Esztergom és Vidéke, 1906

1906-04-29 / 34.szám

választó kerületben is mozgalmas volt, s egész héten egymást érték a programm be­szédek. Szemere Miklós szerdán e hó 25-én érkezett Köbölkutra, hol reggel 7 órakor bandérium, fehérruhás leányok koszorú és mozsárlövésekkel fogadták. A község nevében Berényi József körjegyző üdvö­zölte a jelöltet, mint a tettek emberét. A jelölt éljenzéssel fogadott beszéde után dr. Hets Ödön, Juhász kispesti reformá tus lelkész, végül dr. Szappanos Gerő szó­lottak a választókhoz, kik majdnem kivé­tel nélkül régi képviselőjük zászlaja alatt csoportosulnak. Szemere Miklós és kisé rete Köbölkutról Szölgyénbe, innen Bartra, Bénybe, Kéméndre és végül Kőhidgyar­matra ment, hol mindenütt kitüntető lel­kesedéssel fogadták. Szemere Miklós győzelme az ellenpárt minden ellenkező híresztelése dacára is kétségtelen. Gorzó Nándor, a koalíción kivül álló független­ségi jelölt, szintén e napokban járta be a kerületet, s bár több községben van­nak is hivei, győzelemre kilátása nincs. A legújabb és harmadik jelölt Kun István farnadi plébános, győzelemre saját beval­lása szerint maga sem számit, csupán nevét óhajtja forgalomba hozni, hogy a jövő választásnál a siker nagyobb re­ményével pályázhasson a mandátumra. — A SZinház köréből Tábory Frida primadonnának megbetegedése előtérbe állította a társulat egyik, közönségünk által mult évekből előnyösen ismert szubrettjét, K'óvy Juliskát, ki Fehér színtársulatának volt primadonnája s ki annak idején érdekes sikereket ért el, színpadunkon. A tegnapi Koldus gróf premierjén Jessy szerepei­ben ' ismét örömmel élveztük a kedves kis szubrett graciozus játékát és da­lait, s reméljük, hogy többször fogunk vele elsőrendű szerepekben találkozni. Ma este a Koldus grófot megismétlik s igy erre az előadásra külön is felhívjuk a mű­pártoló közönség figyelmét. — A süttői kőfaragó sztrájk. Dr. Pal kovich László szolgabíró csütörtökön tár­gyalt a süttői kőfaragó segédek és a munkaadók között felmerült confliktus ügyében. A tárgyalások eddigi eredmé­nyéhez képest a segédek túlzott követe léseiktől részben elállottak, részben mér­sékelték azokat, s igy a segédek remél­hetőleg rövid idő alatt ismét munkába fognak állani. — Egy emberbaráti egyesület a me­gyebeli tanítókhoz. A Nagypénteki Tár­saság hazafias magyar szivvel fordul a tanítósághoz, segítse , meg emberbaráti akcióját. Ez a társaság felekezeti korlá­tozás nélkül gondjaiba veszi az árva, az elzüllésnek induló gyermekeket. Lehetet­len, hogy a gyermekvilág mély érzésű nevelőit ez a szép cél hidegen hagyja. A Társaság nemes föladatainak hatéko­nyabb, nagyobb mérvű gyakorlása érde­kében jótékonycélu sorsjátékot rendez. Kérjük a tanitó urakat propagálják a szép célt. Szíveskedjenek a gazdálkodó közön­ségnek különösen ajánlani, hogy egy ko­ronás sorsjegy ellenében egy egész, a gazdálkodáshoz szükséges gazdasági fel­szerelésekhez, nem különben ló, tehén, sertés és baromfihoz lehet jutni, valamen­nyi nemes, tovább fejlesztésre alkalmas anyag. Ha a tanitó urak lelkes szóval ezt az ügyet figyelembe ajánlják, ha ér­deklődnek az ép oly hasznos, mint jóté­konycélú dolog iránt, akkor a társaság nagy hálára lesz kötelezve és e szép ügyön lendítettek. Kérjük a derék népne­velők táborát: hogy ezt a hazafias és emberbaráti fölszólítást vegyék figye­lembe és minden erőből teljesítsék. — Rendőrségünk nj egyenrnházata Rendőrkapitányunk tervezetet dolgozott ki, melynek alapján rendőrségünknek uj, a fővárosi rendőrségéhez hasonló egyen­ruházattal való ellátását javasolja. — Egy tiz éves kis leány öngyilkos­sága. Hogy az Istenfélés az