Esztergom és Vidéke, 1906

1906-12-08 / 98.szám

ESZTERGOM es TIMI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. == Előfizetési árak: = Egész évre . .12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél évre . . . .6 kor. Egyes számára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: DP. Píokopp Grjaia és Brennei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők] Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Az Esztergom-vidéki történelmi és régészeti társulat. Esztergom, dec. 8. Horváth Béla, Esztergom várme gye volt főispánja, mint az Esztergom-vidéki történelmi és régészeti társulat elnöke, a társulatnak egyik ülésén, elnöki megnyitójában reá mutatott arra a viszás állapotra, mely helyi társadalmunkat jellemzi, t. i., hogy hány, és sok esetben ugyanazon célért küzdő egyesület van városunkban, melyek, mivel többé-kevésbbé ugyanazok lévén azoknak tagjai, mig egyrészt nagy és indokolatlan társadalmi adót rónak a polgárokra, addig másrészt, csak szétforgácsolják az anyagi erőket, melyek egységesítve, nagyot, hatalmasat és tökéleteset tudnának teremteni. Azt az ideát pendítette meg, hogy a társadalomnak revisió alá kellene venni az egyesületeket és a parallel haladókat, melyek lényegben ugyanazon fajú társadalmi célt szolgálják, egységesíteni és az igy redukált különféle célú egyesületeket, mintegy szövetségbe vonni, hogy igy erős, hatalmas egyesület lenne, DALSzerettetek, szeretlek én most is téged, jj[ szivemben annyi sok s^ép remény égett, QSohb áímim, reményeim árván Hagytak: „(gyászbaborult a\ életem temiattad.'' Süvölt a széf, huífanak a sárgult lombok; éSrdő'n, mt\ön bánatommal elbolyongok, Slné^em az ös^i tájat s ugy siratlak: „j^mióta a szivedet másnak adfad.

