Esztergom és Vidéke, 1908

1908-05-24 / 42.szám

A tuberkulózis elleni küzdelem vármegyénkben. Irta: Dr. MoSOnyi Albert (Annavölgy). Az emberi természet ugy van megalkotva, hogy a szokatlan és váratlan — ha az még oly kisebb jelentőségű is — felizgat és megráz bennünket, mig ellenben a legsúlyosabb és legéletbevágóbb jelenségekkel szemben, ha azok mindennapiak, legtöbbször tompa, fásult közönyt tanúsítunk. Ez teszi érthetővé, de nem megbocsáthatóvá azon feltűnő körülményt, hogy mig a ritka időközökben hirtelen fellobbanó nagy járványok már régtől fogva magukra vonták a legszélesebb körök érdeklődését, — hiszen már a verebek is csiripelik, hogy kolera vagy tífusz idején forralt vizet kell inni stb. — addig a tüdővész, vagy beszéljünk tágabban: a tuberkulózis mivoltáról még máskülönben értelmes emberektől is gyakran a legfurcsább kalandos nézeteket halljuk és amig -egyéb ritka járványokkal szemben mindenki ugy variálja az ismeretes közmondást: „Védd magadat és az Isten is megvéd", addig a tuberkulózis elleni egyéni és társadalmi védekezés — legalább a mi társa„Esztergom és Vidéke" tárcája Vallomások. Irta : Fülöp Zsigmond. Fehér orgonák illata tódul be a szobába. A leány is, meg a férfi is ott ülnek a nyitott ablaknál. Bent a liliomtiszta, vakítóan fehér szobában valami csendes közönyösség hangulata lebeg, kiint a szivárványpalástos föld üli nászát a virágos fák között -a ragyogó napsugárral. A leány: Ne gondolja nem esik zokon, hogy újra elmondta ezt a régi ismert vallomást. Meg vagyok arról győződve, hogy most is olyan őszinte szívből fakadt, mint hat évvel ezelőtt. Magam is azt tartom, hogy az emberi lélek, ha mása nincs, abból él, a mije volt: az emlékeiből. A boldog emlékeket visszaidézni a tünő múltból, édes érzés egy pillanatra s vájjon miért ne szerezzük, meg magunknak ezt a pilanatot! ? . . . És ez ami miatt — bocsásson meg érte — a maga vallomása is erejét veszítette előttem. Ma már nem tudok benne hinni és a szép szavakban nem látok mást, mint ártatlan, gyöngéd dalmunkban — olyan szükséglet, melyet előbb még tudatra kell kelteni. Az elmondottak igazolására felhozom, hogy a tavalyi hires bécsi himlőjárvány alkalmával hiteles kimutatás szerint mindössze 163 hirnlos megbetegedés észleltetett összesen 33 halálozással és az állami, társadalmi és egyéni védekezésnek minő óriási fegyvertárát vitték ellene sorompóba, hónapokon át ez foglalta le fél Európa közérdeklődését, mig ellenben a tuberkulózis, amelynek pusztításai állandó, sőt fokozódó jellegűek, amelynek hozzávetőleg 4—5 százezer hordozója van az országban és amely a Kir. Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 1906-ban Magyarországban (Horvátországot is beleértve) 78.225 emberi életet oltott ki, nem ráz fel bennünket közönyünkből és nem birta belénk oltani azt a tudatot, hogy itt közveszedelemről van szó, mely mindnyájunkat fenyeget és mely ellen ép azért mindnyájunknak kell sorakoznunk. És ha a mai Pató Pálok ma is azt hajtják, mint régen: „Mit törődöm a hazával, a hazának száz bajával . . figyelmeztetnem kell őket, hogy ez nem csupán a haza, hanem ép ellenkezőleg édes hazugságot, mellyel leplezni szeretné, ezt az egyhangú, színtelen jelent, mely körülvesz bennünket, melynek szürkeségében a múltnak fényes reményei mind megfakultak, sőt nagy részben már el is vesztek s melynek üres hangulata a maga lelkére éppen ugy reá ül, mint az enyémre. Tudom, hogy ezt nem vallja be előttem, de sokkal jobban ismerem, sem hogy az ellenkezőt hinném. A férfi : de hát az egykori boldog világnak felidézése nem támaszt ujabb reményeket lelkében ? És az a pillanat, melyben felidézi az emlékeket, minden hatás nélkül röppen el ? A leány : Talán egy sóhaj, talán egy gondolat támad nyomában, de aztán elszáll az is. Ugy vagyok vele, mint azzal a rég elszáradt virággal, melyet a kazettámban őrzök. Ha néha napján elő kerül, tekintetem egy pillanatig rátapad, de aztán visszateszem a helyére megint. Száradt szirmainak se illata, se színe, csak a mult iránt érzett kegyelet őrizteti velem addig, mig az enyészeté nem lesz. A férfi : De hiszen akkor egy pillanatra mégis csak boldog érzés fogja el. A leány : Egy pillanatra ! Ez ugyan nem boldogság! Valami más, valami meghatottságféle, vagy kegyeletféle, de boldogságnak nem lehet nevezni. A boldogság mindnyájunk baja, amit bátor vagyok ezennel vármegyénk tuberkulózis statisztikájával kimutatni. A M. Statisztikai Évkönyv kimutatása szerint az 1906. évben Esztergom vármegyében összesen 2181 halalozás történt. Fertőző betegség okozta a halált 530 esetben, amelyek közt 362-szer szerepelt a tuberkulózis. Látjuk tehát először, hogy az összes haláleseteknek egyhatod részében, vagyis 16*59 százalékban tuberkulózis volt a halálok — országos átlagban csak 15*49 százalékban; ez tehát annyit jelent, hogy minden hatodik ember halálát a gümőkór okozta; másrészt látjuk, hogy 168 egyéb fertőző betegséggel 362 tuberkulózis halálozás áll szemközt, vagyis vármegyénkben a tuberkulózis egymagában több, mint még egyszer annyi áldozatot szedett, mint az összes többi fertőző betegségek együttvéve. A kis Esztergom vármegyében tehát a tuberkulózis egy év alatt több, mint 10-szer annyi életet oltott ki, mint a hírhedt bécsi himlöjárvány, mely ellen fél Európa helyezkedett védekező állásba; és ha tekintetbe vesszük, hogy elfogadott számítás szerint a gümőkórban szenvedők száma kétszer akkorának vehető fel, mint az lehet, amiről valamikor álmodoztam. Abban a rózsás szép korban, amidőn még minden csupa illat, csupa szin, csupa napsugár. Mert én is hittem még benne ! Fanatikusan, bolondul, mint a hogyan minden fiatal leány, az életnek ragyogó tavaszában. O, akkor a maga édes szava a menyek kapuját nyitotta meg előttem, vallomását, mint a legigazibb evangéliumot szivembe zártam, be volt irva lelkembe és vakon hittem benne. Rabjává szegődtem annak a gondolatnak, hogy nekem boldognak "kell lennem, hogy az az álom, mely' ami kettőnk igaz szerelmét ragyogó napfénnyel aranyozta meg, valóra válik és soha, el nem múlik . . . És ma ? Szomorúan mosolygok a múlton. Eltűnt, elszállt s gazdagabbá tett azzal a tapasztalattal, hogy hazugság volt minden ! . . . 0, pedig micsoda gyönyörűség lett volna, ha valóra válik! . . . Lehet, hogy talán azért csalódtam, mert nagyon merész képet rajzoltam meg a jövőnek s most mikor ez a jövő jelenné lett, látom csak azt, hogy valami tévedés áldozata lett életem. Sokkal többet hittem, mint szabad lett volna s e szürke való tartalmatlan ürességével, mint valami súlyos átok lenyűgözi egész valómat. A férfi: Megbocsásson, de csodálkoznom kell azon, amit mond. Hiszem ami amennyit az egy évi tuberkulózis halálozás tesz ki, ugy a kimutatott 362 gümős halálozás alapján harmadfélezerre kell becsülnünk azok számát, kik Esztergom vármegye népességéből a tuberkulózis csiráit hordozzák magukban, vagyis több, -mint lő -szór akkorára, mint amennyien a hires bécsi járványban egyáltalán megbetegedtek. S ha ezek után kérdezné valaki: vájjon fölösleges és indokolatlan volt-e hát az a rendkívüli felbuzdulás, melyet a bécsi járvány Ausztriában és másutt is keltett? — a leghatározottabban azt kellene felelnünk : nem volt fölösleges, sem indokolatlan, mert épp annak volt köszönhető a járvány gyors és teljes elfojtása, hogy közel és távol minden társadalmi réteg minden egyes tagjának figyelme tel lett rá híva, hogy ugy az összesség, mint az egyesek megtették, mi a járvány megállítása szempontjából célszerűnek ígérkezett és annak is bizonyult. Mi következik ezekből ? Hogy ezen tanulságokat értékesítenünk kell a tuberkulózis elleni küzdelemben is és ugyanezen módszertől bizonyára itt is hasonló eredmény várható. Mert itt is áll a latin közszerelmünk az évek hosszú során át csak megerősödhetett, egymáshoz való ragaszkodásunk pedig, ugy érzem, sokkal nagyobb ma, mint azelőtt. És éppen e két lelkiállapot cáfolja meg a reménytelensége. A leány: Azt hiszi ? Nagyon csalódik kedves barátom. Vizsgálja meg magát s látni fogja, hogy a helyzet megítélésében ugyancsak téved. Egy bizonyos csak, amiről mindaketten meggyőződhettünk, a hűség. Ez eddig erős és elszakíthatatlan. De a többi ? Az csak volt. A 'szerelem csak akkor uralkodott szivemben, mikor az első rózsák nyilni kezdtek. A mikor két bohó fiatal sziv egy gondolatra egy édes érzéssel dobbant meg', amikor a reménykedések és szines álmok, rózsaszínű ködvárai oly közel voltak hozzánk, amikor a mennyei üdvösséget minden gondolkodás nélkül elengedtük volna a földi boldogság kincseiért ... A mikor a tavasz virágaiból két marokkal szórtam a rózsát s balzsamos illatuktól megnehezült agyamban aranyosra festettem a jövőt ! ... De azóta elmúlt az a tavasz, perzselő nyár jött helyébe, mely elégette a rózsákat, hervasztó ősz elsorvasztotta leveleit, szirmait elsodorta a szél. Jött igaz, uj tavasz, de a napnak fénye bágyadtabb volt, sugarai már nemsi mogat-