Esztergom és Vidéke, 1906

1906-02-04 / 10.szám

gat a fegyverekben. A sajtó 90%ának programmja tények elferdítésében, egyéni célok szerint való kiszinezésében merül ki. Megy a füllentés, a hazugság szemérmetlenül. A papír türelmes s az újságírók nagy része viszszaél a papir e tulajdonságával. Arra nem gondol -senki a magukat hírlapírói címmel felékesített existenciák közül, hogy a nyomtatott betű méreg, mert a publikum egy része készpénznek veszi a hazugságokat s igy valóságosan meg lesz mételyezve s tudtán kivül hanyatlik erkölcseiben. Talán nem vonja senki kétségbe amaz állításunkat, ha mi ez erkölcsi hanyatlásért jó részben a sajtót tesszük felelőssé. Fájdalom az üzleti szempont lett az ujabb időben a sajtó terén is irányadó. A sajtó leszállt a magas piedestálról, s eszményi alakja, mely azelőtt komoly fenséggel szólott a tekintély hangján a néphez, most trikóba bújva, alacsony szenvedélyeknek hízeleg. S mikor azt látja, hogy az anyagi romlás szélére jutott, az uzsora által tönkre tett nép hitet, reményt vesztve kínos vergődéssel tengeti életét: azzal áll elő, hogy demagog tanokkal tömi meg a fejét, s azt prédikálja neki, hogy minden bajának a fennálló rendszer az oka, s hogy nem lehet ránézve üdvösebb dolog, mintha a felsőbbség ellen revoltál és sárba tapod minden tekintélyt. Mikor meg szórakoztatni akar a sajtó: produkál regényeket és színműveket, melyek alapgondolata: házasságtörés, célja; a tévedt nők rehabitálása. Szolgálatába áll a képzőművészet is, mely könnyen érthető ábrázolással testesiti meg az iró fantáziáját. Aztán ha akad valaki, aki ez irány ellen felszólal: azzal állnak elő ezen irány képviselői, hogy tempóra mutant mores. Az irodalom, a művészet a kor eszméiből táplálkozik. A mi művünk megfelel a kor ízlésének; ha azt akarjuk, hogy portékánk kelendő legyen, divatos ruhába kell öltöztetnünk. Fizetést nem kap, de bélyeget követelnek tőle. Igazság ez Gáspár ? — Hja a törvény-törvény. — Emberek csinálták. — Meg emberek szenvedik. De megkeresem esténkint a bélyegre valót. Akadt protektorom a „Reggeli Lapnál", Dr. Málnás beszerzett korrektornak . . . Anyám talán már elég meleg a vacsora ? — Hozom, fiam. *— Igyekeznem kell. Szombaton sok a javítani valóm. Vasárnapra bő olvasmányt vár a közönség. Éjfél utánig megkeresek talán másfél koronát. Be jó édes ez a répa! . . . Elsején aztán lesznek uj pályázatok: megkockáztatok ismét egy bélyeget. Még rám'talál mosolyogni a szerencse. Azaz, ránk, ugy-e Verus ? Kivül megzörgették akonyha ajtót. Bakos, a kocsitoló jött. — Adj' Isten, szomszéd asszonyi — Fogadj' Isten, szomszéd, mit hozott? — Gáspár ifjur . . . — Mi az, Bakos bácsi? Kerüljön beljebb. — Köszönöm Az ifjurral akarnék szólni. Péter,... Tagadhatatlan, hogy az élet és művészet szorosan összefüggnek^ s egymásra való hatásuk úgyszólván szervi kapcsolatban áll. De hová jutnánk, ha az észnek az emberi -indulatokkal való harcában mindig az utóbbi lenne a nyertes ; s hova fogunk jutni, ha a romlott izlés szabja meg az irányt, melyben az irodalomnak és művészetnek haladnia kell? Nincs veszedelmesebb tan ennél. Ha a közfelfogás ennek meghódol, ha azon lámpa után megy, melyet a kendőzött arcú erkölcs tart kezében, biztosan ingoványra lép, s belesülyed a mocsárba. Igen, hódoljunk a kor eszméinek és ízlésének, ha az az erkölcsiség örök törvényeinek megfelel, sőt fejlesszük, érleljük, hogy a végnélküli tökéletesedés utján egy-egy lépést tegyünk előre. De ha arról van szó, hogy a kor romlott izlése legyen úrrá felettünk, akkor az irodalomnak, a művészeteknek nem ez a feladatuk, hogy e veszélyes iránynak meghódoljanak, hanem vegyék kezükbe, mint hajdan Krisztus a jeruzsálemi templomban tevé: a korbácsot, s a kufár csőcseléket, a tivornyázó népet kergessék ki az irodalom, a