íc J2em is oly rég itt forrt csókba égő ajkunk, J[ csök után, tudod-e, hogy mit fogadtunk ? J^Z életem — 6e szomorú lett azóta! „3£a meghalok ne borulj a koporsómra." J^Z az egy s^ó, a szivemet gyötri folyton, 2fgy fáj, ugy ég, mégis-mégis visszafojtom. Visszafojtom, ne tudjanak soha róla: „Szegény szivem, még a sirba sem nyugodna." Tuba Károly. Schlosser. Hangos, méhkashoz volt hasonló az osztály. A jókedvű, vidor fiúk élénken mely különféle célok szerint osztá lyokra tagoltatnék. Ha az egyesületek egységesítésének eszméje megérlelődött volna, egyik létjogosultsággal biró osztálya lett volna a történelmi és régé szeti társulat, melynek alapítási célja szoros összefüggésben áll városunk és megyénk történetével. Bármily fényesek és gazdagok azon lapok hazánk történelmében melyek Esztergom dicsőséges múltjáról regélnek, végtelen az idő, mely megkívántatik ahhoz, hogy Esztergom — értve alatta a megyét is, — történelme a maga valódiságában, egészében feltárva álljon előttünk. A hézagokat kitölteni célja a történelmi társulatnak, mely a régé szet kultiválását, segédeszköznek tekinti célja elérésénél. Nincs egy talp alattnyi helye Esztergomnak, hova ha a kutató csákányt bevájjuk, egy egy máladozó cserépben, nemes patina edzette ércben, egy-egy emléket őrző kődarabban, avagy emberi csontban meg ne akadna, melyek mindegyike egy-egy beszédes némaság, bizonyi téka, tanújele a letűnt kor nagyságának. Évtizedes léte alatt az egyesüle ten hol rövidebb, hol hosszabb ideig diskurálva várták a tanár bejöttét. Már elhangzott a nyolc órát jelző csengetés s a tanár még nem jelentkezett. Ez felvidította a fiukat. Az egyik, egy nagvfejű, barnaképű gyerek, valami szénkereskedő fia, hangosan kiáltva jelezte: „már 8 perccel mult el 8 óra!" S igy kiáltott minden muló 2 perc vitán. A többiek nevetve, jókedvűen fogadták az idő futást. Mire a nagyfejű fiú a 14. perchez jutott, bennvolt a tanár. De nem az jött el, akit vártak, a jókedvű fizikatanár, hanem az osztályfőnök, az a szigorú, rettenetes nézésű fehérfürtű úr, akitől valamennyien rettegtek ... De most, mintha még sokkal szigorúbb lett volna az arca. S a homloka még redősebb. A szemei még ijesztőbbek. A fiúk egyszerre elhallgattak. „A fizikatanár úr beteg lett s ezért jöttem én be, —.szólt — miközben éles szemekkel futott végig a fiukon. Ha a tanár a fiukra nézett, mindjárt látta, melyik jött készületlen az előadásra s melyik tudta a leckét. Érthető volt hát, hogy némelyek az előttük ülő háta mögé bújtak. „Ne bujj úgy el, Köves, — szólított meg egy soványképű, nyurga fiút, aki egészen széleshátú szomszédja mögé bújt." „Te is Schlosser, miért nem akarod, hogy lássalak ?" a stagnálás tünetei mutatkoztak, mely jelekből azonban biztos kö vetkeztetést vonni, tévedés lenne, mivel ügybuzgó vezetőségében tevés, kutatás fárasztó munkája egészben soha sem szünetelt, ami nek legfényesebb bizonyítéka, hogy a társulat vagyona folyton gyára podott, úgy, hogy ma már pár ezer koronára rúgó készpénz vagyona, alaptőkéje és több ezer koronát érő régiségi gyűjteménye van, s emellett szép összeget adott ki történelmi dolgozatokra és sok száz koronát a földmélyében rejlő törté nelmi adatok felderítésére. Az idők, a viszonyok nem mindig kedveznek az e fajta egyesületek virágzásának s igy rekriminálni joggal nem is lehet, ha a stagnálás jelei észlelhetők voltak is. A társulat renessaince korába lép. Hivatásának céljában rejlő erő fokozottabb munkálkodásra készti az egyesületet, mely holnap közgyűlést tart, hogy hiányos tisztikarát és választmányát a régi erőkhöz hasonló ujakkal egészítse ki, s aztán, hozzá lásson a munkához. Városunk és megyénk nagy fel adatokért lelkesülő közönségéhez intézzük buzdító szavunkat, karolja A megszólitott odább ült. „Igaz, — kérdé, a fiúkhoz fordulva, — tegnap elment mellettem egy közületek, s nem üdvözölt engem. Ki volt az ? Álljon fel." Mindenki tudta, hogy most nagy dolog fog történni. Egymásra néztek, mintha kérdezték volna: „nem Te voltál?, nem Te ?" Senki sem állott fel. „Tudom ki volt, álljon fel hát az illető : nem lesz bántódása." Schlosser állott fel félve, lassan, pedig nagy, hatalmas termetű fiú volt. A legnagyobb és legerősebb valamennyi közt. Aki véle kikezdett, annak jaj volt. Féltek ts öklétől a fiúk. S szerették is, mert jó fiú volt. A kicsinyeket védelmezte a többiektől. Ha valakinek vitás ügye akadt, Schlosser intézte el. A tanárok is mind bizonyos tisztelettel bántak véle, mert 5 évvel idősebb volt valamennyi fiúnál. S most, mintha összetört volna. Ellensége, az utolsó padban ülő, gazdag Cseresnyés, nagyot röhögött s örült, hogy most az egyszer Schlosser is megkapja a magáét. „Miért tetted ezt.? — kérdé gyöngéd hangon a tanár —". S mintha nem is várt volna feleletet, folytatta: „Egy nővel mentél, fiú. Egy rosszhírű leánnyal, olyannal, kit erkölcstelennek és becstelennek fel a jeleztünk nemes célt szolgáló egyesületet, ne vonja meg tőle támogatását, hogy munkálkodásának eredményekben minél gazdagabb jeleit lássuk, melyek egyik legégetőbbje, ezreket érő régiségeinek gyűjteményes elhelyezése. Jótékonyság. Közeledik a tél és vele a hideg, zord idők minden nyomora. A rozzant kunyhók, a nyirkos pincelakások, a szegénység sikátorai körül már ott ólálkodik azinség s várja az első fagyot, az első hófujást, hogy beköltözzék régi híveihez. Így szokott ez lenni minden té^ len. A természet mostohasága, sivársága megsokasítja az élet mostoháit. És a kezdődő téllel felsír a nyomorultak égigzengő kórusa s mint egy végtelen siralmi ének tölti be a hideg, kietlen világot. E szivigható kórusnak viszhangját keressük. Vájjon meghallja-e a társadalom és a jólétben élő milliók keblét fölveri-e a rémes segélykiáltás ? Esztendőről-esztendőre, télről-télre nézzük, hogyan nyilatkozik meg az emberszeretet a nyomornak tengődő, szeméten sanyargó páráival szemben. És szemlélődésünk itt is neveznek az emberek. Tudom, Te nagyobb és idősebb vagy, mint a többi, de ez még nem jogosít fel arra, hogy ilyesmit tégy. Utóvégre mégis csak negyedosztályos vagy ! —" # A fiúk egymásra néztek és nevettek. Schlosser pedig, mintha késsel szúrták volna le, szisszent fel. Arcán egy köny pergett alá s ráhullott a fehérlevelű, széles latin füzetre „A nővérem volt az a leány ..." A fiuk ajkán elült a mosoly. A tanár is mintha megrettent volna. S elpirult. Aztán felkelt a kathedra mellől és Schlosserhez ment. Megcirógatta nagy, lelógó, bozontos fejét. S úgy ismételgette magában : a nővéred volt ..." „S mondd, fiam, nincsenek szülőid?" Schlosser fellélegzett. „Atyám — kezdé csendes, alig érthető hangon — talán 8 évvel ezelőtt egy Andrássy-uti palota építésénél három emelet magasságból leszédült a főidre s nyomban meghalt. Mikor aurámnak hirülhozták az esetet, az amúgy is gyenge, beteges, sápadt arcú asszony ágynak esett. Beteg lett nagyon, igen nagyon. Volt egy kis pénzünk otthon, amelyen nővérem, a ki akkor már 1G éves, szép lány volt orvost hivatott. A komoly arcú, pápaszemes orvos megvizsgálta édes anyánkat és kimondotta, hogy nem éri meg a reggelt... Esztergom és Vidéke" tárcája