Esztergom és Vidéke, 1907

1907-08-01 / 59.szám

Fogja magát: törvényszéket kér és memorandumot szerkeszt, deputációt meneszt. Hiába ! Törvényszékhez mégse jut. De azért nem csügged. Valamit csak kell tennie. Ha nem sikerült az egyik terv sikerülni fog a másik. S halmoz reformot reformra. A legújabb esztergomi reformkísérlet az agglegényadó. Esztergom megyének közgyűlése kimondja, hogy szükségesnek látja az agglegények megadóztatását s átiratokat intéz a rokon törvényhatóságokhoz, melyeket hasonló eljárásra serkent, buzdít. Ez alkalommal nem lesz tán az ügynek kárára, ha kissé beszélünk róla. Agglegényadó! Kérdés : mi a célja ? Ha csak az, hogy valami uton módon a mindig éhes törvényhatósági pénztár egy kicsit teljék, akkor lesz némi haszna, mert az agglegégények fillérei és koronái is t

hozzásegítenek, hogy megtöltessék. Ám, ha csakugyan az a célja, mit nyiltan kimond, hogy t. i. segítségével a 28 évet már betöltött ifjakat a család nemalapitástól elriasszák, ugy aligha lesz eredménye. Elképzelhető-e, hogy egy ép, egészséges eszű ember, akiben még egy kis magyar vér pezseg, fogja magát és csupán azért, hogy agglegényadót ne kelljen fizetnie — egyszeriben megnősül. Nemsokkal valószinűbb-e, hogy feléb" red benne a dac: „Csak azért se!" — és nagy lelki nyugalommal odafizeti, vagy engedi kiexequálni a reá rótt koronákat s cselekszik továbbra is ugy, ahogy neki teszik, egyszerűen nevetségesnek találván, hogy a már is eléggé megnyirbált emberi cselekvési szabadsága ujabb nyesésn ek legyen alávetve. A hadmentességi adót nagyon sokan szívesen megfizetik, ilyen sorsra jut majd a nőtlenségi adó is. Ha a gondviselést képviselő felettes hatóságnak igazán, komolyan, dicséretre méltó öröme telik abban, hogy a családok száma növekedjék, ugy nem szabad a nősülést ugy feltüntetnie, mint amelytől való szabadulásért szívesen meg lehet hozni egy kis áldozatot, hanem inkább csalogatnia kell az ifjakat arra, hogy életüknek — Hát én vagyok a frizérnő, akit hivatni méltóztatott. — Ah ! ? Csakugyan ? (Nem meri kimondani, amit még utána gondolt, hogy ő egyszerű, kedves megjelenésű iparos-leányt várt, nem ilyen gazdagon öltözött hölgyet. Hogyan parancsoljon most ennek, hogyan rendelkezzék vele ?) — Ugy-e kedvesem, talán meg is neheztelt, hogy ide kérettem ? De hát lássa eddig mindig magam fésülködtem és csak most, hogy férjem ide van a lövőtérre kirendelve, néhány napi itt létem' alatt kell igénybe vennem mások szívességét. — Óh kérem, ezer örömmel jöttem, hisz naponkint több házhoz is kell mennem. A csevegés megkezdődik. Vilma kifogyhatatlan a kis városi életnek leírásában. Ismeri minden háznak titkát. S mikor a nagyságos asszony unja a sok szapulást s másra akarja terelni a beszédet, elkezdi mesélni az ő szórakozásait, mulatságait, kérőit, ruháit, a divatot stb. Sőt bizalma annyira emelkedik, hogy elmondja a meglepetést, amelyet kedves apja készit számukra: a holnapi bálra gyönyörű szövetet vett mindkét leánya számára s mivel még nem elég a selyem szövet, betétnek valót épen most vett hozzá ; meg is mutatja. Ugy-e szép ? — Igazán szép, csakhogy drága lehetett ! ? — Nem akarna