művészet szentélyéből. Ne a kor ferde iránya vezesse a sajtót, hanem a sajtó adjon helyes irányt a kornak. Akkor bizonyára segélyére jő a társadalom is, melyet ideig-óráig lehet ugyan mámorba ringatni, de a mely előbb utóbb ki fog józanodni ebből a mesterséges mámorból s helyes látását visszanyerve: szétkergeti a maszlaghintőket s meglátja az igazságot ... K. L. Ipari szakoktatás. Az iskola fegyvereknél és ágyuknál is erősebb védelmi eszköze a nemzetállamnak. A nemzetállam kiépítésének nagy munkája szempontjából az ipart illetőleg első s tán legfontosabb feladata a szakoktatás kellő szervezése. Tanult, iskolázott — Apám üzent valamit? kérdi Gáspár, miközben megijed hangja rémült rezgésétől. — Hogyha .... kijöhetne . . . . hozzá ..... egy kicsit. — Mi az szomszéd ? Talán baja esett az uramnak ? — Dehogy — felelt Bakos bizonytalanul — a 9-es már nagynehezen kiment, hát azt mondom neki, hogy hazanézek az anyjukomhoz. Reggel, mikor szolgálatba indultam, panaszkodott, nyögött, megnézem, mondok — nincs — e már valami újság? . . . Hát akkor kért Péter, hogy legyek szives Gáspár ifi.urat kiszólítani. > — Már mehetünk is. Legyen nyugodt édes anyám — szólt a fiatalember riadt tekintetét elfordítva —mindjárt itt leszek. Addig visszateheti a tányért a tűzhelyre. Viszontlátásra Verus! Amint kiértek az utcára, megragadta Bakos karját. — Ne titkolja, baj érte az öreget; érzem, láttam az arcán. — Siesünk ifjuram. — Jaj! kiáltott Gáspár. A szivébe görcs markolt. Egy pillanatra megállott, aztán futásnak eredt az állomás felé. A piros lámpásos férfi elmaradt mögötte a ködben. — Gáspár a váltóállító toronyhoz rokisiparos osztály ipari termékeinek előállításánál nagyobb eredményt tudhat elérni s igy könnyebben versenyre kelhet a belföldi gyár és külföldi iparral szemben. Egy nemzet-iparos lelki szeme előtt nem tisztán az a törekvés lebeg, hogy megrendeléshez, avagy a felmerülő szükséglethez mérten, épen csak elkészítse munkáját, amiből életét fenntarthatja. Ennél a pontnál nemzet-iparos meg nem állapodhatik, mert a nemzetállam ennél többet követel. Követeli ugyanis azt, hogy minden ipartermékében a nemzet karaktere, jellege tükröződjék vissza. Minden ipartermék a nemzet sajátos szokását adja vissza ugy, hogy eképen a belföldi fogyasztó mind kielégítve visszaszorítsa a külföldi ipar jogtalan betolakodását. Hogy ekként az egész iparos osztályt a nemzet Önczélja irányában és szellemében átformálhassuk, nem elég ennek eléréséhez csupán az, hogy az iparos ifjú nemzedéket mesternél leendő, hosszabb, vagy rövidebb ideig tartó gyakorlati tanoncoskodásra, inaskodásra szorítsuk. Az általános irányt a népiskolától egészen a legfelsőbb iskoláig, az egyetemig meg kell honosítani. A mai élő nemzedék minden egyes tagját nem lehet megnyerni az ipar tántoríthatatlan hívének. Meg kell hát akkor nyernünk a jövő nemzedéket! Már az elemi iskolás nebulónak fejébe is be kell oltanunk az ipari foglalkozás tisztes, becsületes, nemzet és életfentartó voltát. Meg kell magyaráznunk ezeknek az apró gyermekeknek is, hogy az iskolateremben minden, amit szemük lát, kezük érint, amit magukon hordoznak, — a kérges tenyerű iparos izzadságos munkája, aki csupán arra törekszik, hogy mindanynyiunknak használjon s az emberiség millióit étellel, itallal, ruhával stb. elláthassa. Ép ezért kell szeretnünk, támogatnunk, nekünk magyaroknak első sorban a magyar iparost . . . ilyen elbeszélő, mesélő és oktató rendszerben kell elvetnünk a magyar ipar iránti szeretetnek magvait már a népiskolában. A köhant; a széles ablaksoron sápadtan tört át a világosság. Embercsoport árnyéka alaktalankodott, a halavány fény folton. Úgy bukott közéjük az ifjú. Hörögve fagyott ajkára a sikoltás: — Apám. Formátlan tömeg sötét lett a hordágyon. Csak sejteni