Esztergom és Vidéke, 1908

1908-12-25 / 101.szám

emelkedett, hogy ma-holnap kétségbe kell esnünk, amikor jogos igényeink kielégítéséről van szó. Igaz ugyan, hogy igényeink is nagyobbodtak, de ez annyira kísérője a haladásnak, hogy ellene jóformán alig tehetünk valamit. Természetes dolog, hogy a drágaságnak is legnagyobb ellenszere volna a fokozottabb igények leszállítása. De vájjon ki tanit meg bennünket erre ? A korszellem olyan, ami egyenesen ösztökéli az embereket arra, hogy többet kívánjanak, mint amennyire just formálhatnak ; többnek, nagyobbnak mutassák magukat, mint a milyenek. Ha megváltoznék az emberek gondolkozásmódja, ha az altruisztikus erkölcsök lennének úrrá a földön, hamarosan segíthetnénk minden bajon. Ámde mig ez bekövetkezik, más eszközökkel kell felvennünk a harcot a drágaság ellen. A drágaság okai kétfélék : természetesek és mesterkéltek. Természetes okai a drágaságnak az egymás után következő sok rossz termés, a takarmányhián s az ipari állammá való átalakulásunk, amely elvonja a mezőgazdasági termeléstől a munkáskezet, megdrágítja a termeivényt s hozzá, szaporítja a fogyasztók számát. Mesterséges okai a drágaságnak a közvetítők rohamosan szaporodó serege, a rossz vasúti tarifák, az áru-uzsora. Sehol a világon nincs jobb dolga a közvetítőknek, mint minálunk. Mig valamely élelmicikk a termelőtől a fogyasztóhoz jut, tizenöt kézen is keresztül megy, amelyek mindegyike természetesen kiveszi a maga részét belőle. A legtöbbször ez a haszon az uzsorakamat nagyságát éri el. Hogy ez igy van, arra nem nehéz a való életből száz és száz példát felhozni. A közvetítők túlkapásai, az élelmiszerárusok egymás között való áremelésre irányuló szövetkezése mind oly tünetek, amelyeket megazonnal észrevette, hogy azt Pulszky Ferenc irta, még pedig az ő politikája ellen. Hanem azért ugy tett, mintha minden szava csakugyan egy aranyat ért volna. A megverselt biblia. A „legnagyobb magyar"-hoz belátogattak a „legfurcsább magyarok" is, akik azonban másképen vélekedtek önmagukról. Betoppan egyszer egy vidéki kálomista lelkész, nagy paksamétával a hóna alatt. — Nagy János vagyok gróf úr ! — Tisztelem ! De hát mi jót hozott ? — Versbe szedtem az egész Szentírást. Ilyen nagy munkálatot még nem végzett semmiféle magyar elme! Tessék gróf ur átadni a Tudományos Akadémiának, hadd nyomassa ki hazánk irodalmának dicsőségére. — Majd átadom. Alászolgája. — Kérem gróf ur, még nem alászolgája. Aki, könyörgöm alássan, ennyi verset tud csinálni, az nem dolgozhatik ingyen, annak nemzeti jutalom dukál. — Pénz kell ugye bár? — Pénz és dicsőség, könyörgöm alássan. A dicsőség azonban megelőzi a pénzt. Előbb tag akarok lenni a Tudományos Akadémiában, aztán majd csak megegyezünk. Széchenyi gróf végre is elvesztette türelmét, de azért elég szépen megszabadult a bibliát versbe szedő lángelmétől. — Tudja mit barátom ? A Tudományos Akadémia nem elég méltó hely a maga érdemei jutalmazására. De nemsokára egy találhatunk a legutolsó faluban is s vájjon van-e ellenük orvosság!? Igenis van. S az előrehaladottabb nyugati államok már nagy mértékben élnek ez orvosszerrel, sőt minálunk is nap-nap után terjed enennek a használata. Nem más ez, mint a fogyasztók szervezkedése. Több, mint 1000 fogyasztási szövetkezet működik az országban. Magának a Magyar Gazdaszövetség fogyasztási és értékesítő szövetkezeti központjának a „Hangyának" kötelékébe közel 900 működő ily szövetkezet tartozik. Ezek a szövetkezetek mutatják meg leginkább a drágaság ellen való küzdelem célra vezető útját. Ezeknek a szövetkezeteknek az évi forgalma meghaladja a 30 millió K értéket. Aránylag kis összeg az egész ország lakóinak évi szükségletéhez képest, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy maga a szövetkezeti mozgalom is eléggé fiatal. Ott azonban, ahol egy fogyasztási szövetkezet megvetette a lábát, gyökeresen meg tudta változtatni a viszonyokat. Az áremelő szövetkezésekkel szemben kellő üzleti versenyt teremtett, nyakát szegte az erkölcstelen közvetítőnek s ami fő, nagy mértékben egyengeti az útját