Esztergom és Vidéke, 1908

1908-07-23 / 59.szám

függetlenség ad módot magasabb emberi tulajdonságaink kifejlődésére és érvényesülésére és azért amikor létünk anyagi biztositékainak megszerzésére törekszünk, akkor nemcsak önző egyéni célokat szolgálunk, hanem az emberi ősnyomorúság csökkentésével hozzájárulunk az ember felszabadításához, az emberi öntudat és méltóságról való ideáljaink megvalósításához. Bizonyára ugyanezen eszmének adott kifejezést az a francia államférfiú, ki népének kiadta a jelszót: „Enrichissez vous! gazdagodjatok meg!" Az a békés polgár, ki zajtalan tisztes munkával önmagának és az övéinek a jövő bizonytalanságai ellen védő bástyát szerez, tiszteletünkre érdemesebb, mint a hősök és lovagok minden romantikája, mert önző munkájával a kultúra és haladás ügyét viszi előre, s önmagában az emberiséget emeli magasabbra. Átalakulás. Mikor a munkás, az iparos, a kereskedő, a mezőgazda, a lateiner azt mondja, hogy az uralkodó drágasággal már nem bir az ember szembeszállni: ez nemcsak olyan szólás-mondás. Érezzük az élet terheit mindannyian. Ha tudnók, hogy ez csak átmeneti tünet, békén tűrnénk a nehéz viszonyokat, de napról-napra nehezebbek lesznek a gondok, anélkül, hogy belátható időn belül jobb napokra volna kilátás. A fogyasztó közönséget ugyanis nemcsak a fogyasztásra szánt cikkek általános áremelkedés huzza lefelé, hanem ugyanennek a közönségnek kell gondoskodnia az állami terhekről és uj keresetforrások teremtéséről is. Nem csoda tehát, hogy hol ez, hol az a társadalmi osztály áll elő valamilyen kéréssel — olyannal, Mint őrült menyasszony a templomajtcn, rémes sikoltással tör ki lelkemből az a gondolat, hogy a mi szerelmünk a Fölöttünkvalónak csak egy hatalmas, .tragikus tréfája talán. Avagy egy kis zokogó románc az egész? Egy vigan kezdődő poéma, melynek végén a — halál ? Hiszen a mi szerelmünk titkához nem fér senki. Még magunknak is csoda az. Már hallom harsogni a Léthe vizét, mint egy szomorú, dacos elégiát. Virágba borultak a granátfák és az ablakon ég a nyári hajnal első csókja . . . S emlékezem. Nevettünk sokat, mikor összejöttünk. Pedig már akkor tudtuk, hogy mi nem mehetünk el egymás mellett úgy, mint a többiek. Tél volt. S mire tavasz lett, megtanultunk sirni. Én sosem láttam a könnyeidet, de éreztem, hogy vannak. És hittem bennük. Te láttad az enyémeket és nem akartál hinni nekik. Tudtad, hogy hinni annyi, mint együttérezni. Akartál szabadulni. Küzdöttél az én, de magad szive ellen még jobban. Elfeledted, hogy szeretni, vagy nem szeretni nem függ az ember szabadakaratától. A sziv. a miénk, de sosem magunk vagyunk az urai annak. És csodákat művel véle a zsarnokunk, kinek minden önkényére egy a válaszunk Ámen. Leander minden fekete éjszaka átúszott mely jogos s igazságos s igy kitérni előle nem lehet. Az állami tisztviselők minden rétege mozog, a megváltozott viszonyok az ő vállukat is szorítják. A törvényhozástól nem lehet rossz néven venni, hogy tisztviselői jogos kívánságait teljesiti. Jó tisztikarra olyan szüksége van az országnak, mint a falat kenyérre; anyagi gondokkal küzdő tisztviselő pedig csak átka lehet az országnak. Józan gondolkozású ember tehát nem kárhoztatja, hogyha az állami költségvetést ilyen terhekkel rakják meg. De végső eredményében a nagyközönségnek mindegy, milyen körülmények között növekedett meg az állami kiadás, ő csak azt látja és érzi, hogy ezt a megkövéredett költségvetést neki kell kifizetni. Nemcsak az általános drágasággal kell tehát szembeszállania, hanem ennek automatikus következménye, a közterhek emelkedése is őt sújtja. Még csak mathematikusnak sem kell lennie az embernek, hogy lássa, hogy a közönság terhe «ilyen módon állandóan emelkedni fog és nem lehet elképzelni olyan időpontot, amikor ebben az emelkedésben szünet áll be. Magában véve ez az emelkedés nem lenne katasztrófa. Minden civilizált országban emelkedtek az igények és velük együtt a kiadások növekedésével párhuzamosan haladt a kereseti források számának