal kezdette felszólalását, hogy sajnálattal jelentette ki, miszerint ő az elnök felkérésének eleget nem tehet, mert, mint a törvényeket tisztelő, tisztelni óhajtja az egyesület alapszabályait, melyek a politikát az egyesület falaiból kizárják. Szavait természetesen általános élénk derültség követte. Az egyesületben úgymond vannak 48-as és vannak 67-es politikát vallók, akik egymás mellett békességben megvannak, mely békének ő megbontója lenni nem akar. Érinteni óhajt azonban úgymond egy oly politikát, mely tulajdonképen nem politika s amelyről szólani óhajt, s ez a politikai morál. Elérkezett úgymond az idő, hogy Kossuth szelleme megnyilatkozzék és igazítson arra az útra, mely hazánk boldogulására vezet, mert ha ma Kossuth szelleme megjelennék közöttünk, korbáccsal verné végig azt a politikai opportunizmust, azt a kishitűséget, mely egy uj politikai párt alakulására törekszik. Ő úgymond azt vallja, hagyjuk a 67-eseket a maguk utján, de a függetlenségi 48-as párt 40 éven át hirdetett elvei mellett tartson ki. Ő intranzigens függetlenségi. A függetlenségi elvek nem ismernek megalkuvást. Immorális az a törekvés, mely Kossuth szellemére való hivatkozással uj alakulást kivan. Hisz ott és akkor úgymond, ha az ország léte van kockán,