Esztergom és Vidéke, 1906
1906-11-08 / 89.szám
ESZTERGOM es Í1ÍEKÍ A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: M Prokopp Gijula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Döntés a Török-féle villamos összekötő vasút ügyében. Felette fontos és évtizedek hoszszú sorára kiható intézmény felett lesz hivatva ma dönteni a képviselő testület: a Török-féle összekötő villamos vasút sorsa, léte, avagy nem léte felett. ' Nem egyszer róttuk meg már a képviselőtestület tagjait a közügyek iránti idolentiáért, amiből kifolyólag az üléseken átlagos számítással a képviselőknek csak egy harmad, sőt csak egy negyed része szokott megjelenni, részt venni. Hisszük, hogy a mai ülésen, midőn nemcsak sok százezerre menő kötelezettséget fog a város közönsége esetleg magára vállalni, de a midőn a város jövőjére messze kiható forgalmi eszköz létesítése felett lesz hivatva dönteni, hogy akkor, meg fog annak minden egyes tagja jelenni, hogy legjobb tudásával mérlegelve az ügyet, szavazatát érvényesítse. Nagy, nehéz és bonyolult kérdés az összekötő villamos vasút ügye. Egyszeri hallásra, olvasásra lehetetlen abban véleményt nyilvánítani, állást foglalni és ép azért határozta el a „Esztergom és Vidéke" tárcája. A hercegkisasszony babája. A hajas baba, melyről beszélni akarok, ott ült a divány sarkában, kék üvegszemeit örökösen egy pontra meresztve. Nagyfürtű aranyhaja már kissé kopottas, de azért helyét megtartotta a fül mellett és a szemöldök felett. Nyitott ajkai mögül fehér gyöngyfogai szép, ritkás sora látszott. A sarokban állt menyezetes ágya, fehérre festve, arany szegélyekkel. Abban pedig az összevágó, hímzett párnák meg a selyem takaró; de mindezzel baba őnagysága mitsem látszott törődni, dacára annak, hogy a porcelán falióra, melyen a római számok felett két hatalmas rózsa ölelkezett, a tizet is elütötte, miáltal a láncon lógó két vaskörte nagy zökkenéssel szállt lejebb. Különben a szobában minden — csakúgy mint a falióra — legalább is félszázadot élt. Régi volt itt minden. Csak a baba az ő arany hajával, fehérre festett csillogó csipke-ágyával volt modern. Újnak épen nem volt mondható az sem, mert kő arcáról lerítt egy kis viszontagság . . . mintha már valaki megtépte volna. Hanem júliusi közgyűlés, hogy az ügyre vonatkozó fontosabb okmányokat, melyekből a kérdés mibenléte megismerhető, tanulmányozás és beható megismerés céljából a képiselőtestület minden egyes tagjának megküldi, mi meg is történt. Az okmányokat egész terjedelmükben mi is ismertettük, leközöltük lapunkban, hason célból. Hogy mennyire tanulmányozták, foglalkoztak véle azok, kikre a város sorsának intézése bizva van, ma majd elválik a zöld asztalnál. Mindenesetre helyes volt, hogy végleges döntés előtt a több szem többet lát elvét alkalmazta a képviselet, melynek már most az a konzekvenciája, hogy a képviselő testület tagjai az ülésen részt is vegyenek, amit tőlük a város közönsége elvár, de sőt megkövetel. Hogy a város nagy és hosszú időre terjedő kötelezettséget vállal magára, ez kétségtelen, de megnyugtató azon tudat, hogy a városnak önzetlen polgáraiból alakult bizottság hosszas, beható és alapos tanulmányozás után állapította meg, miszerint a város anyagi kötelezettsége csak formai, mivel azon öszszeg, melynek fizetésére magát a váazért uralkodott kimagasló helyzetében a többi ódonság felett és komoly méltósággal viselte sorsát, mint ahogy az egy hercegi babához illik. Előkelő * baba volt mindig. A kinézésének köszönhette, hogy az uraság, mikor Berlinben járt, megvette a kis hercegnő számára, ki bár tizenhat tavaszt élt, a babáért még mindig rajongott. Volt azonban még kivüle valaki, aki meg éppenségel lázzal csüngött rajta s ez a kis hercegnő öreg dadája volt. Éjszakákon, ha a kis úrnő már aludni tért, kicsente a bábut és karján ringatta, bubusgatta, simogatta. Beszélgetett vele. Ráfogták, hogy eszelős az öreg, mert a vékony falon, mely elválasztotta a külső cselédek szobájától, áthallatszottak szavai. De bármily kiváncsi is az asszonynép, mégsem tudtak rájönni, hogy ugyan kivel beszél. Mert nagy titokban csente ki a bábot. Tudta : ha rájönnek — kinevetik. Amilyen érzékeny volt, szégyenében kifutott volna a világból. Már azt is elég szégyennek tartotta, hogy gyermeke sohasem volt. Leányfejjel öregedett meg. Miért is irtózott a legénytől ? Hát szégyen az, ha leánynak gyermeke van ? Sok szégyenli ... és inkább elemészti, csakhogy bűne ki ne tudódjék. Hej pedig de nagyot