Esztergom és Vidéke, 1908

1908-01-12 / 4.szám

Arpádházi szt, Erzsébet') 3&so[o\sma csendül a magyar hazában ós buzgó áhilaí kibontja szárnyait . . . f[z ifjú szent &zsébeí glóriában f^agyogva, — a hivők lelkében feltűnik jfjkán Skelid mosoly, •— szemében égifény : Ál egyszerűség, jóság angyala, j£ szenvedőknek hála könyje ég ke^én S e^ összes éke, — dísze egymaga. f^ét századon tör át e képnek fénye 9$Ceg nem fakult, el nem Halványodott 9&elé ragyog a magyarok szivébe S kigyújtja ott a széniéit lángokot f^ hódolat tömjéné illatozva száll, magyar nemzet küldi azt felé ős koronát fon a gondok tövissítöt 9v

r

Tegsebzett édes kom [oka köré. 9d(,agyar királynak szépséges leánya JQnek szivében jfjpád vére folyt, J2eved, képednek fényes glóriája nemzet ősi ereklyéje volt Szent életed* magasztos : szenvedéseid, Jf küzködök fohásza fürdeté, 9$Cert J\/isztus szent irgalma élt te benned itt, ^mely örök és minden nemzeté, *) Szavalta : Vimmer Marianna' úrhölgy Esztergomban 1908. jan. 11-én, a „Szent Erzsébet" nőegylet jubiláris disz ünnepélyén. Uj Versek. (Mara könyvébe.) V. Nem mondok én nyűtt, kolduló imát, Csak lelkemben zsongó melódiát, Ahogy' az Isten zengeti velem, Isten : az Elet, örök Szerelem. Fönt, a Boldogság szent csoda-hegyén Az üdv, gyönyör himnuszát zengem én, Hol friss tavasz fuvalma lendül át S hordja rózsák kábitó illatát, Hol liliom, meg rezeda az élet, Csábitó varázs, babonás igézet. A szövögetett álmok betelnek, Gondot, csalódást, kint, bút felejtek . . . Az irigy, gonosz emberek, ha látnák Eletemnek e gazdag királyságát, Az üdvösséges, ragyogó világot . . .! Mara szerelme hint reám virágot., Ali is volna ha elveszíteném ? Én volnék ám a nagy koldus, szegény! Kincs, fény, dicsőség — mindenem Te vagy: Mara szeress, oh Mara, el ne hagyj! IV. Én nem féltelek a haláltól, Es Te se félts, hogy meghalok ! Élni fognak a csókos vágyak, Szerelmes szívből szivbe szállnak Széttörted fejedelmi koronádat ffogy többet ossz szegényeid között; úrnője voltát szép '(bhüringiáríak f[ki kemény darócba öltözött : jj[ pompa, fény, az ősi kincs-, a drágakő Jfiú csilláma rajtad nem fogott, Csak "egy sugárt kerestél, mely az égből jő S azokra hull, akik irgalmasok. j^radjon lelked újra a világra j^smét sok a szegény, a szenvedő, Szűnjön meg a hiúság nagy vására, JLeayen példádra: csak angyal a nő! f[z 0 tökélye népeket ment és emel, Jfisz a közelgő munkás karcokon, Jf^ te erényeid fognak csak győzni majd; jj[ szeretet — a jóság — irgalom. Földváry István. Közállapotaink. . i. (N. J.) Esztergomnak akár pénzügyi, akár közgazdászati viszonyait tekintjük, úgy az egyik, mint a másik ma nagyon komor képet tár elénk. Maga a város, mint erkölcsi testület, fülig érő adóssággal küzd, az adózó közönség legnagyobb része — a társadalmi osztályok egyikét sem véve ki — roskad a fizetési kötelezettség alatt és akárhová Ezek a forró dallamok. Dalom zenéjért tanulnak meg Rajongni, égni a szivek. Jer az ölembe ... ajk az ajkra Jöhet a halál . . . rajta, rajta : Föltámadásban én hiszek ! Tuba Károly. Dalok melódia nélkül. — írás, melyben nincs szerelem. — Irta: Drozdy Győző. Keleten. A mult áloés illata nyomja a lelkem. Hisztériásán imádom a Napkeletet, én uj, lázadó pogány. Csodásan zengő hajnalokon ott kószálok a keleti cserfás rengetegekben. Űzöm a cifratollú paradicsommadarakat. Mert a paradicsommadár olyan, mint a költő gondolata. Még hallottam is, cifra, szivárványos, fényes, sujtásos és csodás. Mert az én mesterségem: űzni a gondolatokat. Néha a kénpárás lápok mellett elnyom az álom. Ilyenkor megszűnik a gondolatűzés. Eltűnnek a szivárványos paradicsommadarak. És én vagyok az, akinek születtem: Ember. És mikor fölébredek: a mult áloés illata nyomja a lelkem. És megkezdődik a kelet-járás. tekint az ember, a jövő képe meg épen nem biztató, sőt egyre sötétebbnek látszik. Ezek a körülmények joggal azt a kérdést állítják elénk, vájjon mi az oka annak, hogy úgy a város, mint erkölcsi