mindenhol annak, hogy a fogyasztó a termelővel közvetlenül érintkezzék. Külföldön már régóta ismerik a fogyasztási szövetkezetek hasznát, hova-tovább nálunk is kezdik megismerni, de épen e megismerés természetszerű következményének kellene lenni, hogy. mindenki, a ki érzi a drágaság reá nehezülő terheit, aki óhajtja maga és embertársai anyagi boldogulását: siet elősegíteni mindenhol a fogyasztási szövetkezetek létrejöttét. Az uj főkáptalan! ügyész. Lapunk legutóbbi számában, a főkáptalani ügyészi választásról hozott hírünkben uj intézet fog keletkezni, ahová bizonyosan bele kerülhet a tiszteletes úr. Nagy János, a biblia megverselője csakhamar megtudta odahaza, hogy Sséchenyi gróf legújabb tervezető intézete az első bolondok házának megalapítására vonatkozik. Azonnal kijózanodott a további „irodalmi működésből" és nem zaklatta többé sohasem Széchenyi Istvánt, akinek valóban minden perce drága volt. Széchenyi saját szivarjai. Széchenyi István gróf a szivarzás első éveiben már megtudta magának szerezni a legfinomabb illatú külföldi gyártmányokat. Aligha szitt más mágnás zamatosabb szivarokat, mint a század legnagyobb magyar reformátora. Megtörtént azonban, hogy a gróf valamelyik akadémiai gyűlés előtt, az előszobában felakasztott felöltőben felejtette szivartárcáját. Az előkelő helyen csakhamar végbement egy kis lopás. Gyűlés után az irodában volt a grófnak dolga. A mint a hivatalba ért, azonnal észrevette, hogy itt valaki az ő specialitásaiból csente el az illatos szivart. Éles szeme azt is meglátta, hogy egy irnok gyorsan leteszi tintatartójára az elsikkasztott, égő szivart. Széchenyi grót gavallérosan mosolyogva ezt mondta az „irnok úr"-nak: — Ugylátszik, uraságod ugyanabból a gyárból szerzi meg szivarját, ahonnan én szoktam rendelni; csakhogy sokkal jutányosabban jut hozzájuk. Ígéretet tettünk a tekintetben, hogy az újonnan megválasztott ügyész, dr. Mike Lajos, komáromi ügyvéd személyével kapcsolatos, úgy a fővárosi, mint a vidéki lapokban megjelent bizonyos közleményeket lapunkban ismertetni fogjuk. Teszszük pedig ezt azért, hogy beigazoljuk azt, miszerint lapunk szeikesztőjének, aki szintén pályázott az állásra, módjában lett volna még az ügyészi választás előtt oly adatokat feltálalni, amelyekkel fentnevezett ellenfelét ártalmatlanná tehette volna, azonban ily fegyverekkel küzdeni, nem tartotta nemesnek. Ezzel szemben, miként már arról megemlékeztünk, lapunk szerkesztője ellen, őt vallásosságában pellengérező nemtelen fegyverek vitettek a harcba. Fenti cimen, lapunk mai számában uj rovatot nyitottunk, melyben reprodukálni fogjuk mindazon adatokat, melyek igazolni fogják, hogy az újonnan megválasztott káptalani ügyész, széles e hazában, a Kárpátoktól az Adriáig mily ismert, mily népszerűségnek örvend. A Feszty-ügyre, a tűzoltóság ügyére, a fegyelmire stb. stb. szintén sort fogunk keríteni. A Budapesten - megjelenő „A Nap" 1907. évi augusztus 28-án megjelent 204. 'számában, ezeket irja. Kifosztották a felvidéket. Hitelforgalom a Vágmentén. Tőtország Budapesten. Mig a fővárosban A Nap könyörtelen harcot inditott a rablószövetkezetek ellen, vidékről a „hitelforgalmi intézetek" csalásairól és fosztogatásairól érkeznek bus hirek. Pénteken délelőtt a fővárosi járásbíróságok előtt rongyos, sápadt tót földműves embereket láthattak álldogálni azok, akik végig járták a poros folyosókat. Mind a felvidékről való szegény emberek, akik ugyanazon ügyben kerültek messzi falujukból a fővorosba. Ezek a megtépett parasztok sirva panaszolják, hogy a felvidéket koldusbotra juttatta egy „hitelforgalmi iroda". Egy éve már, hogy a felvidéki tót falA virágos stilus. Széchenyi István gróf előkelő, gyakorlati izlése sehogyse szerette a cikornyás, a virágos stílust. Egyszer egy fiatalember folyamodott hozzá valami uradalmi tiszti állásért és személyesen átnyújtotta kérvényét. A gróf olvasni kezdte : — Föl kellene szaggatnom keblemet, hogy Méltóságodat azon érzelmekről biztosithassam, melyekkel világhírű, nagy neve iránt viseltetem . . . Széchenyi nem olvasta tovább