Esztergom és Vidéke, 1906
1906-05-03 / 35.szám
tálas stb. stb. szokott lenni, mig a vasárnapi választás, dr. Kmety Károly megválasztása, tulajdonképen nem is volt választás, mert hisz választani Esztergom város közönsége nem is akart, mert egyhangú lelkesedéssel, érzelemmel egy volt a választok gondolata, az t. i. hogy Kmetyt egyhangúlag kikiáltják. Nem villogtak szuronyok, a kedélyek nyugodtak voltak, csend, lobogó disz, ünnepélyes hangulat, öröm, lelkesedés, volt a vasárnapi választás képe. A képviselőjelöltünket hozó gőzparipa, mely késéssel futott be a pályaudvarba, még messze járt megyénk határától, midőn a választási elnök a városháza erkélyéről egyhangú lelkesedéssel megválasztott képviselőnek jelentette ki őt. A választási aktus kötelező formai része nagyon rövid volt, mely után következett annak ünnepi része. A budai vonatnál fehér ruhás lányok majd egy férfi küldöttség várta az érkező képviselőt, ki egyenesen a városházára hajtatott, hol fehér ruhába öltözött leányok sorfala között ment fel a terembe, neje és kis fiai kíséretében. A lelkes éljenek lecsendesültével Frey Ferenc választási elnök átnyújtotta Kmetynek a megbízó levelet, arra kérve őt, hogy hazánk, megyénk és a város fölvirágzására használja fel azt. Kmety hálás szivvel vette át a mandátumot, mint zálogát annak a bizalomnak és szeretetnek, melyben Esztergomváros választó közönsége részéről része van. Ünnepélyes ígéretet tett, hogy minden erejét és tehetségét édes hazánk boldogulására fogja felhasználni s e mellett kötelességének fogja ismerni Esztergom kulturális és közgazdasági érdekeit minél előbbre vinni. Guzsvenits Vilmos kért szót ezután, melyeket a választási elnökhöz intézett, s amelyekben kiemelte azt a véletlent, hogy éppen Frey adja amint izgatottan hámoztuk ki a hieroglifeket, megtudtuk az első tengeri ütközet fényes sikerét. A mesterember eldobta szerszámát, a diák könyvét, a hivatalnok tollát, a boltos becsukta üzletét és rohant mindenki az utcára örülni, tombolni. Frissen készült harci dalok keltek szájra s az ifjabb nemzedék csoportokba verődve és összeölelkezve járt végig a városon, egyre énekelve és kurjantgatva. Egy angol azt mondotta, hogy bolondokháza az egész Japán. Lehet, hogy az, mámorosok, a mámortól félőrültek voltak a nemzet fiai. Hogyne, egy évtized óta mellükön fekvő rém kezdett eltűnni, megsemmisülni. És a felvillanyozott tömegek lázát még nagyobbra növelte az a hir, hogy a katonai és nemesi akadémia növendékei estére fáklyásmenetet rendeznek az Ueno parkban, ahol ünnepet rendeznek és aztán visszatérnek intézetükbe. Úgy is lett; az óriási park és környéke megtelt emberrel az ifjúság fölvonult, a japán himnusz fölhangzott a százezernyi ember ajakán s mivel az 5—6 négyszögkilométer területű dombos helyen nem hallhatta mindenki az ifjak ünnepét, minden 2—300 méterre fölkapaszkodott egy egy népszónok s lelkes, tüzelő beszédeket intézett a tömeghez. A sok banzájtól rekedt volt már mindenki, de arról, hogy hazafelé tartsanak, szó sem volt. Nem aludt ezen az éjszakán a fél Tokió. Mi is csak úgy tudtunk kiszabadulni a tömeg át Kmetynek a mandátumot, ki a legutóbbi választásnál annak ellenfele volt. Az esztergomi hölgyek nevében egy háromtagú küldöttség jelent meg a választási teremben, melynek tagjai voltak Brutsy Jolán ka, Mack Micike és Klementisz Ella, kiknek vezetője Brutsy Jolánka egy gyönyörű fehér és vörös szegfűkből violából kötött csokrot nyújtott át Kmetynek azzal, hogy bár a csokor virágai hamar elfognak hervadni, de az esztergomi nők tiszteleté soha. Kmety mosolyteli örömmel köszönte meg a kitüntetést s éltette az esztergomi nőket, kiknek hazafisága olyan, miként egykor az egri nőké volt. Ezután a városháza erkélyéről intézett köszönő szavakat a téren összegyűlt választókhoz és a nagyközönséghez. Az a mandátum — kezdette szavait — mellyel Önök engem ma megajándékoztak, oly tiszta és mocsoktalan, mint az a fehér papir, melyen az irva van. ígéri, hogy azt mindég oly tisztán fogja megőrizni. Hálás köszönetet mondott választóinak a kitüntető bizalomért, a ragaszkodásért, s igérte, hogy önzetlen és fáradhatatlan törekvése lesz, hogy arra mindenkor érdemeket szerezzen. ígérte, hogy a Haza szent ügyét és a város kulturális és közgazdasági érdekeit mindenkor szivén fogja viselni, s azon fog fáradozni, hogy Esztergom visszaszerezze hajdani fényét, dicsőségét. Szavainak végeztével felkérte a jelenvoltakat, hogy kisérjék el az Isten házába, hogy az Ég áldását kérjék munkájukra. Vimmer Imre polgármester mondott ezután köszönetet a polgárságnak egyetértő következetességeért, melyei Kmetyt megválasztották. Lenn a városháza kapujánál a földmives nők küldöttsége fogadta a templomba induló képviselőt. Kilenc fehér ruhás lány állott sorfalat, nevezetesen pedig: Tóth Erzsébet, Horváth Etel, Kiffer Teréz, Tóth közül, hogy ismerős tanáraim bevettek az ifjakat kisérő menetbe, különben reggelig szoronghattunk volna a hűvös tóparton. Jellemző a japán nemzetre, hogy soha egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy győzni fog. És a hitét nem modern hadseregének és tengerészetének ismeretéből meríti, vagy legalább is csak kisebb részben abból. A nemzeti büszkeség hangján mondja az utolsó gyerek is, hogy Japán földjét még nem tiporta ellenség lába s nem is fogja megtapodni soha. A lapok tele voltak lelkesítő közleményekkel s mikor ezeket nézegettük Katzuraival, önkénytelen eszembe jutott a mi forradalmi költészetünk. Hogy fogalmat nyújtsak neki erről, reminiszcenciákból egy csatadal félét firkáltam én is, amit az én barátom természetesen azonnal lefordított japán nyelvre. Kapitány barátom egy reggel díszruhájában állított be. Máskor fél napokig maradt nálam, most le sem akart ülni. Bucsúvizitre jött, másnap indult Koreába. Isten önnel — szólt — a viszontlátásig, hazatérésekor Port-Arthurban vagy Wladivostokban, Japán területen. Ezzel a gondolattal mentek a japánok a csatába. Megindultak a csapatok. Egy óriási kaszárnya volt egész Tokio. A házak tele katonákkal, az utcák meg barakokkal a lovasság részére. Az uralkodó szemlét tartott a csapatok fölött; mindenikhez, de főleg a húszezer gárdistához volt egynéhány biztató, lelkesítő szava. Julcsa, Gerendés Roza, Tóth Róza, Gerendás Julcsa, Szenczi Boriska, kiknek vezetője egy hatalmas és pompás elővirágokból font csokrot adott át, melynek nemzeti szinű szalagján ez állott: az esztergomi földmives nők — szerett képviselőjüknek. Kmety jóleső örömmel vette át a csokrot és kedves szavakkal mondott köszönetet a fehérruhás leányoknak, különösen azok szónokának, ki szép és őszinte szavakkal üdvözölte őt. A menet ezután a templomba ment, hol hálaadó isteni tisztelet volt. Délben a Fürdő vendéglőben ünnepi ebéd volt Kmety tiszteletére melyen Brusty János Kmetyt, Kmety a választó közönséget, dr. Helcz Antal valamint Frey Ferenc szintén Kmetyt éltették. Guzsvenitz Vilmos képezdei igazgató Kmety családjára mondott toasztót, Marosi József a város iránti jó indulatra kérte Kmetyt, Magurányi Jenő az egyetemi ifjak nevében köszöntötte fel ez ünnepeltet, mig Hegedűs József a nép nevében. A doroghi kerütetben. A doroghi kerületben Eggenhoffer Ernő 338 szavazatával szemben Zlinszky István 1246 szóval győzött. A köbölkúti kerületben. Leszavazott 1853, kik közül Szemere Miklósra szavazott 1452, mig Gorzó Nándorra 401. —N. Esztergommegye selyemtenyésztése 1905. évben. A selyemtenyésztési felügyelőségnek a a földmivelésügyi minisztériumhoz beadott jelentéséből vesszük ki az alábbi adatokat, melyekből látható, hogy mily hasznos fog lalkozás a selyemtenyésztés, mely a szegény, munkára kevésbbé tehetőseknek is szép jövedelmet biztosit s amelyet gyermekek is űzhetnek, kik szintén megkapMint jellegzetes és a japán lélekbe mélyebb pillantást engedő dolog álljon itt az egyik lapból kiollózott himnuszszerű erővel lüktető pár sor. Mindenik gondolat benne egy-egy önálló kis japán költemény, melyet ha koszorúba fűznénk, remek munka is lehetne belőle. Az élőnek, az örökkévalónak áldása járjon veletek. Őseink paradicsomi hónából egy szó zúg keresztül a japán