Esztergom és Vidéke, 1908

1908-02-20 / 15.szám

Iszákosság. i. (M.) A káros szenvedélyek között, melyek megejtik, romlásba sodorják és pusztítják népünket, első helyen áll az — iszákosság. Mindennapi tünet gyanánt jelentkezik, hogy különösen a nép alsóbb osztályai a korcsmákba hordják egész heti keresetüket. Számtalan családnak nemcsak a keresete, hanem a vagyona is elúszik a falusi korcsmáros fekete tábláján. A korcsmai hitel korlátozásáról szóló törvény igyekszik lohasztani az iszákosságot és a vele karöltve járó uzsorát. De az emberi leleményesség ennek a törvénynek a kijátszására is talál módokat és eszközöket. A korcsmárosok az iszákosságra hajlandó embereknek készséggel nyújtanak olyan sziveskedéseket, melyek a korcsmai hitelről szóló törvényt megkerülik. Nincsen pénze a polgárnak ? Nem baj, megveszik a gabonáját, a kukoricáját, a krumpliját, a borjúját, a malacát, az asszonynak a libáit, kacsáját, kappanját. Mindjárt van pénz, van mit hagyni a korcsmában, van mit vánJrás a Iránynak. Dalok melódia nélkül. Irta: Drozdy Győző. Aranyködök alatt. A szivek csókja. Bohók vagytok ti gyűröttarcú, fakó, lompos koldusai a szerelemnek. Akik minden virág előtt megálltok s fehér, imás ajakkal kértek egy falatka penészes — szerelmet. Térdre estek minden virág előtt egy kis illatért és mézért. Nem tudjátok ti azt, hogy a koldusoknak sosem adják a kenyér első karéját. Nektek csak.

