Esztergom és Vidéke, 1906

1906-05-13 / 38.szám

1 • I SZTElfiOM es VIDÉKE A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési Arak: Egész évre Fél érre . 12 kor. Negyedévre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dr. Prokopp Gijala és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (ho?a a kéziratok, előfizetések, nyütterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Boda)-otca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Esztergom város jövője. Esztergom, május 11. A közelmúlt évtizedeken Eszter gom város nem szűkölködött jó akarókban. Ez azonban a jóakarat nak nem akkora határait ölelte fel, minőt megérdemelne. Kétségte leien, hogy sok tekintetben konsta tálható fejlődés, de az egyrészről már már elviselhetetlen terheket ró a város lakóira, másrészről pedig nem üti meg a megérdemlett mértéket, amire nézve hazai városaink közül talán egyedüli. Csak ismétlésekbe bocsátkoznám, ha a város sok rendbeli előnyeit ismertetném. Sokszor megvolt ez már irva. Egy bizonyos, hogy rengeteg a kívánni való, hogy Esz tergomot, — ami pedig feltétlenül szükséges — Budapest provinciájává tegyük. Budapest provinciájává pe dig egyenesen azon elemeknek, amelyek anyagi körülményeik foly tán nem képesek testük ápolására szükséges igényeiket kielégíteni, minők a csend, jó levegő, fürdő, ol csó nyaralás stb. Más tekintetben pedig oly intézményeknek létesítésére van szükség, melyek a tudományt, a közgazdaságot az ipart ölelnék íel itt a Duna mentén. „Esztergom és Vidéke" tárcája. Kézfogó előtt. Mosolyog még, Mosolyog az őszi rósza, Lesz virág még, Lesz virág a kézfogómra. Ha csak az ősz le nem tépi Akkoráig, Holnapután ilyentájig. Legalább mi Védjük meg a mi bokrunkat; Kis angyalom, Nyissuk ki az ablakunkat Nyissuk rajok, s még a jövő Északára: Hagyjuk nyitva utoljára! Hogyha a mi Édes álmunk borul rájuk : Fris virágot Hoz hajnalra minden águk, Sőt a melyik beteg is most: Újra épül, A mi szivünk melegétül. Szabolcska Mihály. A tudományt illetőleg az alreáliskolának főreállá való fejlesztése immár elodázhatatlan szükség. Ennek vitatása is csak ismétlés lenne azok után, miket e tárgyban felváltva a reáliskola igazgatójával irtunk. Ep igy helyes volna egy, a keleti nyelvek elsajátítását célzó és kereskedelmi akadémiával összekötött felsőbb tanintézet. Nem különben a helyi tanítóképzőnek polgáriiskolai tanítóképzővel való fejlesztése. Mert csodálatos, mikor egyrészről oly éberséggel ügyelnek a hitvallásos iskolák érdekeinek szellemi megvédése fölött, majdhogy semmibe sem veszik a magasabb képzésre törekvő ifjúság vallásos irányban nyert etikai sajátok megőrizését. Magyarországban a tiz millió hivet számláló kath. hitfelekezetnek nincs egyetlen egy felsőbb tanítóképző intézete! Az anyagiakban törik meg a kérdés? Akkor kár katholikus kultúrára számítani! Az iskolát, ha magunknak akarjuk ismerni, nem tűr meg anyagi kérdést. Itt minden néven nevezendő más tekinteteknek háttérbe kell szorulni. Itt azon kell lenni, hogy megerősödjünk és ezzel követendő példát nyújtsunk utódainknak, másrészről pedig, hogy haladásunkról adjunk tanúságot. Argosz. Lábamról a sarat leverve haladtam a fal mellett végig. Ahogy a folyosó üvegajtaját kinyitottam, Margitka vidoran futott elém, karom után nyúlt s nevetve köszönt: — Isten hozta bácsi! — Pá aranyos! — viszonoztam köszöntését. — Mi jót csinál mindig? — Csak játszom. Ez az én egész napi munkám. — Hát az édes mamája? —

: Az elment! — Hová ? — Nem tudom. Én úgy hallottam, hogy Gizi nénihez nifgy. Felelt okosan, majd elcsendesült, hogy talán annál nagyobb hévvel beszélje el a mondanivalóját. Folytatta beszédét. — Micike itthon van. Csak képzelje, nem birjuk őt megvigasztalni, úgy el van keseredve. — És miért? Érdekelt a pici csacsogása. — Ugyan mi bánthatja szivét? — Megmondanám, de rám parancsoltak, hogy ne merjek szólni. — De nekem mégis csak megmondja ? Hát ha még hozzá veszem azon éppenséggel nem csekély objektivumot, hogy Esztergom a magyar katholicizmus középpontja, hol a kath. paedagógia szívverésének kel lenne lennie. Mindezek nem elérhetetlen vágyak, ha az illetékes köröknek cse lekvő képességét számba vetjük. Ide csak meggyőződés szerezte érzék kell. S ki ne tudna meggyőződést szerezni, ha a modern kultúra áramlattal szemben katholicizmusról van szó! ? A közgazdaságot illetőleg miért ne lehetne gabona raktárt felálli tani, egy nagyobb szabású mű malmot Íétesiteni, mely teszem a primási és káptalani uradalmak termését közvetítés nélkül dolgozná fel. Hisz a direct kezelésű feldől gozás nem csak az uradalomnak jövedelmét fokozná, hanem a vásárlókat is olcsóbb beszerzésre utalná. Ez pedig a szocializmus kérdésének egy éppenséggel meg nem vetendő megfejtése. Miért ne lehetne itt egy sörgyár, amely a modern követelmények szerint berendezve ép oly produktumokkal szolgálna, akár csak a kőbányai sörgyárak és az egész 6—7 vármegyére terjedő vidéket elláthatná. Miért ne lehetne a kender- és a len termelést meg— Oh senkinek ! — Tagadólag bólintott kis szöszke fejével. Megfogta kezemet s befelé vonszolt, hogy lássam én is. Súgva mondta: talán önre hallgat. Ezután benyomta az ajtó egyik szárnyát. Micike az asztalra borulva zokogott s csak az ajtó pattanására tekintett fel. E1Ő1 kiszabadult hajfürtjei összekuszáltak voltak. Köszöntésemre felém közeledett. — Hála Istennek, hogy jön! — szólt hozzám megszakgatva lélegzetétől. — Egész dél óta vártam s nem jött . . . Gondolja csak mi történt? — Mi édes! — kérdeztem meghatva. — Nem is merem megmondani . . . Előbb igérje meg, hogy nem fog haragudni. — Helyes! Micike arcán mosoly vonult végig. Talán nevette jóságos szivét, vagy Margitkát, aki sajnálkozva simult hozzá s mintegy vigasztalva sugdosta: Nem mondtam meg! Nem mondtam meg! Megtörölte sötét égő szemeit, azután rendbe hozta koromszin haját, majd vonzóan a szemembe nézett s jobb kedvvel beszélt. honosítani és annak révén egy szövőgyárat felállítani! ? Mindennek kapcsán a primási gépgyár is a modernebb igényeknek megfelelően rendezkedhetnék be, hogy a szükséges gép alkatrészeket készítené el. Azonképpen életre kellene kelteni a pihenő és már-már végromlásnak induló hatalmas telepű és berendezkedésű üveggyárat. Ha ez éppen nem lehetséges, szolgálhatna más célra is a telep, pld. rézöntésre, réz vagy egyébb fémművek előállítására. A városunkban alakuló tulipán' szövetségre e téren hatalmas feladat teljesítése vár, ha mély és megfontolás tárgyává teszi a fent elmondottakat, mert a hazai iparpártolás mellett nem kisebb munkakör az ipartelepek létesítése. A kettő szorosan egymáshoz tartozik. Mindezekhez hozzá sorakozhatna egyes emberbaráti intézmények létesítése, nevezetesen szanatórium, lelenc, javitóházak. Minő hatalmas arányokban domborodna ki a város fejlődése a jóléttel együtt, ha mindezek létesülnének. S miért ne? Egyszer valahára be kellene látni, hogy minden intézménynek egy és kizárólagosnak tartott helyre való koncentrálása nem egészséges jelenség. Min— Argoszt mikor hagyta el? — Nem tudom bizonyosan. Reggel még velem volt. — És most hol van! — Még nem voltam otthon. Talán itt is volt ? — Csak hallgassa! Volt nálunk. Mint máskor, úgy ma is meglátogatott a kis betyár. Gondolta, a gazdám úgyis máshol jár. Egy jó ideig mulatgattam vele. Édesatyám botját ugráltattam s a pamutgomolyát hozattam el. Szépen szolgált is! A kis dög hízelgett, hogy már adjam neki a megszolgált cukrot. Ugrásra készen a földhöz simult, első lábait kinyújtotta, nyakát pedig előre tolta s igy feküdt, majd nekem ugrott s ugatott örömében. Ha dobbantottam a lábammal, meghátrált, de uj küzdelemre készült. Pici, okos fejét ide-oda rázta, jelezve, hogy még van kedve játszani. Kösönködtem vele, mig a mama meg nem sokalta és azt ajánlotta, hogy adjak neki uj szalagot. Levettem róla a kéket mely rózsaszín kokárdával volt díszítve s eleresztettem. Kiszóltam a Rozinak, hogy kefélje meg, mig elkészítem az új nyakravalót. Nyugodtan ültem a munkához, hogy