Esztergom és Vidéke, 1906

1906-02-08 / 11.szám

avatlanok előtt csak egy kis pontnak látszik, melyet irányítani mindenki jogkörébe tartozónak vél, azonban mi, akik a közigazgatás szövevényes útvesztőjében nem egyszerbepillantunk, és kik minden önérdek nélkül, puritán tárgyilagossággal Ítéljük meg a dolgot, lehetetlen, hogy szerencsésnek tartsuk a vádat, mert a jogos, tisztességes szándék azt hisszük minden józan magyar hazafi helyeslő elismerésére talál, mert ha nem is vagyunk mindenben egy nézeten, abban azt hisszük nincs közöttünk kivétel, hogy minden magyar ember magyar; már pedig a magyarnak faji vonása a lovagiasság. Az igazi lovagias szellemben vett lovagias eljárás pedig nem arra törekszik, hogy egyik vagy másik félen száradjon az arra dobott sár, s a közvéleményben egyik vagy másik fél becsületessége iránt kétely maradjon fel, hanem a tévedések elenyészésére, az ellentétek kiegyenlítésére a felháborodott érzelmek lecsillapítására törekszik. Igaz ugyan, hogy ez nem mindenkor oportizmus és nem mindenkor népszerű. Az is igaz, hogy a népszerűséget megvetni nem okos dolog ; de a népszerűségre vadászni ostoba dolog. A bölcseség a két út között van, s azért találja el oly kevés ember, s ha valahol, itt áll az, hogy az győz igazán, aki önmagát tudja legyőzni. Hiába minden szemrehányás, ma már az önérdek e kétségbeejtő hajszájában nagy erkölcsi Leroismus kell hozzá, hogy az élet közel álló súlyos kötelességeiből engedve, vaSiető léptekkel indult a bérkocsi állomás felé. Már nem volt nyugta egy percre sem. Oda érve izgatottan vágta bele magát a legelső kétfogatúba. — Szendrey utca 8. szám — kiáltott a kocsisnak, — de gyorsan! Csak akkor érezte magát végre nyugodtabban, mikor gyors ügetéssel beértek a József város szük sikátorai közé. Egy távoli torony 6 órát kongatott, éppen, amikor a kérdéses ház elé értek. A rosszul megvilágított külvárosi utcában esemény volt egy fiakker megállása s a piszkos földszintes házak ablakaiból kíváncsi fejek néztek ki össze súgva egy egy ablakban, vájjon ki lehet a „jövevény" ! Vámos már megbánta szinte, hogy idejött, de régóta ajánlották már neki ezen kölcsön forrást, hát végre megakarta próbálni. A kocsisnak intve, hogy maradjon, felhajtott gallérral belépett a homályos kapu alá, utánna egész csapat arcátlanul vihogó utca gyerek. A szűk udvarra érve nem tudta merre induljon, az alacsony ajtókban kétes kinézésű alakok, nők, férfiak álldogáltak s hogy kikerülje ezekkel az érintkezést, az egyik értelmesebb arcúnak látszó fiútól megkérdezte, hol van itt a kölcsön intézet: a fiú nagy szemeket meresztve nézett rá. — Talán Fleckner Jakab urat tetszik keresni ? Az szokott kölcsön adni. — Azt, azt -— felelelte Vámos türelmetlenül. — Jobbra tessék, az első ajtó! Vámos pár percig még habozva belépett laki a sikert nem igérő lovagiasság terére lépjen. Mi legalább igy gondoljuk, lehet hogy ez nagy naivság tőlünk, hogy még nem veszett ki belőlünk az a hazafias felfogás, amely szerint Magyarország legfőbb állami érdekei felette fekszenek a pártpolitikai veszekedésnek és minden magyar ember összeáll, amikor azoknak megveréséről van szó. S azt hisszük, mindenki hive annak a becsületes nemzeti törekvésnek, mely ha kell, semmi áldozattól sem riad vissza, hogy ennek a véren szerzett országnak, melyen „kivül nincsen számodra hely", szuverén egységét és jogait csorbítatlan integritásban fentartsuk és megszilárdítsuk. És minden igaz magyar hazafi lelkében egyazon forró kívánság él, hogy legyen ennek az áldatlan politikai és közéleti harcnak vége, hogy jöjjön el a csendes munkálkodás virágzásának, gyümölcsözésének arany kora. Nyíltan szólva fáj nekünk és bizonyosan minden igaz magyar hazafinak, hogy látnunk és sajnosán tapasztalnunk kell, milyen nagyon compromitálja az ideális eszmék tiszta szépségét sokszor az arra méltatlan emberek