Esztergom és Vidéke, 1906

1906-10-04 / 79.szám

Árpád millenium. Mayer Gyula, m. kir. országos levéltári k. igazgató, székesfővárosi törv. biz. tag, egy indítványt adott be, a főváros törvényhatóságához, melyben azt indítványozza, hogy honalapitónknak, Árpád fejedelem halálának ezer éves évfordulója alkalmából emeljen az ország a honalapitónak egy szobrot. Az országos érdekű indítvány, melyet lapunknak is megküldött az indítványt tevő minél szélesebb körben levő ismertetés céljából, igy szól; Tek. Választmány! 1896-ban ünnepeltük vérrel áztatott édes hazánk ezer éves fennállását. b> ritka ünnepségek keretén belül lett volna szent kötelességünk e hazának megteremtőjét is ünnepelni, kegyelettel emlékezvén meg arról, aki nekünk késő unokáinak hazát — otthont adott. De ha nem is tettük azt nyíltan, kifejezetten — azért mégis minden ünnepély, minden hódolat az O szent emlékének szólt: Almos fiának, Árpád fejedelemnek! Tek. Választmány! Történelmi visszapillantással nem élek, nem is tartom szükségesnek. Erőt sem érzek magamban oknyomozó történeti kritikával oly történelmi alakot festeni, ecsetelni, mint Árpád fejedelem volt. Nekünk késő unokáknak mindenkor eszményképünk marad, ki hazát szerzett és alapított számunkra. Ö honalapitónk volt! Ezért szerettei és áhítatos tisztelettel tekintünk az ő alakjára és szent kötelességünk, hogy eme hála és kegyeletérzésnek külső kifejezést is adjunk. Midőn a kazárok khagánja az első vajdának Lebediásnak,— magyarul Elődnek —• felajánlá, >hogy ő legyen a magyarok fejedelme, az moni erő korbácsolt ki az emberek közül. Legjobb, ha az erdők zöld éjszakájában járhatok, kezemben egy könyvvel. Mily varázsló boldogság itt leheverni a pázsitra s tétlenkedve, révedezve halott költők lelkével beszélgetni. Csak a poézis magánya szép. Elvesztettem a magány halk, illatos homályát, a szentet, a sebgyógyitót, a könnyapasztót, a gondolattermőt. Elvesztettem a mohos, marcona bükkfák tövét, hova az ezüstalmú hold sugara méla borzongással özönlik. Elvesztettem a mozdulatlan bazaltsziklák, a fenyőrengetegek, sikoltó szellők birodalmát : a magányt. A Magány meghalt. Meghalt a Magány. Hajnal járás. ' Jő a hajnal. Hárfát penget lila ujjaival. Itt magasan, fent, ahol az éjt töltöttem, hideg sugarak osonnak át az'ablaktáblán. Jő a Hajnal. Kék a világ. Halk zokogással haldoklik az Ej. Álmos már a Vágy. Mért vagyok ébren, egymagam árván, mikor halálos álmok réme jár az égen ? Remegek. Forró fáradt agyam lázas boldogan hajtom asztalomra. Jő a Hajnal. Jő az Álom. Lada vigasztaló lelkének forró csókját érzem. elhárítja magától e történelmi fontosságú szerepet és Álmost avagy ennek fiát Árpádot ajánlja 'magahelyett s a nép és annak vezérei egy akarattal' meg is választják őt fejedelemnek; mert ő „méltóbb volt arra, bölcs tanácsú és gondolkozású, kiválóan vitéz, és az uralkodásra is alkalmas". S amint látjuk a beléje helyezett bizalom fényes beigazolást nyert az ezeréves történelmi események által. Mert Attila, Baján s minden hatalmas elődei közt „ő az egyedüli, ki igazi honalapító, ki népe addigi életmódján és gondolkozásán felülemelkedve, felismerte azon határokat, melyek közt az a legnagyobb válságok és csapások közt is- fönmaradhat." A magyarok Istene, a Hadúr küldöttje volt ő, megmenteni, megtartartani az emberiségnek azt a bibliai őserőt, amit Isten a magyarba oltott: Istene; iránti tisztelet, önfeláldozó honszeretetet és alattvalói hűséget, amelyek elválaszthatatlan oszszeforrott láncszemét képeznek ezeréves történelmi életünkben és létfeltétele leend a következő