Esztergom és Vidéke, 1908

1908-03-12 / 21.szám

Szabad liceum. Esztergom, március 1. A közkulturát szolgáló régi kipróbált intézmények a műveltség általános terjedésével, fejló'désével elégteleneknek bizonyultak manapság. Ma már műveltség tekintetében is oly követelményekkel lép fel az élet, hogy csak akkor tud a társndalom a haladó korral lépést tartani, ha a művéló'dési folyamat nem zárul be az iskola padjainak elhagyásával. Valóságos gőzerővel haladunk, mindennap ujat produkál a haladás az előretörekvés e lázas korszakában ; aki az iskola porával lerázta magáról az önképzés, a szellemi előrehaladás terheit, az meszsze elmarad a haladó kortól. Hisz ez természetes; ma már a tudomány haladásának határköveit nem századok jelzik, mint régente, hanem rövid röpke évek. Ha valaki uj tudományok, uj elméletek vívmányait csak pár évig is nem kiséri figyelemmel, áthidalhatatlan ür támad az ő hézagos műveltsége és a haladóké között. Pedig az olvasás rohamosan elterjedt a társadadalom minden rétegében. Naponta olvasnak azok, akiknek azelőtt egy Pasztellek. Dalok rím nélkül. Iria: Drozdy Győző. Lányok. Döcögve, lomhán jön az est, mint a szemeteskocsi. Fekete fátyolt von a hiú Föld arcára, hogy ne lássák a csillagok. Az emberek fáradtan, dideregve bandukolnak. A gyárkémények riadt bugással köpdösik teli szikrával az eget. A munka-gépek zakatolnak, muzsikálnak. A gyár átellenében, mint egy halott a ravatalán, sötéten nyújtózik a temető. Az utca végén villanyszemével lesekedik az éji tivornyák parázna háza. Három lány siet az utcán. Az egyik befordul a gyárba. A másik a temetőbe. A harmadik meg az útca végén, abba a világos házba. Lopott. Egy csapotthaju, mosdatlan, csatakos ruhájú csavargó ballag szédölögve az éhségtől a gazdagok városában. Megunta 'már a koldulást, mert nem kapott sehol kalendárium bőséges anyag volt egy egész esztendőre, akik az imakönyvvükön kivül nem ismertek más könyvet. Tehát az olvasás általános és rohamos elterjedése még nem elég arra, kogy a társadalmi műveltség a fokozott haladással lépést tudjon tartani. Mit olvasnak ma az emberek ? Úgyszólván csak napilapokat, amelyeknél fő a szenzáció, fő a látszat, a tanulságokat nem érnek rá levonni, leszűrni, uj hir, uj szenzáció követel magának helyet. Az ilyen olvasmány csak futólagos, látszólagos ismereteket nyújt, olyan formán, mintha robogó gyorsvonat ablakából akarnánk megismerni egy vidéket. Látjuk a falvakat, városokat, de sejtelmünk sincs arról, hogy a boldogság, vagy nyomor tanyái e azok ? Emellett a napilapok legtöbbször a politikai, társadalmi, vallási gyűlölet szitói is, ami a társadalmi műveltség haladására csak bénitólag hat. Szóval, sokat olvasunk és sokan olvasnak, de ezzel nincsenek arányban műveltségi közállapotaink. A napisajtó e hiányát pótolni az „university extension", a népsemmit. De gyomra beküldte őt egy pazarul díszített házba még. Benyit az első szobába. Fény. Meleg. Illat. Teritett asztal. Borok,'húsok, sütemények rajt. A sarokban Wertheim-szekrény. Nyitva: nagy halmaz bankó benne. A csavargó szíve nagyot dobban, ezer bűnös vágy zsong az agyában. Tuszkolja, taszítja, löki őt a bűn. Enged. Odasompolyog az asztalhoz. A Wertheim-szekrény felé néz. És a kenyérkosárból kiemel két darab kenyeret. Tarisznyájába rejti. Es szökik. A kapunál megcsípik. Megmotozzák. Megtalálják nála — a kenyeret. Meglincselik. Átadják rendőrnek. Becsukják. Lopott. Jambus Ambrus, az élő reklám. Jambus Ambrusnak hosszú volt a haja és költő volt. Ideálisan, veszettül és reménytelenül szerette a főbiró lányát, Anicét. A lánnyal sohasem beszélt tán, de mindennap irt hozzá egy verset. Persze éhes volt a gyerek, hát el is adta a nem ép rossz verseket. A „Toll" cimü helyi lap minden száma hozott egy dalt Anicéhez. Epugy, mint a Margit-krém, vagy az Altvater reklámját. És ebből élt Jambus Ambrus. Szive lángján sütötte a kenyerét. egyetem, a szabad liceum van egyedül hivatva. Nevezzük bármilyen néven ezt az újabbkori intézményt, célja mindig az, hogy a nagy tömegek tudásvágyát a helyes irányban kielégítse. Ez