Esztergom és Vidéke, 1907

1907-10-10 / 78.szám

Október tiz. A hazája sorsáért aggódó minden igaz magyar sziv szorulva, aggódva várja a mai napot, mellyen miként a vörös betűk hirdetik, milliók munkás keze fog pihenni, hogy egy néma forradalommal demonstráljon. Kérdjük: de miért? Azért a jogért, melynek kivívását uralkodáson levő kormányunk munkarendjébe felvett. Mi hát a célja a tüntetésnek? Ámítás, félrevezetés! A' tüntetésre szükségük van a vezetőknek azért, hogy ha kormányunk munkarendjének keretében megvalósította a jognak általa kezdeményezett megadását, hogy akkor hivatkozhassanak a tüntetés rendezői arra, hogy az elért eredmény, az ő müvük,- hogy az ál érdemekből lépcsőfokokat kovácsolhassanak a nép, a nemzet, a haza kárán, a rut önérdek elérésére. Gyászkeretbe kellene foglalni e sorok fölé biggyesztett két szót, mert a mai nap nem a jogért való küzdelem jogos megnyilatkozása, hanem egy ok és cél nélküli tüntetés, melynek milliókkal felérő kárát elsősorban az a munkás kéz vallja, mely a saját érdekeit tömjénező álprofétáknak vaJuliette férjhez megy. Irta: Hesperus. Szomorú, hangos, lobogó, babonázó szépség volt Juliette. Nem olyan mai Fedák-, Küri-, Szoyer-szépség, akiknek minden bájuk mesterséges: púder és festék. Juliette falusi leány volt. Csak megyéjében ismerték. S boldog volt az a férfi, aki életében legalább egyszer látta. Fogalmat szerzett magának a valódi női Ideálról. Az örök Szépről. Juliette egy magyar gazdatiszt egyetlen lánya volt. 'Csendben, szolidan, imádságosan nevelkedett a szép Juliette. S hiányzott belőle a szép nők közös tulajdonsága : a gőg, elbizakodottság és jukkerség. Kackiás, tapasztalatlan volt s egy kevéssé finoman vad. Mint minden falusi lány. S bizony, hogy megnőtt a szép Juliette: nem igen kellett azon búsulni, hogy ki és mikor viszi már el a háztól. •* Egyszer sok mérnök állított be a gazdatiszt házához. Közöttük volt egy bársonyruhás, elnyűtt kalapu, hagy cipős legény is. Aki a vérbeli magyar dzsentrik jobb fajtájából való volt. Abban' külonbökon eszköznek adja magát. Politikai oldalával a mai nap jelentőségének nem foglalkozunk, ahhoz jogunk nincs, de társadalmi szempontból van jogunk és okunk. Általános a panasz a munkás nép körében, hogy a megélhetés nehéz s mégis, az a munkás nép, mely reá van utalva minden garas keresményére, milliókat dob el magától a mai napon, amit pótolni nem lehet, amit nemcsak ő érez meg, hanem megérzi az egész nemzet teste, melynek ütőereit észrevétlenül, álutakon, furfangos módon szívja meg a nemzet testén rágódó fekély. Esztergom józan és higgadt munkás népe csak a nemrég múltban adta fényes tanújelét annak, hogy a« saját lábán járni, a félrevezetéseknek, ámításoknak józan eszével ellentállni tud, hogy a mostani kisértéseknek annál inkább fog ellentállani, mert az a jog, melynek megadása mellett tüntető táborba csábítja őt a furfangos anyagi önérdek, anélkül is és azok nélkül is meg lesz adva számára, kiknek kenyere, a népnek félrevezetése. A népnek boldogulását, jólétét nem a milliókra menő munkáskéz pihenése, nem a néma forradalom, zött a többi dzsentritől, hogy tanulni is szeretett, okos volt és tudott is sokat. Nemcsak a ruházatában, de a természetében is volt valami bohémség. Ami a legtöbb zseni közös jellemvonása. E jómódú dzsentri fiút Szeghy Zoltánnak hivták és kis fekete bajusza volt, meg nagy haja. Ha más ruha lett volna rajta: a legszebb leány is beleszerethetett volna. De igy : inkább ő szokott belészeretni a szép lányokba. Hiába is tagadnók: sejtik már olvasóink, hogy Julietteről és Zoltánról kell történetet mondanunk. Mert ugye, nem is olyan furcsa, ha ez a könnyen lobtymó, tiszta, ideális lelkű fiú beleszeret Juliettebe. Aki meglehetős közönnyé! és bilincselően édes kacérsággal tálalt az uraknak. Mi, akik csak irunk a szép Julietteről, szintén lángralobbanunk. Hát Zoltán ? Az álmodozó, szerelemszomjas, költői lelkű fiú ? Perszehogy szerelmes lett Zoltán is.