Esztergom és Vidéke, 1907

1907-11-17 / 89.szám

Esztergom, 1907. XXIX. évfolyam 89. szám. Vasárnap, november 17. A nyomor a boldogság temetője. Olyan szomorú, megviselt most Magyarország, mintha uj Batu Khán járt volna erre. Nehéz, verejtékes álmot alszik az elcsigázott magyarföld. Pusztul az energia. Pusztul a munkáskéz. Amerika évenként 250 ezer embert csal ki. Évente 200 ezer gyermek hal meg orvos nélkül. 120 ezer embert ragad el a fertőző betegség. Üres falvak naiv meséket susognak egymásnak: várjatok csak, jönni fog, mert jönni kell, egy uj Béla, aki benépesít, aki szállít nekünk olcsó vetőmagot. Aki kiirtja a latrokat, a szegénység és nyomor gyermekeit. Pang, pusztul az ország. Soha siralmasabb positiót nem emlit a história. Kultúránk nyomorult Népünk tudatlan és felerészben analfabéta. És ezt a népet is a hamis doktrínák kalandor lovagjai ráncigálják. A haza íogalmát internacionális banditák bemocskolják előtte. Meggyalázzák léha pártütők a nemzeti Géniust. Megcsúfolják a nagy Prófétát, a ki Galilea és Júdea utjain hirdette tanait. A fővárosi rendőrség egy órai raz. UJ szonettek. I. Verebek. Hótól vemhes, bús felhők roncsa Befagyott a zenit tengerébe. Ködös november misztikus éje Babonás könnyét keserűn ontja. A sikkes, hiú vándormadarak Csudásan zengnek nagy-távol, délen. Csak veréb'Csriptől hangosak télen A sövények és temetőfalak. Szegény verebek bús-átkozottan, Pehely-koldusan, fakón, fagyottan ZülVnek e földön, mely vélük konok. Nem lakhatnak jól száraz legyekkel. Csak csrip-csripelnek aszott begyekkel. Verebek — költök: örök-rokonok: II. A Szerelem vizén. Szagos, tajtékos, csipkés vizeken Fehér nimfákra vetettem hálót. A szent íbiszt, a magábaszállót Fel-felzavartam -heves-ridegen. zia alkalmával háromszáz hajléktalan latrot fogdosott össze. Garai Mihálynak, a dölyfös olygarchia poétájának leánya kolduskenyéren él. Annak a költőnek a leánya, aki a Kont nagy poemáját, adta nekünk. Szekzárd jószívű hölgyei előkelő cinizmussal tea-estélyt rendeznek javára. Ok mulatnak, reggelig táncolnak azért, hogy egy nagy magyar költő leányát megmentsék az éhhaláltól. Szép tőlük. Oh, de beteg ez a magyar morál. Forró teával, tánccal, muzsikával nyugtatja meg a maga kulturlelkiismeretét a magyar hölgy. És ezt elnevezik jótékony célnak. Ne vesd el magadtól egy napi keresetedet és ne tarts fáklyás menetet magyar szocialista munkás, mikor azt kiáltod, hogy kenyeret a népnek. Humbug ez, mit nagy igével az ajkatokon hajtotok végre. Nemcsak újra kell telepíteni, hanem újra is kell nevelni ezt az országot. Ügyes szocializált rendszer mellett, nagy a jövője a „Kismagyarországnak". A magyar föld termékeny. A lakosok népsűrűség viszonyai szerint való elosztása kedvező. A Duna folyó vízrendszere óriási előNagy volt a bőség. Nimfák, najádok Csudás énekkel hozzám lejtettek. De e fogottak, csellel-ejtettek : Nem voltak vonzók. Elért az átok. De egy szent hajnal lila ködében, Túl a partokon lengett mesésen Egy kincses nimfa, élő fehérség. Vesszen a zsákmány, háló. Nincs kétség. Ott fénylik távol sugár-ruhája . . . Ucn, utána. Ucu, utána. Drozdy Győző. Ella. Irta : Gyürke Ilka. (Folyt, és vége.) III. A nyár vége felé közeledett. Majthényiéknál ismét nagy társaság volt együtt. Egy nagy kirándulást