nagyságos asszonyom is venni belőle ? Még van a boltban. — Óh nem, nekem ez nagyon drága. bizonytalanul ide-oda úszkáló hajóját a házasság csendes kikötőjébe vezessék. Vagyis ezt a kikötőt kell megerősíteni, igazán csendessé tenni s az anyagi gondok viharának enyhítésére, felfogására fel kell benne állítani, szorosan a tövébe kell építeni, a megélhetés megkönnyítésének, a nagyobb fizetésnek védőfalát. Különösen a rosszul fizetetett hivatalnok osztályra áll ez. Nem nőtlenségi adót, hanem házassági pótlékot kell behozni a kisebb, a szerényebb javadalmazásu tisztviselők számára. Több, mint bizonyos, hogy ennek különb eredménye lesz, mint a nagyképű felkiáltásnak: „Adós — ha tartozol a társadalomnak házassággal — fizess!" A cigánykérdés. A cigánykérdés kifogyhatatlan témája most a sajtónak, a minthogy kifogyhatatlan probléma, mig csak megoldása be nem következik. A sátoroscigány-kérdés régi keletű. Az évszázadok előtt bevándorolt hindu fajban határozottan meg lehet különböztetni két árnyalatot. Az egyik, amely ennek a népvándorlásnak az elitje volt, már régen letelepült, sőt részben be is olvadt. Ez meg is veti a sátoroscigányt. Ellenben a sátoroscigány viszont megveti a letelepültet. Nyelvük szerint az egyik korotáró, a másik gletecsóré: általuk használva sértő gúnyszó mind a kettő. És a nomádnak maradt résszel valóban tenni kellene már valamit. Ki tehetne más, mint az állam ? A törvényhatóságok csak annyit tehetnek, hogy a határukba érkező ilyen félvad karavánt átkergetik a másik határba. A sátoroscigány ilyen módon szinte közigazgatási uton vari kényszerítve az örökös vándorlásra. Ezekben a vándor utaikban követik el bűneiket. Az élethez elvégre joguk van, s mivelhogy a megélhetéshez szükséges holmikból semmit sem mondhatnak magukénak, mert minden a másé, létfentartásuk legcsekélyebb eszköze az, ha csak lopnak. Egyébként, ahol lehet ott rabolnak, pénzt vagy gyermeket, ha erejükkel túlsúlyban vannak gyilkolnak is, továbbá bosszúból gyújtogatnak is. A nyugati államok már évszázadok Hanem az igazat megvallva, kedvesem, csodálom, hogy kedves szülei, mikor ilyen jó módban vannak, mégis engedik önt, hogy frizérnő legyen. Vilma (elpirulva vállát vonogatja). — Na, olyan nagyon jó módban azért nincsenek, de meg nagy kedvteléssel is végzem működésemet. Ez utóbbi szavait iparkodott is igazolni kedélyes bőbeszédűségével s azzal a fontoskodással, amellyel a hajfonatokat kezelte, ugy, hogy mikor háromnegyed órai munkája után ajánlotta magát, a kapitányné egészen fellélekzett. Be is csengette rögtön az inast. — János! Hát ehhez a hölgyhöz küldtem én magát tegnap ? Hisz én nekem annak a szegény cipésznek leányát ajánlották. — Hiszen kezeit csókolom ez az. Csakhogy mikor én náluk voltam, akkor ferde sarkú papucsban és szakadt parget rékliben volt. Most meg lakcipő és bársony ködmen volt rajta. — Ja! ? Hm ! III. Vilma (nagy sietve jön haza): Na még nem késtem el ? Itt van a selyem, amit vettem. Ugy-e édes apám, tetszik ? Őrülhet neki, hogy a maga leányai lesznek a legszebbek. Papa: Őrülhetek ? Nem látjátok ezt a cédulát? Előbb hozta a hajdú a várostól. Nyolc nap