Esztergom és Vidéke, 1906

1906-01-06 / 2.szám

Esztergom, 1906. XXVIII. évfolyam 2. szám. , Szombat, január 6. ESZTERGOM es VIDÉKE r r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. 6 kor. Egyes számára 14fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Ptfokopp Gtjula és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Uj jelenség. Esztergom, jan. 5. Társadalmi téren a viszonyok uj alakulatával találkozunk. A társadalom azon tagjai, kik eddig hivatásuk hasznos betöltésével szolgálták az emberiséget, kik, mint jó iparosok, értelmes főldmivelők, takarékos és munkás egyének a társadalom értékes elemeit képezték, de közéleti szereplésükben a középosztály természetes befolyása és vezetése alatt állottak, kezdik magukat emancipálni s felismerve az egyesülésben rejlő erőt, saját lábukon kivannak járni oly értelemben is, hogy maguk tűzik ki közéleti tevékenységük irányát, maguk választják a cél elérésére alkalmasnak látszó eszközöket. A természetben és társadalmi téren az élet küzdelem, a nyugalom pangás és idővel halál. Természetes tehát, hogy egyes társadalmi osztályok érintkezése és együttműködése is a küzdelmek folytonos láncolata, ezen küzdelem azonban nemcsak nem akadálya a haladásnak, hanem eszköze. Valamely társadalmi osztály súlya és hatása ' annak belső érdemesültségétől, értékétől függ, „Esztergom és Vidéke" tárcája. Készülődés. Gúnyolódó ember szóval Illetnek itt engem, Csillagoknak ragyogása Is bántja a lelkem. Zivataros viharnak is Erre visz az útja, Rázza ajtóm s ablakomat Hát mindenki tudja ? Elmegyek én messze innen Lerázom e jármot, Elmegyek majd keresek én Újra szines álmot. Addig is mig itten leszek Kérlek ne bántsatok; Ember, vihar, kicsinylő szó S ti gúnyos csillagok. E. . Őszkor . . • Hideg Őszi nap van. A fák sárguló leveleiket már mind lehullatták, csak egyegy lengedezik árván, melyet a szélnek halk sziszegő szava a végre figyelmeztet, majd magával rántja és az utolsó levél is lassan-lassan hull alá a szomorú hervadást, .az enyészetet hirdetve. A fák csak kopamidőn tehát azt látjuk, hogy az egyes társadalmi osztályok közéleti szereplésében, elhelyezésében változás állott be, okvetlenül arra kell gondolnunk, vájjon ezen változást az eddig vezető osztály belső erkölcsi, vagy a műveltség szempontjábóltekintett értékcsökkenése, avagy azon körülmény idézte-e elő, hogy az eddig vezetett osztály a műveltségnek, a tudásnak ugyanoly fokára emelkédett-e, mint az eddigi vezető osztály, ugy, hogy az egyoldalú, szűk látókörből kiemelkedve, az élet sokszálú érdekeit maga is mérlegelni képes s igy vezetésre szüksége nincsen, mert oly erkölcsi magaslatra emelkedett, hogy a közjót nemcsak felismerni, hanem esetleg saját egyoldalú érdekének rovására megvalósítani is akarja. A közéleti és társadalmi téren felmerült, de szerencsére még kisebb körre szorítkozó jelenség okait boncolgatva, azt látjuk, hogy a társadalmi osztályok uj elhelyezésének egyik természetes oka sem forog fen. Az eddigi vezető középosztály, mely egyrészt műveltségével, a megélhetés • mindennapi gondjaitól való mentségével, másrészt mégis szan merednek az ég felé; mintha könyörögnének az egek urához, uj életért, ismét egy uj tavaszért. Mily csodálatos szép is ez az ősz! A természet fenséges harmóniája menynyi változatosságot, mily különböző képeket tár elénk s mind a természet dicsőségét, nagyságát foglalja magában. Egyedül sétálok, a már nagyon is elhagyott fürdőtelepünkön. Mennyire észre venni itt is az ősz hatalmát. Egy hónappal ezelőtt még vig kacajtól visszhangzott a táj.s most minden csendes ; a nagy vigság helyett halotti csend, némaság uralkodik. Minden oly elhagyatott. A messze távolban halkan megcsendül a kolostor harangja, mely most csak az ősz némaságába hirdeti Isten igéit. Ezek a harangszók fölelevenítik lelkemet, eszembe juttatják a régmúlt szép boldog napokat .. . És most ismét eljöttem, hogy láthassam azokat a helyeket, ahol egypár év előtt még oly boldog napokat töltöttem. Nem zavar senkísem merengésemben s olyan jól esik elgondolkoznom a mult felett, mely annyira emészt s mely oly felejthetetlen emlékeket vésett szivembe. Szerelmes voltam ! A fürdőorvos kis leánykáját szerettem — és ő is szeretett. korlátolt