Esztergom és Vidéke, 1907

1907-08-08 / 61.szám

zetét a pogány kori rabszolgáéval és hogy a munkás napjainkban többé nem rabszolga és hogy a munkást úgy a munkaadója, mint a társadalom is megbecsüli, egyedül a keresztény szeretetnek köszönhetjük, melynek magasztos nagy tragoediája a Golgothán nyert befejezést, hol az édes Üdvözítő meghalt, hogy, mint az örök élő szeretet feltámadjon és minket megváltson és a bűnöktől megtisztítson. Szent mise után a bélai nagybirtokos által épített és a községnek ajándékozott, igazi modern s úgy méreteire, mint berendezésére nézve nemcsak a megyében, de messze földön páratlanul álló iskolába vonult a közönség, hol dr. Thuránszky Lajos főszolgabíró, a község közönsége s a meghívott vendégek jelenlétében a tőle megszokott magas szárnyalású költői beszéd kíséretében, a melyben a munka dicsőítése mellett kiemelte a munkaadó áldozat készségét, nem egyszer súlyos és anyagi terhét is, a ki nemcsak ura és parancsolója alkalmazottjainak, hanem gondos őre és gyámolitója a cselédnek és annak családjának, a ki sokszor nem tekintve az anyagi részt, oly áldozatot hoz alkalmazottjai érdekében, a melynek gyümölcseit nemcsak az ő alkalmazottai, hanem az egész község élvezi. Célozva ezzel a közszeretetben álló főszolgabíró a bélai uradalom birtokosságának jó szivére, a ki a hozzá fordulóknak soha nemet nem mond, hanem a menynyire az bármi téren is módjában áll, a legnagyobb jószívűséggel segit nemcsak az ő falubelijén, hanem az őt felkereső idegenen is, nem nézi azt, hogy ki és mit kér, csak érdemes-e a kérő a segélyre. Megemlékezett a járási főszolgabíró a magas kormány, de különösen a földmivelésügyi miniszter áldozatkészségéről is, majd a jubiláns felé fordulva átadta neki a 100 korona készpénzt s az aranykeretű képet, melyen a felkelő nap áldó meleg .sugaraival az édes anya, hazánk jelképe tárt karokkal öleli át a munkát jelképező kaszást. Beszéde további részében buzdította őt a további hűségre és kitartásra s a község lakosainak pedig, mint követendő példaképet semmisítve. A találka órája mindinkább közeledett. Az aggodalmak kétségbeejtő helyzetében, a leány hirtelen kalapot tett fel aranykoronájára, s s rózsaszínű levélkét magához véve, sietve N ... és ama bizonyos város között elterülő kis liget felé vette útját, hol Viktor találkáját tartani vélte. Viktor ezalatt a legnagyobb precisitással kötötte meg nyakkendőjét s kifogástalan eleganciával indult el rendes napi útjára, azon külömbséggel, hogy ma az egész társaság kisérte őt. Alig értek a ligetbe, már messziről látni lehetett Lea karcsú alakját. Az ifjak rövid kézszorítás után elváltak s Viktort magára hagyva elrejtőztek. Lea nemsokára szemközt találta magát barátunkkal. Kölcsönös üdvözlés után, néhány banális szólásmód elhangzása közben a leány kinos zavarát végre legyőzve a következőleg iparkodott kellemetlen helyzetéből szabadulni: Uram ön két napja nem volt a postán, mialatt a 101-es posterestante ajánlva s félig febontva megérkezett . . . s én, én magam sem tudom, hogy történt, megismertem annak tartalmát és miután hiába vártam mutatta a főszolgabíró a jubilánst, a kiről láthatják azt, hogy a tisztességes munka, a becsületes szorgalom, az ernyedetlen kitartás nemcsak a munkaadó által nyer elismerést, hanem annak hire eljut az ország első gazdájához, a ki mint láthatják az igazi hű és tisztességes munka emberéről soha sem felejtkezik, a mint nem felejtkezett meg a múltban, ő nem fog megfelejtkezni a jövőben sem. A főszolgabíró után a földes úr emelt szót. Első sorban megköszönte a hatóság képviseletében jelen volt főszolgabíró szép beszédét, köszönetet mondott a megjelent vendégeknek, kik megjelenésükkel az ünnepély fényét emelni szívesek voltak; megemlékezett beszédében a magas kormányról, különösen annak kimagasló alakjáról, Darányi Ignácról, a ki minden alkalmat megragad arra, hogy az édes anyai földdel foglalkozó gazda és munkás munkáját megédesítse, megenyhítse, majd a község