Esztergom és Vidéke, 1906

1906-09-02 / 70.szám

diákokból lehetnek ilyen komótos jogászok, Nemesen cselekednének a peda­gógusok, ha reformálnák az elemi iskola első két osztályát. Kevesebb tananyag és szorgalmi idő. Igy sok­kal megfelelőbb és célszerűbb lenne az ilyen apró népnél. De a fiúk és a leányok tanulási viszonya sincs arányban. A leányo­kat általában tévesen nevelik. Rá­szoktatják a szajkózásra, az érte­lemnélküli, gépies tanulásra. Ez pedig lélekölő munka. Ismer­tem több leányt, aki szeptemberben még piros volt. Aztán e szorgalmi idő alatt folyton, szünet nélkül dol­gozott. Bárhol láttam, mindenütt csapott, rúgott, biflázott, szajkózott, magolt, emlézett, tanult — a diak­szótár szavai szerint. Mire elérkezett a tavasz, a leány arcán elhervadt a rózsa. A legtöbb túlságos szorgalommal megáldott — jobban — megátkozott leány tüdő­vészbe esik. Szorgalma viszi sirba őt. Mert a leányok között még egy átkos verseny dívik. Ha valamelyik­nek eggyel jobb kalkulusa van, a másik nem nyugszik addig, mig ő is meg nem szerezi azt. Lehet, hogy sokkal gyöngébb a tehetsége, mint a másiknak s mégis epekedik ha­sonló kalkulusért. Itt az lenne az orvosság, hogy el kellene törülni a lányoknál a kla­szifikálást. Meguntuk már különben is a leányiskolák értesitőiben azt a rettenet es kitűnőséget. Nagyritkán talál az ember csak egy árva ötöst. Pedig lehet, hogy ennek a ritka kalkulusnak tulajdonosa jobban meg­felel a nő társadalmi szerepének, mint a tiszta kitűnőé. (-y-ó\) san gesztikuláló fehér kezét figyeltem — csak a lelkét láttam. Ha hangját hallgattam — csak a lelkét éreztem. Az ő nemes, férfiasságban szinte megdicsőült lelkét. Amilyen korrekt volt a tanításban Keményfy, ép oly jól értett a neveléshez is. Eszközei voltak a szigor, tekintély, határozottság és az igazság. Ezeket a fegyvereket mindig helyén alkalmazta. De nem ez volt mégse, ami nekünk imponált benne. Hanem az a rendkivüli szeretet, mellyel irántunk viseltetett. Tudta jól, hogy a szeretet nyomán kélnek a leg­szebb virágok. Az egyéni nevelésre fektette a fősúlyt. Tudta, hogy a praeperandia ifjúsága igen vegyes erőkből áll. Tudta, hogy itt csak az egyéni nevelés lehet az a mód, mely sikert biztosit. Akibe észrevett valami művészet iránt némi tehetséget: gyámolí­totta. Szította benne az isteni szikrát lánggá, ha nem volt hamis. Egész sereg fiatal poéta nevelkedett az ő szárnya alatt, kik mind hírnévre, dicsőségre szom­júhoztak. Az írásbeli dolgozatokat úgy tekintette, mint az intelligencia fokmé­rőjét. S az a sereg, akit ő nevelt, csak dicsőséget szerzett neki. Ő munkát követelt növendékeitől. A stréber szelle­műek nem boldogultak nála. Nagy ellen­sége volt ő annak a bűnös nevelésnek, amely a fogékony lelkekből ki akarta ölni az önérzetet. Meg akarta fojtani a férfiasságot. El akarta tüntetni az emberi szolidaris és barátság érzését. Nagy ellen­sége volt ő annak a nevelésnek, amely Az Orsz. Kath. Tanitói Árvaház. A kath. tanitók Budapesten tartott or­szágos kongresszusa alkalmával augusztus 28-án dr. Walter Gyula prelátus-kanonok hosszabb beszédben vázolta a városunk­ban építendő kath. tanitói árvaház ügyé­nek eddigi mozzanatait. Miután az ügy­városunkat igen közelről érdekli, a törté­neti