évezre* deknek. . Félistenként üdvözölhetjük ő benne az Árpád uralkodóház megteremtőjét, honunk megalapítóját, kinek alakját méltó keretben mindez ideig, érthetetlen módon, még nem állítottuk az utókor elé. De amit elmulasztottunk eddig és elmulasztottunk főleg 1896-ban, arra alkalmat nyújt nekünk 1907 : Árpád fejedelem halálának ezer éves évfordulója. Ezek előrebocsátásával tek. Választmány tisztelettel indítványozom: 1-ször hogy a mai Szt. Gellérttéren Árpád-fejedelemnek, szellemének és nevéhez fűződő nagy eseményeknek megfelelő monumentális szobor emeltessék. A történelmi hagyomány'szerint őseink Kelenföld vidékén keltek át a Dunán, tehát annak is megfelelve, a szobor felállítását a jobb-part jogosan magának követelheti, hisz Pannónia megvételéről szóló históriás ének is igy szól : Emlékes idők. Zöld kolostor álmatag mélyén volt gyermek Ő. Szivem fehér volt, mint ama virágok, melyet az oltár fülkéjében napsütéses reggel vártak reá. Kolostor álmatag mélyén nyilt ki a Csodapipacs. Első szerelmem csodavirága. Szivem elszáll ma a bús ifjúságba, tömjénes illatát keresni a kolostor templomának. Tavasszal elméláztam az illatos templom homályában az imákon, a cserebűlytorkú leányok énekszimfóniáin. Remegve sejtettem a hangok között egy valakiét. Akit szerettem. Aki nem szeret. De aki még szerethet. Fölnéztem a bús, karcsú Madonnaképre. Uj áhítat szállt szivembe. És aloés illatukat küldték távoli kertek. Szabad sirás. Nagy, szűzi csendesség. Mint hótiszta, szent gyermekálmok, a violaszín alkonyfényben nagy felhők szállnak patyolat fodorral. Elborzongok. Mintha e nagy magányban minden bánat százszor jobban tépné lelkem lázmarkával. Nem lát senki. Sirhatok utánnad, Lada. Élnek a troubadourok. Nem veszett ki a tiszta dal. Troubadourok ma is élnek. Akinek, álmodó szivébe bús, leboruló „Árpád j&a magyar néppel, Kelen földén a Dunán elkelének." • Ezzel kapcsolatosan indítványozom továbbá 2- szor, hogy a mai Szt. Gellért-tér „Árpád fej edelem "-térnek, valamint a jövő Budának egyik legszebb útja a Fehérvári-út „Árpád fejedelem-út"-jának neveztessék el. Nem hiszem, hogy a kegyelet ellen vétünk, ha a mai Döbrentei-teret Szt. Gellért-térnek nevezzük el, miután a szobor úgy ís ott áll. Döbrentei emlékét sem csorbítjuk, hisz áldoztunk annak az utca elnevezésével. 3- szor, indítványozom, hogy a jelenleg — elég sajnosán ! — nem létező Sáros-fürdő újbóli felállításakor „Árpád fejedelem fürdő" nevet nyerjen. Gyógyhatása ismeretes vplt ennek az egész kontinensen, hadd lengje át az egész országot és a külföldet is a magyar szívben lako. kegyeletérzés nagyjai iránt. 4- szer, s mert nem szabad elfelejtenünk, hogy ezer éves múlttal dicsekvő nemzet hazája megalapítójának szerény méretű emlékművet nem állithat, itt monumentális korszakot alkotó műemlékről lehet csak szó, mely művészeink alkotó erejét megihleti s a méltó verseny művészeti fejlődésünket előbbre viszi, indítványozom : hogy anyagi oldalát jól megvessük a dolognak. Miért is véleményem szerint szük' ségünk van. . a) Törvényhozás utján megszavazandó adományra s ezzel kapcsolatosan a Bazilika sorsjegy mintájára, Árpád fejedelemsorsjáték szervezésére : b) az ország összes törvényhatóságainak hozzájárulására; c) országos közadakozásra. 