Esztergom és Vidéke, 1906

1906-09-30 / 78.szám

ESZTERGOM A „VÁRMEGYE Megjelenik Vasárnap és csütörtökön ===== Előfizetési árak . 12 kor. Negyed évi e. . 3 kor. . 6 kor. Egyes száfi ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Egész évre Fél évre . Szent búcsúzásoin bús éjszakáján. Lejöttem a szent dalok hegyéről. Muzsikás kedvvel, tippedve, mászva, Lila ujjával idegen Hajnal Hozott a völgybe, robotos gyászba. Lejöttem szomorún. Szent bucsúzásom bús éjszakáján Lappangó titkon kisért a sátán. Dalok hegyéről lehoztam egy nótát. Szives istenek titkon, orozva, Sorvadó gonddal rejtették el a Zsolozsmás hangú, dalos kobozba. Itt lenn, a tarr völgyben, Szent búcsúzásom bús éjszakáján Ladához küldöm albatrosz szárnyán. Tied e nóta, énekes Gyermek, Tenéked zsong-bong őskinok árja. Benne a szivem tragédiája. Éje, sok véres, nagy, jeges álma. Halld vazuli dalom. Szent bucsúzásom bús éjszakáján Paraszt kezemmel verem a hárfán. Énekes Gyermek, dölyfös istennő, Skarlát ajakad honnét oroztad? es TI1ÉKI KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA "NAK HIVATALOS LAPJA. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYÖLA. Laptulajdonos kiadók: . DP. Pfokopp ßflula és Brennei« Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők] Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A felhozott vádakat az intézet vezetősége egytől-egyig sans phrase megcáfolta. De még is mulasztott valamit úgy a város, mint az intézet vezetősége. Azt a hirt ugyanis átvették Európa legnagyobb lapjai is. Igen, a kulturállamok sajtója is magáévá tette. Ezekben nem cáfolta meg a zárda vezetősége. S ez a mulasztása. Semmi más. A befeketített hirnév letisztítását a szerzetesi alázatosság és szerénység nem. tilthatja. Hogy ez minél előbb megtörténjék, kívánja az intézet, a város, a kath. egyház és a magyar kultúra. Hisz külföldön még most is nomád népnek képzelnek bennünket. Ami haragunkra. Ami szégyenünkre. De mulasztott a város is. Szükséges, hogy annak az alaptalanul meghurcolt intézetnek maga a város legyen legelső patrónusa. Esztergom városa lovagias elégtétel adásra még nem disqualificált. Magának a város tanácsának kellett volna védelmébe vennie azt az intézetet, melyet oly nagy kulturmissió teljesítésére késztet hivatása. S Te vagy az Isten primadonnája. Ha szólsz: a lélek megremeg, borzad. Muzsikás zzavadból. Szent búcsúzásom bús éjszakáján Egyet küldj el csak kormos szél árján. Sárkány szemednek vérengző tüze Ősidők óta pusztít, mar, éget. Menj húzni, vonni bús, jármos szivem Nagy baronákat, nehéz ekéket. Fölszántottam volna Sok ugar-leiket sugaras verőn, De a Tiéden megtörött erőm. Szent búcsúzásom bús éjszakáján Bógáncsos, bürkös, katángos völgyből Hallod-e nótám, utolsó nótám, Vad magyar tájról, bús magyar földről? Majdha fólmek újra Dalok hegyére: uj kobzom verem. Vad charybdisek dalolnak velem. Ha fólme'k újra dalok hegyére, Megejt Lada az uj nóták láza. Zsoltáros ha?igja, zsolozsmás hangja Szomorú szived, szomorún rázza. De addig, de addig: Robotos munka cserzi a lelkem. Nagy bucsúzásom hiába zengem ! Drozdy Győző. mely a városnak oly nagy szolgálatot tesz. Igen ez lett volna, sőt ez is & város kötelessége. S mit tett ehelyett ? Elfeledte az alaptalan meghurcoltatások revanche-aként kifejezni az intézetnek a grand merci-t. S ebben kevesebb lovagiaság van, mint a juhászban, ki „szamaragol." Esztergom csak figyelő álláspontra helyezkedett. A nemes város csak figyelte, amint lángbaboritják lelketlen gyújtogató kufárok kultúrájának jóhirét. Eszembe jut itt egy tudós. Nem az a bizonyos, akinek „kevés volt a vágott dohánya." Inkább az, aki nem taposta el a kályhából kipattanó tűzszikrát, mert meg akarta figyelni a következményeket. Es figyelt nyugalommal. Figyelt, amint felgyúlt a szőnyeg. Roppant érdekelte, amint lángbaborult a ház. Tudományosan figyelt. S mire alaposan megfigyelt mindent: odaveszett. Ám, ha ez a tudós történetileg kimenekül a szobából, nem olthatta volna el a lobogó lángot? Hátha Esztergom nem figyel, hanem inkább cselekszik: megmentnaplómból. 