Esztergom és Vidéke, 1907

1907-02-14 / 13.szám

Nusika. Kántor Janka, Kitzinger Irmus, Klamm Lujzika, Krizmanits Mariska, Laiszky Bertike, Langasser Helén, Majer Margit, Rothnágel Etelka, Platz Olga, Schenkengel Hermin (D.-Mocs.) Turányi Magduska, Tölgyesy Etelka, Uhlárik Böske, Wanitsek Ilus, Weisz Mariska. — Áz „Esztergomi Kath. Legény egyesület" saját helyiségében a nagyböjt minden vasárnapján, vagyis február 17. és 24-én március 3., 10., 17. és 24-én böjti felolvasásokat tart. Kezdetük esti 6 órakor. — Ösztöndijak és segélydijak a kamaránál. A kereskedelemügyi miniszter a „Mária Valéria"-féle alapítvány 1906: évi kamataiból alakított két darab, egyenként 1082—1082 koronás iparos ösztöndíjra, valamint a „Goldberger"-féle alapítvány 1906. évi kamataiból alakított hét, egyenként 300—300 koronás és egy 226 koronás, összesen 9, özvegy és árva segély dijakra a hazai kereskedelmi és iparkamarák útján nyilvános pályázatot irt ki. A „Mária Valéria" alapítványi 2 ösztöndijat képesítéshez kötött ipart üzű szegényebb sorsú, érdemes, szakmájában kiváló s józan életű oly kezdő fiatal honos iparosmesterek, vagy idősebb segédek nyerhetik el továbbképzés, műhely berendezés vagy forgótőke gyanánt kik apjuk iparát folytatják s attól az üzletet átvették, vagy átvenni akarják. A „Goldberger" alapítvány segélydijakra, a szakmájukban kivált józan életű, de fiatalon elhunyt, képesítéshez kötött ipart űzött magyar honos iparosmesternek szegénysorsú özvegyei, vagy szegénysorsú, de 18 évet be nem töltött árvái pályázhatnak. Az emiitett ösztöndijak és segélydijak elnyerése iránti kérvények a kereskedelemügyi miniszterhez címezve f. évi február hó 28-ig nyújtandók be a győri kereskedelmi és iparkamaránál. A pályázati feltételekről, valamint a folyamodványokhoz szükséges mellékletek beszerzéséről az érdeklődők úgy az illetékes ipartestületek, mint közvetlen a győri kereskedelmi és iparkamara titkári hivatala útján nyerhetnek bővebb s részletesebb felvilágosítást. — Műkedvelői előadás Köbölkuton. A köbölkuti iparosok, néhány úrhölgy és úr közreműködésével, — irja tudositónk — farsang utolsó szombatján, febr. 10-én jól sikerült műkedvelő szinelőadást rendeztek az iskolában, a köbölkuti templom javára. Horváth Klárika „Finum Rózsi" szerepében oly tökéletes alakitást nyújtott, mely bármely színpadon is dicséretet érdemelt volna. Méltán rászolgált a kapott sűrű tapsokra. Gálifi Paula „Feledi Boriska" nehéz és hosszú szerepét mindvégig elfogadható sentimentáliszmussal adta s szép sikert aratott. Balázsy Ferenc tanitó pompás „Feledi Lajos" volt, Francz Pál (kántor) és Zwaller Lajos (Csapó) vasúti hivatalnokok ügyes szereplésükkel lehetővé tették a darab szinre hozatalát. Kancser Ferenc (budapesti asztalos) Göndör Sándor szerepében teljesen bevált s simpatikús baritonja általános tetszésben részesült. Kurczné, Csapóné szerepében élethűen utánozta önmagát. A többi szereplők is dicsérettel megállották helyüket. A sugó nehéz szerepét Székesváry Erzsike látta el. A siker oroszlán része azonban kétségen kivül Stampay János főtanitót illeti, aki szakszerű útbaigazításaival és kiváló zenei tudásával lelket öntött az előadásba. Az előadást tánc követte. Az estély anyagi sikere is elég kielégítő volt. — Az árvizügyi bizottság hétfőn délután ülést tartott, melyen a netalán bekövetkezhető árvízvédelem esetére szükséges mentési munkálatok mikéntjére nézve intézkedett. Elrendelte