megszaporodása is, addig nálunk a források stagnálnak. S igen nagy optimisták vagyunk, mikor azt mondjuk, hogy stagnálnak; mert azt is mondhatnók, hogy észrevehető módon kezdenek kiszáradni. A helyzet ennélfogva itt az, hogy mig a kiadások legalább megötszöröződtek az utolsó husz esztendőben, addig a jövedelem, a legjobb esetben a régi. Vigasztaló az, hogy ezt a krizist nemcsak mi szenvedtük el. Más, ma hatalmas népek is keresztül gázoltak rajta; a kérdés csak az, lesz-e bennünk elég erő és kitartás hogy ugy átvessük magunkat azon a szesztóri tengerszoroson Herójához, mikor őrült táncot jártak a habok. HerkuIesz, az izom-király, még a rokkát is pergette. Szent Jeromos megtörte nehéz nyelvét és még héberül is megtanult, hogy beszélhessen ideáljával. És a legbüszkébb király, XIV. Lajos, kedvese, madame la Valiere-nél szolgai tisztet teljesített, mikor annak háza fölött kelepelt a lepnépszerübb madár. Holoferneszt pedig elérte az az áldás, amit én is úgy kívánok : beleőrült avval a boldog mániával szerelmébe, hogy szereti őt ideálja. Legszentebb Álmom, te úgy akarod, hogy csak barátság legyen örökké mi köztünk. Ez lehetetlen. A barátság csak reggeli árny, mely folyton kisebbedik. A szerelem pedig a délutáni árny, mely folyton, folyvást nő. Mig egyszer mikor a legnagyobb: belebukik az élet napja a horizontról az örökélet tengerébe. Nem szebb, nem fenségesebb e szó : szerelem ? A barátság a liliom hagymája, melyből a patyolat virág, a szeretet fakad s az ebből áradó illat a szerelem. A liliom lelke: az illat. Illat és szerelem . . . Hiszen azt én is akarom, hogy az eszményiség glóriáját szerelmünkön sose tegye fakóvá az élet. Azt én is akarom, hogy szerelmünkről az idealizmus hímporát le ne pergesse az élet szellője. És Te nem hiszed, hogy ez az akaratom az örökkévalóság jegyében. fogant. Azt mondod szerelmünkről: mese az egész. az akadályon, mint ahogy a többi nyugoti nép átvetette magát rajta? Ezek a népek, mihelyt észrevették, hogy a régi keresetforrás nem elegendő, ujakat nyitottak. Régente ez nem volt lehetséges; ma az ipar csodái lehetővé teszik. Nekünk követni kell ezt a példát. A mezőgazdaság, mint kereseti forrás, folyton soványodik. Üzeme alig mélyíthető és tágítható, területe nem változik, állandóan marad ugyanaz. Az ipar azonban nincs alávetve ennek a természeti törvénynek : az ipar beláthatatlan időig egyelőre kimerithetetlen kincsesbánya. Ehhez a kincsesbányához kell hozzányúlnunk, ha élni akarunk. Az élet önfentartási ösztöne Magyarországot bizonyára rá fogja erre szorítani. A mezőgazdasági alapról az ipari alapra való áttérés : ez az egyetlen kivezető út a mostani kétségbeejtő szituációból. El kell magunkat erre szánni erős hittel, kemény akarattal. Igaz, hogy a "gyárak füstje, a gépek zakatolása tönkreteszi a magyar róna méla csendjét és a nép lelkéből kiveszik a romantika; de a füstölgő gyárkémények, a zúgó gépek, lihegő kazánok Magyarország újjászületését fogják hirdetni. A romantikával együtt vége lesz az áltatános szegényedésnek és megnyílnak az uj források, melyből arany folyik, — arany, amely véget vet a drágaságnak, a közterhek nyomasztó voltának és a kimerült föld helyett a virágzó erőteljes ipart teszi meg a magyarság fundamentumává ! AZ ESZTERGOMI HAJÓS EGYLET KÖZLEMÉNYEI. Gyakran hallhatjuk, magunk is használjuk azt a kifejezést, hogy ma az antik gymnasztika ideáinak renaissance-korát éljük. A test nevelésének, művelésének szükségét visszhangozza ma a betegségeknek, az öngyilkosságoknak szertelen száma, a szülőknek remegő aggodalma és minden gondolkodó egyén belátása. Ennek ellen-eszköze a sport. Hogy ez köztudat, Ha csakugyan mese: akkor mi, a mese hősei a heroikus küzdelem közepén vagyunk. Azt mondod: mese a szerelmünk. Hadd legyen mese. Hiszen a mesék oly szépek. És nem tudod, hogy "mindennek, ami Így kezdődik: „Egyszer volt ... hol nem volt . . . volt egyszer egy ..." — annak mindig ez a vége: „Egymáséi lettek s még most is boidogul élnek, ha meg nem