Esztergom és Vidéke, 1908

1908-07-30 / 61.szám

Retournons á la nature. Irta : Drozdy Győző. „Ügyvédi vizsgáján elbukott, egyébként azonban jóravaló, 28 éves dr. juris juhászbojtárnak, tehenésznek, vagy csikósnak ajánlkozik. Igénye semmi, alárendeli magát bármely életviszonylatnak. Leveleket „Visszatérés az őstermészethez" jeligével a kiadóhivatal továbbit." A Pesti Hírlap július 22-iki száma akadt a kezembe, melynek 5882. sz. apróhirdetése szórol-szóra ugy szól, mint azt fönn mottóztam. Az apróhirdetési rovat egy kor bűneinek, nyomorúságának lexikona. Meg van abban irva apró mozzaikokban az egész öltő morál-históriája: a bűnei és erényei. Vén matrónák, csitri bakfisok és potens férfiak árulják magukat bűnre. Az árfolyamérték hallatlan mély. Az angyalgyárosnők reklámjait a rendőrség asszisztálása mellett olvashatja a publikum. Szóval az apróhirdetések malacságainak egyáltalán nincsen cenzúrája. Ott fakad „segitségre" a munkanélküliek légiója. Kétségbeesett vén leányok és agglegények ott keresik a nekik rendelt individiumot. XJj Versek. I. A Tegnap halottja. Meghalt a Tegnap szomorú hőse Szebben és jobban, mini ahogy élt. Meghált valami pókhálós, régi, Madonnaképű szerelemért . . . Meghalt a Tegnap szomorú hőse. S jönnek az álmos Holnap legények — Ezer egyforma vértami arc — Békakezükben kormos szövétnek, Megannyi gúnyos, néma kudarc. Szegény és álmos Holnap legények. Fáklyájuk ringó füstjén keresztül Unottan nézik a ravatalt S semmitse váró, babonás kedvvel * Dünnyögnek egy vén, szent fura dalt, Kigyozó, ringó füstön keresztül. Aztán elmennek Holnap legények. Utánnuk kék füst esik ja kereng S a nyitott ajtón lopva besurran S a halott mellé leül a csend . . . Elmentek mind a Holnap legények. A mottózott apróhirdetésben valami tragikus akasztófahumor van. Az ember sirna rajt és mégis nevetnie kell. Az ultramodernség századában jő egy ember, aki kulturált, dr. juris és elkiáltja magát : Retaurnons ä la nature — vissza a természethez. Jő egy ember, aki az ő finom, raffinált idegeit ki akarja kapcsolni koráéból. Utálja a gondolatot, a szellemi munkát, a testi komóciót és kizárólag izom-ember akar lenni. A fényes szalonok illatos légköréből kivágyik a legelők csendjébe. Finom leánykák turbékolása helyett a tulok bőgését akarja hallani. A kávéházak füstös, hangos éjszakáit fel akarja cserélni a pásztortüzek idilljével. Rideg filozófusok helyett a csillagokból akar olvasni. S talán Isten gyanánt fogja leborulva imádni a Napot. Micsoda kontrasztok: Római jog — és birkabőgés. Szalon — és juhakol. Sétapálca —• és ostor. Schewreauxcipő — és bocskor. Lángelméjű bírák társasága — és csökönyös béresek. Csodálatos. Itt egy ember, aki a kultúrában csak disszonantiát talál és vissza akar menni a természethez harmóniáért. Mikor ez az emII. A Halál bora. En a Hálál borából ittam. Fekete bortól lettem részeg, Azért fájnak a nevetések. Szomorú vérem alszik, alszik. Halottfehér, meredt az arcom, Elbuktam már az ősi harcon. En a Halál borából Utam. Fanyar a nótám és a csókom S halott vizeken ringatózom. Kárpáti Aurél. ESy a Múzsa. Irta: Leo Rosenberg. Ford. : D. Gy. Pezsgőt ittak a fiúk : Jenő és Zsiga. Recsegett néha a kártya. S a műszavak csaK itt-ott peregtek. Lassan, unalmasan ment a játék s egy keverésnél nagy szünet stádiumába ért. Mindketten Barnabásra néztek. Barnabás nem is vette észre, hogy szünetel a zaj. Homlokát ráncolva, fejét a papir fölé csüggesztette s irt. A fiúk egymásra néztek s aztán újra sajnálkozva tekintettek Barnabásra. Jenő meg is szólította: ber végigment Kanton, Schoppenhaueren, Spenceren, Schellingen: visszafordul Rousseauhoz. Mikor megcsömörlött az élet rideg, de ésszerű filozófiájától: elfeledt doktrinair-álmok égisze alá menekül. S végig akarja játszani Rousseau korának bohózatát. Vagy igaza van neki ? Kétségtelen, hogy ennek a kanász-aspirant dr. jurisnak nagyon komoly ügyei lehettek az Élettel. Tragédiák, nyomor, kin, álom-öszszeomlás, csalódás és