: az jut az illatból, amit más már fel nem szítt s a mézből, mit más még meg nem evett. Azok a mámor-falatkák, melyeken ti rágódtok, legyen belőlük bár egy egész málha, nem érnek annyit, mint egyetlen csókja annak a Lánynak, ki legtisztább arany-mézét önti ajaka kelyhébe. Mert nálatok, csók-koldusok, csak az ajak csókol s az ajak érez sablonos csattanást. De emitt a — szivek csókolóznak. doroltatni a pálinkamérő zsebebe. Persze a könnyelmű nép számításba nem veszi, meg nem gondolja, hogy az a korcsmáros potom áron veszi meg a holmiját, hogy uzsorát űz vele, amikor kizsákmányolja iszákossági szenvedélyét és szorult helyzetét. Azután ha már nincs kéznél, amit pénzzé lehetne tenni, amit el lehet vesztegetni, jön a kötelezvény, a váltó. Kölcsön kell a népnek ? A korcsmáros jó lelke megesik rajta. Mért ne adna munkás, házzal és egy kis földdel biró polgártársnak pár száz koronát? Hiszen emberek vagyunk és azéit vagyunk emberek, hogy segítsünk egymáson. Hogy abba a a kölcsönbe bele lesz foglalva, be lesz számítva az a summa is amivel a kölcsönvevő italok árában már adósa a korcsmárosnak, az csak természetes. És a kamat ? Ki törődnék ilyen csekélységgel? Hiszen nem is kell a kamatot készpénzben fizetni. Jó arra a buza, a rozs, a kukorica is. Ha az isten legalább középtermést ád, meg se kottyan a parasztnak az a néhány zsák istenáldás, ami udvaráról kamat fejében a korcsmáros csűrébe vándorol. Ha A szív. A szív olyan, mint a harci zászló. Minél jobban megtépik a bánatok golyói: annál többet ér nekünk. Annál büszkébbek vagyunk rá. A szív vigasztal, ha ránk nehezül a gondok lidérce. A szív érzi örömünket. Ő dobban először részvétre, ha baj ér. Ő a közelgő vihar előharangja. Minden örömünket, boldogságunkat ő rejti magába s féltve őrzi, mint a csodás, ijesztő orosz vizek Ruszalkája a hajnalt. A szív a mi legnagyobb kincsünk, leghűbb barátunk. Mégis, mégis; mily jó lenne szív nélkül élni. Keleten. A mult áloés illata nyomja a lelkem. Hisztériásán imádom a Napkeletet, én új, lázadó pogány. Csodásan zengő hajnalokon ott kószálok a keleti cserfás rengetegekben. Űzöm a cifratollú paradicsommadarakat. Mert a paradicsommadár olyan, mint a költő gondolata. Még halottan is cifra, szivárványos, fényes, sujtásos és csudás. Mert az én mesterségem: űzni a gondolatokat. Néha a kénpárás lápok mellett elnyom az álom. Ilyenkor megszűnik a gondolatűzés. Eltűnnek a szivárványos paradicsommadarak. És én vagyok az, akinek születtem: Ember. És mikor felébredek, a mult áloés pedig rossz a termés, ha annyi se terem, amennyi magának a családnak kell, vagy vetőmagra szükséges, az se falrengető baj. Csak a kötelezvény, vagy a váltó lesz nagyobb. Ennyi az egész. Es ha az iszákos ember nagyon benne van már a korcsmáros zsebében, következik a betáblázás, majd a per s legvégül a dobszó. Ha statisztikát készítenének arról, hogy hány jómódú polgárcsalád vagyona kallódik el az iszákosság révén, bizony megdöbbentő kép tárulna elénk. Nem egyszer olvassuk, hogy egyegy falu tönkretett népe fellázad megrontója, az uzsorás-korcsmáros ellen és agyonveri azt. Pedig annál a kapzsi embernél rendesen bűnösebb a nép maga, mert nem képes leküzdeni, legyőzni az iszákosság átkozó szenvedélyét és bűnösebbek a nép vezetői, amiért képtelenek, vagy közömbösek ezzel a rákfenével szembe szállani. Az iszákosság által végzett vagyoni pusztításnál még nagyobb az az erkölcsi rombolás, melyet az emiitett kór előidéz. Még nagyobb az a rongálás, melyet szervezetben véghez visz és nemzedékekre áthárít. illata nyomja a lelkem. És megkezdődik a kelet-járás. Kié a titok? A szív titkai olyanok, mint az ó, fakult könyvekben szunnyadó mesék. A vén könyvtáros, aki rendezgeti, tisztogatja: még az sem tudja, milyen históriák alszanak benne. Kevesen nyitják fel azokat a sárgult, rojtos könyveket. És még kevésebben tudnak olvasni belőlük. Akié a mosolyunk, az ölelésünk, a kacagásunk és parázna ajkunk minden csókja: annak nem nyitjuk fel azt az ó, meséskönyvet. Hanem akié a könnyünk és minden sóhajtásunk: azé a szivünknek is minden titka. A legendák alkonya. Mikor először gyúl ki homlokunkon a Géniusz láza : kincses legendákat irunk a forró, futóhomokba. De hamar betemeti a legkisebb szellő. Vagy letiporják a közönyös élet-járók. Érzékeny a szivünk, mint Phoebusnak hajával húrzott lantja. Apró tragédiákból nagy legendák születnek benne. Mert minden szívnek új mítosza van, új istenekkel. De nemsokára elérkezik a legendás mítosz-isteneknek alkonya. Pálinkagőzös, füstös csapszékekben nem kergetjük tovább a rózsásruhájú nimfák táncos légióAz iszákosság szülőanyja a bűnesetek ezreinek, kezdve a korcsmai verekedésektől az emberölésig, gyilkosságig, le egészen a teljes elzüllöttségig. A fegyházak és börtönök lakóinak jelentékeny része az iszákosokból kerül ki. A szeszes italok mértéktelen élvezete egész sereg ember egészségét, életét silányítja tönkre. Az elmegyógyintézetek szerencsétlen élőhalottjainak legnagyobb kontingensét az alkoholisták képezik. Az iszákosság a nemzedékek egészségét, életét is megrontja. Hogy ne rontaná meg, hiszen sok vidéken, különösen a nemzetiségi vidékeken, még az asszonyok és a gyermekek is alkoholisták. Néhány évvel ezelőtt Kassa mellett egy Karecsány nevű, kicsiny tót községben fordultam meg. A korcsma egyetlen szobájában voltam elszállásolva. Hajnalban nagy zajra ébredtem fel. Kinézek az ivóba, — hát látom, hogy a korcsma tele van tót asszonnyal és apró gyerekkel. Az asszonyok pálinkáztak és pálinkával itatták a gyerekeket, még a velük volt csecsemőket is. Ha nem a saját szemeimmel láttam volna ezt a visszataszító, ezt ját. Szilaj nótákat énekelünk az Eszmény, Hír, Dicsőség, Géniusz, Lelkesülés és Szerelem temetésén. S ha kigyullad szivünkben új szerelmek lángja, hogy ne vesszen kárba: kenyeret sütünk rajta. Ilyenek vagyunk a legendák alkonyán. Szív-zengés. Zeng a szivem, mintha kagylókürtös tritonok laknának benne. Sosem hallgatel ez a zengés. Néha mélyen, félelmesen hangzik, mintha a katakombák üregeiből törnének fel dübörgő zsolozsmarojtok. Néha meg édes-csodásan. Mintha a lankás zöld vizében a nereidák koncertre gyűltek volna. Elbúg ez a zengés ezer rímet, ezer szimfóniát, ezer álmot és mesét a szerelemről. Míg terhesen lerogyok alattuk. Ez a sorsa a kóbor rím-bolondnak. Nagy, poklos nyavalya ez. S minél jobban orvoslom, annál jobban zeng a szivemben a szerelem. Mintha kagylókürtös tritonok laknának benne. Mit ér a mult? Az én szerelmemnek nincsenek rózsái, csak álmai. Pedig ezer hervadt, kusza álom nem ér egy rózsabimbót, mit a Lánytól kapunk. Az én szerelmemnek nincsenek csókjai,