testület, valamint a lakosság legnagyobb része ily szomorú pénzügyi viszonyok közé jutott ? Én, ki a város kormányzását majdnem négy évtized óta szemlélem s annak minden fázisát keresztüléltem, azt a tapasztalatot merítettem, hogy a mai kétségbeejtő állapotnak oka egyrészt a hatvanas és hetvenes évek maradisága, utóbb pedig a közönség adófizetési képességének fel nem ismerése, illetve túlbecsülése. Tudjuk, hogy a nyolcvanas évekig abszolúte nem történt, a városházában olyan intézkedés, olyan elhatározás, mely a közérdekre valami nagyobb befolyással lett volna. Az elemi iskola megépítésével abban a boldog meggyőződésben ringatták magukat elődeink, hogy a tanügynek hosszú időre eleget tettek. A nyolcvanas években a haladási vágy ütötte fel fejét, ámde olyan számtétellel, hogy minden intézmény, Sziv-zengés. Zeng a szivem, mintha kagylókürtös tritonok laknának benne. Sose hallgat el az a zengés. Néha mélyen, félelmesen hangzik, mintha a katakombák üregeiből törnének fel dübörgő zsolozsma-rojtok. Néha meg édes csodásan. Mintha a lankás zöld vizében a nereidák koncertre gyűltek volna. Elbúg az a zengés ezer rimet, ezer szimfóniát, ezer álmot és mesét. Mig terhesen lerogyok alattuk. Ez a sorsa a kóbor rim-bolondnak. Nagy, poklos nyavalya ez. S minél jobban orvosolom : annál jobban zeng a szivem. Mintha kagylókürtös tritonok laknának benne. Szerelem nélkül. Elbeszélgetek egy alkonyszemű lánnyal Mint 'csapzott üstökű, részeg költők: nagy gondolatkaoszban lebzselünk. Beszélünk a szivről szívvel; és a szerelemről-szerelem nélkül. Beszélünk a csókról; és nem érzem rózsásleheletű csókját. Csak csodásan sejtem, mint egy boszorkány legendát. Szava, halk, csodás, misztikus, zenélő. Mint mikor kialszik távoli kürtök csodás bugása. Szive egy hamvadó máglya, melynek füstje ködös szemében borong. A lelke a tikkadt Kelet nomád, vad pásztorlányáé. Az esze Nitscheé. És ő nem az enyém. És én nem vaamely létesült, a város költségvetésében nem pluszt, hanem mínuszt eredményezett. Simor János, a boldogemlékezetű bíboros érsek hatalmas szavára kaptunk egy ezred katonaságot. Kinek lett volna bátorsága azt mondani, hogy nem építünk kaszárnyát, katonai kórházat? Ki tagadná, hogy egy ezred katonaság idehelyezése az adóképesség emelésének fokozására szolgált, avagy volna-e ember ma, aki azt mondaná, hogy vigyék el a katonásait got? Azt hiszem ilyen ember aligha találkoznék csak egy is; és íme ez, az intézmény a város költségvetésében mínuszként jelentkezik. Elég olcsó pénzért, de a város pénzügyi körülményeihez viszonyítva, meglehetős teherszaporodással megépült az üj főgimnázium s alig néhány évre reá összedőléssel fenyegetett, le kellett rombolni s helyébe ujat emelni. Ez a szerencsétlen körülmény ismét mélyebben vájkált az adózó közönség zsebébe. Örömmel fogadtuk az esztergom—füzitői vasút megépítését, az ára 60.000 korona gyümölcsözetlen tőke volt. gyok az övé. De jól esik a nagy gondolat rengetegekben véle csatangolni, mint részeg költők. És jól esik szeretni őt szerelem nélkül. Jól esik szeretni e lányban Nitschet. És közönyösnek lenni 1 a lány ránt. A leírhatatlan. Ha le tudnám festeni, vagy irni, amit hóhulláskor látok: tökéletes lennék művészetemben. Egyedül állok egy nagy pusztaságon. Szemem az égre mered. Sugarat röpítek a felhők felé. De az megtörik a szürkeségen, mint a gyermek bohó vágya a lehetetlenségen. Vakítón hemzseg a magasban a szűz fehér pihék milliárdja. Látom a pehely eső finom éteri rezgését. És nem tudom szememmel kisérni a hó csillagokat. A hó pihék összeolvadásának halk, lágy, szimfonikus muzsikáját, zizegését nem hallom, csak sejtem. Mint költőszivek a nagy tragédiákat. Látom a magasban azt a természetfölötti pehely-kaoszt, mit leirni nem lehet. Amire nincs nyelv. Csak szem és gondolat. Olyanforma a hóhullás misztikuma, mint a szerelem. Nem lehet leirni csodás nagyszerűségét. A Magány dómja. Néha nyavalygunk. Cinikusan heinéskedünk, vagy krisztuskodunk. Bugyboré-