Esztergom és Vidéke, 1905

1905-01-05 / 2.szám

ESZTERGIM es VIDÉKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁ'-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak = Egész évre . . 12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dr«. Ptokopp Bjjnla és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova 'a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Párkány és a villamvilágitás. Esztergom, január 3. A Duna által ketté választott Esztergomról és Párkányról gyakran hallunk úgy beszélni, hogy testvérvárosok. Igy azonban csak az beszélhet róluk, ki a viszonyokkal nem ismerős. A városi intézmények minden előnyét ép úgy élvezi Párkány, - miként Esztergom, de ezek megteremtéséhez, fenntartásához semmivel sem járul, sőt a városi jelleg parancsolta bizonyos intézmények mig városunknak el nem kerülhető, oly megterheltetésével járnak, melyeknek csak a városi jellegért hoz áldozatot, addig Párkány osztozik a város által hozott áldozatok gyümölcsében, anélkül, hogy ő is hozna áldozatot, ami Párkány szerencséje. Azt mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy. A gyomorról vett ezen hasonlat nagyon ráillik Párkányra is. Mennél jobban élvezi a város nyújtotta előnyöket, annál több után vágyik. Ujabban a villám után. Ugy értesülünk, hogy Párkány a városi hatóság elkerülésével, a „Esztergom és Vidéke" tárcája. Sötétség. Nem lehetett még több esti 9 óránál. Egész nap köd volt. Sárga nyirkos glazurral vont be mindent. A kopasz fák ágain megsűrűsödve, kövér, barna cseppekben hullott le. Sűrűn gomolyogva, mintegj' a földből látszott kitörni. Itt-ott ballagott csak egy-két alak, jeleniétök a titokzatosság bélyegét nyomta az utca képére. Lassan, elgondolkozva róttam végig a nyirkos járdát. Csand volt. A köd elnyelt minden hangot. A nagy város éjjeli élete korábban kezdődött ebben a szürkeségben. Az éjjel nappalt élők, a fekete fátyolos nők, korábban merészkedtek ki szűk sikátoraikból nagyobb utcákra. Léptem meggyorsítva siettem el, ha ilyenek mellett kellett elmennem. Éles, bizalmatlan tekintettel néztem végig mindegyiket, mintha ezek csak azért közelednének emberlakta házak felé, hogy ezt mindenestől a levegőbe röpítsék, vagy egyébb iszonyatos dolgot kövessenek ei . . . Amint így ballagok, beérek egy éjjeli kávéház gyér, szemetbántó, beteges, sárga fényt terjesztő, villanylámpáinak fénykörébe. Cégtáblája groteszk, piros-bugyogós jámbókat ábrázol. Fölöttem a villany lámvillamvilágitás bevezetése iránt, a vállalkozó bérlővel tárgyalásokat folytat. Az érintkezés formasága nem lényeges, ha mindjárt a városé ís a villamtelep tulajdona, az azonban már közelebről érdekel bennünket, hogy a mi bőrünkre akarja Párkány a villámot bevezetni. Szó van ugyanis arról, hogy Párkány utcái és közterei 41 izzó és 4 ivlámpával világittassanak meg, és pedig aképen, hogy ezen világításért fizet Párkány évi 1800 koronát és semmi egyebet. A villám átvezetéseért, a Párkányban szükséges oszlopok felállításáért, a sodronyhálózatért, szóval az egész felszerelésért fizetni Párkány mit sem akar. De ki fizesse hát ezen, mintegy 40,000 kor.-ra rúgó beruházási költségeket? A bérlő cég erre a kérdésre azt feleli, hogy engedje meg a város, miszerint a 40,000 koronányi felszerelési költségek a jelenlegi üzem terhére eszközöltessenek, s igy a bérlő cég és a város viselné azokat, ez azonban csak látszólagos, mert a bérlő cég lévén az épitő, az összes költségekből a reájutó teher fedezve volna a 40000 pák • el-elaludnak, egy pillanatra sötéten hagyva az utcát. Mintha mondanák . . . elfáradtunk már a sok erőlködésben, hiába nem lehet keresztül törni ezt az áthatlan ködöt . . . Belülről dal hallatszott ki. Egy-egy szám után durva röhögéssel honorálta az egybegyűlt „mélyen tisztelt közönség" a sok énektől, ivástól, éjjelezéstől tág hangszálú énekesnőt. Hangjába néha bele tolakodott az átfázott fáradt tüdő is, s a maga jogát követelve egy-egy sipákolásszerű hörgő hangban igyekezett figyelmeztetni gazdáját, hogy nem sokáig bírja már . . . felmondja a szolgálatot. Benn a kávéházban ember ember hátán csillogó, éhes szemmel, előre hajlott testtel figyelik az énekesnő, a ma érkezett új csilag minden mozdulatát. Szivet, agyat bántó megjegyzéseket téve, ha a rövid szoknya egy-egy merészebb fordulattal a szokottnál magasabbra lebbent. Kábitó, zsibbasztó zűrzavar volt. Tálcák, poharak zöreje, ének, tamburák hangja, a szelelő egyhangú bugása, idegölő tűrhetlen egésszé folyt össze. A kaszirnő irigy, féltő szemmel tekinget az emelvényre. Janka az új csillag fölényben van. Már nem őt nézik, mint azelőtt . . . már nem érte