Esztergom és Vidéke, 1906

1906-03-08 / 19.szám

hoz, de bizonnyal többet, mint azon kevesek, kik az ő becsvágyó törekvéseiket kicsinylő gúnnyal Ítélték meg. Az bizonyos, hogy a tógazdaság ügye most ismét két hónapra, talán többre, hátralöketett s azt hisszük, hogy később igazolást nyer az a nézet, mely a hétfői eljárás végén kialakult, miszerint a tógazdaság el is fog aludni, de hogy az idén már nem lesz semmi, ahhoz kétség nem fér. Méltán kérdhetjük, mért kellett az ambiciosus részvénytársasági mozgalmat leszorítani, mikor az sokkal életrevalóbb tevékenységet és realitást mutatott, mint a régi vállalkozó az ő túlbecsült szándékaival, amelyek csak szándékok maradnak. Végül halljuk, hogy az ügy ily fordulata után a részvénytársasági szervezők újra akcióba készülnek lépni s igazán örvendetes volna, hogy ezúttal minden oldalról kevesebb gáncsot vessenek törekvéseiknek. Piscator. Tanbetyár. Esztergom, márc. 2. Minő modern elnevezés az olyan tanerő ellen, kinek hosszú próbára tett türelmének fonala ketté szakad és a mikor már nem használ a jó szó, az intés, a dorgálás, egy kissé érezhetőbb fenyítést alkalmaz az ifjonc bőrére, hogy szégyenérzetének emlékeztető jele is maradjon. Tanbetyár. A szó szerzőjének valóságos apja egy fővárosi hírlapíró, ki egy jóformán ártatlan esetből kifolyólag egy rangba helyezte a megfélemlítést, megszégyenítést, szóval a megengedett testrészen való érzékenyebb büntetést alkalmazó tanerőt a kisebb minőségű és pajzán virtuskodásnak tartó vétkes tetteket elkövetők kisebb gazemberek csoportjával. És ezt a sajtó nagyhangú, akarom mondani nagypipájú, de kevés dohányú matadorjai, találó elnevezésnek vallják és ha csak szerét tehetik, alkalmazzák azokra, kiknek — Szerencsém van! — súgta magának. Érzelmei gyorsan váltogatták egymást, és most egyszerre csak félelem fogta el szivét, hogy őrizetlen az Uia hidja, és azt tehet mindenki, a mit akar. . . Igen! . . ilyen őrizetlenül marad az ő férje is : Héró király. . . A gyenge férfivel azt tesz majd a kitanult asszony, a mit akar. . . Biztos, hogy romlása lesz Liza neki, ő az országnak és a népnek... Kár értük. . . nagy kár. . . Ni! . . valami mozog ott. a másik oldalon ! . . a Megváltó átszegezett lábainál kuporog egy alak. . . Hogy ezek a lányok igy, nem vigyáznak az ő hídjára! . . A nagy elhatározás, a melylyel a hidra osont, másodrangú dolog lőn a lelkében... Kíváncsi félelemmel, és az érző sziv részvétével közeledett az alak felé. Az halkan imát mormolt. — ... És bocsásd meg ami bűneinket, valamint légy kegyelmes irántunk, ha a kereszt súlyát nem birja meg vállunk... fogad szeretettel fiad kebeledre. . . és könyörögj érettünk. . . A királyasszony borzadva súgta : — Istenem! . . meg akar halni! . . jóformán saruit sem méltók megoldani. Nem védem én a tanárt, hisz ezek is vérből és húsból való gyarló emberek, mint a paedagogia köpenyébe bújt egynémely támadója, a ki ha mint a darvinismus egyik modern követője, dacára annak, hogy az állatországból szerezheti be a nevelésnek tapasztalt kellékeit, nem tudja felérteni az engedetlenségnek végső esetben való megtenyités szükségességét; ha pedig nem az, a szeretet tana szerzőjének azon példátadó cselekményéből, amikor kötéllel verte ki az árusokat a templomból. Nem tudja felérteni, hogy a lelkileg fegyelmezett tanárt is elkaphatja az indulat, a szenvedés árja, mikor vele szemben a dac, a kihívás áll előtte, amelyet megfékezni kell és a tisztességtudásra, a tekintély megbecsülésére kell terelni, hogy önmagába szálljon és jobb útra térjen. Nem tudja felérteni, hogy a tanítói, a tanári állás mily nagyfokú megtartóztatást kíván és azt megáll ni mily óriási lelkierőt, midőn a gyermekek a családból vagy a környezet érintkezéséből hozott félszeg magatartással, sokszor lelkileg telt romlottsággal akadályozzák a tanárt működésében. Nem tudja