haltak ..." Szomorúan kezdődik minden mese. De a nap a hősök lelkébe sugározza minden fényességét. A virág szomorú, szent gondolatokat lehel nekik. S amerre mennek, édes, gyermeki illúziók nyilnak. S a szerelmesek ismeretlen gyönyörűséggel tépik le a fenséges himporú százszorszépet. Hogy én téged szeretni merlek: az egy fenséges vétek. Nyilni készülő szemhéjaim közt fogva tartott utolsó hajnal-álom. Dóm a szivem, mióta Te laksz benne. Magad se tudod, hogy mig az egyik kezeddel lekapartad faláról az ó freskót: a másikkal magadat festetted helyébe. De te ott maradsz mindig a szivemben. Én is azt mondom neked, mit Balzac mondott Máriának : „Álljon itt a te képed, mint a puszpáng szentelt ága, melyről nem tudni, mely fáról való. De bizonyos, hogy rajta a hit malasztja. Télen, nyáron zöld. Jámbor kezek meg-megujitják, hogy oltalmazza a házat." azt számtalan jelenség mutatja, de tüneményes ünnepe ennek a törekvésnek az a hatalmas mérkőzés, amit Anglia rendez ma, s amin a fehér emberek összes nemzetei megjelentek. Az, hogy hazánk a kiküldött 65 atlétájával számra a negyedik helyet foglalja el, szép bizonyítéka annak, hogy mennyire felfogja a magyar társadalom a test-nevelés eszközének : a sportnak, s a versenynek értékét. Mindenkinek, ki tud érdeklődni a kor egyik első vezető-eszméje iránt, ajánljuk, olvassa figyelemmel az újságoknak az angol Olympiádról szóló közleményeit. Nem egy atlétánk ment ki jó kilátásokkal, s ha egyetlen első győzelmet se hoznának, annyi már bizonyos, hogy jó részük a selejtezés után legalább az első sorban szenvedi vereségét. Megjegyezzük még, hogy a kiküldött 65 magyar atléta 1

(& része az evezős sportot képviseli. Kettő a párevezésben vesz részt, az egy-evezős versenyre pedig a Pannónia küldte ki I. sz. nyolcasát. A pannon nyolcas egy angol regattán már kitűnt remek stílusával és erejével, midőn 5 angol nyolcas előtt 3V2 hosszal elsőnek ért be. Szívvel-lélekkel kívánunk dicsőséget hazánk I. nyolcasának, mely az evezés világbajnokságáért versenyez. A váci versenyen nagy érdeklődéssel várták a „Duna" senior-nyolcasának mérkőzését a Pannónia junior (II. sz.) nyolcasával. A Duna kormányosának elkésett óvása miatt azonban tulajdonképen verseny nem volt s a Pannónia ellenfél nélkül evezett be. A vasárnapi bpesti folyamregattánál aztán újabb start kínálkozott a versenygésre. A „Duna" nyolcas legényvége a club verseny-elitje, a Pannónia elit-nyolcasa Londonban van, ez a nyolcas náluk csak a második sorból való. Az eredmény meglepő: A pannon-nyolcas elpattanva a starttól rögtön vezet és a 4 kilométeres pályán 6 hajóhossz (120 m.) előnnyel lesz első. — Tisztelet az ilyen fölényes erőnek és legnagyobb elismerés az ilyen művezetésnek ! Herceg László váci csónaképítőről jó hírként hallani, hogy az egyik keze anynyira felépülhet, hogy ha üggyel bajjal is, de dolgozhat vele. Egyébként mondta, hogy jövőre legjobb (race) hajók késziDe búcsúzzunk Maja. Nem akarom, hogy a hajnal is együtt találjon minket. Bár fáj a búcsúzás, de ne bánjuk. A szenvedés tüzében még jobban összeforrnak leikeink. S ha a lelkünkben sarjadó, pompázó virágokat egy nagy álom után letépve, a földön heverve találjuk: szedjük össze. Ne gondoljunk ä profán kezekre, kik letépték. S az ujonan kötött csokor illata szenderitsen uj álomba, melyben újra kiönti minden szépségét az ég és a mező. Még valamit. Ma este 9 órakor nézd az égbolton azt a halvány csillagot, melynek szépségével Te ismertettél meg. Én is nézni fogom. S ha talán bársonyos felhő-nyájakat terel arra az égi Pásztor : hidd azt, hogy az az én arra kószáló bánatom. S ha a felhőből pásztázik a könnyem : smaragd szemedet szögezd az égre, rázd meg csigás hajadat s nevess. Meglásd: kiderül. Aztán nézzük azt a csillagot. Legalább tekintetünk hadd legyen együtt, ha nekünk távol kell lennünk egymástól. Édes Majám, legszentebb Álmom, Isten Veled. Hadd érintem képzeletben halovány, forró kezedet szomorú, hideg szemeimhez. Isten Veled. Isten Veled. Heszid.