Esztergom és Vidéke, 1907

1907-02-21 / 15.szám

velei és ágai, sőt maga a törzs is elhalhat, de ha a gyökérzet egészséges, azok ismét megiíjodhatnak. A mikor a gyökér nem sokat ér, ott az egész fa is tönkremegy." Örömünkre szolgálhat azonban, hogy ujabban — áldásos mozgalmat indítottak meg annak a népnek megmentése érdekében, melyet eddig tanítottak ugyan a népiskolákban, az életben szükséges tudományokra, adtak ugyan neki egyéni szabadságot és jogokat, de mindezekkel, mindmegannyi éles késsel csak önmagát pusztította, mert arra nem nevelte senki, hogy ezen kincseket miként értékesítse nemcsak a maga, hanem a hazája javára is. Bizonyára sokféle üdvös hatása van ennek, de csak azt említjük fel, hogy rendre, takarékosságra szoktatja a népet s előmozdítja a társadalmi osztályok között való békességet. „Rend a lelke mindennek". — Ezt tartja a közmondás. És nagyon helyesen. Mert ahol rend nincs, ott nincs előmenetel, nincs megelégedés a rend ellenben a boldoguláshoz, a megelégedéshez vezet. Csakhogy a rendszeretet nem születik ám az emberrel, mint a költői tehetség : erre őt nevelni kell. Nevelnünk kell a népet is, ha azt akarjuk, hogy időben és munkában rendhez szokjék és ezáltal előre haladjon. Mert mi az oka a köznép hátramaradásának, különösen az anyagi téren ? Az, hogy nem akkor és nem ugy teljesiti kötelességeit, amikor és a hogyan kellene. Megtörténik ugy is gyakran, hogy amit tavaszban kellene elvégeznie, a nyárra halasztja, amit pedig nyárban kellene tennie, azt őszre bízza, mig egyszer aztán megérkezik a kietlen tél, amikor takarítani többé nem lehet. És ha adósságot csinál, kölcsönt vesz föl, azzal sem bánik rendesen, igy aztán nem íogy a tartozás, sőt ellenkezőleg : szaporodik a kamat, nyakába szakad a pör, a fizetés, a nyomorúság. A renden kivül takarékosságra is kell szoktatni a népet. Erre ugyan nem kellene nevelni a népet, ha az önzésben, a fösvénységben állana a többet, hanem még egyszer elbukik a pótvizsgán. Jön a tánciskola. Azaz, hogy egy áprilisi reggelen nagy veres falragaszon hosszú betűkkel hirdeti Mazurka Szaniszló oki. tánc- és illemtanár, hogiy városunkba érkezik s tánciskoláját még e hóban megkezdi. Beszélünk a mamával, tanácskozunk a papával s rövid, de viharos küzdelem után végre beírnak bennünket és jön az „élet költészete". Tizenhat évünkkel s kissé nyurga termetünkkel kitűnő összhangban van kevés eszünk, mely a bolondságra képes legjobban. Azt mondják némelyek, hogy akkor szerelmes az ember „igazán". Mert a tánc ritmikus zenéje, a bájos táncosnők, kikért feláldoznánk mindent, — az állandó izgalmak valósággal magukkal ragadják az „embert". No igen, mert ilyenkor már „meguraznak" bennünket! Egyik szünórában dobogó kebellel, akadozva, forgó nyelvvel, lassan elsuttogjuk imádottunknak a következőket: — Nagysád, — én imádom ! — Ugyan ne beszéljen ilyen bolondokat, Kárász úr! — Ó, nem a szivéből mondja ezt. Nem. Mert ha él szivében egy kevéske kis szetakarékosság, mert annyi bizonyos, hogy senki mohóbban nem kap a pénz után és senki nehezebben nem adja ki, mint ő. Közcélokra épen nem szeret áldozni. Ideálizmust nem igen találunk nála. Mindent abból a szempontból néz és itél meg : van e belőle anyagi haszon. Erre vezethető vissza még a gyermekhiány is. Ez azonban épp oly beteges állapot, mint a tékozlás. E két szélsőség között van az arany közép ut: a józan takarékosság, melyre népünket szintén nevelnünk kellene. Ha ezeket beoltjuk a nép lelkületébe, akkor elősegítjük egyúttal a társadalmi osztályok között való békességet. A békesség az emberiségnek egyik legdrágább kincse. Mert: a hol a béke, ott az áldás, ahol az áldás, ott az Isten és ahol az Isten ott szükség nincsen". A békességben rejlik tehát a szociális kérdések kulcsa: ugy, hogy aki megteremtené a társadalmi békességet, az egyszersmind megoldaná és megszüntetné az összes szociális kérdéseket is, melyeknek közös alapja az elégedetlenség. ti ÍREK. — Főispáni titkár. Vármegyénk .