kicsinyes, nevetséges gyöngesége és rosszhiszeműsége. Ez olyan becsület, amely ellen a műveltség magasabb fokán álló ember véteni nem igen szokott. Ha elgondoljuk, hogy élni csak nagyon nehéz s ezek között a búsan megnehezedett viszonyok között, midőn garmadával gyűl fölénk a vilart és jégverést' hozó felhő, háláa kérdéses helyre. Alacsony, sötét szobában találta magát. Az asztalon égő régi lámpa alig világította be a szoba sarkait, csak mikor szeme hozzá szokott a félhomályhoz, vette észre a szoba lakóját. Kellemetlen megjelenésű öreges ember volt, rőtt szakállában már fehér szálak is csillogtak, alázatos hajlongással tessékelte beljebb vendégét. — Mivel szolgálhatok, nagyságos uram ? — kérdezte ravaszkás szemhunyorítással. Vámost bántotta á bizalmaskodó modor. — Szükségem lenne 30,000 koronára, de mindjárt: kaphatok ? — vetette oda könnyedén. Az öregember gondolkodva simította végig szakálát, aztán hirtelen mondta: — Adhatok, de csak úgy ha a váltó 40,000-ről lesz kiállítva és . . . — Ez rendbe van — szólt közbe a Vámos. — És két jó aláíró, továbbá a pénz csak holnap estére lehet a legjobb esetben is. A katona tiszt levolt sújtva. Tehát nincs menekvés .... neki hitelképes aláírója nem akad ilyen hirtelen, de még a pénz is rögtön kellene. — Köszönöm majd meggondolom, szólt kifelé indulva. Az uzsorás a jó üzlet reményében minden előzékenységét elővette. — Magamat ajánlom, legyen bármikor szerencsém, kikísérte vendégét az udvarigVámos kocsijába ülve egyenesen haza hajtatott; úgy is mindegy, hiszen tudta jól, hogy pénzt ilyen hamar ugy sem kap, ide is inkább csak saját megnyugsaknak kell mutatkoznunk minden apróságért, mely aggodalmunkat ideig-óráig elfeledtetni képes. Mi legalább a legmélyebb tisztelettel s elismeréssel adózunk az esztergommegyei jegyzői karnak, amikor a pártpolitikai harcokon felülemelkedve, anélkül, hogy az önérdek vádja érné, érzelmeinek ily tiszta és ideális formában kifejezést adott. Kivándorlási szédelgés Amerikában. Az európai kivándorlás Amerikába évek óta oly nagy mérveket öltött, minőt még a legavatottabb statisztikus sem remélt volna. A gőzösök minden egyes alkalommal 800—1300 utast szállítanak Brémán, Hamburgon, sőt ujabban Fiúmén át, a „Cunard Line" pedig hetenkint 3800 utast visz, kik mindannyian meggyülölték Európát. Hollandiában, Belgiumban, Német és Franciaországban uj hajótársaságok alakulnak, uj hajóóriások épülnek. Mikor New-Yorkban laktam a Batteoy-téren, az ablakomból szemléltem az uj világ legnagyobb kikötőjét, s minden nap, majd minden órában csak ugy ömlött a nép áradat keletről nyugat felé. Egy májusi vasárnapon — hogy hányadikán, már nem tudom — a Castle Gardenben, 19.850 kivándorló lépett partra többnyire németek, magyarok, szlávok (tó tok) és oláhok. A rá következő szerdán 7830 kivándorló érkezett. A kaleidoskop sajátságos játékát mutatta Európa zagyva nemzetisége, oly látvány volt ez, minőt az álarcosbálok nyújtanak a szemlélőnek. A svájciak, olaszok, svédek, dánok, magyarok, lengyelek, oroszok és német parasztok •— kik közül a csehek, morvák, horvátok, szlávok, tótok, oláhok, tatására jött el. Hiába gondolkozott, megoldást nem tudott találni. Gondolataiba merülve észre sem vette, hogy már haza ért, csak a kocsi megállása rezzentette fel tépelődéséből. És csüggedt léptekkel ment fel elegáns garoon lakására, hol inasa már várta egy névjegyet tartva kezében. -— Egy idősebb űr akar okvetlenül a főhadnagy úrral beszélni. Vámos meglepetten olvasta a névjegyet. Haranyi Vilmos, menyasszonyának apja volt. Tehát már is megtudták helyzetét, már boldogságának is vége . . . Elszorult szivvel lépett be vendégéhez. A két férfi némán fogott kezet, pár per cig szótlanul állva egymás mellett. A csendet Haranyi törte meg: — Vámos úr, tudom hogy zavarban van, talán a teljes anyagi romlás fenyegeti; de azért