a város területén lévő vizi járművek és mentő eszközök összeírását, nyilvántartását. — Felhívás a kereskedőkhöz I Dacára annak, hogy a kereskedelmi kormány a székesfőváros hozzájárulásával a budapesti ipari és kereskedelmi munkásközvetitő intézetet már 1900-ban életbe léptette, a kereskedők vagy megszokásból, vagy azért, mert ezen intézet létezéséről és arról, hogy minden dij nélkül segédeket és tanoncokat közvetít, tudomással nem birnak, személyzetért még mindig az ügynökökhöz fordulnak, mi által segédjeiket érzékenyen megkárosítják; mert az ügynököknek a közvetítésért fizetniök kell, s azok közül többen a jobb állásokat a legtöbbet fizetőnek juttatják. Felhívjuk ennélfogva a t. kereskedő cégeket : hogy gondoljanak segédjeik sorsával, kikkel együtt dolgoznak, s kiknek segélyével igyekezetük gyümölcsét élvezik, ragadják ki segédjeiket lelketlen kufárok kezéből, s forduljanak egyenesen a budapesti ipari és kereskedelmi munkásközvetitő intézethez (József-körűt 36. sz.), hol egy volt kereskedő van a keresk. személyzet közvetítésével megbízva, és hol az minden dij nélkül szakszerűen és csakis a kölcsönös érdekek szemmeltartásával foganatosittatik. — Hevenyfertőző kórok. Esztergom vármegye területén január hó II. felében előfordult hevenyfertőző kórok az alábbiak. Vörheny: Tokod, Süttő. Hasihagymáz: Esztergom város, Dág, Tát, Kőhidgyarmat, Kisujfalu. Torokgyik: Bátorkesz, Bucs, Sárkány. Bárányhimlő: Esztergom város, Muzsla. Kanyaró: Esztergom város, Csév, Süttő, Köbölkút. Hökhurut: Esztergom város, Tokod, Dorog, Dömös, Nyergesujfalu. Roncsoló toroklob : Németszölgyén (Alsó puszta) Kéty, Bátorkesz. — Országos képviselők járandóságai. Abból az alkalomból, hogy a francia szenátus és képviselőház tagjainak járandóságait közelebb felemelték, a „Temps" a népképviselők járandóságairól a következő kimutatást közli: Franciaországban most évi 15000 frank, szabadjegy az államvasutakra és havi 10 frankért kedvezményes jegy az összes vasutakra. — Ausztriában 20 korona naponként az ülésszak folyamán, útiköltség megtérítés. — Magyarországon 5000 korona évenként, 1600 korona lakbér. — A Németbirodalomban 3000 márka évenkint, amelyből minden" egyes ülés elmulasztásáért 20 márka levonatik, vasúti szabadjegy. — Poroszországban 15 márka az ülésszak minden egyes napjára, szabadjegy a vasúton. — Belgiumban 4000 frank évenkint, vasúti szabadjegy. — Bulgáriában 20 frank naponkint az ülésszak tartama alatt, vasúti szabadjegy. — Dániában 10- korona naponkint, de ha az ülésszak 6 hónál tovább tart, az ezentúl terjedő napokra csak 6 korona, vasúti szabadjegy. — Görögországban 1800 frank évenként és vasúti szabadjegy. — Olaszországban semmi díjazás, vasúti szabadjegy. — Norvégia 12 korona naponként az ülésszak tartama alatt, egy ingyenes menet a vasúton, ingyenes gyógykezelés, ingyenes temetés. — Hollandiában 2000 hollandi forint évenként és egy ingyenes menet a vasúton. — Portugália, díjazás nincs, vasúti szabadjegy. — Szerbiában 15 frank naponként, egy ingyenes menet a vasúton. — Svájc, 20 frank naponként és egy ingyenmenet. — Oroszországban 30 frank naponként, egy ingyenmenet. — Amerikai Egyesült államokban 25000 frank évenként, egy ingyenmenet, 625 frank átalány. A Horgony-Pain-Expeller. (Richter-féle Liniment.) Caps comp igazi, népszerű háziszerré lett, mely számos családban már több mint 36 év óta mindig készletben van. Hátfájás, csipőfájdalom, fejfájás köszvény, csúznál stb.