Esztergom és Vidéke, 1905

1905-02-12 / 13.szám

ESZTERGIM es mm r _ r A ..VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. fi kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Pfokopp Gtjula és Brenneí Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. == Kéziratot nem adunk vissza. = A reáliskola kifejlesztése. Esztergom, febr. 9. Nagy Antal, a helybeli reáliskola tevékeny igazgatója e lapok mult hó 9-én és 12-én megjelent számaiban ismételten behatóan foglalkozik a reáliskola kifejlesztésének hátránnyal épenségge-1 nem járó lehetőségéről és szükségességéről. Széles mederben sorolja fel azon kívánalmakat, melyek a reáliskola kifejlesztését immár egyszerűen parancsolják, nem mulasztván el paedagogiai érvekkel bizonyítani, hogy mit nyerne vele a főváros és környéke, valamint e boldogtalan város, hol a kereskedelem, a társadalmi élet mindinkább pangásnak indul és a megélhetés viszonyai — szomorú való — a legrosszabbak Magyarországon. Bármiként mérlegeljék is szavaimat, jó magam előtt egyszerűen megmagyarázhatlan, hogy a város intéző körei bármely pártárnyalathoz tartoztak legyen is, minden alkalmat ki engedtek siklani kezeik közül és egyáltalán, vagy közönbösséggel, vagy vaskalapos, hosszas és bizony mondom semmibe sem menő vontatott tervezgetéssel ütöttek agyon minden ügyet. Mindig a régi . Oly édesen indult, Oly szép volt az álom ! Azt hittem, hogy nem lesz Soha más a párom : Lidércnyomás, bánat, Könny lett csak belőle, Pedig olyan jó volt Álmodni felőle. — Lány volt! Barna, édes, Drága oltárképem ; Nem lehet szebb, jobb az Angyal sem az égben ; Imádkoztam Wozzá, Könyörögtem, kértem Maradjon a régi Üdvöm, üdvösségem ! Az Isten elvette. A mint hozta, adta . . . Bizony mondom ! Kár volt Gyötrődni miatta! Kállay Ede. becsület. — Elbeszélés. — A bencések régi kolostorát félszázad óta kaszárnyának használják. A kis vidéki város legnagyobb büszkeségét ez ódon falak képezik boltíves celÉn szentül megvagyok arról is győződve, hogy azon összeköttetések révén, a melyek a múltban és a jelenben a székesfővárossal fenállanak: fáradságot, utánjárást nem ismerő férfiakkal egy, kulturális szempontból is gazdag kiegészítő városává lehetett volna tenni annak. Esztergom város fekvésénél fogva messze fölülmúlja a vidéki városokat. Valóságos kincses bányája a forgalmi követelményeknek, ami mindenkor lehetővé teszi, hogy környéke gyárteleppé alakuljon és . . . szegény, mindenben magán hordja a tengődés minden jelenségeit. Talán ábrándnak tűnik fel egy gyártelep, mely a káptalan és a primacia összes terményeit feldolgozná és értékesítené?! Talán ábrándnak tűnik fel, hogy az ország egyik legelső rangú pénzintézete, a helybeli takarékpénztár tartalékalapjait ne házakba, hanem dúsan jövedelmező egyéb vállalatokba fektesse ?! Vagy tán az is ábránd, hogy a város közönsége közvagyonának jóformán parlagon heverő részét előnyös szerződések alapján telepek berendezésére ajánlaná fel és azt Iáikkal. Még ma is olvashatók rajtuk szent felírások, különben pedig tompán visszhangozzák a legények szilaj beszédeit. A kertben, melyben hajdan a bencések elmerülve elmélkedtek, most terebélyes fák árnyában a tisztek elegáns graundjukon teniszeznek. A teljesen elhagyott templom romladozó falán fütyörészve ül egy-két legény és a