Esztergom és Vidéke, 1908
1908-12-17 / 100.szám
A földmivesek nyugdija. Mindig azok közé tartoztunk, a kik a társadalmi konszolidációért közdöttünk. Tudjuk, hogy a gazda cseléd és munkás mennyire egymásra van utalva. Állandó békés egyetértésre van szükség. Azért teljes erővel fel kell karolnunk azo kat az intézményeket, amelyek az egymásra utalt osztályok jobb sorsára nagy befolyással vannak. Ilyen a nép érdekében alkotott országos törvénnyel megcsinált intézmény, szerintünk a munkás és cse lédpénztár, melyről a napokban ol vastunk egy kommünikét, hogy egy hónap lefolyása alatt 4000 ember lépett ujabban abba s onkénytes tagjainak a száma az ötvenhatezret meghaladja. Örülünk ennek, hogy munkás, kisgazda sorsát ebben az állam minden vagyonával felelős, törvény által csinált országos pénztárban biztosithatja. Tehát, hogy ide beléphet a munkás, a gazda, a szakmányos, a kertész, a kubikus, sőt az is, aki gazdálkodással, ha csak mellékesen is foglalkozik. Örülünk annak, hogy akinek egy kis kertje, méhese, baromfitenyésztése van, az beállhat a pénztárba renVesztett utak. Irta : Nagy Renée. XII. Evelin szobalányt is vitt magával, aki kocsin vitte utánuk a málhák és skatulyák özönét. A szálló személyzete kíváncsian öszszebujva kérdezgette egymástól, hogy vájjon kik lehetnek ezek a feltűnően elegáns hölgyek és már előre viszketett a markuk a busás borravaló reménységétől. Ä hölgyek két egymásba nyiló szobát foglaltak el. Eveline a belső szobába szállásolta be magát szobalányostul. A tágasabb, külső szobát pedig a két asszony. Ez a szoba egyszersmind fogadó szobául is kijelöltetett, sőt ez időszerint már ebédlőnek is, mert a hogy megérkeztek egész sereg kiszolgáló pincér futkosott le s fel a lépcsőkön, kik a három szép aszszony pompás ebédjét tálalták fel. Ebéd után mindnyájan öltözködéshez fogtak, mert a következő órákra már vendégeket vártak. A kis hirdetés lovagjai vannak bejelentve, előjegyezve, a kik valamennyien abban a hiszembe vannak, hogy csak egyedül élvezik majd a három vidéki szép asszony társaságát. des tagnak és öregségére magának nyugdijat biztosithat. A törvény csak azt a föltételt köti ki, hogy 14 éves kort már betöltöttek legyenek, de még 35 éves koron ne legyenek túl azok, akik a munkáspénztár tagjai akarnak lenni. Nekünk ez a segélypénztár se ingünk se gallérunk, se kárunk, se hasznunk nincs belőle, hogy van-e sok tagja, vagy nincs, de azt hisszük, kötelességünk tárgyilagosan ismertetni és arra hivni fel olvasóinkat, hogy a falu népével az intézményt megismertessék. A szabályok szerint, a ki hetenként 20 fillért akar a nyugdíjba befizetni, vagyis évenként 10 korona 40 fillért, az magának következőket biztosítja. 1) Ha 10 évi tagság után munkaképességét bármely okból előreláthatólag mindenkorra oly mértékben elveszti, hogy a fogyatkozás következtében felényit sem képes évenként megkeresni, mint amenynyi egy helybeli (nő, férfi) gazdasági munkás vagy cseléd évi átlagos keresménye, élete fogytáig, illetőleg keresetképességének netáni visszanyeréséig, havi 10 korona segélyt (nyugdijat) kap ; ha pedig a keresetképtelenség 10 éven belül álAz öltözködés sok vesződséggel jár, pedig már teljes két órája tart, már rohamosan közelget a hat óra, a mikorra jelentkezni fognak a látogatók. Az Evelin hajával még ott babrált a szobalány, mikor az ajtón kopogtak, a pincér névjegyet hozott be. Lajtorjássy Béla, miniszteri fogalmazó olvasták a névjegyről. A két asszony már grand toaletben ült a rendbe hozott szobában, mig Evelin magára húzva a szobája ajtaját, lázas sietséggel kapkodta magára a ruháit. A szive lázasan dobogott, nagyon vegyes érzelmek dúltak a bensejében, hol kipirult, hol elsápadt, mert az a hangosan dobbanó sziv ott a szorosan befűzött mider alatt mintha azt mondta volna ; Bolondot tesztek! — Bolondot tesztek ! Ezenközben odakint benyitott Lajtorjássy Béla, nevének megfelelő magas, sovány fiatal ember. Arcán a korai vénség nyomaival, de szemeiben lázasan lobogó szenvedélylyel, kifogástalan, de már igen sokszor kivasalt szalon öltözékben járul a hölgyek elé, s a hogy a kínálásra helyet foglal, hosszú, szikár teste olyanformán csukódik össze, mint egy becsapódó tolkés pengéje a nyelében. De alig hogy megkezdték a társalgást, már uj látogató jelentkezett, báró Macskásy Frici, aki tetőtől talpig a legújabb divat szerint galarta be s a tag a tagsági dijakat nem akarja addig fizetni, amig a segélyre való joga megnyílnék: a pénztár a befizetett tagsági dijakat, az előzőleg netalán kifizetett segélyösszegek betudásával, a tagnak kamat nélkül visszafizeti. 