Esztergom és Vidéke, 1908

1908-12-13 / 99.szám

Katonák karácsonya. — Felhívás a hazafiasán érző szivekhez. — Esztergom, dec. í 2. Közeledik a szent karácsony, a béke és a szeretet nagy ünnepe. Az emberek szegénye, gazdagja egyaránt arra gondol, mikép tegye ezen ünnepet szerettei részére kedvessé és hogy mikép szerezzen örömet azoknak, akikkel szeretetben együtt élve, küzd a mindennapi élet bajaival. Mert hiába, a szeretet érzése ebben az egoisztikus társadalmi felfogásban is megragadja az embereket és a krisztusi szeretet évezredek multával is meg fogja teremni a maga emberboldogitó gyümölcsét. Mi. a békés polgári élet harcosai szeretteink köreben élvezhetjük e magasztos ünnep minden boldogságát s a karácsonyfa alatt állva a barátságos meleg szoba légkörében, rebeghetünk hálát a Magasságbelinek. De mily karácsonyuk lehet azoknak, akiket hivatásuk, kötelességük, parancsuk, a haza érdeke messze e hazától, távoli vidékekre vitt, hogy ott megvédjék e hont ellenségeitől. Mit érezhet az a szegény Tévesztett utak. Irta : Nagy Renée. XI. Ez ő, ez ő, igen — a fekete lovag ! És hevesen beharapta az ajkát, a szive őrülten kalimpálni kezdett, rászorította mind a két kezét. Hallgass, hallgass, te ostoba sziv, mert megtalálja hallani őrült ugrándozásodat az a boldogan álmodó ember itt a másik ágyban, s hogy szétfoszlana akkor az a tündéri kezekkel szőtt fátyol, amit a boldogság istenasszonya pár hónap óta szövöget a szemei elé. Szinte mosolyog álmában most is, és olyan önkénytelen mozdulatot tesz, mintha ki akarná nyújtani ölelésre a karjait, hogy valamit, vagy' valakit magához öleljen, mert talán az álom tündére megsúgta neki, hogy — a boldogságod bontogatja már a szárnyait, itt akar hagyni, nyújtsd ki érte a kezedet, még itt van, még elérheted. Ki is nyújtotta — el is érte, már ott is tartja a kebléhez szorítva. De az a forró, piros száj, amit őrült vággyal csókol, most nem adja már vissza a rá ontott, csókok záporát olyan boldogan, mert ott vibrál rajta az a név, hogy: Fekete magyar baka, akit, mikor mi csendben, boldogságban a kicsi karácsonyfa alatt állunk, kötelessége, parancsa a hideg, sötét éjszakába űz, hogy szembeszálljon a folyton leselkedő halállal. Szomorúan gondol kicsi falujára, bánatos édesanyjára, mátkájára; s ha katona is, kicsordul a könnye, mert neki is van érző szive, tele szeretettel, s vágyódással haza, ahol meggyújtották a kis karácsonyfa gyertyáit. Azon a szent estén őt is áthatja a béke és szeretet érzése és a környezet, a hideg, íűtetlen földkunyhók, a dermesztő fagy, a havat paskoló szélvihar érzete, rácáfol minden emberi boldogságra; a nehéz katonai szolgálat nélkülözései, szenvedései pedig kétszeres erővel töltik el vágyódással a magyar fiuk keblét. S mi, akik tudjuk mindezt, akik ismerjük némileg azokat a szenvedéseket és emberfölötti viszontagságokat, amelyeknek honfiaink a zord boszniai hegyvidéken ki vannak téve, kell, hogy méltányoljuk azon mozgalmat, amely a határ megerősítésére rendelt katonaság karácsonyának boldoggá tételére irányul és kell, hogy adományainkkal m>* lovag, Fekete lovag! Csak egy jelt, igen-e vagy nem ? Oh nem, nem! Hát mit akarhat az ő vele, hiszen látja, hogy férjem van, akitől ugy sem közelíthetne. Azután behunyja a szemeit és maga elé képzeli a Fekete lovag alakját. Csinos, elegáns, igazi uri alak, s hogy előkelő is, elárulja az egész külseje. És ezenközben a szive még őrültebben dobogni kezd, mert előtte áll a fekete lovag képzeletben, látja, hogy milyen szép, nagy fekete szemei vannak, amiknek olyan szelid, bársonyos a nézésük, s a magas, fehér homlokról fölfelé fésült sűrű fekete haj olyan jól áll a csinos arcához. Na ne dobogj hát úgy, te ostoba sziv. Nem, nem ! Fekete lovagnak semmi helye sincs a te közeledben. O csak menjen oda, ahonnét jött, még ma meg lesz neki' adva a jel, hogy „Nem !" És ez a jel már a kora délelőtti órákban meg lett adva a fekete lovagnak, de aki csak még hűségesebben kisérte őket ezután is mindenhová. S mikor kétheti fönttartózkodásukat megelégelve hazautaztak, ahogy beszállnak a kupéba,, ugyanabban a percben szállt be utánuk ő is — a fekete lovag. A személyvonatokon kevés utas van az első osztályokban, s abban a szakaszban, ahová ők beszálltak, egész kocsi üres volt, de ő egyenesen csak abba a fülkébe is hozzájáruljunk a szegény magyar bakák karácsonyfájához, hogy