Esztergom és Vidéke, 1907

1907-02-24 / 16.szám

Modern erkölcsök. A válságok őrületes káoszában, a létíentartásért emésztő, lelket és testet sorvasztó munkát végez a kötelességtudó és érző ember. Az egyik része kora reggeltől késő estig görnyedt háttal, verejtékes homlokkal és tompolt agygyal lázasan dolgozik, csakhogy megkeresse mindennapi kenyerét. Egy másik csoport örökösen lót-fut, szaladgál a betevő falatjáért, olyik tikkasztó hőségben, esőben, fagyban és szélben mulkálkodik, fárad, nehogy éhen pusztuljon. Az ilyen egyénekben van még becsületérzés, karakter. Inkább szegény módra járják végig az élet göröngyös útjait, de egy jottát sem engednek abból, amit belőlük a tisztességes munka az évek során formált. De nagy számmal vannak azok, kik undorral fordulnak el a munkától. Förtelem, utálat tölti el lényöket, hacsak rágondolnak. Hozzá szoktatják magukat a munkától való elszokáshoz. Inkább sütkéreznek az édes semmitevés tavaszi napsugaraiban, melyek ugyan nem melegítenek, de jóleső érzést nyújtanak. Régi történetek. Irta : Nagy Renée. 1 . Egy régi öreg cseléd van a házunknál aki már végig élte a mi fiatalabb generációnk születését, s ahogy nőtt a fiatalabb új hajtása a családfának — másik felől hullott, töredezett a korhadt vén fa régebbi ága -r- és Tamás, az öreg cseléd negyven esztendő óta temeti a gazdáit a fehér arabitusos régi házból, de ő maga még mindig az, aki volt, legelső cselédje az itt maradt gazdának és ringatja, lovagoltatja a térdén a régi fa új hajtásait, úgy ahogy minket ringatott, lovagoltatott, kik már újra elkivánkozunk innét. Mindig ilyennek ismertem, talán egy redővel sincs több az arcán, mint évtizedekkel ezelőtt volt, csak a sűrű haja, a tömött bajusza lett valamivel fehérebb. És végzi a dolgát pontosan, mint az óra. Hiába való szó el nem hagyja a száját, s amit mond, annak mindig meg van a fontos jelentősége. A kora hajnal már mindig talpon találja, de addig semmi dologhoz hozzá nem nyúl, mig a kútnál télen nyáron derékig meg nem mozsdik. Lehet, hogy ő maga Az ilyen munkakerülő, csúnya ember a naplopás unalmas óráiban léha gondolatokkal szórakoztatja magát. A lomhaság, a henyélés lealacsonyítja, alásülyeszti lelkét szellemét. A dologtalan — ha különben egészséges — sohasem érdemel szánalmat, csak megvetést. Minek szánjunk olyan embert, aki tudatában van annak, hogy dologkerülő és ezt nem bűnnek, hanem erénynek minősíti. Ha él és van ép feje és ép karja, akkor dolgozzék. Ne támaszkodjék a szegény emberekre, kik keserves munkában keresik meg filléreiket, ne szipolyozza ki a lóidhoz ragadt szegény emberek vérét. A társadalom e rétege erkölcsileg anyira alásülyedt, annyi sárban és piszokban hempergett már, hogy nem riad vissza semmiféle bűntől. Embertársaikat, kik nyögnek az élet súlyos járma alatt, lopják, csalják és zsarolják, csakhogy kényelmesen és gond nélkül lustálkodhassanak tovább. Férgek, melyeket ha lerázunk magunkról százszor, százegyedszer is a nyakunkba vetik magukat. A legnagyobb impertinenciával, legcinikusabb ábrázattal azt tartja e ripők had, hogy a dolgos, is tudja, lehet, hogy nem, de én aki nagy rokonszenvvel viseltetem úgy a hideg fürdők, mint Tamás bácsi iránt, jól tudom, hogy az ő hosszú életének, tartós jó egészségének a titka ebben a kora reggeli kútnál való mosakodásokban rejlik. ^És szívesen elbeszélgetek a tiszta és tisztességes öreg cseléddel, aki mindenről beszél, csak épen az ő maga múltjáról nem. De mink azért jól tudjuk azt, hogy épen a múltja az, ami olyan határtalan ragaszkodással fűzi ehhez a házhoz. A történet kezdete visszanyúlik egészen a forradalomig, amikor, a jobbágyság felszabadult, a magyar Alföldet erre a Tisza mentén többnyire lakatlan ingoványos nádasok tarkitották. A Tisza mikor megunta otthon a maga helyén, elkalandozott erre is arra is, s ami száraz, vízmentes földek voltak, mind grófi kézben volt, s amig a gróf dőzsölt otthon a kényelmes „diványos,, házában, vagy külföldön, az alföldi városok jobbágy népe hangya szorgalommal ingyen, robotba behordta, learatta neki a rengeteg kiterjedésű földek terméseit. És ha a grófi szolgálat mellett még magának is volt egy kis vagyona, abból is kivette részét a város ura, a nemes gróf, aki még füstpénzt is szedett a jobbágyaitól. Mindig volt valaki megbizva, aki megfigyelte, kinek mennyit füsmunkás ember csak azért él a világon, hogy neki biztosítsa