lakosaihoz fordulva biztosította Őket, hogy ha hozzá a jövőben is a régi bizalommal és szeretettel lesznek, ő sem fog megszűnni, soha az lenni, a mi volt a múltban és hogy hatványozva fogják érezni tőle azt a jóságot és áldozatkészséget, melylyel volt irányukban eddig is. Beszédében megemlékezett a hazáról, az édes anyaföldről, „mely ápol s eltakar", s a beszéd oly hatással volt a jelenvoltakra, hogy az ajkak önkénytelen imára nyíltak, s felhangzott a dal : ,,Isten áldd meg a magyart" ! Az ünnepély lefolyása után a községi lakosság az uradalmi udvaron emelt szin alatt gyűlt össze lakomára, mig a meghívott vendégek az uradalmi kastélyba vonultak be, melynek a régi magyar főúri pompás és fényt hirdető termeiben mintha csak abba a régi világba álmodtuk volna át magunkat, amikor még az igazi ősi, napjainkban már kivesző félben levő nagyúri magyar vendégszeretet még élt. Mintha csak a letűnt kor vetette volna vissza viszfényét a márvány ebédlő termeibe, a melynek falain elterülő művészi freskók csak akkor láttak ily fényt és pompát, és igazi fesztelen magyar lakomát, a mikor még Török András, Éva Bormasztini, a Hunyadiak és a soha jöttét, aggodalmam okozta, hogy most itt vagyok." Viktor ezalatt ügyesen egy mellékutacskára került Leával. A leány beszéde alatt némi megdöbbenéssel hallgatott, utóbb a a levelet olvasva, arca a legnagyobb meglepetést árulta el, 'majd hirtelen a leány habkacsóit ajkaihoz emelve, nem engedte azt többé el, hanem lehajolva hozzá meghatva válaszolt: „Lea, édes Leácska, életem megmentője — köszönöm angyali jóságát", s mig egyik kezében a kis kezecskét tartotta, a másikkal magához ölelte a leányt. S Lea, a szerelmes postás kisasszony, önkénytelenül hozzásimult szive hőséhez. Viktor barátai közül kettő távolról követte őket, szemtanúi voltak a szerelmes téte a tétének. A fogadást barátunk nyerte meg. Ám jó érzése bántotta, hogy a szegény leányt játékul használta. A szánalommal testvér — a rokonszenv jár s a rokonszenv folytatása — a szerelem. Hogy Viktor barátunk mikorra ért a harmadik ponthoz : kedves olvasóimra bizom. Annyi azonban tény: sohasem volt jó a tűzzel játszani. Gyürki Ilka. ki nem haló, mesékbe illő históriák hőse, Baldácsy báró emeltek benne poharat, de talán még ebben a korban sem hirdette oly fény, oly pompa és szives magyar vendégszeretet azt, hogy ennek a falaknak tulajdonosa igazi vendégszerető nagyúr, mint ez alkalommal. A környékbeli uradalmak tulajdonosai és képviselői, s a hatóságok részéről meghívottak még soká fognak beszélni dr. Bródy Samuné igaz magyar nagyúri asszonyi szivélyességéről és szeretetreméltó modoráról, a mellyel minden egyes meghívotthoz volt, aki méltó és és hű társa a bélai uradalom birtokosának. Csengett a pohár és szállt a szó, de mindenki csak róluk beszélt, még a park hüs útjain sem szűntek meg dicsérni őket, mert úgy maga a kastély, mint a százados hársakkal büszkélkedő park, melynek árnyékában álmodoztak valamikor régen a nagyságosFejedelem vitéz harcosai letűnt nagyságunkról, a magyar Szabadságról, mind arról beszélt, hogy itt még a régi magyar világ s a régi főúripompa és fény a régi nagyságában él. —i. A népszanatoriumok elterjedése." Irta: Grósz Menyhért dr. A „Central-Comitee für Bekämpfung der tuberculose" egy majdnem 500 lapra terjedő vaskos kötet emlékiratban számolt be az 1905-ik évi párisi nemzetközi kongresszusnak a németországi antituberkulotikus mozgalom jelen állásáról. Egy tekintet a hozzá mellékelt térképre elénk tárja azt a nagyszabású müvet, a mit a német kultúra rövid tiz év alatt teremteni képes volt. Az egész országot sűrűn hálózzák be tuberkulózis elleni küzdelemre berendezett intézmények s első sorban a népszanatoriumok. Az 1905. jelentés szerint Németországban nyolcvanöt nép szanatórium működik felnőtt tüdőbetegek részére több, mint 8000 ággyal, s tizennégy sanatorhim tuberkulotikus gyermekek számára 500 ággyal. Ezenkívül létezik ötvennégy olyan gyermekintézet, melyek leginkább a