csalódás. Azonban az is kétségtelen, hogy ő is nagyon komolyan vette az Eletet. Pedig az Élet, aki komolyan veszi őt: nagyon megtréfázza. Bizony nem emlékszem, melyik ókori epikureus mondta, hogy az élet nem más, mint egy „szörnyűséges tréfa, amely íölött az ember halálra — sirhatná magát." Talán ez a dr. juris is abba a stádiumba érkezett, hogy érdemesnek tartja halálra sirni magát. De viszont Blütenstaub azt mondja: „Das Leben eines wahrhaft kanonischen Menschen muss durchgehends symbolisch sein," — amit körülbelül igy fordítanék magyarra: A kárionok szerint élő — Barnabás, ugyan, hagyd már abba a verselést. Hisz tudod: Múzsád cserben hagyott. Veronika menyasszony. Barnabás: Hogy Veronika mennyasszony tudom, de azért Múzsám maradhat tovább is. Ki mondta azt, hogy > egy menyaszszony, nem ihlethet már egy költőt ? Sőt. Most még jobban becsülöm Veronikát, mert látom : más is tudja szeretni. Zsiga: De micsoda őrültség az, más menyasszonyához szerelmi ódát irni ? Ez csak tőled telik ki Barnabás. Barnabás: Mindegy. Én Veronikát szeretem tovább is. Hogy menyasszony, az nem változtat a dolgon. S igy csupán hozzá irom verseim. Zsiga: S azt gondolod, szegény barátunk : találsz te oly szépen csengő rímeket, olyan hatásos szavakat, melyekkel kicsalnád az ifjú, fess, okos bankár öléből Veronikát ? Csalódsz. Ott biztos a frigy. Nincs vers úgy csengő, nincs lant úgy zengő, hogy ezen segíteni tudna. Barnabás: Félreértesz Zsiga. Eszem ágában sincs az ilyesmi. Megtanultam már csalódni, s nem merek ily merészen vágyni. Tudom, hogy nem adatott nékem olyan ének, mely változtatni tudna a dolgon. Beck Artúr és Veronika egymáséi. Ez két hó faktuma. De azt a darab lelket, melyet Veronikától a mult aranyvirágos rétjén raboltam : nem veheti el tőember életének mindég szimbolikusnak kell lenni. Csak egy nuanceszal külömbözik ettől az a gazda nélküli afforizma, hogy: ,,Az élet álom és minden szenvedés csak tovatűnő árny." Ez a jövendő dr. juhászbojtár kétségkivül nagy pesszimista lehet. Es nem valószínű, hogy ezt az embert a tömeg élelmessége kinullázta az Életből. Nem valószínű, hogy ez az ember a tömeg mártírja, hogy a vagyonért küzdők csata-vesztettje. Ez az eset inkább a végsőkig feszült individualizmus tragédiája. Egy darab sziget Goethe zsarnokian öntudatos énkultuszából. Itt csak egy ,,én" mond csütörtököt. A meghasonlás itt még nem társadalmi tünet, csak egy ember összeveszése önmagával. Ez az a pont, mikor szemben találjuk magunkat — önmagunkkal. Ez a csütörtök. A meghasonlás. S ha elemezzük a mi doktorunkat, előttünk áll egy egyén, akiben minden faktor meg van arra, hogy poéta legyen — de leventének nevelték. Az életharcban nincsen taktikája, hát elesik. Mig ha poétának nevelik : lehet, hogy ma szebb verseket ir, mint Kosztolányi Dezső s lem sem Veronika, sem Beck Artúr. Az a darab lélek az én Múzsám. Kizárólag az enyém. Csak annyiban van köze hozzá Veronikának, hogy tőle kaptam. Attól a szellemtől, attól a Múzsától szabadulni badar törekvés lenne. Megpróbáltam számtalanszor. Kudarc és kudarc. Veronikáról kénytelen vagyok lemondani. Beck Artúré lehet. De a lelkéből egy darab az enyém. Meridionális fanatizmussal kapaszkodik egész valómhoz ez a lélek-darab. Ezt le nem tudnám rázni magamról. Elembe áll magányos óráimban, mint a haramia. S rám kiált: Ide a gondolatod. Akarom. Szórd az ölembe. S én megadom magam mindannyiszor. És ti azt gondoljátok, mert mennyasszony Veronika: elhagy engem ez a lélek darab ? Cserben hagy a Múzsám ? Eszes multam, minden pillanatával hozzáláncolódik. Ez az érzés, már benne csörg a véremben. Ég az idegeimben. Új vér, új izom kellene testembe, hogy feledni tudjam. Jenő: Ugyan-ugyan. Ne szavalj fiú. Mikor szeretted vón meg Veronikát ? Hisz egyszer beszéltél vele. Akkor is egy-két szót csak. Barnabás: Igaz. És akkor szerettem őt meg annyira. Zsiga: Csak lassabban fiú. Még a pezsgő nincs a fejünkben. Ellenőrizzük merész lóditásaidat. Avagy tán csak nem