Esztergom és Vidéke, 1907

1907-01-31 / 9.szám

Az iparfejlesztés. Sok és érdekes felszólalások tör téntek annak idején a képviselőházban és sokan kifogásolták a kormánynak az állami támogatás nyújtásához való túlságos nagy diserecionális jogát. Pedig hát ezek az állam által nyújtott kedvezmények egy magukban még nem biztosítják iparunk fejlődését, mivel minden állami kedvezmény negativ jellegű kedvezmény, mely jó, ha egyébként is kedvező az ipar helyzete. De bizony egymaga nem lehet hatással arra, hogy emelje az ipart. Harmadik ilyennemű törvényünk van, de a legutóbbi romlott gazdasági korszakban alkottatván, nem látjuk eredményeit, igazolván azt, hogy állami jóakarat még vajmi kevés, életerős ipar teremtéséhez. És igy osztrák oldalról az állami kedvezmények ellen intézett támadásoknak tárgyi alapja nincs. Az állami támogatás rendszere bármily megokolt is legyen hazai viszonyaink közepette, ugyancsak a tapasztalat igazolja, szintén nem elegendő a nagy nemzeti cél elérésére. Versek melódia nélkül. Mit zokog zongorád? Mikor esték jöttén ott ülsz zongorád mellett s nagy ambícióval búsitó melódiákat csalsz ki onnét: jutok-e eszedbe ? Én a melódiák összetört koldusfia. Mikor ujjaid alatt kacagnak, rimánkodnak, sirnak, sikoltanak, búgnak, zokognak, olvadoznak és álmodoznak a billentyűk: jutok-e eszedbe ? Én a melódiák összetört koldúsfia. Kinek ereiben is e vér-viharos, szerelmes nóták háborognak ? A zongora húr-tüdejével, fervens csengésével nem zokogja-e füledbe ? Valahol, messze, bitós, könnyes, szomorú országban él áz én büszke, kárhozott, legény-szeretőm. . . Az Uránusz vércseppjéből született Gigász. Isteni közönnyel küzd ott Zeusz villámai és Héraklész nyilai ellen. Hogy hozzam juthasson. Mert ide kívánkozik. Hiszen fölöttem legmagasabb az örök-kék, örök nyugtalan, napfényes ég. Hiszen fölöttem lakik Alfadur. Hol a boldogság megmarad még az istenalkony után is. De én nem engedem magamhoz. Vezekeljen egész életén, mint a biblia Lázárja. Égesse a mellét, mikor a kék égből az értem-kiáltásA magyar iparpolitikának e két eszköze csak szubszidiárius jellegű s hogy nálunk nagyobbra nőtt, azon visszás helyzet folyománya, hogy a közös vámterület kényszerit a kerülő uton való haladásra s állami költségen kell ez oldalról a közösség hátrányai ellen védekezni, oly helyzet, mely sehol a világon elő nem fordul, mert ethikailag teljesen tarthatatlan is. Egyébként is a szegény magyar ipar fejlesztésére mindig csak etnikai eszközök állanak rendelkezésre, ami szükséges ugyan, mert a gazdasági életből sem hagyhatók ki, meg is becsüljük, de elvégre is ipart csupán biztatással, telkesítéssel teremteni nem lehet. Ilyen ethikai eszköz, amiből élni kellene a magyar iparnak, az iparpártolás, a nemzeti érzésnek szolgálatába való hajtása. Ez is speciális magyar iparfejlesztési eszköz. Bizonyára nem kicsinyeljük a magyar társadalom nemes és becses felhevülését, mely iparunkat ösztönzi és elevenebb tevékenységre serkenti, azonban merőben érzelmi alapokra anyagi kérdésekben biztonsággal építkezni, nem lehet. Az érzelmi mohoz levegőt kortyint. Mert én félek az én esztelenül szerető szeretőmtől. Ha rágondolok, remegek és az arcom elpirul. Pedig messze, bitós, könnyes, szomorú országban él az én büszke, kárhozott legény-szeretőm. . . Mondd : nem zokog ilyesmit füledbe a húrtüdejű zongora, a melódiák összetört koldus-fiáról, a Te szeretődről ? Babonáspercek. Szökik az éj. Fagyos szelek. Vacogva, remegve- félek a kísértetektől. Amott, rongyos, köd-ruhában a tarjagos ég alatt gubbasztanak a Moirák. Kiotó, Lakezisz, és Atroposz. Öreg, sárga, ráncos asszony arcuk oly ijesztő. Riadtan, ijedten fogódzóm az éjbe. De itt a holnap. A vén Moirák rémesen huhogják .Még ma meghalsz. Sóvárog valaki a lelkedért. En félek. Hisztériásán, vacogva nevetek és sok-sok vérfoltot látok az égen. Csak virradtán szöknek a babonás percek. Hivatásom. És Te komolyan gondolod Lada, hogy az én vad agyam bízik abban, hogy Te az enyém lész ? Soha. Tudom én jól: nem találok rád. Gsak bolondul, csúnya tréfából egy csúnya percben neki vágtam a világnak. Bolyongva most, mint Ahasverus