nyári hónapokban fogadnak el görvélykóros és gyönge gyermekeket ápolására s ekképen közvetve működnek a tuberkulózis fellépése ellen. A népszanatóriumokon kivül jobbmőduak részére harminchat magánszanatórium működik 2200 ággyal: Hogy a népszanatoriumoknak fentemiitett óriási száma létrejöhessen, ahhoz a legkülömbözőbb faktorok vállvetve és lelkes működésére volt szükség. Fent láttuk, hogy a biztosítási intézetek mily horribilis összegeket fektettek be népszanatóriumok létesítésébe. Azonban az emiitett öszszeg csak egy részét képezi a népszanatoriumok felállítására kiadott pénznek. S tényleg, ha a központi bizottság jelentéseit áttanulmányozzuk, látjuk, hogy a tuberkulózis elleni küzdelemben majdnem az egész ország részt vesz. Egyesületek alakulnak az egyes országok, tartományok, járások, nagyobb és kisebb városok területére, megmozdulnak az egyes jótékonysági egy* Részlet szerzőnek a ,,Tuberkálózis elleni küzdelem módjai" cimű nemrég megjelent munkájából. letek s állítanak föl saját erejükből részint segély nyerésével népszanátoriumokat s egyéb — alább még említendő — intézményeket. De kiveszik részüket a városok is és az állam is. A gyógyeljárás a népszanatoriumban még mindig a Brehmer és Dettwieler által megállapított hygiénás-diétás, melynél a fődolog, hogy a beteg a lehető legtöbbet a szabad levegőn legyen, úgy, hogy a legnagyobb télben is megfelelő „fekvőzsákokban" 5—6 órát feküsznek a nyilt fekvőcsarnokokban. Hálószobák ablakai állandóan — éjjel is — nyitva vannak. Fő kellék, hogy a levegő absolut pormentes legyen, s ez az oka, hogy a városok belsejében tüdőbetegek számára kórházat, vagy sanatoriumot felállítani nem szabad. E mellett különös suly van fektetve a betegek táplálására, mellyel ellentállási képességöket fokozzuk. Ezen eljárások mellett egyes intézetek részben Hetol- és Tuberkulin befecskendezéseket is alkalmaznak, utóbbit mindinkább gyakrabban kezdik alkalmazni, természetesen módosított alakban. Különben vannak egyes intézetek, melyek liagnostikus célból minden egyes, bekerült csekély elváltozásu betegen egy próba tuberkulin befecskendezést alkalmaznak. S akinél az ismert reakció nem áll be, azt nem tekintik tuberkulotikusnak, s elbocsájtják az intézetből. A szanatóriumok építési és berendezési költségei tekintetében igen eltérő viszonyokat tapasztalni. Az objektiv szemlélőnek feltűnik, hogy egyes szanatóriumok igen helytelenül, nagy fényűzéssel vannak berendezve. Ez nem csak, hogy nem utánzandó, hanem egyenesen elitélendő. A népszanatóriumok szegényebb, vagy legalább is egyszerűbb sorsban élő betegek számára valók, s igy nem is tanácsos rövid időre olyan viszonyok közé hozni, melyek a szanatóriumból való távozása után elégedetlenséget, sőt egyenesen önmagával és házi viszonyaival való meghasonlást idéznek elő nála. Erről volt alkalmam Németországban is elfogulatlan férfiaktól hasonló nézeteket hallani. A szanatóriumok építési költségei tehát függnek egyrészt a fényűzéstől, mellyel építtetnek, azonban sok egyéb mellékkörülménytől is, igy a várostól való távolságától, a talaj-, szállítási stb. viszonyoktól. A felszerelési költségek pedig attól, hogy vájjon önálló világítási (villany, acetylen, léggáz stb.), vízvezetéki, szennyvizlevezetési berendezéseket kell-e létesíteni, avagy összeköthetők más, pl. városi ilynemű berendezésekkel. A német szanatóriumok építési és berendezési költségei egy ágyra számítva ennek megfelelően 3200 — 12000 márka között ingadozik. 4000 márkát (mindig egy ágyra számítva) meg nem haladó költséggel épültek a következő szanatóriumok: Albertsberg (146 ágyra), Alberschweiler (55 ágyra), Andreasheim (43 ágy), Alien (10—12 ágy), Albrechtshaus (86 ágyra), Marienheim (35 ágy), Engelthal (67 ágy), Erbprinzentanne (63 ágy), Grabossee (189 ágy), Königsberg, Lippspringe I. és II. (61—61 ágy), Loslau (120 ágy), Mülthal (nyáron 100 télen 80 ágy), Rathenow (50 ágy), Schwerenbach (70 ágy), Slaventzitz (90 ágy), Sophienheilstätte (122 ágy).