emberek szivé­ből mennyire kihaló félben van, annak fé nyes bizonyítéka az a megdöbbentő ön gyilkossági eset, mely a közel mult napokban Kirván magát előadta. Tálai Julianna tiz éves árva kis leány a feletti ijedelmében, hogy az őrizetére bizott li bák közül egy elveszett, felakasztotta ma gát. Tettét észrevették, s mielőtt a halál kínlódásától megváltotta volna, a zsine­get leoldozták, azonban a szenvedett sé rülések következtében huszonnégy óra múlva kiszenvedett a szegény teremtés — Felvétel a tanítóképző intézetbe, A lévai m. kir. állami tanítóképző intézetbe jövő a 1906/7. tanévre az I—IV. osz tályba Összesen 125 növendék vétetik fel Ezek közül 19 teljes dijat fizető, 38 féldijat fizető, 28 ingyenes benlakó és 40 egyen ként 120 kor. évi ösztöndijat élvező be­járó. Az I. osztályba fölvehető növendé­kek száma 30. A kedvezmények oda Íté­lésénél az iskolai bizonyítvány az irány­adó. Az I. osztályban a kedvezmények a középiskola vagy a polgáriiskola IV. osz­tályát végzett kitűnő és jeles előmenetelű növendékeknek fognak adományoztatni. A pályázati kérvények f. évi május hó 31-ig az intézeti igazgatósághoz nyújtandók be. — Hevenyfertőző kórok kimutatása, A tiszti főorvos jelentése szerint Esztergom­vármegye területén április hó I-ső felében az alábbi hevenyefertőző kórok fordultak elő: Torokgyik: Esztergomváros, Táth, Kesztölc, és Tokod. Kanyaró: Piszke és Lábatlan. Roncsolótoroklob: Süttő, Dömös, Bátorkesz és Párkány. Vörheny: Eszter­gomváros, Nyergesujfalu, Dömös, Kesz­tölc, Csolnok és Párkány. Fóltőmirigylob: Esztergomváros, Dorogh, Bény és Kőhid­gyarmath. Hasiliagymáz: Esztergomváros, Dömös, Szentlélek, Kesztölc, Nagy-Sáp, Párkány. Hökhurut: Nána. — A száj- és fogaknak ápolásához a Kaiser Borax nem eléggé ajánlható. Szag­talan, erősiti a foghúst, az étkezés után a szájban maradt részecskék rothadását meggátolja, a szájnak rossz izét és sza­gát eltávolítja, s tiszta lélegzetet ad. — A Szerencse Szeszélyes és nem min­denkit részesít kegyeiben. Hogy azonban a szerencse bennünket el ne kerüljön, an­nak ajtót, kaput nyitva kell hagynunk, a szerencsének kezet kell nyújtani! Az ál­talánosan ismert és nagy népszerűségnek örvendő Lukács Vilmos bankházának (Bu­dapest, V. Fürdő u. 10.) vevői, kik már az első szerencsekisérletnél egy-egy főnye­remény által vagyonhoz és jóléthez jutot­tak, bizonyíthatják ezt. — Az általánosan kedvelt Lukács-féle szerencsesorsjegyek helyben Németh Adolf és Fodor Mihály cégnél is beszerezhetők, miáltal levelezés és postaköltség megtakarítható. — Sikerült áprilisi tréfa. E hó első napján egy uri ember, aki erőnek ere­jével szellemesnek akarja magát feltüntet­ni;, tréfát űzött egyik jó barátjával. Zárt borítékban kis levélkét küldött neki, mely­hez még valami mellékelve volt a követ­kező tartalommal: „Ezzel megalapíthatod szerencsédet !" A tréfálkozó ugyanis egy osztálysorsjegyet csatolt a levélhez, mely­lyel egy-két héttel azelőtt az előző osztá­lyokban ő maga játszott, azonban el­mulasztotta megújítani. A jó barát nem bosszankodott ezen. a tréfán, hanem el­ment Török A. és Társa bankházába, Budapest, VI., Teréz-körut 46. szám alá, ahol megtudta, hogy még résztvehet e sorsjeggyel a folyó játékban. Miután ba­rátja is beleegyezett abba, hogy a sors­jegy az ő birtokába menjen át, lefizette az érte járó összeget. A szeszélyes sors akarata folytán e sorsjegy pár nap múlva nagy nyereményt nyert Török bankházá­ban és most a nyertes jót nevet barát­jának sikerült áprilisi tréfáján, mig a tü­relmét vesztett fél bosszankodása határ­talan és sajnálja, hogy egy nagy Össze­get könnyelműen eldobott