Esztergom és Vidéke, 1906
1906-08-30 / 69.szám
Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. — Előfizetési árak: Egész évre . . 12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél érre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nrilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: DP. Prokopp Gijala és Brennei 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a köziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-atca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Glosszák. Aug. 30. Tehát megvolt az országos tanitógyűlés. Az elkeseredett, lealázott tanítóság imponáló módon követelte, hogy hallgassák meg. Hogy orvosolják régi bajukat. Ez idő szerint a tanitóság a leglealázottabb csoportja Kultur-Tulipániának. Jobban megbecsülik az iskolázatlan hivatalszolgát, a bakteri, a levélhordót, a közrendőrt, a csőszt, sőt a kanászt is, mint a tanítót. Jobban. Mert jobban díjazzák őket. Ne vegyük itt mérvadónak a városi tanítókat, hanem a szegény falusi tanítót, aki a nyomorult 400 forintját negyven he'lyrol, 40 féle cimen kapja. Csak olvasná a társadalom a Néptanítók Lapja pályázatait. Összeborzadna. Vannak kántori pályázatok hirdetve, ahol a pedagógus még harangozni is köteles. S ezért kap évenként 7—8 koronát. Némely helyen egy-két libát kap a tanitó. Ezeknek darabját 10 koronára számítják, hogy valahogyan kijöjjön a 800 korona minimum. Aztán ebből a 800 koronából havonként fizessen kosztért 50 koronát. Marad még neki 200 koronája. Abból aztán ruházkodjék, abból mosasson, abból takaríttasson. I^eVelek. Szeretett Tanár Ur, Drága, jó Atyám. Az a bizalom, mellyel tanár úrhoz, az iskolai évben viseltettem, felbátorít, hogy ismeretlen érzések előtt álló lelkemet feltárjam. Mikor lelki problémák előtt álltam, jó atyám mindig megfejtette azokat. Mindig megadta a helyes irányt, melyen haladnom kell. Ilyen ismeretlen gyötrelmek és vergődések között, mint most, sohasem állt a lelkem. De ennek története is van, hadd mondom el. Forrólángú, sugaras déli órában, mikor néha az internátus ablakán kinéztem, vagy a ligetben sétáltam, sokszor láttam az utcán párosan haladó, fiatal leány csapatot. Tejfehér üveg arcukról mintha letörültek volna minden lelki vonást Vagy mintha a halovány arcoknak megtiltották volna, hogy gondolatuknak és érzésüknek árulói legyenek. Csak a szemükből sugárzott ki valami világosság. De ez is olyan sajátszerűen misztikus volt. Azokat is a regula szabályozta. E fiatal leáabból — esetleg — dohányozzék; és még hozzá feltétlenül uraskodjék. Hát ilyen a magyar tanitóság helyzete. Elfagy a torkunkon a szó. Megfagy ereinkben a vér, mikor ezt kell leírni. S-a • társadalom-, a mostoha, még most sem pirul, még most sem szégyenli magát. De nem hiszem, hogy a társadalom annyira hibás, mint Magyarország összes alkotmányos kormányai. Azoknak fogalmuk sincs a tanitóság nyomoráról. Mert fővárosi a tanítót veszik mintaképül. Hogy nem tudják a tanitóság nyomorát, Wekerle kormányelnök nyilatkozata bizonyítja legjobban. Aki abban a téves hitben ringatta magát mindezideig, hogy már Tisza reformálta a tanitóság fizetését. Igen, kizárólag a kormány a hibás. Mert ha tenne előterjesztést a t. Házban a tanitóság fizetésemelése tárgyában, olyan lelkesedéssel szavazná azt meg a képviselőház, mint mikor Kossuth Lajos a 40,000 honvédet kérte. Nem maradna a Házben senkisem ülve s Apponyi kénytelen lenne azt mondani, amit Kossuth : „Leborulok a nemzet nagysága előtt." Ott egy honatyának sem lenne szava a fizetésemelés ellen. Mert valamennyi szavát adta. Mert valamennyi megnyok mellett a kisérő apácák, hófehér főkötőjükben olyanok voltak, mintha a Tavasz mellett haladt volna a sárga, fonynyadó Ősz. Itt kezdődik a történet. A halovány leányseregben volt egy pirosajku leány is. Olyan szomorú, mint a többi. De szebb, mint azok. Ez a barna leány egyszer rám tekintett, hosszan, mélyen. Mintha akart volna valamit mondani. Én a tekintetből sokat magyaráztam. Ez a tekintet másnap is kinyitotta velem az internátus ablakát. De hiába vártam. Az a leány többet nem tekintett rám. Szomorúan, busán haladt ő is, mint a többi. Igy történt ez