ilykép elviselhetőbbé tegyük részükre az otthon nélkülözését, a bánatos anya szerető szivének melegét és az aggódó mátka utáni vágyódást. Ti magyar nők, akiknek keblében nem egyszer éledt fel a hazaszeretet tüzéből kipattant áldozatkészség lángja, nyissátok meg erszényeiteket, vagy fordítsátok kezetek munkáját a vitéz, nagy és nehéz feladatot teljesítő magyar bakák javára, hogy azok is részesüljenek a szt. karácsony örömében, boldogságában. Ti magyar férfiak, akiket a közel jövőben lehet, hogy rövid idő múlva szinte fegyverbe hi a haza érdeke, hozzátok meg áldozataitokat, amelylyel, küzdő bajtársaitoknak a szeretet és béke nagy ünnepét megédesíthetitek. Bízva abban, hogy a nemesen érző magyar szivekhez intézett ezen felhívásunk gyümölcsét megtermi, merjük remélni, hogy a határ őrzésére lerendelt katonáink a szent karácsony ünnepén szeretettel fognak gondolni azokra, akiknek jóvoltából és hazafias gondolkozásából nyitott be, ahol ők már helyet foglaltak. Evelin nem akarta elárulni zavarát, nagy érdeklődéssel nézett ki az ablakon a perronra, hol utasok, hordárok tolongtak, nyüzsögtek, amiből ő azonban semmit sem látott, mert egy sötét khaosszá futott össze a szemei előtt most minden, csak az a gondolat foglalta el, mi lesz most itt ? Egyelőre csak az történt, hogy „ő" a podgyásztartóba elhelyezett egy elegáns kézitáskát, aztán a menetrend tanulmányozásába mélyedt, mintha valami útirányt tanulmányozna. Pedig nem volt semmi útiránya, csak odamenni, ahová ők és megtudni, hogy kicsoda ez' az asszony. Nem volt már épen fiatalember, túl volt a negyven éven és életének az utóbbi éveit kizárólagosan az asszonyok tanulmányozására fordította. Keresett egyet közülök, akit ő már régen megálmodott magának. Talált is már néhányat, de óh végzet, az már akkor mind a másé volt. A lányok tanulmányozásával már régóta felhagyott, mert meggyőződött róla, hogy a lánynak néhány évig asszonnyá kell lenni, hogy tökéletessé legyen. Elveszlek az uradtól, szép asszony, pedig talán különb férfi, mint én, de én már tisztában vagyok vele, semmi másról ezen szép eszme, melyet bővebben hírrovatunk ismertet, megvalósult. Dr. Kultúra és gazdaság. A kultúra csak ott fejlődik igazán és életképesen, ahol azt szilárd talajon gazdasági erő támogatja. A kultúra olyan fa, amely a gazdasági erők által termékenyített talajon él meg, csak ott nő terebélyessé. Minél mélyebb és termékenyebb rétegekbe bocsájthatja gyökereit, annál dúsabban virágzik és hozza gyümölcseit. Viszont a gazdasági erő és gazdasági élet, a jólét csak ott erősödik és ott izmosodik meg, ahol a kultúrának napfénye és melege árad rá. Sokszor mondták, de nem lehet eléggé ismételni, hogy csak művelt nemzet lehet gazdag és csak gazdag nemzet lehet igazán művelt. Mindakettő : a kultúra és a gazdasági munka, elsőrendű állami feladat, mindkettőnek • fejlesztése és erősítése az ! Nagy hiba és nálunk is el van terjedve az a balhit, hogy mindent az államtól várunk, pedig az állam nem tehet mindent, hiszen maga az állam végre sem más, mint a társadalom egyeteme és öszszesége. Az állam nem veheti át mindazokat a feladatokat, a miket nem itélve meg az ő egyéniségét, mint arról, hogy a mutatóujján egy dísztelen gyűrűt visel. Egy emberismerőnek ennyi is elég. Becsületes nyárspolgárok vagytok, a férfi öltözéke elárulja a vidéki szabók erőlködését a legújabb angol divat után, de az asszonyon már a bécsi divatcégek selyme suhog és az ékszereit ugy viseli, mint egy született hercegnő. Nem valók vagytok ti egymásnak, bármilyen bizalmasan sugdosódtok is. Az én szememet meg nem csalod szép asszony. Láttam egy sikeredet s az nekem elég volt, hogy ne tágitsak. Tóbiásnak fel sem tünt az utótársuk, de annál feszélyezettebb lett Eveline. Fekete lovag éppen szembe ült vele s igy lehetetlen volt, hogy tekintetük ne találkozzanak. Kezdte most már bánni, hogy egyáltalán válaszra méltatta a tolakodót, hiszen ha agyon hallgatja, az lett volna a legegyenesebb válasza. De hiába aszszony — és asszony l .. Egy tudatlan, hiu asszony, aki ha ezzel a buta naivitásával élne a nagyvilágban, de sok sebet kapna a mikorra ebből az asszonyi gyöngeségből kigyógyulna. Vidéki úriasszonyok sajátja ez csupán, azoké, akik sokat foglalkoznak a saját lelkivilágukkal — és sokkal intelligensebbek, mint a környezet, amelyben élnek, s volt idő, a mikor a fővárosi gavallérok