az intézmény a művelt külföldön már több évtized óta elterjedt s a népnevelés terén hervadhatatlan érdemeket szerzett. Hazánk egyes városaiban is szép sikerrel működik már ez az áldásos intézmény. Ezúttal bővebben a kérdéssel nem foglalkozunk csupán az érdeklődést akartuk ezen életre való eszme iránt felkelteni, fokozni és a talajt előkészíteni a cselekvésre. Erősen hisszük, hogy ha az érdeklődők — legyenek azok kezdetben bármily kevesen is — szeretettel, odaadással fognak ezen eszmével foglalkozni, nemsokára testet ölt társadalmi állapotaink és közművelődésünk javára. K. U. A városi pénzkezelési és számviteli rendszer újjászervezése. A városi pénzkezelés és számviteli rendszer újjászervezésének tanulmányozására kiküldöttek véleményesjelentésének ismertetését lapunk Az időben történt vala, hogy más, gazdagabb, tökfilkóbb urak kezdenek kurizálni Anicének. A reklám-versek a lángszemről, az éjhajról, a bimbóajkról, a habtestről nagy kelendőséget csináltak a tulajdonosnak. S igy esett vala meg, hogy Anicét eljegyezte egy bankár. Aki inkább gazdag volt, mint eszes. Kétszer sem teniszezett Anicéék kertjében a bankár, mikor a nagy újság megtörtént. No már a frigy. •:. Jambus Ambrus félrevonult remete magányba. S csodálatos módon a szomorúság hollói táplálták. No mert nem volt kihez verset írni. S igy a pénzforrás nála is — á la Verái — beiszapodott. Vala pedig ugyané városkában egy jónevö zsidó bankár. Kinek lévén öt nőnemű istenáldása. A legöregebb istenáldás neve vala Rebeka s nem ép harmatos vállaira huszonöt év súlya nehezedett. Az öreg bankár Gescheftsmann volt. Tudta, hogy reklám nélkül nem viszik el házából Rebekát. És Jambus Ambrusra, meg Anicére gondolt. S bankár urunk egy este maga köré gyűjtötte családtagjait s monda: — Rebekának pénze van, de nincs mai számában az alábbiakban fejezzük be. * A számvevőség két alszámvevői állás szervezésével és ezek vezetésével két osztályra volna osztandó. Az egyik osztályba tartoznak a házipénztári, kórházi, árvatári alapok, nyugdijak, letétek stb., a másik osztályba pedig az adók a behajtással. Az előbbi osztályba az alszámvevőn kivül szükségesnek tartunk még 3 számtisztet, mert azzal, hogy az osztályt vezető alszámvevő egyéb feladatain kivül teljesiti a közigazgatási számfejtést, nem teljesítheti a pénztári számfejtést, amelyhez 1 számtiszt kell a házi pénztárhoz, 1 pedig a kórház, árva, alapitváványok, letétekhez, mig a 3-ik számtiszt végezné a napi könyveléseket, a leltárban beállott változásokat nyilvántartásba vezetné és a főleltár kiigazításban segédkezne. A másik, vagyis az adóügy osztályhoz a vezető és a felügyeletet teljesítő alszámvevőn kivül, ki a nyilvántartások vezetését, az adóügyek megindítást, ellenőrzést és egyéb dolgait teljesítené, mintegy 6—7 számtiszt és 3 végrehajtó beállítását véljük szükségesnek, mert itt is mintegy 3 számtiszt szükséges az adók összeírása, kivetése, bevezetéséhez, az ügyek elintézéséhez, 2—3 számtiszt pedig szükséges a könyvecskék előírása és számfejtéséhez, a könyvek lezárásához, az poétája — tehát nem mén férjhez. S bizony-bizony, mondom nektek, ha nem veszünk neki egy poétát: nem juthat be a boldogság országába. S úgy lőn. Jambus Ambrus megjelent a bankár házánál, ki alkuba lépett vele, mint olyannal, ki — nagy reklámot tudna csinálni leányának verseivel. Tudta az öreg, hogyha egy poéta fedezi fel a lányát: biztos siker. Az igyenc poéták után szeretnek a falatba harapni az olyan urak, a kik egyedül nem tudják kiválasztani a szépet és jót. Szinte elképzelte az öreg bankár, mint rajzanak lánya körül a kérők, mihelyt megjelenik a „Toll"-ban az első vers Rebekához. •' * Ám Jambus Ambrus nem volt hajlandó verset írni. Nem ; soha. Hogy ő valaha Anice helyett Rebekát; lángszem helyett lánghajat; hosszú haj helyett hosszú orrot dicsőítsen : ennyire korcsnak nem érezte magát. Múltját, eszményét, ábrándját meg nem tagadja soha. De a gyomor logikája azt korogja : a legédesebb csóknál is többet ér egy falat kenyér. S Jambus Ambrus eladta magát. Jó áron. Minden vers száz korona. Rebeka