adatokban is gazdag beszédet egész terjedelmében tárjuk t. olvasóink elé. Méltóságos Püspök, Védnök-elnök ur ! Mélyen Tisztelt Kongreszus! A nemzeti közművelődés és a katholikus tanügy századok óta legbőkezűbb Mecéná­sainak méltó utódai, a magyar nagy­méltóságú püspöki kar nemeskeblü tagjai több, mint két évtized előtt különösen neve­zetes tanújelét szolgáltatták annak a méltánylásnak és nagyrabecsülésnek, amelylyel a katholikus tanügy bajnokainak közhasznú munkássága iránt viseltetnek. Azoknak a dicső alkotásoknak hosszú sorozását, amelyeket a nagyméltóságú püspöki kar hagyományos áldozatkészség­gel a közművelődés érdekeinek előmozdí­tása céljából létesített, 1884-ben az „Orsz. Katholikus Tanitói Segélyalap" intézmé­nyét gazdagította. A közvetlen támogatáson kivül feladatává tette az Alapnak, hogy a tanitók árváinak elhelyezése és neveltetése szempontjából egy megfelelő intézet felállítására töre­kedjék. Az árvaház alapját alapszabályszerüleg megillető hányadok és a különféle ado­mányok igen lassan növekedtek a lefolyt két év alatt: közelebb és közelebb hozták ugyan a magasztos cél megvalósításának idejét': mindazonáltal legmerészebb képze­let is csak a messze távol lenge ködé­ben látta annak az intézménynek bizony­talan körvonalait, amelynek létesülését, tényleges működését a viszonyok nap­ról-napra kívánatosabbnak, szükségesebb­nek tüntették fel. A segélyalap középponti bizotsága az árvaház felállítását leghőbb óhajai közé sorozván, 1905. évi augusztus 24-én tar­tott közgyűlésében elhatározta, hogy minden igyekezetét oda fogja irányítani, önálló gondolkozású férfiak helyett, ke­netteljes, szemforgató „Beschwichtigungs­Hofrat"-okat akart nevelni. Határozott­ságra, bátorságra, önérzetességre nevelte növendékeit. Mint amilyen maga. Erre mutatott is példát. Jószívűsége meseszerű. Csekély tanári jövedelméből szegényebb növendékeket taníttatott. Ő fizetett értük ellátási dijat. Ő ruházta őket. Aki nála segélyért ko­pogtatott, jó helyre ment. Ha ő kimerült s nem tudott már adni, maga ment má­sokhoz. Kért, könyörgött segélyt az ő szegény növendékei számára. Sok eszter­gomi kanonok tudna erre „ bizony "-t mondani. Szerette ő szegényebb növen­dékeit. Keblére ölelte, ki hozzá ment segélyért. Ilyen pedig a praeperandiában akadt elég. .10 évi tanári működése alatt több mint 6000 koronát áldozott az ifjú­ság gyámolitására. És ezt a nagy, ezt a tanártól szinte hihetetlen jótékonyságot nem dicsérték az értesítőben zengzetes tirádák. Jobban sze­rette ő, ha titokban maradt. Ha nem tudta meg senki. Érezte, hogy jobban esik az a falat szegényeinek, ha annak eredetét nem kürtölik ki a világba. Kirándulások alkalmával volt rá több eset, -hogy az egész intézetnek ő adott ozsonnát. A szegényebb, ambiciózus nö­vendékeket pedig saját költségén vitte. S ezt nem tudta más, csak az ifjúság. Ke­rülte a feltűnést. Szinte elképzelem, ha most látná, hogy Róla irok, hogy összepirongatna. Hogy hogy az Árvaházat a lehető legrövidebb idő alatt rendeltetésének átadhassa. Határozatának keresztülvitele céljából egy állandó bizottságot választott és fel­adatává tette, hogy a szükséges előmunká­latokról gondoskodjék. Nem kellett a bizott­ságnak sokáig gondolkoznia afelett, mire