magától. — A magyar kir. szab. oszt lysorsjaték felette jelentékeny sikert ért el. Mindenütt azokról a nyereményekről beszélnek amelyek a 17. játékban húzattak ki, de még többet beszélnek az emberek — rangkülömbség nélkül — azokról a milliókról, amelyek a folyó hó 23-án kezdődő 18-ik játéknál ér­hetők el, éppen ugy, mintha már a zsebeik­ben volnának ezek a milliók. Valamennyi nek kétségkívül szivük legbenső zugában egy csekély reménység lappang. És miért is ne ? A kerék mindannyiuk számára fo rog és a szerencse merőben a véletlentől függ. Mindenki, amily gyorsan csak teheti, egy vagy több sorsjegyet vesz, beteszi ezeket a tárcájába vagy szekrényébe, hogy aztán hónapokon át, mint egy darab rá dium, mindazok rideg életét bevilágítsa, akiknek egész éven át reggeltől estig pi henés nélkül dolgozniok kell, hogy csak a legszükségesebbet megkereshessék, min den reménység nélkül, arra, hogy e mun ka révén valaha jóléthez, vagy éppen gazdagsághoz jussanak. A most vásárolt sorsjegyek, egész időn át megannyi abla­kocskák, amelyeken át a szerencsébe le het pillantani. Hiszen még a legmogorvább moralisták se tagadták soha sem, hogy a reménység az emberi cselekvések leghaté­konyabb rugóinak egyike. Hát nem e szerencsétől függ életünk legtöbb körül­ménye ? Terveink sikere, fáradozásainak célja, törekvésünk a teljes gazdasági függetlenség iránt; mindez vájjon nem olyan-e mint egy sorsjegy, amelynek ered­ménye igen gyakran nem az egyesek intelligenciájától és tetterejétől függ ? Egy neves irónk nem régiben a maga szelle­mes modorában azt irta, hogy a minden­kit szórakoztató és gyakran vigasztaló sorsjáték, anélkül hogy valakire vesze­delmes volna, a leggyorsabb minden speku­láció között, minthogy az esélyek minden résztvevőre nézve egyenlőek. És amikor ellenvetették, hogy nem nyerhet minden­ki, azt válaszolta, hogy az csak azoknak jelent valamit, a kik a reménységet a bizonyosságai tévesztik össze. Ha veszünk egy sorsjegyet, ugy minden szenvedelem nélkül játszunk. A játék megvarázsol bennünket, anélkül hogy felizgatna, és azon a napon, a mikor a húzás csak a mások szerencséjét hirdeti számunkra, filozofikus egykedvűséggel mondjuk: a szerencse vak és kiszámíthatatlanok a szeszélyei. Mindenesetre semmi akadálya nincs, hogy ma vagy holnap a mi ajtónkon kopogtasson. Kinek nincs még sorsjegye ? A legszerencsésebb Dörge Frigyes bank­házában kapható. „Allvater" Gessler lägerndorf. NYILT TER. Rövid használat után nélkülözhetlen. Igen al­kalmas utazásoknál. Egészségügyi hatóság által megvizsgálva. Bizonyítvány kelt Bécsben, 1887. jul. 3. nélkülözhetlen fogkrém A fogak tisztántartásához esupán szájvizek nem elégségesek. A foghuson mind g ujolag keletkező ártalmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy fris­sítően és amiszeptikusan hatos fogkrémmel siKerülhet, minőnek a „KALODONT" már az öss es kulturállamokban a legsikeresebb h •H'ná'flt'-' hi^orir-u't. II) Kaeen jelszó Szerencse és áldás LUKÁCS VILMOS 1» » M le Ifi «á Ä I» sa ra elégséges arra, hogy szerencsesorsjegyet min­denki ezen jó hírnévnek örvendő bankházból vásároljon, hol oly sokan már az első sze­rencsekisérletnél vagyonhoz és jó­léihez jutottak. Válassza tehát bizalommal azon számot, mely születésnapja vagy nevenapja mellett áll, mert az Fortuna istenasszony kegye folytán a kivánt eredményt meghozza Önnek! Szerencsenaptár. Január Február Márczius Április Május 1 Junius í 93550 93544 93537 93531 93527 65221 1 2 93549 93542 93536 93530 65225 65220 2 3 103957 111887 78781 112569 112564 37057 3 4 75431 78372 112541 37058 111897 94419 4. 