Esztergom és Vidéke, 1906
1906-11-25 / 94.szám
állami függetlenségének egyetlen lehetséges alapjának, a gazdasági függetlenség képesítésére, minden téren feltűnnek ismét a politikai frázisok, politikát vegyitünk mindenbe. Évtizedek, sőt évszázadok alatt annyira hozzászoktunk az üres jelszavak, a politikai frázisok puffogatásához, hogy a régi állapotból alig tudunk kibontakozni. Nem csoda, ha ily üres frázist sejtünk abban is, midőn a magyar ipar pártolását, Magyarország gazdasági kiépítését jeleljük meg, mint a magyar állam politikai függetlenségének egyedüli alapját. Frázisnak tekintjük a tulipánmozgalmat. Meghallgatjuk az elhangzó beszédeket, elolvassuk a cikkeket, s feltéve, hogy a szavak szépen vannak egymás mellé róva, lelkesedünk is az eszméért; de az eszmét gyakorlatilag is megvalósítani, ahhoz csupa politizálás mellett már nem érzünk kedvet. Óriási horderejű az a mozgalom, melyet az állam kormánya megindított, hogy az ország gazdasági fellendülésének s ezzel hazánk tényleges függetlenségének alapját lerakja. Értsük meg ezen törekvés nagy fontosságát és ne engedjük kárba veszni azt a sok milliót, melyet az országgyűlés az iparpártolási javaslattal e célra megszavazott. Hisz azok a milliók a mi verejtékes munkáink gyümölcsei, melyek csak úgy fogják meghozni gazdasági és politikai téren a busás kamatot, ha a magyar társadalom is teljesiti feladatát. M. Ö. A vízvezetékről. Megemlékeztünk már arról, hogy Varga József budapesti vállalkozó mérnök a városi vízvezetékre vonatkozó terveket, műszaki leírást stb. megküldötte a város tanácsának azzal, hogy azt vizsgáltassa felül. A pénzügyi bizottság a hét folyamán tartott ülésén foglalkozott a vízvezeték ügyével. Varga munkálatát beható tanácskozás tárgyává téve, egyhangúlag azon véleményének adott kifejezést, hogy a vízvezetéknek közkötelező alapon való bevezetését hasznoznak, célszerűnek tartja, s azt javaslatba hozza. Egyben felhívni javasolta a tanácsot, hogy a vízhasználatnak közkötelező alapon való bevezetésére vonatkozólag készítsen egy szabályrendelet tervezetet, amelyből aztán világosan lesz látható, hogy mibe fog kerülni a vízfogyasztás, mert előreláthatólag azon fog múlni a vízvezeték bevezetése kérdésének megoldása, hogy a kétségtelen nagy előnyökkel szemben, mekkora lesz az az áldozat, mit a polgároknak hozni kell. Varga József az általa készített vízvezetéki tervezetet egy 41 oldalra terjedő, nyomtatott kis füzetben ismerteti, mely füzeteket kellő számban avégből küldött meg a tanácsnak, hogy azok a képviselőtestület tagjai között ismertetés és tanulmányozás céljából szétosztassanak. A füzet tizenhét részben ismerteti a tervezett vízvezetéket, melynek közlését alább kezdjük meg, hogy módot és alkalmat adjunk a nagy közönségnek a tervezet megismerésére. Szavunk egyelőre ahhoz nincs, nagy általánosságban azonban már most tesszük meg észrevételeinket egy más oly tekintetben, mit hallgatással mellőznünk, a város és egészségügyének reputatiója érdekében nem lehet. Igy, azt mondja Varga füzetének bevezetésében, hogy Szt. Tamás hegyén nyitott gödrökben gyűjtik a csapadékvizet, amelyet, nemcsak háztartási célokra, hanem tán ivásra is felhasználnak és hogy mily szánalmasak a vízbeszerzési viszonyok a Szt. Tamás hegyen, azt — úgymond — legjobban jellemzi az ott lakó szegény sorsú lakosságnak az a beismerése, hogy hetenkint csak egyszer mosdanak a vizdrágaság miatt. Hogy Szt. Tamáson nagy a vízhiány, ez tény, viszont azonban az is, hogy a fentebb mondottak csak azon jelzéssel fogadhatok el, hogy azok nagyfokú túlzások. Áttérve már most a füzet közlésére, az a következő. * Vízrajzi viszonyok. A Duna jobb partján elterülő városrészben, a Duna völgyében, részben pedig a Várhegyen és a Szent-Tamás-hegyen épült. A völgyben levő ut cák minimális magassága a Duna helyi nullpontja fölött 8 méter, mig a Szent-Tamási-hegynek beépített legmagasabb pontja 50 