tengeren a Fujiyamánk egetverő csúcsán megütközve szétterül Nagy-Japánországon. Halljátok-e ? A zsarnok kinzó, gyilkos vasán sok ezer testvérünk drága vére csorgott ki, most reánk tör, hogy eltiporjon; rabszolgává akar tenni. Háromezer év vihara zúgott el fölöttünk s bár ezerszer törtek reánk, ellen e szent földet nem tapodta még. A szent ősökre, kiknek lelke itt lebeg fölöttünk és közöttünk, gyalázatot nem hozhatunk. Gyerekeim, testvéreim, boruljatok le a hon szent földére s hallgassátok meg szavát, azt susogja, hogy gyáva nem pihen meg ölén Veszélyben a haza, mutassátok meg, őseitek dicsőségét. Nap fiai előre ! itt a haza, ott az ellen, el a főid színéről, hogy ne legyen. Az élő, az örökkévaló keze takarjon védjen és segélyjen titeket. Barátosi Balog Benedek. ják kevésbé fáradságos munkájok jutaimák Esztergom vármegyében 1905. évben 9 községben a szokásos csonkítás után közterületeken és közutak mellett 786 darab lombszedésre alkalmas szederfa állt rendelkezésére a selyemtenyésztőknek. Esett egy selyemtenyésztőre átlag 6 drb. A magántulajdonban levő szederfákon kivül a fenti szederfáknak köszönhetjük, hogy 135 selyemtenyésztő 2178. kgr. gubót termelt és 3812 koronát keresett. Átlagos keresete egy tenyésztőnek 28 korona volt; legmagasabb keresete pedig egy tenyésztőnek 136 koronára rúgott. A selyemtetenyésztés megkezdése óta 41,044 koronát fizettünk ki a vármegyében. Párkányi járás. A párkányi járásban 1905. évben 7 községben a szokásos csonkitás után közterületeken és közutak mellett 751 lombszedésre alkalmas szederfa állt rendelkezésére a selyemtenyésztőknek. Esett egy selyemtenyésztőre átlag 5 darab. A magántulajdonban levő szederfákon kivül a fenii szederfáknak köszönhetjük, hogy 122 selyemtenyésztő 2042 kgr. gubót termelt és 3608 koronát keresett. Átlagos keresete egy tenyésztőnek 29 korona volt; legmagasabb keresete pedig egy tenyésztőnek 136 koronára rúgott. A selyemtenyésztés megkezdése óta 35,127 koronát fizettünk ki a járásban. Bart községben a selyemtenyésztőknek száma 14-ről 9-re apadt. Az átlagos kereset 10 koronát tett ki. A legmagasabb keresete, 39 korona 6 fillér, Rövid Károlynak volt. Azért tenyésztettek kevesebben mivel mult évben rosz volt az eredmény. Az idén is csak ugy voltak képesek tenyészteni, hogy az esztergomi primási uradalom 6 km.-re fekvő birtokán lévő szederfákról kegyes volt megengedni, hogy a selyemtermelők ingyen szedhessék a lombot. Bény községben a selyemtenyésztők száma 1-ről 5-re emelkedett. Az átlagos kereset 24 korona volt. A legmagasabb keresetet, 26 korona 52 fillért, Csebres János kapta. Itt is volt oktatónő, ki a helyes tenyésztés körüli eljárást bemutatta a tenyésztőknek. Ennek tulajdonitható a tenyésztők szaporodása. A tenyésztés rendszeresen eszközöltetett, de lombhiány miatt kedvezőbb eredmény nem volt elérhető, mert közhelyeken nincs szederfa és az udvarokon levő szederfák lombjaival nevelték fel a tenyésztők hernyóikat. Búcs községben egy selyemtenyésztő átlag 54 koronát keresett az idén a selyemtermeléssel, a mi kitűnő eredménynek mondható. Sőt volt olyan tenyésztő is, aki egymaga 136 korona 42 fillért kapott a gubóért. Az illetőnek neve: Vasas Ferenc. Ebed községben a selyemtenyésztők. száma 39-ről 42-re szaporodott. Az átlagos kereset 47 koronáról 41 koronára szált le. A legmagasabb keresete, 127 korona 78 fillér, Gora Józsefnek volt. A községben örömest foglalkoznának számosabban selyemtenyésztéssel, de a szederfaállomány tökéletesen ki van használva, azért a tenyésztők száma nem emelhető. Farnád községben a selyemtenyésztők szama 3-ról 6-ra emelkedett. Az átlagos kereset 29 koronáról 10 koronára csökkent. A legmagasabb keresete, 38 korona 26 fillér, Androvics Bélának volt. Köbölkút községben a selyemtenyésztők száma 5-ről 13-ra, az átlagos kereset pedig 12 koronáról 29 koronára emelkedett az idén. A 40 korona 2 fillért kitevő legtöbb keresetet Béres Zsigmond kapta a beváltásra hozott gubóért. Hogy a csekély szederfa állomány mellett is ilyen jó eredményt értek el a tenyésztők, ez.