-nél a Horgony-Pain-Expellerrel való bedörzsölése mindig fájdalom csillapító hatást idéztek elő; sőt járványkórnál, minő : a kolera és hányóhasfolyás, az altestnek HorgonyPain-Expellerrel való bedörzsölése mindig igen jónak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménynyel alkalmaztatott bedörzsölésképpen az influenza ellen is és üvegekben: á 80 fillér, 1 kor. 40 fii. és 2 korona, a legtöbb gyógyszertárban kapható; de bevásárlás alkalmával tessék határozottan : Rich, ter-íéle Horgony-Pain-Expellert, vagy Richter-féle Horgony-Linimentet kérni, valamint a „Horgony" védjegyre és a Richter cégjegyzésre figyelni és csak eredeti üveget elfogadni. CSARNOK. Mihály bácsi a Városban. Sokáig köszörülgette a lábait az öreg Gajdos Mihály bácsi,, hogy egyszer bemegy a városba egy kicsit szétnézni. Nem csoda, nagyon vágyott utánna. Mi tagadás benne, — már innen-onnan a hatvanasba lesz, — s még a színét se látta annak a sokszor emlegetett szép városnak. Egy forró nyári délutánon, midőn a nap perzselő sugarait szórta alá a földre, Mihály bácsi, kint állt egy nagy tábla buza mellett. Ameddig csak elláthatott, egyforma színével hullámzott a már félig érő gabona. De sokszor látta ő ezt már ! Fiatal korában neki is volt birtoka, de hát a jó Isten a megmondhatója, hogy hová lett. Bizony az elúszott. Kénytelen lett más kenyérre szorulni. A község kenyerese lett. Azt szolgálta már vagy 30 éve. Mikor ott állt a nagy tábla búza mellett, azt gondolta magában : de bezzeg holnap se fogok itt lenni, hanem bent a városban. Midőn az estebédnél félre törülte a bajuszát, azt mondotta hű élete párjának, akivel már negyven éve szivta egy szobának a levegőjét. — Elmék abba a városba, mert már nagyon szúrja az oldalamat. Erre a kijelentésre összecsapta két kezét Sári néném. — Elmegy kend ? Osztig mit fog csinálni abba a nagy kőtengerbe ? — Mit a többiek, — felelte Mihály bácsi. Csak csinálj össze Sári lelkem egy kis elemózsiát az útra. — Osztig mikor megy kend ? Hoz-e valamit nekem a férjuram ? tette fel a kérdéseket Sári néne. — Hozok biz' ott, — felelte az öreg, — hozok olyasat, hogy a szád is tátva marad. Holnap tizre itthon leszek. Készen legyen minden. Ugy is történt. Sára néném előkészítette a tarisznyát. Beletett egy jó darab paprikás szalonnát, néhány fej hagymát, egy fél kenyeret, sót, paprikát és könnyes szemmel eresztette útra öreg, hű párját. Mikor kiballagott az utcára, az asszonya mindég kísérgette. — Erigy már vissza, szólt neki Mihály bácsi egy kissé elérzékenyülve: ne dudálj a fülembe. / Vissza ballagott a szegény asszony, de egyszer-kétszer visszatekintett, mig az ákáca-fasor egészen el nem takarta szemei elől az ura alakját. Mihály bácsi csak ballagott a poros országúton. Mikor a városba beért, már jó delelőn állt a nap. Egy kicsit éhes volt, de az a feltett szándéka volt, mig töviröl-hegyíre meg nem nézi a várost, addig nem vesz be egy falást sem. Ugy is tett. A nagy, nehéz, megvasalt csizma sokszor megkoppant a kövezeten. Már ez észszerű eljárás, gondolta magában, itt még a por se terem meg. Egy suszterinas bámészkodva ment el mellette. Nem restelte megszólítani: — Mondd meg ecsém, mi az ott la! Egy nagy épületre mutatva, amelynek egyes ablakain megtört a napnak sugara. — Hát színház — felelte az inas röviden. — Színház! Oszt mit csinálnak ottan ? — Játszanak. — Ajnye! Hát nálunk a pajta is elég