felérteni, hogy ha ő állna a tanár helyén, vájjon mit tevő lenne és nem jut eszébe saját cselekménye, mely sokszor a legizzóbb gyűlölettől vezéreltetve, szenvedélyes, diffamaló kifejezésekkel üt és dobálódzik, jóllehet, mint a sajtó munkása, a közerkölcsiség szolgálatában nevelői szerepet is vindikál magának. A fődolog az, hogy sensátiót hajhásszon és pellengérre állítsa a tanítás és nevelés terén működő tanerőket, kiknek munkája látszólag könnyű, de ha megízleli: a legfáradságosabb az összes szellemi foglalkozások között. A mai Korban még mindig akadnak elég számmal, akik nem tudják felérteni a tanítás és nevelés művészetének nehézségeit, amelynek végzéseben a lelkierők minden irányban úgy el vannak foglalva, mint egy pályán sem. És az ennek tudatában élő tanerő felfogva feleMajd félhalkan rákiáltott: — Ki az ? . . A férfi, mert férfi volt, közelebb jött. Megismerte leplében a királynőt és térdre esett előtte. — Nehéz az élet, fenséges asszony. . . meg akarok halni! . . — De miért ? . . minek ? . . eldobni az életet, barátom, az Isten legszebb, legszentebb adományát! . . A lélek fájdalma csak nemes embereket ér. . . próbára teszi szivüket az Ur nagy szeretete, a mit ha kiállnak; ha lebírja hitük — megtisztulva kerülnek ki a fájdalom tüzéből . . . Csend volt a hidon. A királyasszony megborzongott az éjféli szellőtől, és ugy látta, hogy a hétfájdalmas Szűz és a keresztrefeszitett Megváltó szeretettel mosolyognak beszédén ... A szive sajog és vérzik, és még ő vigasztal, ő biztat másokat . . . Mintha nem is ő beszélne a szerencsétlenhez. — Hisz az élet olyan szép ! . . olyan nemes kötelességek várnak az emberre . . . és a csalódás ? ez is olyan édesen fájó ... az ember mindig arra gondol, a ki okozta ... és nyomában ott a remény ... az éltető, vigasztaló reménység .. . lősségterhes, magasztos hivatását, lelkemre mondom, csak a legvégső esetben nyúl oly fenyítő eszköz alkalmazásához, amelyet egynémely sajtólovag is alaposan megérdemelne. És méltóztassanak elhinni, ha a tanerő szive az isteni jóság malasztjaival legyen is megáldva, némely rakoncátlan csemetével nem birhat máskép, hacsak testi fenyítést nem alkalmaz. Innen van, hogy az a kérdés, vájjon a testi fenyíték alkalmaztassék-e vagy eltöröltessék, mindig nyilt kérdés marad a paedagogia terén is. De amint a fentebbi sorokból is kitetszik, nem födöm a tanerőt a nyilvánossággal szemben való ellenőrzési jog gyakorlásától. Tessék, ha van reá ok a tanerő vétkes mulasztásait vagy visszaéléseit a nyilvánosság terére vinni, de előzőleg mindenről alaposan meg kell győződnünk és csak azután Ítélkezni. Mert meg kell gondolni, hogy a tanerő meghurcoltatása sok esetben ellenkező hatást ér el és megméteiyezi azokat, akik előtt a tanerőnek sérthetetlennek kell lenni. És ha bárki ellenőrzési tisztét, jogát gyakorolja, tegye azt oly modorban, minőt a katedra tekintélye és betöltője megkövetelhet, mert elvégre, ha botlást követett is el a nyilvánosság elé hurcolt tanerő, az azért még sem nevezhető el: tanbetyárnak, mely az én rendithetlen meggyőződésem szerint: becsületsértő kifejezés és amely elnevezésnek ily értelemben való megállapítását a tantestület összességének erkölcsi kötelessége követelni. Mindezeknek teljébe pedig különösen figgyelmébe ajánlom a szülőknek, ha gyermekeiket összeütközésbe nem akarják hozni a tanerőkkel, vagy ha a legkisebb okért is sértve érzik magukat: gondosabban őrködjenek gyermekeik nevelése fölött. Kisérjék figyelemmel lelki állapotukat, cselekvéseiket, nyilatkozataikat s hassanak közre a nevelésben, melyben mint szülők egy-két gyermekkel könnyebben elérnek, mint a tanerő 50—60 gyermekkel. És a tanerői tekintély ápolását mozdítsák elő az által, hogy a legóvatosabban ítéljék meg a tanerő szigorúbb nevelői alkalmazását, amellyel élni csakis a szükség és A férfi felnézett a