anyagi helyzeténél fogva méltán képezte a társadalom és közélet gerincét, ezen kiváló tulajdonaiban rejlő erkölcsi értékét és érdemesültségét most is birja, másrészt az alsóbb, munkás és hasznos társadalmi osztályok nem emelkedtek arra a magaslatra, hogy az egyoldalú érdekek harcában a legjobb akarat mellett is az általános, a közjót felismerjék és munkálhassák. Mi tehát mégis oka a kétségtelenül fenforgó uj jelenségnek ? Egyrészt az alsóbb osztályok hiúsága és szereplési vágya, az egyesülésben rejlő erőnek felismerése s az öntudatnak ebből fejlődő tultengetése, másrészt pedig a középosztálynak e közéleti szerepléstől való érthetetlen húzódása és visszavonulása. Kétségtelen, hogy a közéleti szereplés, ha ez nem egyéni vagy osztályérdek egyoldalú érvényesítésére, hanem a közjónak megvalósítására irányul, áldozattal jár. A középosztály fokozottabb közéleti szereplése tehát nemcsak jog, hanem kötelesség is annál inkább, mivel nagyobb intelligentiájától, szélesebb látkörétől alaposabban Mennyire irigyeltek, hogy sikerült meghódítanom a bájos kis Margitkát. Pedig én csak a csöndes bámulói közé tartoztam, csak messziről bátorkodtam sóvárgó pillantásaimmal követni tündér alakját, s midőn megajándékozott engem is bájos mosolyával, oly boldog voltam. Egy holdvilágos esti séta alkalmával vele mentem. Távolból a halk cigányzene, a holdvilágos éj mámorító hatása teljesen itassa tett. Halkan súgtam a fülébe nagy szerelmemet ... meghallgatott, — mert ő is szeretett ... Azóta mindig együtt sétálgattunk, együtt fűztük a jövő szép és boldog ábrándképeit. Midőn pedig nem beszélhettünk, elmerengve néztem szép tüzes szemébe, melyből annyi boldogságot, oly nagy szerelmet olvastam ki . . . A nyár vége felé közeledett. A fürdővendégek is haza felé mentek, hogy megkezdjék a jour-szezon egy ujabb korszakát. Én is elmentem ! Elutaztam, hogy megtegyem a már folyton halasztott tanulmány utamat. Mily hosszúnak Ígérkezett az az egypár év. .Szépen elbúcsúztunk. Megígértük, hogy nem fogjuk elfelejteni egymást sohasem, hogy a nagy távolság dacára lelkünk minremélhető, hogy működésének célja és eredménye a közjó, vagyis a külömböző érdekek összeegyeztetésével és kiegyenlítésével létesülő, tehát mindnyájunk közös java lesz. Nemcsak a középosztálynak, hanem mindnyájunknak, tehát, közös érdek, hogy előbbi szerepe továbbra is fenmaradjon, mert az uj jelenség elharapódzása esetén a nyers tömeg uralmára vezethet, mely a történelem tanúsága szerint mindenkor a társadalmi, közéleti, sőt gazdasági élet szivonalának alásülylyedését vonta maga után. A társadalmi osztályok működésében, minthogy az is az élet egyik jelensége, az összhang sohasem lehet teljes, minthogy itt nemcsak a közjóra irányuló törekvésekkel, hanem egyéni és osztályérdekekkel is álunk szemben s a közjónak éppen ezen érdekek összeegyeztetéséből és kiegyenlítéséből kell előállania, de a középosztály teljes félreállása, a vezetés elejtése mégis aggasztó jelenség, melynek hátrányait némileg a nagyobbára földmivelő alsóbbb osztálynak természetes, józan gondolkodása enyhítheti, de teljesen elenyészteni nem képes. T—os. dig együtt lesz, hogy szeretni fogjuk egymást örökké . . . Majd pedig egy hosszú néma csókban mondtunk utolsó Isten hozzádot . . . * . Rég elmultak a bájos idillikus napok. Egy éve bolyongtam már idegenben, de semmi sem tudta lekötni figyelmemet, érdeklődésemet ; mindig csak ő rá gondoltam. Mindig magam előtt láttam avval a bájos mosolyával, szép tüzes, megigéző szemével. Ugy vágyakoztam utána, hogy láthassam, ha csak egy pillanatra is. Megszakítva utamat, siettem a mi kis fürdőtelepünk felé. Oly boldogsággal utaztam, mint egy kis gyermek; oly türelmetlen voltam, szerettem volna már ott lenni, hogy mentül előbb csókolhassam édes pici száját, hogy mentül előbb mondhassam, hogy még mindig szeretem, imádom ... ... Oly hosszúnak tünt fel minden röpke perc, mig végre megérkeztem. Mindenhol nagy csend uralkodott, csak a lehullott sárga levelek és száraz ágak recsegtek siető lépteim alatt. Már ősz volt . . . Villájuk felé haladtam, honnan halk zeneszó hallatszott. Már beakartam menni, midőn az ablaknál megpillantottam Margitkát, kit egy férfi tartott boldogan magához ölelve . . .