múlva, ha nem fizetek, megint licitálnak. Őrüljetek ti is ennek, mert ti segítettétek szerezni. óta folytatják ellenük a küzdelmet. Már az ezerkétszázas években kimondották, hogy mód nyújtandó a vándorcigányság letelepüléséhez. De egyben kimondották azt is, hogy amely rész közülök semmi körülmények között sem bírható letelepülésre, az törvényen kivül áll. Ezt aztán igazán nagy kegyetlenséggel alkalmazták is. Franciaországban csaknem teljesen kiirtották őket. Poroszországban I. Frigyes Vilmos király elrendelte, hogy az országban található minden cigány, aki már meghaladta a tizennyolcadik évét, felakasztandó. Ugyanezen idbőben Reisz nagyhercegség azt a rendeletet adta ki, hogy az összes cigányok agyonlövendők. Szerencsére a hatóságok nem hajtották végre ezt a vad barbarizmust. De nálunk is folytak ellenük elég aktusok, ugyancsak abban az időben. Igy II. József alatt Hontmegye törvényszéke egy nagy cigány-karaván öeszes tagjait felakasztotta, mert emberevés bűntettében találta őket bűnösnek. Csak az apró gyermekeknek kegyelmeztek meg, azokat elvitték Szegedre a régi vár Domus Correktoríátába, innen pedig azután a hontmegyei tömeges halálos ítéleteken fölbosszankodott császár Bécsbe vitette őket. Igy állt Közép-Európában a cigánykérdés. Mindenütt kegyetlenkedés a hatósági intézkedésekben, amelyek természetszerűleg a félvad népet még vadabbá tették. Csodálatos, hogy egyedül a zsarnok Oroszországban bántak velük legjobban, ahol II. Katalin alatt sikerült a hatóságoknak, a nagyszámú cigánybandákat falvakba telepíteni. Telepítési kísérletek nálunk is történtek. A boldog és jóemlékezetű József királyi herceg próbálta meg a dolgot, de nem sikerült. Az ingyen házakból és az ingyen földek mellől elszöktek a kóborcigányok. A herceg túlságos szeretettel volt irántuk s ez nem való volt nekik. Ezt a népet nem kérni, hanem kényszeríteni kell a letelepülésre, ha akár csendőrszuronv közölt is. A mai állapot teljesen kétessé teszi a vidék közbiztonságát. Európa keleti félében ma valóban az államok sem csinálnak egyebet a cigánykérdésben, mint amit a törvényhatóságok csinálnak : hogy a cigányhordákat átkergetik egymás területére. Nálunk a Mama (köhécselve) : Ugyan ne keserítsd a leányokat! Csak nem járhatnak ugy, mintha a szeméten szedtük volna össze őket. Hadd ruházkodjanak egy kicsit, hát ha még szerencséjük akad a bálban. Itthon bizony senki sem látja meg őket. Vilma (hogy elterelje a beszédet e kényes tárgyról): Igaz, még nem is mondtam, hogyan jártam a kapitánynéval. Aranka : (kíváncsian): Na hogyan ? Vdma: Képzeld csak, annak a nagyságának fogalma sincs a divatról! Meg se tud bírálni egy szép ruhát. Nem is tud ízlésesen öltözködni. Aranka : Na de ilyent ? Hogy tudóit ilyen asszony tetszeni egy tüzérkapitánynak ? Vilma: Mennyivel más egy idevaló nagysága : az a nagykereskedőné, aki ott a sarkon lakik, a tanácsosné, meg a többi. Aranka: Hát legalább fizetett-e jól ? Vilma: A fizetésével meg lehetek elégedve, két forintot adott. Valamennyiefi: Ajha ? Papa: Ugy-e az idevalóktól egy hét alatt sem kapsz ennyit ? Mert ezeknek elfogy a sok eszem-iszomra, meg ruhára ! Aranka : Igaz! De hát az még sem a mai világba való, nem sokat érő aszszony, mikor a divathoz nem ért semmit ! IV. Este a bál előtt. A felfordulás a kis szobában még nagyobb. Aranka: Hallod Vilma, már robog a kocsi; itt van értünk. csendőrségnek nemcsak magyar korotárókkal, hanem rác meg oláh csapatokkal is kell dolgozni. A mult évtizedben Bajcsy László nagylaki községi jegyző, a vándorcigányság ügyeinek jóismerője, részletes tervezetet dolgozott ki a hindu nomádok letelepítése ügyében. Ez a munka föltűnést keltett, az államkormány ügyet is vetett rá, azt lehetett volna hinni, hogy e javaslatok kapcsán megoldódik a kérdés, de bizony nem történt semmi. Lehet, hogy ankétek történtek, meg aktatárgyalások történtek, de semmiféle látszatja ennek a munkának eddigelé nem mutatkozott. Sőt üzelmeik elkövetésében a sátoros bandák még vérszemet is kaptak a mult esztendőben, amidőn a darabont kormány az amúgy is kevés számú csendőrséget a maga érdekeire rendelvén, elvonta a közbiztonsági szolgálattól. Talán most a kormány előfogja kerestetni valahonnan az aktából a Bajcsy-féle javaslatot és vagy annak az alapján, vagy más alapon rendbe szedi Európa utolsó nomádait. AZ ESZTERGOMI HAJÓS EGYLET KÖZLEMÉNYEI. Több evezős egylettől nyert értesítés szerint mai mulatságunkon néhány tagjukkal meg fognak jelenni. A mai mulatságot rosz idő esetén az egylet további értesítésig elhalasztja. Szombat este több csónak érkezett Esztergomba. Nyolc óra tájban kötött ki a „Pannónia" két tagja egy párevezős egyessel, a kik 10 nappal előbb indultak Passauból. Ez éjjelt öltözőnkben aludták át, és már kora reggel folytatták utjokat Bpest féle. Ugyanaznap a későbbi órákban Győrből egy négyes csapat jött kisérve a Nemzeti Hajós Egylet egy doublójával, kik másnap szintén Bpest felé indultak. A Nemzeti Hajós egylet doublójában, az egyik evezős ifj. Graf Vilmos volt a ki a mult napokban Vilma : Juj ! hiszen még a derekam sincs begombolva. Pistika szaladj ki, mondd, hogy mindjárt megyünk. Pistika: Hát adjatok előbb vacsorát, addig nem megyek. Mama: Na csak eredj, kis fiam, majd ha elmentek a lányok, akkor kapsz. Vilma: Siess csak Pistikám, majd aztán hozok neked tortát. Még egyideig kapkodás, lázas sietség; egy kis illegetés a tükör előtt, igazítás itt is, ott is s azután be a hintóba. Óh, de jó is ott! Milyen kéjesen ringatja őket, * mintha már hallanák a ropogós talp alá valót! Ott lesz-e ez, ott lesz-e az? találgatják. Észre vesz-e bennünket? És odaképzelik magukat, hogyan fogják majd figyelmét felhívni? Própálgatják a a mosolyt, hogyan tudnak majd könnyebben szivéhez férkőzni ? . . . Otthon meg mindenki elcsendesedik lassan, mindenik magával van elfoglalva. Pistike kelletlenül turkálja a héjas krumplit, majd egy kis zsiros kenyeret rágcsál s álmodozik mikor jönnek már vissza ? Mikor hozzák meg a tortát? Mama elmereng, hogy milyen jó lesz, ha az ő leányainak is szerencséje akad, ha majd nem kell olyan nagy nyomorúságban élniök, amilyenbén most ő van. Papa bosszúsan szurkozza a fonalat: — Csak leányaim ne lennének! Hol szerzek most pénzt, hogy adósságomat kifizethessem? De meg is vert engem az Isten !