2) Ha meghal a tag és halálát nem baleset okozta, akkor családjának, ha legalább öt évig volt tag, 200 korona, ha. legalább 10 évig volt tag, 250 korona, ha legalább 15 évig volt tag, 270 korona segélyt, vagy, ha családja nem ma radt, temetésére 100 korona se gélyt ad a pénztár. Ha pedig a tag halála a belépéstől számítva öt éven belül következnék be ; a pénztár a befizetett tagsági dijakat az előzően netalán kifizetett segélyösszegnek betudásával a hátramaradt családnak kamat nélkül visszafizeti. 3. Ha előbb még segélyt nem kapott 65 éves korában a tag 100 koronát kap, azonban, ha 65 éves korán tul munkaképtelenné válik, a havi 10 korona segélyt is meg kapja, illetőleg, ha baleset éri, Í baleseti segélyeket s ha meghal családja a halál esetére szóló segélyt is megkapja. 4. A pénztár központi igazgatóvallér, orrán csíptetővel s magából különféle illatokat árasztva, mély meghajtással és kézcsókkal üdvözli a hölgyeket, bár nem tetsző pillantást vetett Lajtorjásy felé, de azért annak is udvariasan bemutatkozik. S alig, hogy helyet foglalt a számára kijelölt zsőlébe, már uj látogató névjegyét hozta be a pincér. Fürge Alfréd huszárfőhadnagy. Válfűzőbe szorított derekú, fess huszártiszt pengette be erre tarajos ezüst sarkantyúját. De akkor már Evelin is megjelent a társaságban, s a hogy a főhadnagy katonásan meghajolt előtte, kipirult arccal olyasmit gondol, hogy ezt az egyet magamnak fogom megtartani. A főhadnagy is, ahogy végig néz a három grácián, rögtön tisztában van a helyzetével, ama kettő már élénken társalgott a két hölgygyei — szörnyen unalmas dolgokról beszélgettek. Az Evelin szeme villanásából ő azonban kiolvasta, hogy ők érdekesebb dolgokról is tudnának beszélgetni. Egymás közelében foglaltak helyet. . És a mint telt az idő, ez a három férfi önelégülten tapasztalta, hogy a véletlen egészen vágyuk és érzésük szerint hozta őket össze. Lajtorjássy Béla nagyon ingerlőnek találtaakissé molett szőke Ábrainét, Macskásy báró pedig be nem győz telni a Gereblyésyné sága különös méltánylást érdemlő esetekben háromszáz koronáig terjedhető rendkívüli segélyt ad. 5. Ha a tagot baleset éri, ingyen gyógykezelik ; ha baleset miatt egy hétnél tovább munkaképtelen, mindaddig, mig munkaképessége helyre nem áll, 60 napon belül naponkint 1 korona, 60 napon tul pedig mindaddig, mig munkaképessége helyre nem áll, tehát esetleg életfogytáig, havonkint 10 korona segélyt kap; ha a baleset következtében meghal, hátramaradt családjának egyszersmindenkorra 400 K segélyt, vagy ha családja nem maradt, temetésére 100 K segélyt ad a pénztár. Ezeket a törvény biztosítja mindenkinek, aki hetenként 20 fillért akar a nyugdíjra megtakarítani. Lehet azonban a pénztárban 100 korona havi nyugdijat is biztosítani. Aki be akar lépni a segélypénztárba annak a községházához (vagy ahol már a pénztárnok helyi bizottsága van; annak az intézőjéhez) kell elmenni. A községházán azután beiratkozik. Külömben a budapesti igazgatóság (Alkotmány-u. 10 sz.), ha bárki levelezőlapon hozzáfordul, annak ingyen megküldik a pénztárt ismertető füzetet. nézésével, aki fiatalos, szinte lányos naivitásával ragadja el a vidéki vadvirágokért rajongó bárót. Fürge Alfréd pedig csak nézi Evelint és nagyon meglepi az a szolid, tisztességes modor, amivel a szép asszony kezelni kezdi a kissé öntelt, csinos tisztet. Nem ezt várta ő ilyen bohém előzmények után. Evelin hol piros lett, hol fehér és a szive egyre hangosabban dobogta, hogy bolondot tettél, és néha úgy tetszett neki, mintha onnét a szoba szögletének a homályosságából a Lenkey Tóbiás arca tünedezne elő. Aki otthon maradt az ő becsületes, mit sem sejtő lelkével és még csak álmodni sem meri, hogy az ő imádott, megtért felesége jelenleg egy hódítóan fess katonatiszt társaságában ül egy szálloda szobájában. S ez a gondolat mindinkább leszuggerálta s lassankint elfeledte, hogy hol van, haza képzelte magát az ő tisztességes, családi házába, ahol minden percben beléphet a férje vagy a szobaleány jelenteni, hogy tálalva van. Ozsonna ideje volt épen s a jó vidéki háziasszony egy világért sem t^nné azt, hogy a kedves vendégeit meg ne traktálja itt is szinte feszélyezte a gondolat, hogy tegye-e nem-e ? Kitudja, mi a divat itt Budapesten ? Megszokták-e hívni a férfi vendégeket is uzsonnára? De amint látta