5 75438 48637 78785 112551 112552 94419 5 6 112598 53241 111885 55747 112586 78791 6 7 20540 78358 108287 103954 78789 67110 7 8 78370 112539 78783 78779 67122 94516 8 9 67113 55736 101140 111859 55720 67118 9 10 92457 48632 55748 92465 48644 55712 10 11 37056 112567 101142 41209 112528 92463 11 12 101148 78357 92454 41207 111868 78393 12 13 75599 55717 51922 101141 112536 94512 13 11 78799 94418 112574 67123 112559 111 854 14 ló 51025 78351 67141 55718 46896 78354 15 IG 55728 103956 24441 111887 112580 67112 IC 17 101118 101143 101129 94510 78776 111873 17 18 75Í81 94513 41219 112560 111894 20536 18 1» 112546 112537 41221 67749 67124 108289 19 20 55746 24433 112530 55750 78790 92468 20 21 108283 67881 111870 112572 112550 67148 21 22 112529 75418 22088 20*42 95823 43639 22 23 92467 55741 112554 ióá46 112558 112583 23 24 75408 112543 111861 112566 53247 41215 24 25 78730 111896 105203 55726 101169 112582 25 26 112593 101155 112544 78797 94523 55729 26 27 112563 93541 111888 24432 78777 111886 27 28 112533 93540 108290 111849 94402 48301 28 2'J 78500 101145 93529 78352 65219 29 30 93547 ,'« 93535 93528 65224 65218 :so 31 93546 93533 65222 31 JJÍUü AU JUSZt. Sz pl. Október NüVdUlb. Deczemiier 1 65216 65209 65202 55921 55916 55911 1 2 65215 65208 65201 55920 55915 55910 2 3 67142 101128 41213 51913 112595 60062 3 í 51903 92166 111898 78177 75407 20531 4 5 112573 111848 112556 111840 111877 111882 5 C 60061 78798 94407 101149 112549 105212 f. 7 48631 92472 67106 &2074 2443] 112542 7 8 48631 112527 111878 67744 67125 111895 8 !) 55737 67121 105208 11259S 112526 24448 9 10 108284 101159 1125i4 lllo83 112548 111892 10 11 92462 li25J0 103996 48S33 67131 112600 11 12 112591 112547 111867 67102 94507 67140 12 13 48640 11 534 112568 111 .71 55734 64256 13 14 92453 111839 55710 112570 112571 22086 14 15 112562 103962 51915 112578 111891 67108 15 1G 53348 53236 22091 78795 94502 112597 16 17 112592 37052 46 94 92377 67879 112591 17 18 103961 52901 67095 90083 37057 48640 18 19 94515 67103 111872 111899 22081 92453 19 20 783(5 92475 78789 105205 64251 112562 20 21 67117 112588 112581 67147 111880 53348 21 22 111859 78371 111900 10S2S3 105210 112592 22 23 78368 67116 111893 24444 43318 103961 23 24 101162 112575 111845 95535 103997 94515 24 25 112532 112587 101152 111842 67368 78375 25 2G 78796 92461 112576 101151 111889 55902 26 27 112585 112545 101138 75614 101127 55903 27 28 llí:599 75624 112555 112565 112577 55905 23 29 111865 20544 55923 64252 55914 55907 29 30 65214 65207 55922 55919 55913 55910 30 31 65210 65206 55918 55903 31. fenti számok kizárólag csak Lukács Vilmos bankházában BUDAPEST, V., Füt-dő-utcza 10 vagy alanti czégnél kaphatok. Az I. oszt. húzása 1935 május 23. és 25-én. Az L oszt. sorsjegyek árai: V. X U % Vi 1.50 3. 6, 12.— kor. Kakao ós csokoládé kedvelök figyelmébe: Jíofi János«féle Kandol-Kakao a legcsekélyebb zsírtartalmú, azért igen könnyen emészthető, sohasem okoz székre­kedést, mindazáltal ritka finom ize mellett kiválóan olcsó. Valódi csakis Hoff János névvel és az oroszlán-védjegy gyei. Csomagok á l l* kgr. 90 fillér Mindenütt » V» » 50 » kapható. E rovatban köziöttekért nem vállai felelőseget a Szerk. Eredeti sorsjegyek az összeg előzetes beküldése vagy utánvétel mellett küldetnek szét. Postai befizetési lapok az összegek portómentea elküldésére t. vevőink rendelkezésére állanak. lémet Adolf dohánytőzsde és esernyökészitö, Lőrinc-utca. Fodor Mihály vegyeskereskedő Esztergom. ló karban levő gramophon, vagy fonográf, megvételre kerestetik. Cim a kiadóhi­• vatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents