Esztergom és Vidéke, 1908

1908-04-23 / 33.szám

Az iparosok és a szocializmus. Nálunk a szocializmus úgyszólván egyedül az ipar terén jelentkezett, minden erejét és mérgét ott adta ki, válogatatlan harci eszközeivel a tájékozatlan és meglepett ipari világban nagy riadalmat és rombolást okozott, s miután épen az ipar terén van az országnak a legnagyobb gyengéje, ezen a ponton a nemzeti munkában és vagyonban egyelőre jelentékeny kárt tett. Nem állt meg a munkabérek szabályozásának kérdésénél, hanem szervezett ereje érzetében hatalmi kérdést formált s az önálló iparűzés szabadságát és lehetőségét érintette. A vélemények e tekintetben eltérők lehetnek, mi a következőkben jelezzük álláspontunkat: Kölcsönösen tiszteletben kell tartani minden jogot és érdeket, sőt a közérdekkel is összhangba kell ezeket hozni. A munkásnak természetes joga az, hogy a munka árát megszabja. A munkaadónak természetes joga, hogy iparűzése és vállalkozása módjain úr legyen s a fennálló törvények védelmét igénybe vegye. A munkások részére biztosítani kell, hogy napi keresetének minimuma annyi legyen, amennyiből magát fentartja. A munkaadó száVersek. I. Kísértés. Fel-fellobbanó lidércfény kisért; Rá-rákiáltok, hogy miért, miért ? Nem kapok rá semmi . . . semmi választ . . A tépelődés, töprengés kifáraszt. Az elhagyottság ólomsúlya nyom, Nem birok szállni büszkén, szabadon. Hallom az éjnek suttogó neszét . . . Fölráz a komor, zord, hazug beszéd. A sötétségnek bátran neki vágok S lelkemből izzó tüzet dobálok. A fényből kirí sápadt, vézna testem . . . Megátkozom mind, kiket szerettem ! II. Csillagjárás. E kornak érütését fürkészem, lesem — Lappangó vihar zúg-búg át a lelkeken, A vérbe' villám cikáz. Ólmosul a lég, A szemekben szent vágyak fojtott tüze ég, Tombol, kavarg, vajúdik, forog szilajul, Az álomrontók titkos fátyola lehull, Imbolygó ködben uj csillagok járnak S vihogva, sivítva fogynak az árnyak. mára is biztosítani kell, hogy keresetének minimuma annyi legyen, amennyiből ő és családja tisztességesen megél. S a harmadik tényezőnek, a magyar iparban ' fekvő nemzeti munkának is biztosítani kell, hogy legalább itthon versenyképes legyen. Mert az élet törvénye nem törődik a jogok harcával, e harc szólamaival és szenvedélyeivel, nem a fennálló törvényekkel, hanem kérlelhetetlenül leszámol és 2000ével rakja a „Karpathia" uszó szörnyetegeire hetenkint a kivándorlókat. A munkaadónak meg kell ismerkednie és meg kell barátkoznia a szocializmus lényegével és törekvéseivel. Ami ebben az emberi helyzet javítására irányuló, méltányos, keresztülvihető, valami módon elszámolható, vagy másra áthárítható elem van, azt tiszteletben kell tartania és jóindulattal bírálnia. A munkásnak nem a nyers erőszak szakító, törő harci szenvedélyével kell a munkaadó . ellen támadni, hanem a megértetés erejével. Nem szabad szem elől tévesztenie a nemzeti munka életképességét s e munka bármily szerény képviselőjének, a munkaadó viszonyainak mérlegelését. Ahol a munkás-szocializmus magát a nemzeti ipart nem veszi tekintetbe, ott bűnt követ el a magyar nemzet fogalma alá eső nagy népcsalád érdeke ellen s kihívja üldöző hatalmát; ahol pedig az iparüzővel III. Gördül a hintó. Gördül a hintó, selymes, puha hintó, Tudja manó, büszkén ki üli ? Más kocsi — mind kitér, kerüli. . . . Gördül a hintó. Ma büszke, hatalmas , csodás ragyogásban El, szabadon vágtatva repül. Egy-egy alak nézi egyedül. . . . Gördül a hintó. Be sok jót, örömet vihetne magával ! Bús, szomorú, gyászos az út . . . Ki tudja hejh, holnap hova jut ? . . . Gördül a hintó. Tuba Károly. -A ki a Védőjét meglopja. — Elbeszéli egy kriminálista. — Botrány! . . . Gyalázat! . . . Hogy milyen hálátlanok ezek a vádlottak ! . . . Képzelje : mi történt velem ! Egy internacionális gazembert védek. Hires zsebtolvaj ; az volt az édesapja, meg az öregapja is. Az ügyész megvádolja és rovott előéletére való tekintettel (kilencszer volt büntetve!) szigorú büntetést kér. Erre felállók én, megtartom jogi érvekkel dúsan felszerelt védőbeszédemet, kifejtem, hogy a gazfickó ártatlan és a „nagyobb szabású" „jeles" védőbeszéd hatása alatt hatalmi erőszakoskodást követ el, azt megalázni és szabad rendelkezésében gátolni törekszik, ott társadalmilag ellenszenvessé válik. Sem egyikre, sem másikra nincs szükség, mert a szocializmus igazi eszményei e kártevő ut kikerülésével is előbbre vihetők. Az államnak, a nemzeti közakaratnak, minthogy saját vérerejéről van szó, ebben a harcban résen kell lennie és nemzeti ipara érdekeit közgazdasági mozdulataival akként kell fedeznie, hogy mindkét méltányos érdek kiegyeztetésével hasznot hajtó lehessen a világversenyben is a nemzeti gazdasági munka. A jogrendszerek és törvények mindig alkalmazkodnak az élet felfogásaihoz és szükségleteihez. Kétségtelen, hogy az emberiség ez uj gondolatviharai és az életbe átvitt harcai következményeikben uj törvényes ruhát igényelnek. E torvényeknek azonban az életből kell kiindulniuk, azoknak anyagát, például ipari téren maguknak az iparosoknak kell — változott viszonyaik kitüntetésével kézre adni. Hogy az iparosok ezt tehessék, sokkal többet kell maguk között, a maguk életbevágó, iparüző dolgaikkal foglalkozniuk, mint eddig tették. A segédmunkások világszerte szervezkedtek, mert az élet harcában gyengébbeknek érezték magukat, mint a munkaadók. Most azonban a törvényszék fel is mentette őt és elrendelte, hogy bocsássák szabadon. Együtt jöttünk ki az uj törvényházból. A huncutnak az volt az első megjegyzése, hogy : Édes doktor úr, láttam már sok ügyvédet, a ki pénzért ügyesen hazudik, de olyan ügyvédet, a ki ingyen hazudik — ma láttam először. Meg kell adni, hogy pompásan beszélt. — Talán bizony nem akar honorálni ? — Akarom biz én, hanem még csak a kísérlet stádiumáig sem mehetek, mert egy megveszekedett fillérem sincs. Tudja mit, ügyvéd úr : a jövőhéten egy kis körutat teszek Csehországban s remélem, hogy visszajövet hercegileg megfizetem. — Lopott pénzt el nem fogadok. — Majd meglátjuk . . . Igaz ni! Nem mennénk be valahova egy kis villásreggelire ? Nagyon éhes vagyok. Bementünk egy váci-köruti sörcsarnokba. A nyavalyás leült a sarokasztalhoz, megevett három gulyást és hat császárzsemlyét, azután szivart parancsolt és uri flegmával pöfékelt az orrom alá. — Lefőztem az elnököt. — Hogyan ? — Valahányszor egyet hazudtam, mindig a feleségem boldogságára esküdöztem. Pedig sohse volt feleségem. Nagy kópé! szervezetüknél, rajongó összetartásuknál, a fegyelmezett, mindig a közönség célját tekintő munkásságuknál fogva ők az erősebbek. Most tehát a munkaadókon, az iparosokon a sor, hogy mint gyengébbek, ők szervezkedjenek, korántsem olyan harcra, hogy a másik részt letörjék és elnyomják, hanem, hogy a szervezett harcos táborral szemben a maguk szervezetének erejével életérdekeiket megvédelmezzék. Ez a szervezkedés világszerte folyik. Másra is szükséges a szervezet. Arra, hogy szakmabeli iparuk üzésének belső törvényeit az iparosok maguk között megállapítsák és egységesen járjanak el a harmadik érdektárssal, a fogyasztóval szemben. Ebben a szervezkedésben derül ki az is, hogy mily közkötelező törvények illeszkedjenek a megváltozott viszonyokra. Ma már minden iparos érzi, hogy közös nagy ellenségek állanak kivül a falakon és nem egymás ellen kell folytatni a harcot, hanem a viszonyokban rejlő közös ellenségek ellen. Minden iparágnak keresztül kell menni azon a tisztitótűzön, mely az őszinte egyetértéshez vezet s melyeken az erősebbek példát adnak a gyengébbeknek, hogy kölcsönös lemondással is elő kell mozdítani az együttes érdekek sikerét. Ezen az úton is apostolokra van szüksége az országnak és az apostol, — Hanem az ügyésznek is jól odamondtam ám ! — Ugyan no! — Sehogy sem akarta elhinni, hogy ártatlan vagyok s faggatott szegényke, azt hivén, hogy boldogul velem. Kérdi tőlem: „Talán bizony azt is letagadja, hogy a kérdéses időben az Ujvásártéren volt!" „Ott voltam biz én, — mondok. Már miért nem lettem volna ott ? És ha ott voltam ? Nem szabad nekem ott lenni ?" Az ügyész úr ezért a csűrés-csavarásért nagyon megharagudott. „Ne beszéljen annyit! — kiált rám. A rendőr látta, a mint futott." „Igenis futottam" —- „Miért futott, hiszen senki sem hajtotta." — „Dehogy nem, mondok, hajtott a keserűvíz, a mit egy félórával azelőtt megittam és mert hajtott, hát futottam." Erre aztán már nem tudta, mit feleljen az ügyész úr; zavarba jött, hogy szinte megsajnáltam. — Az már bizonyos, hogy akasztófát érdemel az úr. — De legjobban kifogtam a fogházőrön A pad szélén ültünk s a paraszt mindig irgalmatlanul oldalba bökött valahányszor fészkelődtem a helyemen. „No megállj, majd megbánod ! Gondoltam magamban. Lassan-lassan elhúzódtam tőle, mig végre a pad másik szélére jutottam. Épen a rendőrt hallgatták ki, aki borzasztóan be-