vétkezik, aki elpusztítja! Csak ros lekötni kénytelen, bizton megtérül azon dijakban, melyek szedését a miniszter engedélyezte és igy anyagi áldozatot a városnak nem fog kelleni hozni. A pénzügyi bizottság hétfőn ismételten behatóan foglalkozott az összekötő villamos vasút kérdésével és ajánlja a képviselőtestületnek azt elfogadásra. Bár a város garantiája súlyos természetűnek látszik, mégis, hogy az a városra anyagi áldozattal nem jár, igazolja azon óvatos körültekintés, mellyel azt a pénzügyi bizottság elfogadásra ajánlja, nevezetesen pedig amennyiben a helyi forgalom mindén métermázsája után a miniszter 4 fillér dijat engedélyez, úgy garantáljon a város évi 10000 koronát, amennyiben pedig az átmeneti forgalom után méterenkint vevendő 2 fillér dij engedélyeztetnék, úgy további évi 10000 koronát, mig ha az átmeneti forgalom után métermázsánként 3 fillér díjnak szedését a miniszter engedélyezné, úgy ujabbi 10000, vagyis ezen esetben a vállalkozó által kért egész 30000 korona évi járulék garantálását magára vállalja a város közönsége. A számítás tiszta és világos. Hogy neki lett volna akkora bár, mint az öklöm, de hogy szégyenlené. Most már nagy lurkó lenne. Lennének apró csemeték, akiket ej, de megnevelne ! De hát nem jut mindenkinek akkora, boldogság ! . . . Ez a bábu meg annyira érzéketlen. Nem sir az emberrel, nem vigadozik a vígságossal. Ám az öreg olyan, mint a gyermek. Bebeszéli magának, hogy igenis az is érez: és nem az ő hibája, ha nem tud beszélni. Aztán meg annyi mindenfélét kitalálnak azok az okos emberek ! Hátha megéri még, hogy arra vetődik valami csodadoktor, ki a bábut megoperálja, hogy tudjon beszélni, járni, enni. Az öreg ilyen gondolatokkal sokszor ugy elbibelődött, hogy a széken átvirrasztotta az éjszakát s aztán sietve kellett a bábut visszacsennie, hogy észre ne vegyék . . . hogy a takaritólány valahogy meg ne lássa. Rejtegette, bujtatgatta, mint a rosz szolgáló az esteli szeretőt. Mert hát, nagy szégyen lenne az! Hanem aztán történt valami, ami az öregnek könnyet csalt a szeme szögletébe. Az történt, hogy az ő kis hercegnőjét elvitték feleségnek. És történt még valami, de az már mosolyt varázsolt az öreg ajkára : az ugyanis, amig az ő drága neveltjét, kis madarát elrepítették messze a város közönsége a pénzügyi bizottság által elfogadásra ajánlott esetben anyagi áldozatot hozni nem fog, az kétségtelen, mert ha a miniszter megadja azon dijaknak a szedéséhez az engedélyt, melyekből busásan fedezve van a város garantiájával biztosított évi járulék, úgy fizetnie a városnak eo ipso mit sem kell, mig ha nem adja meg a miniszter az engedélyt, úgy azon esetben a város sem garantál, s kockázatot nem is vállal. Ezen fordul meg ma a kérdés. A pénzügyi bizottság javaslata tehát teljesen fedi és megóvja a város közönségét a káros eshetőségtől. Ma lesz az ideje, hogy a város közönsége az évek hosszú sora óta vajúdó kérdésben állást foglaljon, döntsön, mert továbbra azt elodázni, annyi lenne, mint megakasztani városunk fejlődését. Mert vagy elfogadható a Török-féle tervezet a pénzügyi bizottság javaslata szerint, s akkor tovább ne húzzuk, halasszuk az ügyet, vagy nem fogadható el, s akkor mondja ki a közgyűlés, hogy nem fogadja el. Szabadítsuk, oldjuk fel a kérdést, talán találkozik más vállalmás országba, a hálátlan itt hagyta babáját. Talán neki marad egészen! . . . És jól sejtette. Hercegek is utánna mentek leányuknak a messze idegenbe. Eladtak mindent. De mielőtt alkuba bocsátkoztak volna az uj birtokossal, neki, mint a ház leghívebb és legrégibb cselédjének, megengedték, hogy elvihet mindent, amihez szive köti, bármi legyen is az. . . . Csak a babát akarta. Minek neki más ? Gyerekkora óta rakosgatta bérecskéjét: abból megélhet. Holmija volt: a megmaradt stafirung. Mert volt ő egyszer mennyasszony! . . . Hogy aztán a mátkalegény katona lett, el is feledkezett róla. Hanem az is már olyan régen volt! . . . Többé bizony nem kellett neki egy se. Nem érdemes kikezdeni . . . Hanem egy gyerek mégis csak jó volna most! Átköltözött hát a Szőcs-utcába, az öreg Pintérékhez. A hátsó szobát a konyhával rendbehozta. Ugy, ahogy tellett tőle, szépen ki is meszelte. Az egyik festett, caknis ágyat a konyhában helyezte el, a ragyogó réz és pléh-edények közé, s a padlásról is lekerült a többi cók-mók. A konyhát szépen elrendezte, hogy ott lakhassák, a szobát pedig ünneplőnek tartotta : az volt a baba szentélye. Dehogy engedte be oda a vasárnapi vendégeket,