5- ször* hogy jelen indítványom a székes főváros tanácsának, nagyérdemű közönségének, az összes vármegyei- és városi törvényhatóságoknak s az összes társ ker. választmányoknak megáhitatot lop egy kis leánynév .... egy kis gondolat: az a troubadour. Aki úgy jár a világban, mint egy beszélő szomorúság: az a troubadour. Akit hajnalhasadáskor ott lelhetünk egy ház tövében kihűlt szivvel nyugodni: az a troubadour. A költő. Mint az albatrosz madár, olyan a költő. Ha a hajósnép fog néha albatrosz-óriást, fogva tartják, piszkálják, mímelik, kacagják. Az otromba, büszke, bús, beteg madár, ki a fellegeket verte, lecsüggeszti nagy szárnyát s lomha teherként vonszolja. ilyen a költő is. Nagy lelke csak akadály neki a rabos milliőben. Felhők fejedelme mindkettő. Kacagják a veszélyt. Vigak a viharban. De, ha földre taszítják, gúnynak vetik őket : óriás szárnyaikban megbotlik a lábuk. Mint az albatrosz-madár, olyan a költő, ha rab. Ifjúságom. Kavargó, ólmos felhők a zeniten. Fehér sirályok riadozva, sikongva éneklik a pusztulás himnuszát. Felnyög a táj, mint a sziv, akit nagy tragédiák vertek agyon. Az orkán óriás tüdejével zúg vad dalokat. Őrjöngve tépi, rázza az óceánt. Csend nagy szürkeség. Esők. Villámok. Vágyak. Mind, mind kihaltak. Ilyen az én ifjúságom. küldessék, azon hazafias kérelemmel, hogy a magyar törvényhozáshoz felirattal élni szíveskedjenek, kérvén, hogy az ügyet magáévá tenni el ne mulassza. A nemzeti kegyelet és ragaszkodás kéri ezt, mely érzi nagy adósságát honalapitója, Árpád fejedelem iránt. Végül 6-szor, indítványozom, hogy 1907 június 8-án tartassék meg az Árpád fejedelem szobor alapkőletétele. Történelmi kútforrásaink alapján 1907. évben^ lesz 1000 éve annak, hogy Árpád fejedelem meghalt. Alkalmunk van tehát O iránta a hálát leróni és szellemét a kegyelet koszorújával körülövezni. 1907 év június 8-a lesz egyszersmind dicsőségesen uralkodó Cs. és Apostoli királyunk O Felsége I. Ferenc József 40 eves uralkodásának jubeliuma, tehát ujabb alkalom a király és nemzete közti szent kapcsot egy közösen átérzett országos ünnepélylyel szorosabbá tenni. Tekintetes Választmány! A kegyelet érzése az emberi természet egyik legszebb megnyilatkozása. S minden ország kulturális emelkedésének fokmérője az, hogy művészeti fejlődésének, hogy tud áldozni. Azt hiszem tek. Választmány, mindnyájunk szivéből beszélek, midőn a jelen kiváló alkalommal művészeti haladásunkat honalapitónk: Árpád fejedelem alakjában óhajtjuk kifejezve látni. Ipartestületi értekezlet. Esztergom város ipartestülete Dóczy Ferenc elnök kezdeményezésére az uj betegsegélyzési törvénytervezet s az ennek keretében foglalt kötelező baleset-biztosítás ügyében f.é. szept. 29-én értekezletet tartott a városház tanácstermében, hogy ily módon a javaslat pontjait XVI. Mosolygott, nevetett elves ötletén. Atyjának zöld kalapját fekete leányfejébe vágta. Körtét adott a napsütötte béres-, gyereknek, hogy équipirozza a fogatot. Beleült. Csak egyedül. Röpüli: az equipage. Barna, tippedt földeken áthajtott. A domb tetején pöndölyös asszonyok kapáltak. — Jó munkát! Megrezzentek, akik kimerülésben henyéltek. Megcsalta őket a zöld,kalap. Azt gondolták, hogy a „tekintetes úr." Én csodáltam Lada bátorságát. Féltettem, mikor útnak indült. Vele is mentem, Folyton-folyvást. Sejtette-e ő ? Érezte-e, hogy a hepehupás talajon loholok utána ? Loholok. Féltettem. Ez a naiv poéma megfér a többi rapszódia s románc mellett. Mert ez is az enyém egészen. Ezt szeretem. Önző vagyok. Harc a nagykirállyal. Suttogva beszél a szellő szomorú Titánok szomorú sorsáról. Az Idő felfalja és megemészti a perceket, mint a Kronos gyermekeit. Rémes hadakat toborzanak ellenem véres sejtelmek. Dúlnak a sújtó ütközetek. Kapisztrán keresztényei leonidászi bátorsággal mentek a lófarkas hordák öldöklő tömKelegébe. Ittas mámor reszketett át vérünkön, ha látták e zászlót s