irányítsa főfigyelmét, mire helyezze tevé­kenységének súlypontját. Forrásokat kel­lett mindenekelőtt keresnie, amelyekből a cél megvalósításához szükséges segéd­eszközöket meríthesse. Miután ő Eminenciája, a bibornok her­cegprímás és érsek ur magas óhaja sze­rint Esztergomban fog az árvaház épülni, ingyenes telket igyekezett a bizott­ság a várostól kieszközölni. A város t. képviselőtestülete készséggel teljesítvén a kérelmet, Hauszmann Alajos udvari tanácsos, műegyetemi tanár urat arra kérte a bizottság, hogy az árvaház terveit díjtalanul elkészíteni méltóztassék. Ezen kérelem is meghallgattatásra találván, a tényleges kivitel megkezdését lehetett volna a bizottságnak a megfontolás tár­gyává tennie, ha a szükséges fedezet rendelkezésére állott volna ! Azonban Vaszary Kolos bibornok, her­cegprímás és érsek ur ő Emenenciájának 25 ezer koronáját beszámítva, csak száz­ezer korona volt az árvaház alapja. Ezen összeggel a létesítésre gondolni nem le­het / Küldetése magasztosságának tudatában, bizalomteljes kebellel fordult annálfogva a bizottság mindazokhoz a nagy szivekhez, amelyeknek kifogyhatatlan áldozatkészsé­gét hatalmas közművelődési és jótékony­sági intézetek hirdetik. Letette könyörgését a legmagasabb ki­rályi trón zsámolyára. Előterjesztette alázatos kérelmét a ma­gas kormánynál, a nagyméltóságú püs­pöki karnál, a főrendiház tagjainál a káp­talanoknál, a városi és megyei tisztikarok­nál, a tanintézetek igazgatóságainál, a pénzintézeteknél és az nagy közön­ségnél. Fáradozásai nem voltak eredmény tele nek. Beszámítva azokat a összegeket, amelyek biztos kilátásba helyezvék, 20.000 korona folyt be néhány hó tartama alatt. Ehhez az összeghez legyen szabad ezen­megrángatná a fülemet s hogyan a sze­membe vágná : „Te szemtelen, hogy tudsz ennyit hazudni! Hisz én ha tettem is valamit, nem azért tettem, hogy te azt világgá kürtöld! Teszed le azt a tollat mindjárt!" Jó, jó kedves professzor — hopp, pardon plébános úr — leteszem. De még egyet-mást el kell mondanom. Meg kell emlékeznem sajátságos sportjáról. Azonban nehogy olvasóim valami exo­tikus sportsmann gentleman-nek gondol­ják, eleve megnevezem azt a különös sportot, melyet Ő oly nagy szenvedéllyel űzött. Ennek a sportnak a neve: állás­szerzés. Ez az O egyéni külön szenve­délye volt. 12—15 növendékének minden évben szerzett állást. Aki Őt erre kérte, nem kérte hiába. Be levelezte az egész Magyarországot. S szeptember elsején állásban volt minden protegáltja. Ez aztán példa. Ez aztán nagylelkűség. Ez aztán szeretet. Ez igazi nevelés ! Ejnye, de talán nem lenne egész ez a kis impresszió-gyűjtemény, ha kifeledném 10 évi tanári működésének Golgotáját: az ismeretes sztrájkot. Tudom, olvasóim feltették már rég magukban e kérdést: De ha ilyen kitűnő ember volt Keményfy mint tanár, miért sztrájkoltak ellene növendékei? Miért sztrájkolt ellene az, aki most elismeréssel hódol emlékének ? Hát ez a kérdés jogos. S erre a kér­désre felelek én. Az egyik sztrájkvezér. nel csekélységem részéről 2000 koronát felajánlanom. Azon hő vágyódás által inditatva, hogy az árvaház felállitása minél gyorsabban megtörténhessék és fennállását minél szilárdabb alapokra lehessen fektetni, több kérelemmel bátorkodott a