felséges asszonyra, a kinek szavait átjárta a szívből jövő fájdadalom őszinte melege, azután közelhajolt hozzá és hálásan, alázatos imádattal megcsókolta a kezét. — Ugy-e, hazamegy? — kérdezte a királyné. — Igen, felséged az életem mentette meg . . . És ő ? . . mit tegyen ő ? . . Hisz csakugyan; élnie kell . . . miatta ... a nép miatt ... az élet miatt . . . Hiszen ez nem lesz mindig igy . . visszatér még hozzá a férje, és — boldogan fog visszagondolni arra, a mit ma akart tenni . . . A hídfőnél apró lábak topogása hangzott, a melyek hangját erőteljesebb lépések kardcsörgés kisérte. Jött az őrkisasszony. A királynő megállította : — Máskor édesem, pontosabb legyen. . . . Sohase hagyja a hidat egy percre sem magára . . . ... És a mily óvatosan jött, ugy osont is vissza a palotába . . . Honti Henrik. láma szeretetteljes jóakarat parancsol, hogy a gyermekből hasznavehető ember legyen. Azután ha kedvük van, ne csak a tanár fölött hangoztassák el kritikájukat, hanem a tanulók fölött is, mert bizony ezeknek nagyreszénél magaviselete és erkölcsi érzülete a lehető legszomorúbb állapotban leledzik, aminek legkevésbé a tanerő, hanem az "otthon és a sajtó az oka, mely dédelgeti és tettének okát önérzetnek, fejlődöttségnek, szóval olyannak tekinti, amelynek gyakorlása virtus számba megy, elfelejtvén, hogy az életben nagyobb arányokban domborul ki és kész : az elzüllött, kötelesség mulasztó, önmagával meghasonlott ember. És ha az otthon, a társadalom, a sajtó velünk van, a közös, az egyetértő nevelés, mit a tanerők hivatásuknál és tudásuknál fogva irányithatnok, akkor mint csekélyebb számra redukálódik a panasz mindkét oldalról. Ami pedig a tanbetyár elnevezését illeti, engedelmet kérek, a tanerőkkel szemben még azon esetben sem alkalmazható, ha arra tényleg reászolgált volna is, mert ezen esetben állását feltétlen kell, hogy elveszítse. Dixi. A gumókor és az ellene való védekezés/) Irta: Oravecz Kálmán dr. Hogy mennyire jogosult ezen embergyilkoló kór ellen való védekezés, hogy nemzetgazdasági szempontból mily nagy fontosságú a gümőkóros megbetegedéseknek emberileg lehető legszűkebb korlátok közé szorítása, ezzel csakhamar tisztában vagyunk, ha szemügyre vesszük a statisztikai adatokat. S ma, midőn az orvosi tudomány a tuberkulózis fertőző, emberről sőt egyes állatokról is emberre átragadó természetét minden kétséget kizáróan megállapította, midőn nagyító eszközeink szemeink elé állítják a tuberkulózis fertőző csiráit: a Koch Róbert berlini tanár által 24 év előtt felfedezett parányi, pálcika alakú baktériumokat s most, midőn ezeknek szabad szemmel nem látható, rendkívül gyorsan szaporodó, a hasadó gombák osztályába tartozó növényi parazitáknak természetét is ismerjük : sokkal reálisabb és tudományosabb alapra fektethetjük, a gümőkór ellen való védekezést, mint akár 3 évtizeddel is azelőtt, a midőn még a gümőkór okát az ember testében lappangó „rosz nedvek"-nek tulajdonították s a midőn ennélfogva a gümőkór ragályozó voltát, ha sejtették ís, de kellőképp megmagyarázni nem tudták. Aligha csalódom, a midőn azt vélem,, hogy bizonnyára senki sincs közöttünk, a ki a tüdővész jellegzetes, szembetűnő tüneteit ne ismerné, mert a betegség nagy elterjedésénél fogva mindnyájunknak volt alkalma azokat megismerni, megjegyezni. Már maga a nép is jellemzően, száraz betegségnek, néha „hektikának"-nak nevezi a gümőkórt, s ha a tüdőben fészkel, „tüdővésznek" mondja. S tényleg a gümőkór leggyakrabban a tüdőt támadja meg. Azok, kiket a gümőkór meglep, elkezdenek szárazon köhécselni, olykor habos, s a mi nagyon karakterisztikus arra, hogy a vér a tüdőből ered, élénk piros vért, avagy vérrel kevert nyálkát köpnek, hangjuk gyenge, fátyolozott lesz, sőt ha a baj a gégét is megtámadta, tel*) Felolvastatott a József kir. herceg Sanatorium Egyesület fiókjának alakuló közgyűlésén.