nyílnak ki a habzó sörös üvegek. Amint így bosszankodva üli szemébe ötlik az énekesnő fogsorának furcsa állása. Ezt már látta valahol. Emkoronás forgalom nyereségével, mig a város, növekedvén az üzemi terhek, költségek, jutalékot nem kapna, vagyis végeredményében a város fizetné meg az egész párkányi felszerelést, melynek költségeit, ha már az üzem kifizetné, úgy az 1800 korona jövedelemben a bérlő cég is osztoznak. De ha még csak ennyiből állana a párkányiak óhaja. Ők az évi 1800 korona közvilágítási kvóta fizetésére 20 évre kötelezik magukat, s emellett kikötik, hogy azon összes oszlopok, sodronyhálózat, szóval az egész felszerelés jó karban az ő kizárólagos tulajdonukba menjen át. Vagyis nem elég, hogy mi nekik évi 1800 koronáért fényes világítást adunk, nem elég, hogy a felszerelésért egy fillért fizetni nem hajlandók, hanem még hegyébe azt követelik, hogy a 40,000 koronás beruházás 20 év múlva az övék legyen. Ők tehát 20 év alatt fizetnének 36,000 koronát, annak fejében kapnának 20 évig közvilágítást és 40,000 koronás objektumot. Ezenfelül még egyéb óhajaik is vannak. Hogy t. i. a magánfogyasztóknak a vezeték ingyen a házukig vezetteslékezetét megfeszítve gondolkozik. Végig vonul előtte 'egész múltja. Majd megállapodik egy falusi háznál. Kedves öreg arcok . . . szülői napbarnitotta arca jelenik meg előtte. Már nem lát, nem hall semmit. Szive összefacsarodik, elfelejti haragját. Szülői a földszagú, egyszerű emberek, könnyeket törölve ki szemeikből, biztatják leányukat. — Ne félj Zsuzsi nem lesz semmi bajod a városban. Anyád is ott szolgált. Bátorítják, pedig talán ők félnek a legjobban. Szivük remegve bocsájtja útra drága magzatjukat. Ott volt Sándor is, olyan vőlegény-féléje. Nagy darab, nyílt tekintetű, becsületes legény. Ő vitte ki a batyuját az állomásra. Itt- a városban egy családhoz került. Eleinte hordta a fodros falusi szoknyát, de később, mikor már kisasszony lett, kalapot és városi szoknyát vett. Eleinte égő arccal futva menekült haza, ha a görbe hátú úrfiak, kedveskedve csiptek egyet gömbölyű karján, később már nem . . . A gazdája folyton utazott, a felesége Zsuzsira bízott minden munkát. Magának elég gondja volt tejfehér arcát gondozni, vendégeit az elegáns urakat fogadni. Nem bánta az az asszony, ha Zsuzsi este vacsora után le-le ment a kapuba. Néhanéha elkésett. Később már csak reggelenként járt haza. S akkor fáradtan dolgozott, sék, hogy a magánfogyasztók hektowatt óránként 7 fillért fizessenek, íme a testvérváros! Egyelőre a tények konstatálására szorítkozunk csupán, lesz még alkalmunk e tárgyra visszatérni, mely egyike azon példáknak, mely napnál is világosabban igazolja, hogy mily óriási anyagi kárára van városunknak az, hogy Párkánnyal még nem egyesült. -n. A polgármester évi jelentése. A napokban küldetett meg a képviselőtestület tagjainak a város polgármesterének évi jelentése, mely a város állapotáról és ügyeinek menetéről számol be, az 1903. évet illetőleg. A kilencven oldalra terjedő jelentés külön fejezetekre osztva tárgyalja és ismerteti a közigazgatás minden egyes ágát, melyeknek mintegy foglalata a bevezetés, mely a város állapotát, az alábbiakban ismerteti általános vonásokban. Tekir.tetes Képviselőtestület! Bármennyire sajnálom is, tényleg azon helyzetbe jutottam, hogy ismét kérnem kell a Tek. Képviselőtestület kegyes elnézését a vádé azért este megint csak elment. Arcáról eltűntek az üde rózsák. Egészséges piros arca halvány szint öltött. Aztán már könnyebben ment a dolog, eleinte még tiltakozott belsője ez ellen az élet ellen, de később megszokta, nem tudott lemondani. Igy jutott ennyire. A régi falusi Zsuzsinak voltak ezek a gondolatai. Most előtörnek az uj Zsuzsi, a kaszirnő gondolatat. Örült, hogy itt így látja viszont. Mert tudta jól, hogy ez az asszony az oka bukásának. Megátkozta azóta egynehányszor. Jól esett neki, hogy oda jutott ez az asszony, ahova ő maga . . . Pedig ennek megvolt mindene, nem volt olyan buta falusi lány mint ő, kinek oly hamar megártott a csók, az ölelés.. . Az irigység és hiúság újra teljes erővel tört ki benne. Vad, elfojthatlan vágy késztette valamit odakiáltani neki. Valamit, amiről rá ismer ez az asszony ... a mivel lesújthatja. Eszébe jutottak ez aszszonynak szavai, mivel gyanakvó férjét igyekezett meggyőzni forró, hű szerelméről. Midőn kigyószerűen hozzásimulva férjéhez, beszélt neki. Hányszor látta, hányszor hallotta ezt. Teljes erővel túlkiabálva e lármát monda: Gyula, Gyuluskám, kis mucusom, arany bogaram, hát te kételkedsz bennem, hát te azt hiszed, hogy én téged nem szeretlek .. . Az énekesnő éppen egy ártatlan bakfist