három hónapon keresztül. Hogy mi okból, nem tudom. De ez a lány, az ő piros arcával folyton előttem volt. Mindig reá gondoltam. Mikor hazamentem a nagyszünidőre, őt is a vonat állomáson találtam anyjával. Megint rám tekintett. Mintha ismertük volna egymást. Abba fülkébe szálltak, amelyikbe én. Többször összetévedt szemünk sugara. S ilyenkor azok susogtak meséket nekünk. Beszédbe nem keveredhettem sehogy se velük. De sipolt a vonat. Hazaérkeztem. Ők tovább utaztak. ígérte. Mert valamennyi szükségét érzi ennek a reformnak. Előbbre való ez az általános szavazati jognál, de még a nemzeti hadseregnél is! Mert nem olyan szégyen erre az országra, hogy fiait németül komandirozzák, mint az, hogy tanítói a kultúra önzetlen terjesztői éhen nyomorognak. Hát nem fél ez a kormány attól, hogy elérkezik a nap, mikor a tanitók ezrei odamenekülnek, végső elkeseredésükben a lenézett vörös zászló alá. Mert óriási • hatalma van ennek a zászlónak. Csak a honfiúi sziv tartja még vissza a tanítóságot, hogy alája ne lépjen. Nem fél a kormány attól, hogy a magyar tanitók lesznek a nemzetközi szocializmus legféktelenebb demagógjai ? Mert ha a tanitók szózata nem repeszti meg a kormány kősziklaszivét : elérkezik ez az idő. Pedig a tanitó beleleheli az ő elveit, az ő gondolkodását a társadalomba. S az a tanitóság, amelyik egyszer már nyomorgó koldus, elviseli az a „hazátlan bitang" nevet is. Ne adja Isten, hogy igy legyen. De fontolja meg ezt mégis a kormány ! A tanitóság hétfői országos gyűlésén szózatot bocsátott a nemzetVisszanéztem az otthagyott fülkére. Ő az ablaknál állt. Rámnézett ugyanolyan mély, varázsos tekintettel, mint legelősszőr. Mintha akart volna mondani valamit. Elment a vonat. Máskor, mikor hazaértem, derült voltam. Nevettem. Pajkoskodtam. Most ? Leverten és szomorúan kerestem a magányt. Kerestem valakit. Akartam, hogy a szemembe nézzen egy leány. Nem találtam senkit. Nem tudom senkitől megkérdezni: ki volt az a leány ? Mit akart én velem ? Mért nézett oly mélyen szemembe ? De azt se tudom, mért sajog, ver, mozgolódik, zajong a szivem ? Én azt az érzést nem ismerem. S ha valaki fel nem világosit, tán megőrülök. Csak anynyit tudok, hogy azt a lányt szeretném látni újra, újra. De ha azt se tudom, ki az ? Mondja Főtisztelendő Atyám, mi az az érzés, mely rajongó ifjú lelkem ugy feldúlta ? Feleljen, mert erről nem tanultunk az iskolában. Válaszával gyógyítsa meg beteg Zoltánját. hez. Hallja meg, értse meg ezt mindenki. És ne kergessék a honfiúi tűz lelkes szitóit orcátlanul, gyáván, megalázottan a a vörös zászló alá! Tehát a kékkői troubadour, Balassa Bálint báró holttestét több mint három évszázados kóborlás után végre örök nyugalomra helyezték Hibben. Itt álljunk meg egy kicsit. Nem lett volna jogunk nekünk, esztergomiaknak az első magyar lirikus hamvaihoz? Hiszen történelmileg bebizonyított tény, hogy Esztergomban esett el. Nem követelhettük volna a „virágénekek" halhatatlan dalnokának hamvait az ország első templomának kriptájába ? Hátha nem tagadták volna meg tőlünk. Ám a naiv esztergomiak könynyen ezt felelnék erre: Már mit csinálnánk mi Balassa hamvaival ? A szentesi magyar szerint. 'O ugyanis lovat akart venni. Az eladó igy dicsérte lovát: Ha erre éjfélkor felül bátyámuram Szentesen, 8 órára fogadok, hogy Debrecenben van. — S felelt a vevő : — De mit csinálok én 8 órakor Debrecenben ? A válasz : Szeretett Fiam, Leveled derült hangulatomat borússá változtatta. Fáj a lelkem, hogy legkedvesebb tanítványom ily nagy lelki vergődésben látom. Hogy felelhessek kérdésedre, összehívtam az egész klastromot, de tisztelendő testvéreim közül se tudta egyse: mi az az érzés, amely téged egy leány tekintete után ugy nyugtalanít. Én pap vagyok. Ismerem a lelkeket. De, hogy mi lehet ez: nem tudom. Hanem mig misézni voltam, kedves levélkéd asztalomon felbontva feledtem. A hóbortos Gáspár inas elolvasta. S azt irta rá a szemtelen csacsi makrancos betűkkel: „Ez az érzés : a szerelem!" Hát hogy mennyire nem értett meg téged a tökfilkó, magad láthatod. Légy nyugodt és megelégedett, ez a boldogság forrása ! Imádkozz ! Ölel tanárod Bányai „Esztergom és vidéke" tárcája.