Esztergom és Vidéke, 1907

1907-06-23 / 49.szám

Szociális bajaink. Mint minden közgazdasági és kulturális hullámzás, a nemzetközi szocializmus is a németek hazájaból szakadt reánk. Néhány évvel előbb a mi országunkban az elméleti viták keretét nem lépték túl a szociális problémák. Az volt az általános vélemény, hogy mivel nálunk nincs gyáripar, hát a szocializmus sem tud gyökeret verni. Csalódtunk. A szociális küzdelmek nem is az ipari munkások táborában élesedtek ki először, hanem az Alföldön, ahol a mezőgazdasági munkásoknak véres összetűzései is voltak már a közrend képviselőivel. A kormány és a politikusok azt hitték, hogy csak néhány bujtogató műve az egész, pedig hát sokkal mélyebben rejlő okai voltak ezeknek a mozgalmaknak. Az utóbbi években az egyik bérharc a másikat éri. A folytonos sztrájkok megbénítják az ipari és mezőgazdasági termelés munkáját. Az osztályharc megindult és ki tudja, mikor lesz vége . . . Bizonyos, hogy a sztrájkot nem lehet erőszakos eszközökkel kiirtani, mert hiszen a munkásosztálynak ez a leghathatósabb fegyvere a munkaadóval szemben, de, hogy a sztrájkok kevesbedjenek és hogy minden csekélység ne idézhesse föl a keJó a bűn. (Öomßot a nyár íunya, fehér melegje. J~[ J2ap íehuílb lángja véri as\al. 9Kint egy s%p6rás% legnagyoß csudája : 9Jíeredten ődöng a kastély gulyája Ős künn a szérűn tikkad a kazal. Oh falu, Ságyas^t renyhe, nagy unalmad. 9Kegejt a% itt kóstáló ßutasag. j[z. ajkamat fanyarra, torira rója -/f pöndőtyös nép szeplőtelen csókja, 9Kit a lány fehérre riadtan ad. Csaßit a város ßünös levegője. J2agy vágyaimat fatom keserűn. J~[ falu imás, csöndje tomha, tompa. ŰSadar: morált málházni nagy hafomßa, S)e nagy, kös\ornyek keß lén jó a ßün. Bruck a/L., június. Drozdy Győző. nyértörést, arra mindnyájunknak törekednie kell. Az utóbbi években a munkásszervezetek SZÍVÓS munkája, tagjainak egyetértése hihetetlen módon felemelte a munkabéreket. Mert kevés kivétellel eddig minden sztrájk azzal végződött, hogy a munkaadók teljesíteni voltak kénytelenek a munkások követeléseit. Most azonban már a munkaadók is szövetkeznek egymással, hogy védelmet találjanak a munkások szertelen követeléseivel szemben. Kétségtelen, hogy a harcban a mnnkaadók is meggyöngülnek, de tönkre azért nem mennek, mert a termelés több költségét egyszerűen áthárítják a fogyasztókra. Minél magasabbak tehát a munkabérek, annál inkább megdrágul az élet. Ennek tulajdonitható, hogy másfél év óta nemcsak az élelmi cikkek ára szökött fel, hanem az összes iparcikkeké. Átlag 30—40 százalékkal drágult minden. Csak egyetlen osztálya van a magyar társadalomnak, amely nem tud védekezni a reá nehezedő drágaság ellen, s ez a középosztály értelmisége: a hivatalnokok és az úgynevezett szellemi foglalkozást űzők. A nemzeti életnek ők alkotják a legnemesebb rétegét, az állam szervezetében a szívnek szerepét töltik be : a vérkeringést közvetítik. Ez az osztály, ha a törvényhozás segítségére nem siet, menthetetlenül Őszi harmat után ... Irta: Béri F. Zsigmond. III. Másnap este vágtatva száguldott kétlovas a Beszkidek alján. Gyötrő aggodalom mindkettő szivében, pedig csak ma reggel lettek egymáséi, Isten és az emberek előtt. Néhány óra múlva már átlépik a határt és ki tudja hova jutnak ? Hiszen a szegény bujdosónak nincs egyetlen biztos hajnala. Vájjon lesz-e hely hová fejőket hajtsák ? Nem uszitanak-e reájuk kutyákat, ahol szerető szívvel várnak a szerető szivre ? Eddig vigan elbeszélgettek. De most, hogy egyre közelebb értek a határhoz, mindketten elhallgattak. A fájdalom perceiben csak a szív beszél. De ez aztán annál fájóbban, annál keserűbben. Kerülték egymás tekintetét. Mindegyik remegett, hogy észreveszi a másik szemében, mint csordul ki a könnye a hazáért. Eközben a nap egyre alább szállott a Beszkidek hófödte ormai mögött. Búcsúzó sugarai remegve ragyogtak a csillogó hójegeceken. áldozata lesz a szociális, helyesebben az osztályharcnak. Mindenki átháríthatja a maga életföntartásának a többletköltségét valamelyik másra: a munkás a vállalkozóra, ez pedig a fogyasztóra. De kire hárítsa át a meghatározott fizetésből élő tisztviselő, az ügyvéd, az iró, vagy az orvos. Ok nem indíthatnak bérharcot az állam, a törvényhatóság, vagy azon testület ellen, melynek szolgálatában állanak . . . Nem leplezhető tovább: hogy az ország értelmiségi középosztálya a csőd szélén áll. A tisztviselő kar — főleg a családos — végkép eladósodva, munkakedvét, energiáját elveszíti, nélkülözéseknek kitéve néz a bizonytalan jövő elé. Valamire való képzettebb ipari munkásnak vagy kereskedő segédnek több jövedelme van ma már, mint egy törvényszéki jegyzőnek, vagy albirónak. A társadalom, mint ilyen a munkásoktól semmit sem követel, ellenben a szellemi munkásnak úgyszólván urasán kell ruházkodnia, illő lakásban laknia, a művészet és közjótékonyság terén hozzá méltó szerepet kell betöltenie. De honnan vegye mindehhez a pénzt, mikor javadalmazása az egyre fokozódó rettentő drágaságban a mindennapi élelmezésre és házbérre sem elégséges? És minő szellemi munkát várhatunk egy anyagi gondokban kimerült, tisztviselői kartól, vagy a A fenyőfák zöldelő ágai szomorúan búgtak, sejtelmes borongással hajtották Össze koronájukat, mintha a bujdosók szomorú, vigasztalan sorsát mesélték volna el egymásnak. Pár percig rózsás szinbe borult az egész magaslat. — Aztán lassan, lassan átment kékbe, sárgába, mig végre a nap leáldozott és szürke köd borult a Beszkidekre. Berzencei megállott. Szerencse, hogy a felesége nem látta az arcát, mert elijedt volna tőle. — Várjunk egy kissé, mig a hold föl nem jő, lihegte tompa, elfojtott hangon. Ella szótlanul dőlt férje vállára. Végre újra világosodni kezdett az ég. Itt is, ott is kigyúlt rajta egy ragyogó csillag, mig végre csillogó gyönggyel telehintett tengerfölülethez hasonlított az egész magyar égboltozat. Ugyanekkor észak felé is kigyúltak a hegyoldalban az őrtüzek — Utt a bujdosók tanyája, — rebegte Berzencei. Felesége nem válaszolt, de érezte, hogy összerázkódott karjai között. Szivét éles fájdalom járta át. Vájjon van-e ő neki joga ahhoz, hogy ezt a szegény asszonyt kitegye a legborzasztóbb buj dosásnak. Nincs ! Nincs ! Ella észrevette, mi dul férje keblében. Mosolygva lehelt egy csókot homlokára. hasonló sorsban levő sok ezer és ezer szellemi munkástól? Mennyire degenerált, satnya lesz a nemzedék, mely e túlfeszitett életküzdelmekben gyötrődő osztályok gyermekeiként nevelődik föl! . . . Félve gondolunk rá, hogy a nemzeti társadalomnak ez a legértékesebb anyaga, az osztályharcok malomkövei közé szorulva megőrlődik. Az uj korszak szociális küzdelmei katasztrófa elé állítják : a megélhetés lehetőségét veszik el tőle. Csak a vak nem látja, hogy ez a veszedelem már itt van, de mi nem merünk szembe nézni vele. Az állam, a városok százmilliókra menő összegeket költenek arra, hogy a magyar „gyáripart" üvegházi növény módjára megteremtsék. Vájjon gondolnak-e arra, hogy mikorra a gyári kémények - a magasba emelkednek: akkorra a nemzeti társadalom egyik legbecsesebb rétege, az értelmiségi középosztály vagyonilag és erkölcsileg talán végképen elbukik ? . . . Sz. Az életelvek. Fehértemplomban az érettségi vizsgálatok befejezése és eredményük kihirdetése után dr. Walter Gyula p. kanonok, mint elnök, az ifjúsághoz a következő figyelemre méltó szavakat intézte, melyeket, az azokban rejlő életbölcseségnél fogva adunk közre. De ez a csók hideg volt, mint a jég. Pedig szerető szívből jött. Újra lóra ültek s lassan ugyan, de egyre közelebb értek a lobogó őrtüzekhez. Egy óra múlva már ott voltak a határ közvetlen közelében. De nehéz a hazától elválni. Mikor ez a haza szebb, mint más népek hazája ! A magyar égbolt káprázatos szépen csillog, a lengyeleké borongó fellegekkel van betakarva. A bujdosók még egyszer visszafordulnak. . . Ugy szeretnének zokogni, de egyik sem akarja a másik gyötrelmét fokozni. Közel, alig harminc lépésnyire tőlük vannak a bujdosó kurucok. Azokba, is, mintha csak hálni járna a lélek. A mint észreveszik vezérüket, szomorúan ugrálnak föl a tűz mellől. Épen oda akarnak rohanni, mikor egyszerre csak valami csodás igézet lefogja őket. Fönn, a Beszkidek legmagasabb ormán ott, ahol a hófödte orom összeölelkezik a csillagos éggel, a szellő suttogásába bele búg a tárogató. Remegve, zokogva sirja el a bujdosó kurucok hattyúdalát, a fájdalom, a lemondás dalát: ísztergom és Vidéke" tárdia