méter. A lakott területek közötti maximális magassági különbség tehát 42*00 méter. A völgyben levő utcák lakói vízszükségleteiket a néhány méternyi mélységben levő talajvizrétegbe sűlyesztett házi kutakból szerzik be, mig a Várhegy lakói, illetve a primási és káptalani épületek a magasnyomásra berendezett és thermal-vizet szállító primási vizvezetékbol fedezik szükségletüket. A Szent-Tamási-hegy lakói pedig az ivóvizet a völgyben levő talajvizkutakbólvagy pedig a felszínre jövő thermal-forrásokból merítik ; a nagyobb mennyiségű háztarási célokra szolgáló vizet pedig tengelyen szállítják a Dunából. Ezen nehézkes és szerfelett költséges vizbeszerzésnek tulajdonitható, hogy a Szent-Tamási-hegy en nyitott gödrökben gyűjtik a csapadék vizet, a melyet nemcsak háztartási célokra, hanem tán ivásra is felhasználnak. Hogy mily szánalmasak a vízbeszerzési viszonyok a Szent-Tamási hegyen, ezt leg„Ne búsuljatok van még leány a világon elég" tóditá Péteré. Azok meg nem szólva egy kukkot sem, kitámolyogtak. „Péter" szólt utána Pál. „No mi kell ? Hagyj békén !" „Valamit mondanék ide hallgass . . „Ki vele hát!" . Te, ha az a lány nem tud közülünk választani, tegyünk róla hogy tudjon. Lehet, hogy azért nem tud, mert mindig lát mindkettőnket. De ha csak egyikünket látna mindig, lehet, hogy tudná azt szeretni. Én annyira szeretem, hogy kész vagyok érte bármire." „Én is" szól a másik. „Akkor rendben vagyunk" — folytatá Pali. Holnap szabad napunk van. Akarsz párbajt vivni a leányért. Jó. Hát ha akarsz, gyere ki holnap este a bedőlt bányához. Hozz kanótot és dinamitot. Majd párbajozunk. Jősz ? No jó. Egyikünk jő csak haza élve. Akinek a szerencse kedvez. Ha félsz> visszaléphetsz !" „Én és félni? Korábban kelj föl." Dacosan váltak el. Másnap este két sötét alak sompolygott föl az elhagyott tárna felé. Odafönt találkoztak. Aztán a nyaktörő úton lefelé haladtak. Le a föld mélyébe. Jó idő telt el mig feneket értek. Mindkettő meggyújtá a magával hozott bánya mécset. Sápadt volt mindkettő. Péter nézz ide — kezdé Pali — itt van két darab kő. Az egyik fehér másik fekete. jobban jellemzi az ott lakó szegény sorsú lakosságnak az a beismerése, hogy hetenkint csak egyszer — vasárnap — mosdanak a vizdrágaság miatt. Megjegyzendő, hogy a tengelyen szállított viz a Szent-Tamási-hegyen rocskánként (mintegy 5 liter) 4 fillérbe, vagyis egy köbméter viz mintegy 8 koronába kerül. Hogy milyen teherrel sújtja ezen szerfelett magas vizdij épen a legszegényebb osztályt arról csak akkor alkothatunk fogalmat, ha figyelembe vesszük, hogy egy magas nyomásra berendezett központi vízvezeték által a fogyasztás helyén kiszolgált viz köbméterenként maximumban 20—40 fillérbe kerül. A völgyben levő házi-kutakból a víz beszerzése igen könnyen, majdnem teljesen díjtalanul történik. Ezen kutak azonban igen kemény vizet adnak, azonkívül pedig, mint minden csatornázást nélkülöző városban, a kutak vizei meg vannak fertőzve, mivel az egyes épületek szennyvizei és főkáliái ugyanabban a rétegben lesznek eltüntetve, a melyből a kutak táplálkoznak. Innen van, hogy azon épületek lakói is, kik házi-kutakkal bírnak, az ivóvizet a thermál-forrásból; a nagyobb menynyiségü vizet pedig a Dunából hordják, a házi- kut vizét pedig csak mosogatásra használják. A Várhegy, illetve a primási és káptalani épületek lakói el vannak ugyan látva a primási vízvezeték vizével, de ezen vízvezetéknek az a hátránya, hogy csak korlátolt vízmennyiséget szállíthat nemcsak,a lefoglalt thermal-forrás korlátolt vízhozama miatt, hanem mivel az egész berendezés s csak néhány épület vízszükségletének az ellátására készülvén, fejleszteni nem lehet. A primási vízvezetéknek tehát olyan értelemben leendő kibővítése, hogy az az egész város szükségletét elláthassa, — eltekintve a magánjogi nehézségektől és eltekintve attól is, hogy az melegvizet szállít — technikai okokból sem lehetséges. Nem állanak