felkerestem Önt. Leányom boldogsága — szerencsére — nem függ a kegyedvagyoni viszonyaitól s tudva, hogy igaz szeretettel viseltetnek egymás iránt, egy feltétel alatt rendezem ügyeit. — A tiszti pályáról visszalép, majd hozományul átadom a técsői birtokomat, azon fog gazdálkodni, hanem kártyát többé nem fog a kezébe soha! Ezt igérje meg! Ha feltételeimet elfogadja, itt egy csekk 40,000 koronáról intézze el ügyeit. Vámos nem szólt semmit, csak néma meghajlással szoritotta meg kezét a keresetlen modorú, de jószívű embernek, a „parvenü"-nek! Váncza M. Emil. dalmaták se hiányoztak, — szemem előtt ugy tűntek- fel, mint egy kis darabka világ. A nyolcvanas évek elején az atlanti óceán partjairól egy csomó uj vasúti öszszeköttetés létesült a nagy világrész belsejével; de voltak napok, mikor a megrendelt külön vonatok nem birták lebonyolítani a közlekedést, s igy a kivándorlók kénytelenek voltak még 24 órát

r sőt néha napokat New-Yorkban tölteni. Természetesen a korcsmárosok ipara virágzott ilyenkor, fogyott a sör a német kis üzletekben, dus aratásuk volt a pénzváltóknak, de különösen az ügynököknek és áruszállítóknak. A kivándorlók kosztházaikban ismertem pincéreket, kik annyit kerestek, vagy jobban mondva zsaroltak, hogy feleségüket, s gyermekeiket nemcsak a legdrágább tengeri fürdőkre, Long Banch, Long Beach, Conei Island, stb. küldhették, hanem még abban a helyzetben is voltak, hogy hozzátartozóikat egész idény alatt elláthatták pénzzel bőven. Jómódú földesurak Svédországból, hazánkból, Svájcból, Mecklenburgból, Bajorországból nem egyszer 5—6 — 8 és tízezer márkát vagy forintot váltottak be amerikai pénzre, hogy New-Yorkban részletre . vehessenek uj barmot, mezőgazdasági eszközöket és gépeket. Valóban csak ugy hullott a pénz, mint a záporeső. Csaltak, becsaptak, félrevezettek és hazudtak az emberek mindaddig, mig az Amerikába vándorlónak egy vörös centje sem volt. Farmokat adtak vettek, melyek nem is léteztek, szédelgő közjegyzők állították ki az adás-vételt szerződéseket, olyan közjegyzők, kik nem voltak egyebek, fegyházból kikerült alakoknál. Hamis vasúti és hamis hajójegyeket adnak el a tájékozatlan bevándorlóknak. Azokról a szédelgőkről nem is beszélek, kik a kivándorlókat szerencsejátékkal fosztották ki, vagy akik vasúti egyenruhákban az utasok málháival tovább álltak, vagy akik" hamis dollárokat adnak a. jó pénzért. Csak egynémely esetet említek meg

r melyek különös figyelmet érdemelnek.. Egy pózeni lengyel paraszt Detroit felé akart utazni. New-Yorban vett vasúti jegyet. De mfvel angolul egy kukkot se értett, igy roppant boldogtalannak érezte magát és alig várta, hogy Michigan államba érkezve, földiéivel találkozhassék. A lengyel együgyű, de jámbor embervolt, s igy az amerikai visszonyokat és a kivándorlási szédelgőket nem ismerte.. A jámbor paraszt New-Yorkból való' elutazása előtt 2500 márkát váltott be amerikai papir dollárba és ez alkalommal két hírhedt iparlovag megleste, s ezek elhatározták, hogy az idegent alaposan* megkopasztják, ami sajnos, sikerült is. nekik. Amint a lengyel a vasúti kupéban ült, két német ember csatlakozott hozzá, kik danzingi illetőségüeknek adták ki magukat, kitűnően beszéltek lengyelül, s szintén Detroitba utaznak. A gazemberek sokat beszéltek arról,, hogy mennyi hamis pénz van forgalomban, s a lengyel megijedt, hogy hátha New-Yorkban hamis pénzt váltott be. Egy szóval megkérdezte útitársait, hogy ismerik e a hamis pénzt, mire ők természetesen igennel feleltek. A lengyel ekkor elővette a kislajbp zsebéből az elrejtett pénzt melyet NewYorkban váltott be. A gazemberek gondosan vizsgálgatták a bankjegyeket, s többször irtak megjegyzéseket zsebkönyvükbe, s aztán a dollárokat visszadták a lengyelnek, s jelentették, hogy a pénz, valódi. A legközelebbi állomásnál a gazemberek kiszáltak a kupéból, hogy állítólag az.