1906. szept 28. Különös szeszélye a sorsnak. Mikor megérkeztem, Ladát láttam legelőször. Pedig oly ritkán láthatom, hogy ünnep minden pillanat, mikor szemébe nézek. Későn vettem észre, hogy Ő. Nem köszöntem Neki. De talán Ő nem látott engem. Bár igy lenne. Azóta láttam már Őt hatszor. Második alkalommal már messziről észrevettem. Róla gondolkodtam ép. Persze, hogy Róla. Másról mostanában nem szoktam. Hát amint megláttam, eszembe jutott, hogy „Októbernek elején ..." s Tőle el sem búcsúzhatom. Mélabús intenció őszinte könnyeket lopott szememre. Működni kezdett a csodakút, mely már egy hónap óta oltogatja a lángot szivemben s még most sem apadt ki. Sőt mindig nagyobb árral folyik. Szégyenleni kezdtem magam. — Jaj, ha az a gyenge Lány meglát, hogy sirok én, az erős gyerek . . . jaj. S még jobban sírtam. Visszafordultam. Féltem, hogy meglát. De épen jött egy üres fogat. Bele ültem. Tőle harminc lépésre. Elrejtettem magam. Sirtam keserves, eckeli zokogással. Egészen hazáig. Otthon is. Sokáig. hette volna egyik legjobb intézetének prestige-ét. No de nálunk már igen megszokottak ezek a tudományos megfigyelések. A zárda vezetősége pedig tegye félre a szerzetesi alázatosságot s cáfoljon. Ez a korrekt eljárás. Nem szabad elfelednie, hogy akit ravaszul s hátulról vágnak a földhöz, ha fel tud kelni: csak előbbre jut. Tőle telhetőleg a külföldi lapokban is helyet kellene szereznie a cáfolatnak. Ha valaki megírná fővárosunk természetrajzát, kétségkívül a gyomra lenne legérdekesebb. Hogyne. Az ember és a gyomor harcában mindig a gyomor a hatalmasabb, az erősebb. Hát bizony a gyomor korgása gúnykacaj, amellyel kiröhögi az emberi kultúrát. Nemde ? Mikor azt várjuk már, mikor találja föl valamelyik tudós, hogy egy-két hónapira kivonatolt tápanyagot a mellényzsebében hordhassa az ember, igen furcsának tűnik No de nem is csoda. Mikor katonának megy a gyerek, szomorú, fagyos és oly keserves, mintha könny lenne az egész teste. A szive meg mintha rajnai vízesés lenne. Forr, zajong, tajtékzik, vágyik, érez . . . Erez kimondhatatlanul. Ha tudnák azt a lányok, hogy mit szenved ilyenkor a legény ? Ha tudnák . . . Jaj, jaj: ők ezt nem tudhatják. Erezhetjük mi, hogy mit szenved a vándormadár, mikor a tengeren átröpül? Bár az önként választott szenvedés mindig könnyebb, mint amit a sors mér ránk: én mégis többet szenvedek, mint más, ki szintén katonának készül. Nekem talán örökre itt kell hagynom a szabad életet. Én, a Hortobágy fia, rab legyek? Lemondjak a szabad életről? Mikor itt szeretnék dolgozni. Munkálkodni a közért. Mikor lelkesít a hirnév, emel a géniusz s csalogat a dicsőség? Leverjem az eszmény, lelkesülés és derültség zománcát korán megráncosodott homlokomról? Aludjam végig bután, gyáván, összetett kézzel ezt az életet, hol alkotni vágytam ? Nagyot, szépet, nemeset alkotni ? Soványodjon meg lelkem a butaság kenyerén ? S azt a sok nagy eszmét, mit magába szítt ifjú lelkem, szórjam a szemétbe? Vagy tisztítsam vélük fegyverem ? Mit csinálok én ott, Krisztus, Assisi-i Szent Ferenc, Flaubert, Tolsztoj, „Eszterem és Vidéke" tárcái: Glosszák. Szeptember 29. Már megint Glosszák? Hát igei i, ha meg sem sértem a felette nag; rabecsült publikumot, bátorkodó n még ez egyszer glosszázni. Több ít soha. Becsület szavamra. Csak mo ;t hallgassanak meg. Ősszel elköltöznek tőlünk a fee ;kék s visszaköltöznek a legnépszi rűbb vándormadarak. Nem a primadonnák. De inkább a kacsák. Háthogy a mult héten annyi pis :kos kacsa röpült fel az ujságin s mocsárvizeiből: meglepő. Hane n hogy azok éppen és megint est k éppen városunk fölött telepedtek meg: figyelemre méltó. De rr ikor azt is láttuk már, hogy eg y szent épületre repültek: megdöbbe: itünk. Ne keressük, hogy ki az a f imozus Nimród, aki a kacsát a m )csárból felzavarta. Meg lesz Í Z úgyis. A megindítandó sajtópern< k kikeli derítenie. De mégis poke Ii kajánság kell ahhoz, hogy egy i y országosan magas prestige-ű, egészséges, kultúra-terjesztő intézetet en \-\ nyíre meghurcoljanak. Ez az elj irás prononcirozott malacság.