ugyan olyan számszerű adatok rendelkezésemre, a melyek alapján a primási vízvezeték fentartásának és üzemének gazdasági viszonyait számszerűleg tárgyalhatnám, de az általánosságban beszerzett értesülésekből arra kell következBeletesszük egy kalapba s egyszerre nyúlunk bele. Aki a feketét húzza, elemészti magát. Beleegyezel ? Hát akkor rajta. Aki a feketét húzza annak a másik beköti a szemét, a dinamitot a szájába teszi s a kanócot meggyújtja. A többit képzelheted. Esküdjünk meg, hogy aki a feketét húzza nem lép vissza. És a szerencsétlenek megesküdtek. Aztán sápadtan nyúltak a kalapba. Péter húzta a feketét. Pali az övét zsebre dugta. „Ha gyáva vagy, visszaléphetsz !" szólt hozzá. Tudta, hogy ezzel jobban ingerli a tett elkövetésére. „Tedd, amit tenned kell" s oda állt a szikla mellé. Az hamar beköté szemeit, szájába dugta a dinamitot, aztán meg- gyújtva a zsinór végét elrohant. Egy kanyarodónál még visszanézett. Sercegve égett a kanót. „Ha ha ha" — röhögött hangosan. „Milyen pofát vágott mikor a feketét húzta. Pedig az enyém is fekete volt. Mindakettő fekete. Ha ha ha !! Csakhogy én nem mutattam meg. Jól kicsináltam. Hej enyém leszel már babám!" • S rohant tovább. Mikor azonban eltűnt egy hajlásnáh ugyanonnan egy másik sötét alak rohant lefelé y aki mindent hallott. Fuldokolva ért a férfi elé. A kanóc alig két újnyira sercegett csak szája előtt. Erős rántással kikapta a zsinórt s lábával eloltotta. Aztán lekapta Péter szeméről a kendőt s zokogva borult a keblére. S tényleg úgy is volt. Szegény lányka nem tudott választani. Végre megvallotta magában, hogy Palit és Pétert is egyformán szereti. Mikor apja hazajött, elmoadott neki mindent. Az öreg a fejét csóválta, s szomorúan nézett leányára. Másnap a két legény apja Damjankáék kapuja előtt találkozott. „Hova, hova?" kérdek egymástól. „Hát leánykérőbe." „Leánykérőbe? Én is!" „Maga is? Kit? Hova? Ide? Én is ide. Maga is ide ?!" S a két öreg bámulva nézett egymásra. A kapu mellett elhaladva, tovább mentek. „Hát igazán, vagy csak tréfál?, kérdé Pali apja. „Már, hogy, tréfálnék, mikor egész komoly a dolog." „Tyhű akkor rosszul állunk! Pali egész beleveszekedétt Damjankába. Se él, se hal. Se nem eszik, se nem iszik." Hisz az* én Péterem is akkurát úgy van. Egész bolond. Mi lesz a vége ennek. Mit csináljunk most ? Mert, hogy egyszerre meg nem kérhetjük a leányt, az szent. Péter meg le nem mond róla semmiért. „Azt mondta" , r 'Szen Pali is igy beszél. Ő sem akarja másnak engedni. No én félek, hogy rosz vége lesz ennek." „Péter vár otthon a felelettel.,, „Pali is vár engem." „Eh, gyerünk be együtt a lány apjához.* Adjon az tanácsot." „Legjobb lesz ha mind a kettő kosarat kap. Akkor tán megnyugosztlak," „Ugy úgy, az lenne a legjobb." Bementek. S röviden rátértek jöttük céljára. Az apa szomorúan hallgatta őket végig. A leány az ablaknál sírdogált. „Felelj hát édes lányom ezeknek a tisztességes embereknek. Én nem erőltetlek. Tégy amit akarsz. Mind a kettő derék fiu. Akit választasz, az legyen a tiéd." Apám ! édes apám! Megvert engem az Isten. Nem tudom mi lelt. Mind kettőt egyformán szeretem. Nem tudok választani. Nem tudok. Szerető hitvese tudnék lenni Palinak úgy, mint Péternek. De nem birok közülük választani. Mindkettőt szeretem. „Kettőé pedig nem lehetsz." „Tudom apám tudom. De azért mégsem tudom melyiket szeretem jobban." Ezzel kiszaladt a szobából. A három öreg ijedten nézett egymásra. „Szépen vagyunk." Aztán a kettő fölkelt s kezet fogva a házigazdával átmentek a lakásukra. „Nem jó volna ha együtt volnánk s úgy adnánk tudtokra a gyermekeknek ?" kérdé Pali apja. „De biz az jó lesz úgy." „Akkor hozza át a fiát mihozzánk szomszéd uram ..." f . Az öregek ültek. A két legény a falhoz támaszkodva várakozott. Néhány szóval elmondták nekik amit odaát hallottak. „Láthatjátok gyerekek, hogy ez olyan kosárféle, mert kettőtöké a leány nem lehet" szólt Pali apja.