a cifra stilű kérvényt, hanem a kivasalt kérvényezőre tekintve, ezt monda : — Kertész akar maga nálam lenni ? — Oh nem, kegyelmes uram, hanem ha szabad kérnem : ispán, vagy . . . — Akkor vegye csak vissza virágos stilű folyamodványát és próbáljon egy másikat irni, amely meggyőzzön engem arról, hogy jól fog tudni gazdálkodni nálam. Széchenyi az utcán. Széchenyi István gróf nem igen röstelkezett, ha az utcán valami csomagot vitt haza lakására. Egy rokkant akadémiai tag azonban egyszer csodálkozva kérdezte tőle: — Nem zsenirozza a gróf urat, hogy az utcán csomaggal jár ? — Nem bizony, egy csöppet sem röstellem. Inkább azt röstelném, ha olyan rozzant állapotban volnék, hogy már sohasem vihetnék haza valamit. vakban: Repistyén, Garamréven, Zsarnócán, Újbányán, Erdősurányon, minden viskóba bekopogtatott egy úr, aki a következőket adta elő : — Kathona és társa „Ipolyvidéki Hitelforgalmi Intézet" tulajdonosa, Kathona Géza vagyok. Ezután nyomtatott, magyar nyelvű Írásokat vett elő és tótul megmagyarázta, hogy hajlandó jelzálogkölcsönöket kieszközölni egy nagy pénzintézetnél. Bízzák meg a kölcsön megszerzésével, ha nem kapják meg a pénzt, úgy nem számit fel semmi közbenjárási dijat. A tótok, akiknek a fele teljesen analfabéta, mind örömmel fogadták a „szives úr" ajánlatát és sorba aláirtak a magyar blankettákat, amelyből egy betűt sem értettek. A nyomtatvány tartalma pedig az volt, hogy elismerik a felvett kölcsönt és megengedik, hogy a zálogjog ingatlanaikra bekebeleztessék. Kifosztott faluk. Hónapok multak, a tótok már el is felejtették, hogy valaha is járt arra ipolyság ember, amikor most egyszerre, mind beperelték őket, a kért kölcsönösszeg, a közbenjárási dij és az ügyvédi költség erejéig. Érdekes, hogy az ipolysági, állítólagos hitelforgalmi iroda, Mike Lajos komáromi ügyvéd által, Budapesten perelteti a szerencsétlen tót földműves embereket. Hogy mi az oka ennek a ravaszságnak, az kitűnik abból az értesülésünkből, hogy a „Kathona és Társa Ipolyvidéki Hitelforgalmi Intézet" nem is létezett, sohasem volt ilyen cég bejegyezve. A tótok Budapesten. A budapesti V. kerületi járásbíróságnál Kamenszky biró, a VI. kerületi járásbíróságnál Neuchalt biró, a VII. kerületi járásbíróságnál Almási biró tárgyalták a kifosztott tótok ügyét. Megjelent a felperes képviseletében Mike dr. komáromi ügyvéd is. A tótok egyértelműleg vallották, hogy ezen a néven egy fillért sem kaptak, fogalmuk sem volt, mit irnak alá és mind körmönfont csalás áldozatai. Akik meg nem jelentek a tárgyaláson, azokat természetesen elmakacsolták. Beszélgetés egy áldozattal. A Nap munkatársa előtt ifjú Csis József repistyei földműves, aki a legértelmesebb az áldozatok között, a következőkben mondta el kifosztásuk szomorú történetét. — Néhány hónappal ezelőtt a faluban házról-házra járt egy úr, aki szives szóval magyarázgatta az embereknek, hogy soha jobb alkalom nem volt kölcsönre, mint most. Őt Kathona Gézának hívják, nemes ember, úriember, bankja van Ipolyságon. Kieszközli a készpénzt, ha nem sikerül, nem számit fel az utánjárásért egy fillért sem. Nálunk kérem nagy a szegénység. A földek ugaron hevernek, a házak roskadoznak, nincs pénzünk, éhezünk, pusztulunk. Hogyne örültünk volna meg a szives úr ajánlkozásának ! Magyar nyomtatott papirosokra irtuk fel, tanuk előtt, hogy ki mennyi kölcsönt akar. Bizony sokan nem értik a betűt nálunk, a szegény tót nem iskoláztatja a fiát. Volt, aki csak a keresztvonását irta alá, a többit kitöltötte Kathona. Hónapok multak. Már el is felejtettük, amikor most bélyeges irások jöttek a faluba, a törvény százakat követel rajtunk, hogy miért, nem tudjuk, fogalmunk sincs. Pénzt nem kaptunk. Semmit. Itt aztán megtudtuk, hogy megcsaltak bennünket. Akinek volt egy kis megtakarítottja, az feljött Budapestre, a többiek otthon remegve, imádkozva vár-ják, mikor viszik el a tehenüket, a \ránkusukat, olyan tartozásért, amelyről nem is sejtik, hogyan szakadt rájuk. Szegény tótok ma visszautaztak hazájukba: Ügyvédeik utján pedig bűnvádi feljelentést tettek Kathona Géza ellen.