-S az első pillanatban, mikor meglátta, mikor a kezét feléje nyújtotta, már megfogadta: — Te leszel az enyém, nobilis szépségű leány 1 • Megküzdök érted, ha kell minden fúriájával az ellenkezésnek. De Te az enyém leszel. Egyenlőre azonban nem szólt semmit Zoltán. Gondolta : van idő. Hiszen majd hanem ellenkezőleg a munka fogja megteremni. Azért hát ne hallgassunk azokra, kik a munkásnép romlásán dolgoznak. a. A magyar kereskedelem. Hazánk küzdelmes jelenéből a magyar kereskedelem fokozottan kiveszi a részét. Ellentétes gazdasági irányzatok, széthúzó politikai törekvések választották ütköző pontjaikul ma a kereskedelmet és illetőleg a kereskedelmi osztályt, amelynek pedig a szorosan vett maga baja is épen elegendő volna. A tisztességtelen verseny dúlja és aknázza a kereskedelmet, mely bajnak sikertelenül szegzi ellen azt a pár fogyatékos törvényes intézkedést, melyet az 1884. XVII. és 1907. XXV. t.-c. s még néhány egyéb törvényben elvétve található szakasz biztosit. A kereskedelmi kör szellemi színvonala emelésének kérdése is bizonyos képesítési törvény bizonytalan orvosszerének óhajtásában merül ki, mig a gyakorlatban jórészt ma sem megy más kereskedőnek, mint annak, aki egyéb pályán boldogulást nem talál. Kereskedelmi iskoláink szépen kiépülő szervezetei pedig, mintha csak más céljuk nem lenne, tömegesen ontják — egyelőre legalább — a banktisztviselők ezreit. egy hétig elfoglalta őket az uradalom földjeinek fölmérése. Hanem azért ebéd előtt a szerelmes szivek finom raffináltságával behajtott egy széket .maga mellett. S mikor megkezdődött az ebéd, oda kellett volna ülnie Juliettenek. Aki pirulva, remegve, szégyenükén ült Zoltán mellé. De hamarosan meg is szökött onnét Zoltán legnagyobb boszuságára. Zoltán barátai látták, hogy a fiú arcszíne nem normális, hogy az ébredő szerelem piros rózsákat csókolt ajkára. Volt ott persze mindjárt csipkedés, vicc és ötlet. Szegény Zoltánnak tréfákat kellett hallania legszentebb érzelmeiről: szerelméről. S Juliette, a naiv, bohó, leány is irultpirult. S őszintén megvallva, nem szívesen nézett a nagy haju. nagy cipős, nyűtt kalapu Zoltánra. Addig könyörgött atyjának, mig az megengedte neki, hogy egy-két napra átránduljon Akosfalvára, nagybácsijához. * Juliette nyugodtan érezte magát, s eszébe se jutott Zoltán. De a szerelmes sziveknek nincs akadály. Csillámlott-villámlott a két tüzes mén acélpatkója. Robogott a könyü fogat Ákosfalva felé. S befordult az öreg Bükkyék kúriájára. Ez a két főbaja kereskedelmünknek, belső szervi baj. Törvényhozási és társadalmi segédkezés mellett, az egészséges fejlődés által indulna gyógyulásnak. Sajnosán kell azonban tapasztalnunk, hogy külső körülmények, kívülről jövő okok is sulyosbitólag hatnak a kereskedelemre s állam és társadalom nem nagyon sietnek ez okok és hatásuk ellensúlyozására. Jelszavak után és alapján a fogyasztási szövetkezeteknek szinte erőltetése, államnak es társadalomnak hallgatólagos, — olykor nyilt — tetszésével és pártfogásával találkoznak, dacára néhány súlyos kudarcnak, mellyel a túlságos lelkesedés és optimizmus már szörnyű boszut állott hívőkön és hitelükön egyaránt. Olyféle benyomást merítünk művelt társadalmunk gondolatvilágágából, hogy az az előítélet, mely a kereskedő keresetét valami nem egészen delikát jövedelemnek véli, még ma sincs szünőfélben. Pedig épen a kereskedői közvélemény sürgette már évek óta a tisztességtelen verseny szabályozását, melynek egyes rikító, sőt gyakori eseteire vezetjük vissza a kereskedői jövedelemre általánosított kedvezőtlen következtetéseket. Ez a kedvezőtlen megítélés mármár a hivatalos felfogásba is beszívódik, aminek látható megnyilat— No mi járatba vagy öcsém ? — Igy az öreg Bükky bácsi. — Eljöttem a galambomért. — Felelte Zoltán, önérzetesen és mindenre készen. S mikor felvilágosította az öregeket Zoli, nem is nagyon botránkoztak meg a dolgon. Öreg, magyarstilben bútorozott szoba. A falakról az ősök olajfestett képei tekintenek le Örömtelt arccal a szép Juliettere és Zoltánra. Az utóbbinak már rövid a haja. A cipője'kicsi: A megjelenése elegáns és psütt. Az ablaknál állnak. Juliette pirosan, remegve néz ki a kert zöld fái közé. Zoli beszél: — Juliette, hallgasson meg. Eljöttem, hogy leboruljak Ön előtt, hogy bevalljam Önnek azt a rendithetetlen, nagy, féktelen, izzó szerelmet, melynek rabja vagyok. Számomra csak egy úton folytatódik az élet: Ön felé. Rajongok, égek, küzdök, vágyom és török pehelykezéért. Nyújtsa felém azt a kezet. Vagy zúzza össze vele minden álmom, minden vágyam. Juliette ! Viszonozza azt a nagy, sohase muló, rendithetetlen szerelmet, mely lelkemben oly féktelenül tombol. Mert ha nem, gyáva leszek Ön nélkül folytatni az életet. Sietek vigasztalást keresni a halálban. Juliette csak nézett tovább ki az abla-