rovom a mentumok egészökben szépen nyi latkoznak meg, határozataik nyilvánosságra bőséggel hozatnak, de egészen más az egyéni cselekvés, a mindennapi életben való érvényesülés. A magyar ipari fejlődés főbb aka dályai: a magyar társadalom kedvezőtlen közszelleme, az ipari pálya lenézése, a munkairánt való tiszteletlenség, az avult nézetek uralma, a relative és abszolúte kevés munkaerő és szakképzettség hiánya, a tőkének bizalmatlansága. A kormány iparfejlesztési politikája, az állami beavatkozás ezt nem pótolhatja és sajnosán esik konstatálnunk, hogy a magyar társadalmi munka messze mögötte marad a kórmánytevékenységnek s társadalmunk ma is mindent az államtól vár s túlzásba viszi az állam protekcionista gazdasági politikát. Az állami kormányzat legfeljebb az akadályokat háríthatja el, az utait egyengetheti s a kereteket adhatja meg, szolgálatába rendelheti közlekedési politikáját, — de a valódi alkotás a társadalom kötelessége. Az iparfejlesztési politikát nálunk ugy fogják fel, hogy ilyet földet. Keresek egy akkora gyémántot, mint a fejem. Téged, Lada. Hát mit csináljak? Hisz, ugy sincs más dolgom a földön... Keresni hát egy nagy, csoda gyémántot, melyet oly szertelen bolondul szeretek : ez az én hivatásom. Hajnali álom. F'odros-rojtos, habos-csipkés bárányfelhők, jönnek Hunniából. Rajta ülnek a Magyarföld legszebb lányai. Összekongnak a harangok lelkem templomában. S a lányok sorra belépnek ajtaján. Te vagy Lada, a legutolsó. Én, a templom papja gyóntatni kezdem őket. Pirulnak a fehér lelkek. Pedig bűntelenek, ártatlanok. Ha ezt mondják: A múltkor csábító tekintetet vetettem egy ifjúra . . . Bocsáss meg, oh, szent Pap: csupa szokásból adok penitenciát. Vezekeljenek. De mikor Te jősz . ...? A szemembe vágod: Gyűlöllek, megvetlek, te szent Pap ! Ha áttudnék nyúlni a rácson, megfojtanálak ! Neked . . . Neked megbocsátok. És helyetted elvégzem a penitenciát. A tél virágai. Legjobb szeme van a téli éjszakának. Fagyos kezeivel, fehér selyem szálakból, mennyi jégvirágot himez az ablakokra! csak az állam űzhet s az állami feladatok köréhez tartozik, holott mindez ép ugy tartozik a társadalmi feladatok csoportjához s az angol, német, amerikai hivatalos ipari politika erőt, béltartalmat csakis a társadalmi tevékenység által nyert, mert e nélkül nem képes érvényesülni s a legszebb hivatalos törekvések papiroson maradnának, amint ez hazánkban vajmi gyakran bekövetkezik. A közgazdasági politika igazi hordozója maga a társadalom. Nálunk azonban hidegen hagyják őt a nagy gazdasági kérdések, melyek lázba hozzák a nyugatot. A hivatalos iparpolitikának ez állapot tehát nem előmozdítója, hanem egyenest gátja s addig nem is bízunk fájdalom, sikerben és eredményben, mig a magyar társadalom e téren passiv, invenció és akaratnélküli, bátran, de keményen szólva — renyhe marad és mindent az államtól, állami intézkedéstől vár s Ölbe tett kezekkel várja, lesi az önnálló vámterület, tudja Isten mikor bekövetkezhető esélyeit. Fehér rózsát, fehér zsázsát, fehér csipkepittyet és fehér pipacsot. Bámulva csodálom a nagy művészt. Nevetek a fehér zsázsán, kacagok a fehér csipkepittyen. De mikor a fehér pipacsot látom : emlékes helyek emlékes ideje jut eszembe. Piros pipacs áll előttem. Nem az az útmenti poros, fonnyadt pipacs. Hanem a csoda — kertből való élő pipacs az ő lángajkával. Kit gyerek koromba egy égő nyár derekán találtam a kertek alatt. És, mikor a fehér pipacsot látom : kicsordulnak a lelki-kutból nehéz, szomorú könnyeim . . . Pára-rendezvous-n ... Ott ültél a zöldhomályu templom kis padjában. Én ugy álltam melletted, mint nyugalmad öldöklő cherubja. Megőszült és ifjú gondolataim civakodtak agyamban. Éreztem husz évem minden boldogságát. Mozdulatlanul néztem, amint a lehellet kihullott pipacs-ajkadon, szétterjed és. . . és össze ölelkezik az én leheletemmel. Csókolgatták, simogatták, ölelgették egymást e párafelhők. Mintha lelkedet láttam volna, Lada, melyet az enyém ugy körülölel. Elgyönyörködtem órahosszat e párarendezvous-n. Mennyi titokzatosság, nagy mély jövőjóslás ringott e fagyott leheletekben. Ugy haragudtam a rikácsoló or-