lehetett, hogy ember. A marcona vasutasok könnyezve nézték, mint borult a fiú apja összezúzott tetemére. A főnök és az orvos elmentek volt „Nem akadt már dolguk az ügy körül. A csöndes-kompánia várt rajok. A hivatalnok intézkedett. — Csicsay és Kovács vigyék a kapuhoz, a hullakocsi mindjárt itt lesz. Aztán indult a forgalmi irodába, hogy jelentését megírja. — A torony falán megcsendült a harangjelzés, a gyorsvonat, a szomszéd állomáson van. Szabaddá kellett a vagányt tenni. Tiz perc az idő. A kocsimester magasra emelte lámpáját és sípjába fujt. A tartalék mozdony megmozdult néhány kocsival a raktár felé. A fékre, hágcsóra kapaszkodó kocsitolók némán hallgatták a kerekek csikorgását, melyekre ráfagyott szerencsétlen bajtársuk vére. Gáspár kábultan állott a kocsimester mellett. Gondolat nem fért agyában. Nem is hallotta talán a vén altiszt szavait: — Szegény Takács! Régi, szorgalmas zös iskolákban az ipar általános ismereteivel, annak nemzeti miszsziójával kell megismertetni az ifjúságot. Különös haszonnál jár ipari műhelyeknek, telepeknek megszemlélése — nem egyszer-kétszer, mintegy szórakozásból, hanem esetrőlesetre gyakran és pedig komoly oktatás s gyakorlati tapasztalatszerzés céljából. Ezen általános iskolai nevelésnek kettős irányban fogjuk érezni becses értékét. Egyrészt nemzedéket kapunk, mely az ipar iránt érzékkel viseltetve ténylegesen támogatni fogja a magyar- ipart, másrészt elfogjuk érni azt is, hogy .az is'kolázottak közül többen fogják adni magukat az ipari pályára. És igy lesz magasabban iskolázott iparos-osztályunk, mint van Németországban, vagy Angliában, menhelyeken igen nagy az érettségizett és egyetemet végzett iparosok száma. Az iparoktatás másik nagy utja a tulajdonképeni szakoktatás ipartüzők részére, minden fokon ingyenes oktatással. Az iparos egyesületek missziója itt lép előtérbe. Ezekre hárul a feladat, hogy tagjai számára ingyenes előadásokat, felolvasásokat rendezzenek, hogy ezeken az . .iparművészetek, a technika és tudomány ujabb vívmányaival megismertessék. Az iparos iskolában a tanterv erre is kiterjed, azonban itt is a gyakorlati irány mellé az elméletinek is helyt kell adni. Különösen hangsúlyozni kell, hogy az ipar történelme mellett nagy suly fektetendő a magyar nemzet történelmének tanítására. Mert jól jegyezzük meg, feladatunk nem csak az, hogy szakképzett munkássá, hanem a nemzet aktív elemévé is kell tennünk, emelnünk a magyar iparost. E. körülmény felette nagy horderővel bir, mert most áz ipar nagyon alkalmas arra is, hogy az azzal foglalkozókat a nemzetközi és nemzetiségi eszmék karjaiba csalogassa. Egy uj honalapítás lészen az iparosságnak magyarnak megmaradt részét a magyar állameszméhez való ragaszkodásra megszilárdítani s eltévedett részét visszahóditani. Az uj emberünk volt. Itt történt: A hídmérlegre kellett egy kocsi szenet állítani. A tartalék lassan haladt, Takács a láncot; kiakasztotta s előre sípolt. Amint aztán az.ütközők alatt ki akart bújni, a nekilódult kocsik közül, elcsúszott a fagyos talpfán. „Nem szabad" — mondja az utasítás.' De az csak írott malaszt. Nem ragaszkodhatunk hozzá: mert akkor sohasem végzünk a munkával. Majd rá mondják, hogy gondatlanság. Gáspár ott ül a nyomda üvégfülkéjében. Várja az oldallevonatokat. A holnapi újságból kell a sajtóhibákat kiirtani. Maga sem tudja, hogy jutott óda, arra sem emlékszik, hogy a tördelő dünnyögött valami késedelemről, különórázásról. A szedőgyerek hozza még a nedves levonatot. Gáspár szeme gépiesen siklik .el a sorokon. Szive fájdalmasan sajog amint olvassa. • > : Szerencsétlenség a pályaudvaron, A maga gondatlanságának lett véres áldozata ma este Takács Péter kocsirendező . . . Gáspár nem lát többet, könnyei ráhullanak a festékszagü kefelenyomatra ... Kemény József.