a létet. Az ilyen, minden jobb érzéstől teljesen kivetkőzött, salakból gyúrt léhűtők, ferde gondolkozásmódjaikkal, moszattal bélelt lelkükkel egy egész társadalmat képesek megmételyezni. A mi szó csak szájukon ered, az mind magában hordja az erkölcsi fertőző betegség, a moral insanity csiráját, benne van az erkölcsöket rontó és tönkresilányitó vészes és gyorsan terjedő baktérium. Csupa kedvesség, leeresztő nyájasság a mai világ e gyermeke. Mindenütt behizelgi magát udvariasságával, előkelő modorával rokonszenvessé, kedveltté lesz a társaságokban. Nagy, gazdag, befolyásos embernek tartják, holott teles tele van adóssággal és jellemtelen a végtelenségig. Szóval, ama körök, a melyben megfordul, dédelgetett, becézett kedvence. Hogy mily megmérhetetlen bajok kútforrása s minő rettenetes következményű, egész családi életeket felforgató és szétdúló eseményeket hord magában az ilyenekkel való, látszólagos ártatlan és kedélyes érintkezés, arról számtalan tragikus töl a kéménye s annyit fizetett. A szőllő s gyümölcs termésének szine-java az uraságé volt, s mikor szüretelt ez a szolganép, ott állott az uraság hordója is, két „darabont" felügyelete alatt. Egy dézsa szőllő a gazdáé, kettő az uraságé. Jaj volt annak, aki ez ellen véteni mert! A sajátjából csak akkor ehetett az ember, hogyha arra engedélyt kapott. De mikor végig zúgott az országon, le a zsarnokokkal! A nép nem oktalan állat, a földeket felosztották, megszűnt a robot, az ingyen szolgálat, a nép hamar megszokta, de nem úgy az uraság, akinek most már fizetésért dolgozott mindenki. Jó időbe telt az mig megbarátkozott az évszázados zsarnokság ezzel az újítással. Az öreg Tamás, ki már átélte ezt az időt, sokat beszél az akkori szuronyokról. A tespedő nagyúri ingyen életről, s én elborzadva hallgatom ezt a szinte hihetetlen csodát. Ez a mi házunk is grófi birtokhoz tartozott és a megváltozott viszonyok idejében tiszti lakás volt. Fiatal gazdatiszt jött a házhoz, szép daliás férfi, alig néhány hetes házas. Tamás parádés kocsisa volt a fiatal gazdatisztnek, akik boldogan foglalták el új állásukat. Az öreg gróf a feletti elkeseredésében, hogy most már szegényebb lett, három felnőtt leányát zárdába tette, esetet említenek nap nap után az újságok. Erkölcseink általában oly rozogák, hogy mindenkor földüléssel fenyegetnek. A materializmus e korában, hol igazán oly kevés időt szentelnek mindarra, ami lelket nemesit, szellemet müvei, első sorban az iskolában kellene több figyelmet fordítani arra, hogy a zsenge ifjúságba a szép iránti fogékonyságot, szeretetet oltsák, mert ma az ideálizmus csak hálni jár belénk. Valóban nem kellene ugy sutba dobni a sok hasznos klasszikust. Az elhanyagolt művészeteket is jó lenne egy kicsit pártfogásukba venni. Hisz a sziv és az elme megvan hozzá, csak kellőképen ápolni kellene mindkettőt, akkor cselekedeteink és ténykedésünk is egészen más irányt nyerne. A realizmust az idealizmussal öszsze lehet kötni, bármely viszonyok mellett is harmónia létesíthető közöttük. Megférnek szépen egymás mellett. Egyenkint mindkettő baj. Hanem ahol karöltve jár, mint két igaz jóbarát, ott csak jót, áldásosat szülhet. a két fiát meg hazahivta külföldről és beültette őket gazdálkodni. A leányokat élve eltemette, mint ő maga mondta, mert éhen halnának a kevés, megmaradt birtokon. A két fiú elég lesz a pajta fenntartásához, bár ő maga is azt mondta, hogy ezeket se nagy kár volna agyonütni, mert ezek se lesznek majd valami dicső ősei az ezután jövőknek. A fiatalabb gróf, egy sejpitő cingár gyerek, ezt a földrészt kapta és csak káromkodni tudott magyarul, meg azt az egyetlen szót, hogy „kucsá mácsár!" (kutya magyar!) A fiatal gazdatisztné gyönyörű asszony volt és hamar szemet vetett ez a nyápic uraság, és rövid idő alatt megtanult a kedveért magyarul. Külföldi útjában hozzá szokott ahhoz, hogy a megkívánt gyümölcs hamarosan az ölébe hulljon, de a szép magyar menyecske nem ezeknek a fajtájához tartozott. Egyszer téli alkonyatkor vadász felszereléssel, egy vadászkutya kíséretében fáradtan tért be a fiatal gróf a gazdatisztékhez, s ott kedélyes vacsorához ültek. A többi azután, hogy miként volt, itt még a Tamás se tudja, mert kint volt vacsorált a konyhában, egy puskalövés és a grófot néhány perc múlva holtan lökte a fagyos hot a a gazdatiszt és csak annyit mondott, fogjál be Tamás és vidd Esztergom és Vidéke" tárcája