bizottság a nagy­méltóságú püspöki karhoz fordulni. Kérte nevezetesen, hogy az iskolai épületek az „Első magyar általános" biz­tositó társaságnál biztositassanak. Továbbá, hogy az iskolaköteles gyermekek az árva­ház javára a beiratások alkalmával min­dig 5—10 fillért; a képezdei növendékek pedig 2 koronát fizessenek. Végül, hogy az összes katholikus tanitók a segély­alapba való belépésre buzditassanak. Fel­kérte a bizottság a Szt. Istvántársulatot is, hogy a katholikus iskolák által megren­delt tankönyvek és különféle taneszközök után az árvaházat bizonyos százalékban részesíteni szíveskedjék. Minő sorsban fognak részesülni azok a kérelmek, amelyeket a bizottság ő Felsége, a közoktatásügyi kormány és a Szt. Ist­ván-társulat elé terjeszteni bátorkodott, arra nézve a m. t. kongresszusnak biztos tájékoztatással ma még nem szolgálhatok, A nagyméltóságú püspöki kar magas határozatára vonatkozólag mély sajnálat­tal kell tudatnom, hogy az nem volt ked­vező az árvaház érdekeire nézve. A ke­gyes válasz szerint a nagyméltóságú püs­pöki kar teljesen méltányolja a bizottság törekvéseit, óhajtja az árvaház létesülését és élénk érdeklődéssel kiséri ügyének min­den mozzanatát. Az érintett kérelmeket azonban részint az egyházmegyei bizto­sitó alapok, részint a szomorú közgazda­sági viszonyok miatt nem tartotta teljesít­hetőknek. Azok a nagy remények, amelyeket a bizottság e kérelmek teljesítéséhez fűzött, egyelőre tehát meghiúsultak. E körülmény miatt azonban nem lehet, nem szabad a bizottságnak a feladat megoldásától visz­szarettennie. Nem is fog ! El van hatá­rozva, hogy mindent meg fog kísérelni, ami az óhajtott sikerrel kecsegtetheti. Mélyen megvan ugyanis győződve arról, hogy az országos katholikus tanitói árva­ház létesítése olyan szükségesség, amely elől már elzárkózni nemlehet. Tudja, hogy Akik azt hiszik, hogy a sztrájk gon­dolata az ifjúságtól eredt: nagyon csa­lódnak. Azt a sztrájkot bárki megérde­melte volna úgy, mint Keményfy. Hogy az ifjúság közül mégis majdnem két egész osztály belement a renittens csa­patba : ez csak külső terrornak .köszön­hető. Még azok is kénytelenek voltak sztrájkba menni, akik a praeperandia Keményfy-kultuszának leghatározottabb hí­vei voltak. Két teljes napig törtük a fe­jünket s mégse tudtunk ellene egyetlenegy elfogadható okot se felhozni. De elég a nyilatkozatból annyi, hogy a sztrájk nem az ifjúságtól eredt. Aki is­meri a tömegpszichologiát, belátja, hogy egy félművelt sereget, mint amilyen mi voltunk, mily könnyű terrorizálni. Olyan eszközökkel, mint amilyenekkel minket sztrájkba kergettek, még ha szt. Antal lett volna is Keményfy helyén: az se kerülhette volna el a sztrájkot. Én, ki Keményfynek még reggel 8 órakor olyan tisztelője voltam, mint most, 9-kor már a legvéresebb demagóggá kellett átalakul­nom. Ilyen eszközökkel 24 óra alatt bár­melyik tanárunk ellen sztrájkba lehetett volna vezényelni a még ki nem forrott, félművelt ifjúságot. Ezt én mondom, az egyik sztrájkvezér­nek megcsinált akkori növendék. E szennyes napok után ismerte csak meg az ifjúság Keményfyt. A sztrájk után ugyanazon mosolygó arccal foly­tatta magyarázatát, mint amilyennel el­hagyta. Az fájt nekünk, hogy ő olyan

Next

/
Thumbnails
Contents