üresedésben lévő főispáni titkári állás dr. Kemény Imre miniszteri segédfogalmazó kinevezésével töltetett be. — Kinevezés. Dr. Szlávy István budapesti V. kerületi járásbirósági joggyakornokot a miniszter a budapesti törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. — Ismeretterjesztő előadás a gimnáziumban. Vasárnap délután volt a harmadik ismeretterjesztő előadás a főgimnázium dísztermében, melyet szép és nagyszámú hallgatóság jelenlétében Rózsa Vitái tanár tartott a görög mythologiából kölcsönzött szállóigékről. A köztetszést aratott felolvasásért a felolvasónak az elismerés megnyilvánulásából bőven kijutott. Jelezzük már e helyütt, hogy jövő vasárnapon, vagyis 24-én d. u. fél 6 órakor Dombay Nárcisz tanár fog szabad előadást tartani relém, azt az én fájó szivemnek ajándékozza, mely csak érte ég, érte,"érte . . . Az „imádott angyal" kissé elpirul, mi pedig feltartózhatatlanul folytatjuk. — Imádott Olgám ! Nézz reám, a te hűséges lovagodra, ki itt áll előtted dobogó kebellel s kétségbeesve várja eper ajkaidról a boldogító igent. Igen, azt a kedves egyetlen szót, mely boldoggá tesz örökre mindkettőnket. Ó, ne szólj, ne szólj, hisz látom a szemedből, hogy nem tudsz nélkülem élni. Az „imádott angyal" pihegve, kipirult arccal borul keblünkre és mi véghetetlenül boldogok vagyunk. A tánciskolának vége, a papa zsebe kiürült, a mama titokban tartogatja a számlákat s a fiatalembernek felmond a lakásadója. Még egyszer találkozunk az „imádott angyallal" és szép emlékével (szöszke hajának bodor fürtjeivel) könnyezve bár, de — távozunk. És ezt nevezzük az „élet költészetéinek. Az „igazi" szerelemből régen kiábrándulva, összetalálkozunk égy szép leánnyal. Egy szép leánnyal, kinek igen szép mamája, még derekabb papája, de mindenek felett igen szép — hozománya van. Komoly ember és partiképes fizetésnélküli miniszteri fogalmazó lévén, udvarolni a főgimnázium dísztermében a nagyközönség részére a Röntgen-sugarakról, kísérletekkel megvilágítva. — Gyászrovat. Esztergom öreg polgárainak gyérült soraiból ismét kidőlt- egy. Részvéttel értesülünk ugyanis, hogy Fekete János magánzó, régi kereskedő világunknak valamikor számottevő tagja, életének 87-ik évében elhalálozott. Az öreg úr sohasem volt beteg. Halálát sem előzte meg semmiféle betegség. Folyó hó 19-én délután még sétált az udvaron s eközben érte utói a halál. Agy szélhűdés végezte ki pár perc alatt. A megboldogult a daliás időknek tettleges tanuja volt. Nevezetesen, mint nemzetőr szolgálta 1848/49-ben hazájának ügyét. Halálát fia : Fekete Ipoly szegedi főgimnáziumi tanár, haláláig gondosan* ápoló menye : özv. Fekete Gézáné s kiterjedt, nagy rokonság gyászolják. A halálozásról a következő szomorú jelentést vettük: „Alulírottak mélyen megszomorodott szívvel jelentik a legjobb apa, após, nagyapa, illetve dédapa Fekete János 1848/49-iki nemzetőr, magánzó, életének 87-ik évében, rövid szenvedés után f. hó 19-én d. u. 2 órakor, az Úrban csendesen elszenderült. A feledhetetlen halottnak hült tetemei f. hó 21-én délután 3 órakor fognak a belvárosi temető kápolnájában beszenteltetni, és ugyanott örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő sz. mise-áldozat az elhunyt lelkiüdvéért f. hó 21-én d. e. 9 órakor fog a Mindenhatónak a belvárosi plébánia templomban bemutattatni. Esztergom, 1907. február 20. Áldás és béke lengjen porai felett! Fekete Ipoly főgimn. tanár, fia. özv. Fekete Gézáné szül. Viola Margit menye. Fekete Gézáné szül. Schiffner Stefiké unoka menye. O'sváth Andor unokaveje. O'sváth Andorné szül. Fekete Anna, Fekete Géza, P'ekete Ödön, Fekete Jenő, Fekete Győző, Fekete Erzsike, Fekete Margit unokái. O'sváth Viola, Fekete Etuska, ifj. Fekete Géza dédunokája." — Nappali áram. Az üzemvezetőség értesítése szerint sikerült az érdekeltek egy részével oly megállapodásra lépni, mely az üzemvezetőség részéről ugyan tetemes kockázat révén, de módot nyújt arra, hogy folyó évi április hó 1-étől egyelőre három évre terjedő időszakra a délután 1 órától való áramszolgáltatást megkezdhesse. Remélhető, hogy ez átmeneti intézkedés alkalmas lesz arra, kezdünk tüzesen a szép ismeretlennek. A farsangban