annak. De nagy itt a parádé. Azt mondom, hogy a jegyzőnk is bele bámulna ebbe a nagy kőépületbe. Aztán tovább ballagott. Egy nagy kirakat előtt sok nép ácsorgott, valamit néztek. Ő is oda törtette magát, s kérdezte egy ott ácsorgó vászoncselédtől, hogy mi az, aki vigyorogva felelte neki: — Hát nem látja kend! ? — Hát csak látni látom, szógám, csak nem tudom mi ez. — A kereskedő ide teszi ki az áruját mutogatni, hogy lássák a népek, felelte a leány. — Ajnye, de finyás ez az úr. Mi nálunk csak ponyvára rakják ki a kereskedők a vásznukat. Ugy szokták. Aztán megint nyakába vette a várost. Minden utcát megnézett. Megbámulta a nagy templomokat. Hát még mikor a Szentháromságot meglátta; még a botot is kiejtette a kezéből. — Ennyi csuda, gondolta magába. Hej, ha ezt az én anyukom látná, bizony két hétre valóig nyitva maradna a szája. Ennyi kő ! Ilyen szép Jézus! Nem panaszolhat oda fönt az égbe, mert itt jobban megkapja a tisztöletet. Itt nem éri sem az eső, sem pedig a szél. Nálunk ? . . . ott nagyon is. Ez volt az utolsó megnézni valója: ezzel betelt a lelke. A gyomra elkezdett korog ii. Éhes volt. No de először egy kis pálinkát kell inni, mert éhomra nem izlik az eledel. Meg hát kint az utcán csak nem fog enni. Éppen ott volt egy nyitva felejtett ajtó, hát csak belépett. Látta, hogy ott sok úr üldögél, meg, hogy valami inasfélék futkosnak valami jó itókákkal — hát mán csak nékem is juttatnak belőle, gondolta magába — és hát be is ment. — Dicsértessék! mondotta elég hangosan, kalapját levéve. Rögtön ott termett mellette egy olyan inasforma. Nagy hajlongással kérdezte tőle: — Mit parancsol, csokoládé, fagylalt, jegeskávé . . . — Megkövetem alásan, én a Gajdos Mihály vagyok, Totsorrul, a község érdemes határőre. Nem tetszik-e engem ismerni? Mán a postát is én szoktam hordozni a szomszéd faluba. Meg biró is vagyok: úgy tessék gondolni, hogy másodrendű. Megkérném szépszerűséggel, ha egy kis fajntos pálinkát adna. — Csak üljön le urambátyám, monda neki a pincér. Leült egy márványasztalhoz. — Köszönöm a hozzám való jóindulatját. Majd egyszer én is megszolgálom nagy tisztelettel az úrnak, ha elvetődik az én falumba. A pincér hozott neki egy jó porció pálinkát, lehetőleg két decit. Megkóstolja. Ez aztán a snapsz! Ugy-e ez nem pálinka ? Mert az csak a Slajme zsidónál van, az is olyan átkozott rossz, mint a bundáié. Most meg engedelmet kerék, hogy hagy tehessek néhány falást; azzal kezdte szedegetni ki a tarisznyából a hazulról hozott elemózsiát. — Ha meg nem sértem, tessen velem tartani. Megköszöni a pincér és odébb áll. Mihály bácsi meg elkezdett falatozni. Jó étvágya lehetett, mert gyorsan fogyott az elemózsia. Egy kicsit széjjel tekintett. Hát bizony nagy rengeteg épület volt az: sok ember volt benne. Legjobban megakadt a tekintete egy kisasszonyon, aki fent ült egy magas emelvényen.. Meg is kapott egy pincért a kabátjánál fogva s addig el nem eresztette, amig meg nem mondta neki, hogy mi az a kicifrázott fraj la. — Hát kaszirnő, — mondta a pincér. — Micsoda ? Passzirkő ! Én nem ismerek olyan követ. — Nem kő az bácsi, hanem nő. A másik asztalnál evett egy vendég valami sárga meg fehér szinű micsodát. Abból néha-néha egy kis darabot vett a szájába. Oda intett magához egy pincért; — Hozzon nekem olyan micsodából egy nagy porciót, amiből a Sára anyukomnak is fog jutni. Hozott is a pincér egy meglehetős porciót. Megkóstolja. Hideg, meg édes.