1 tettek. A társaság elszéledt az erdőkben. Ella kissé elmaradt Mancitói, aki a társaság nagy részével már elől járt. A rendesnél haloványabb, kedves arc, most, hogy egyedül volt, végtelen szomorúságot, visszafojtott bánatot tükrözött vissza, de csak rövidke percig. Lépések neszét hallotta. Egy útszéli fatömbre ült, s amikor meglátta Zágonyit, nyökkel van összekötve. Magyarország geografiailag Európa közepén fekszik. Népünk, a magyar faj a vezetésre, cselekvésre, uralkodásra hivatott a balkáni népek alacsonyabb kultúrája mellett. KeletÁzsiához, Indiához legközelebb való fekvésünknél fogva: Kelet és Nyugat tranzitó kereskedelmének központjává kellene fejlődnünk. De, ha társadalmunkban benne marad ez a komédiás közöny, ez a lakáj karakter: sűrűn megszólal a lélekharang a magyar boldogság temetőjében. És pusztulunk tovább. Am lássuk mi a legfontosabb periodikus teendőnk. Itt a tél. A tüzelő drágább a kenyérnél. A munka sok helyen megszűnik. A Nyomor, a sápadt, mohón emésztő rém, már ott gubbaszt a városok ,,Chicagóijában. Orosz ecsetre lenne szükségünk, hogy lefesthessük a magyar éjjeli menedékhelyet. A jótékonysági egyesületek (mert hála az égnek, már vannak) megkezdik műküdésüket. Megnyílik a népkonyha és a többi nyomorház. Segítsünk ezeknek. Ez a legfőbb teendőnk. Hogy, akik odafordulnak segítségért, ne gyújtsa pirba arcumár késő volt elvonulni, pedig ép ő volt az, akivel legkevésbé óhajtott találkozni. — „Manczi előre ment ?" kérdi Zágonyi. — „Igen, — feleli Ella — a tisztás felé; pár perc alatt utolérheti. Csak most ment el." Zágonyi azonban marad s beszélni kezd, amitől Ella ugy irtózik: — „Ellus, miért kerül ? Bántottam valamivel?" Ella zavarban van; reá néz, de nem szól. — „Ellus, — folytatja Zágonyi — én már napok óta keresem az alkalmat, hogy magácskávaL beszélhessek." Ellus, édes, levetem ezt a cifra ruhát. Magácskával, magáért Elluskám fogok tudni küzdeni az élettel. Könyörüljön rajtam, Ellus !" Ella mintegy álomból felocsúdva, a férfi szemeibe néz. Hangja remegését visszafojtani iparkodik, de látszólag nyugodtan felel. — „Gyanítottam, hogy a vég ez'lesz; azért kerültem. A kunyhó és a száraz kenyér nem nekünk való, egyikünk sem született arra." A férfi közbevág: „Szeretem magát Ellus, az első perctől, s tudom, érzem, nem viszonzatlanul." — „Kérem találjon ki valamit — felel Ellá — s reggelre utazzék el. Ne tegyen semmi ellenvetést. Mire visszatér már nem kat a lethargikus viszautasitás. Mert támogatás nélkül nehéz ezeknek az egyesületeknek az ő morális feladatuk. A szegénységgel szemben nincsen hyperloyalitás. Nincsen túlbuzgóság. Nincsen tuláldozatkészség. Mert ők a nyomorgók, a koldusok, ami atyáinknak gyermekei. A mi társadalmunk tagjai. Ami kitagadott testvéreink. És a nyomor a boldogság temetője, (-y —ő.) A város segéd- és kezelő személyzetének fizetésemelési kérelme. A tisztviselői nyomort megrendítő valóságban ismertető kérvény kerül a napokban a város képviselőtestülete elé. A város segéd- és kezelő személyzetének tagjai panaszolják el abban tarthatatlan és igazán kétségbeejtő helyzetüket, melynek szanálására a képviselőtestülettől fizetéseiknek 25 %-al való felemelését kérik. Teljes rokonszenvvel kívánunk foglalkozni ezzel az üggyel, mely a város gyarló anyagi viszonyai dacára is méltánylást érdemel. talál itt. Az idő majd könyörül rajtunk. Manci oldalán elfog felejteni egyszer." — „Soha! — feleli a férfi. — De jól van, elmegyek, hanem várni fogok, csak egy rövidke szót, s aztán jönni fogok a a boldogságomért." Ezután szenvedéllyel szorítja ajkaihoz Ella kis kezét. — „Ella, Ellus, merre vagy?" Hangzik a közelből s már ott is van Manci. Barátnője halovány arcát látva, ijedten kérdi: „Mi bajod édes?" Ella kissé fátyolozott hangon válaszol: „Nem tudom, a hőség, a fáradtság vagy tán utóbb éhes lettem; de kissé szédül a fejem." Hármasban folytatták az útat. A társaság már várta őket. Az ifjúság ismét körülrajongta Ellát, s ő lassanként összeszedve magát, mulatott velük tovább. Hja, a jónevelés sokra megtanít. A jó hangulatban kezdődött nap szomorúan végződött. Zágonyi levelet kapott, s abból kifolyólag hajnalban elkellett másnap utaznia. Pár napra Manci kedve lelohadt, de Ella az elválásnál viszszaszoritotta a férfi kezét, s halkan csak annyit mondott: „Köszönöm." Szobájába érve, idegei felmondták a szolgálatot. Egyedül volt. Végre zavartalanul elsirathatta lemondott boldogságát. A felkelő nap Zágonyit nyeregben találja. Szemei egy ablakot keresnek s a lelke azon keresztül törne, megtudni, mi-