adósságba verjük magunkat, a második négyest csak vele táncoljuk, a szupé-csárdást csak az ő kedvéért ujráztatjuk meg, — szóval érte élünk és halunk \ Kilátásba helyezvén a feltétlen sikert, gavalléros magatartással, kissé orrhangon beszélve, „komoly" szóra kérjük a leányt. A beszélgetés folyamán megigazítván nyakravalónkat, kissé elsimítjuk homlokunkat s bizonyos súlyt helyezve szavainkra, szólunk. — Édes Erzsike, szabadna esedeznem a kezeiért! Erzsike határozatlanul ingatja fejét : — Nem értem. Erre aztán mélyen a szemébe nézünk és megfogjuk a kezét. — Akarna-e az én aranyos kis feleségem lenni ? A leány elpirul, de a másik pillanatban már lesütött fővel bár, de elég érthetően mondja : — Beszéljen kérem, a — mamával' * Eddig tart a szerelem. Persze önök, nyájas olvasóim azt hiszik, hogy csak azután jön az igazi, hamisithatlan szerelem. Csalódnak. Ami ezután jön, az nem szerelem, az — — de azt ne bántsuk. hogy az érdeklődők, kik jelenleg tartózkodó álláspontot foglalnak el, a rendelkezésre álló elektromos áramot most már igénybe fogják venni s igy mihamarább módjában lesz az üzemvezetőségnek az egész nappali áramszolgáltatást megkezdeni. Egyúttal tudatja, hogy vasár-, katholikus és politikai ünnepnapokon az áramszolgáltatás mint eddig is, a város tanácsa megállapitotta naptár szerinti időben fog kezdődni és hogy ez áramszolgáltatás még nem számitható a teljes 24 órás üzemszabta feltételek alá. — Halálozás- Nagy és hosszantartó szenvedéstől váltotta meg a halál Pollák Károly közös hadseregbeli I. osztályú számvevő őrmestert, kit katonai disszel hétfőn temettek el nagy részvét mellett, ki nemcsak katonatársainak tiszteletét, szeretetet, de aki barátságos modorával polgártársainak becsülését is megszerezte magának. Hozzátartozói halálát az alábbiakban tudatták : „Özv. Pollák Károlyné szül. Dékány Aryaa ugy a maga, mint Pollák Ferenc, Pollák Lenke és az összes rokonok nevében fájdalomtól lesújtva tudatja feledhetetlen férjének, a legjobb testvérnek és rokonnak, Pollák Károly cs. és kir. I. osztályú számvevőőrmesternek f. évi február hó 16-án este 10 órakor, életének 38-ik évében a halotti szentségek ájtatos felvételével, hoszszas szenvedés után történt gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei f. évi február hó 18-án délután 4 órakor fognak a belvárosi sírkertben lévő kápolnában beszenteltetni és onnan örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat f. évi február hó 19-én d. e. 10 órakor fog a sz. Ferenc-rendiek templomában az Úrnak bemutattatni. Esztergom, 1907. február hó 27. Nyugodjék békében!" — A kórházbizottság holnap d. e. 10 órakor ülést tart. Tárgya a kórház általa-, nos évi vizsgálatának megejtése és igy a bizottság ülését ezúttal a kórházban tartja meg. — Áz esztergomi Kath Legényegyesület f. hó 17-én tartotta első böjti estélyét az egyesület házának nagytermében, melyet bár nagyszámú közönség töltött meg, mégis a papság s a katholikus intelligencia vezetőférfiai közül többet szerettünk volna ott látni, mert hisz mindenkiről elhisszük, hogy osztozik az ilyen egyesületek áldásos intencióiban, — aki azt nemHázas emberek vagyunk ! Elég az hozzá, hogy egy ködös délután, mikor már megelégeltük a klub vagy a kaszinó füstös levegőjét, hazafelé sietünk ama reményben, hogy otthon kényelmesen végignyújtózhassunk a kereveten. Útközben azonban egy csinos asszonykával találkozunk, aki ugyan nem a mienk, de „jó ismerősünk" s akivel szívesen eltraccsolunk akár órák hosszat is. Mikor haZa érünk, este lesz, sötét este. És mikor belépünk a szobába, halk női sikolyt hallunk, melyben hites feleségünk hangjára ismerünk. Csakhamar tisztában vagyunk a helyzettel s tudjuk, hogy „vendég" van a háznál. Ilyenkor aztán összehúzzuk illő komolysággal a homlokunkat, a feleségünket per „asszonyom" szólítjuk s azzal a harmadik emberrel pedig kicseréljük a — névjegyünket. Persze az asszonyka nem sokat törődik a „komoly ügygyei", — legalább törődni nem elegáns — csak kacagva sóhajtja az urának : — Hja, édes barátom, vége a szerelemnek ! Fülöp Zsigmond.