legnagyobb odaadással tisztítja fegyverét. A kápolna másik részének bemohosodott romján, melyről a teniszgraundra látni, a tisztekhez beszélgetve ül a térparancsnok lánya: a szép, szürke szemű, sikkes Olga, Bernhard ezredes egyetlen leánya, a garnizon kedvence. A tisztek rajongtak érte, ő meg felváltva jutalmazta meg őket szerelmével. Ma szomorúnak látszott, mert Scheihel főhadnagyot elhelyezték Galliciába. — Tegnap érkezett Forster Ottó Scheihel helyébe — mondotta a lányhoz lépve egy hosszú hadnagy. — Látta? — Igen. Fess úri fiú, már előre irigy lem tőle a hölgyek kegyét. Szabad kér nem Olga nagysám egy szetre? — Most nem játszom, inkább beszéljen az utazásáról! A tiszt sietett eleget tenni Olga óhaja nak. Egészen elmerültek az érdekes uti hirdetné !! Ugy látszik itt minden ábránd, ami a jólétet célozza és egyedüli való a lemondással járó közömbösség, valamint a már meglevő vagy kínálkozó alkalom semmibe vevése. Igy várost nem lehet fejleszteni; igy a város lakóinak jólétéről nem lehet gondoskodni, a terjedést azonban odáig lehet fokozni, hogy idővel dobra kerül még az is, ami van. Hol vannak ami intéző köreink ? Hisz ha vannak, működésüknek folyton permanentiában kellene lenni, hogy legalább is havonként tudnának beszámolni tevékenységük eredményéről. Igy, teszem a reáliskola kifejlesztése ügyében egész kolóniának kellene alakulni, melyből egy kisebb bizottság folytonos permanenciában állana. Azonképen más ügyekben is, melyek a város jólétét, jólétének emelkedését célozzák. Ezekbe a kolóniákba be kellene mindazokat toborzani, kik a város javát szivükön hordozzák, még látszatát is elkerülve, hogy bármely más személyi motívumokkal biró érdeket lehessen ott szolgálni. Hol, merre van és minő műkökalandokban. Így figyelmüket teljesen elkerülte az uj tiszt belépte. Forster magas, szőke eaiber, erős karakterisztikus vonásokkal, melyek szinte keménnyé teszik arcát ; hanem a nagy pillákkal árnyalt, szinte lányosan ábrándos kék szemei, csodálatos ellentétet képeznek az éles arcéllel. Rendkívül megnyerő szép ember volt a főhadnagy, lágy dallamos hangjával és előzékeny, kedves modorával behízelegte magát a legelzártabb szivekbe. Olga csak akkor vette észre őt, amidőn már előtte állt. Meglepetve néztek össze, tekintetükkel régi ismerősként üdvözölve egymást. — Üdvözlöm ezredünkben — mondotta Olga, erősen megszorítva Forster kezét. — Nagysád úgy látszik a mi ezredünk jó csillaga. Végtelen boldog vagyok, hogy nekem is világit! — Ne legyen oly elbizakodott, azt nem tudhatja maga, hogy én kinek világitok — felelte mosolyogva. — De ha kérem, óhajtom ! — mondotta Forster. A hangja azonban inkább parancsoló volt, s ez imponált Olgának. Első látásra megtetszett neki a főhadnagy. Forster is szívesen foglalkozott a szellemes vig lánnyal, a társasvacsoránál mellette ült és a cigánnyal édes-bús dallamokat húzatott Olgának. Este karonfogva vezette haza a holdvilágos úton, volt alkalom, hogy a lány kis remegő kezét az dést fejt ki az a városi, vagy nem tudom minő cimen alakult kör? Méltóztassanak csak Vácra menni s tanulmányozni a város adminisztratív berendezését, minő eredménnyel működik. Vagy itt épenséggel semmit sem lehet elérni ? Én ugyan el nem hiszem. Hol van akarat, hol nem hiányzik a buzgalom, a lelkesedés és egy szebb jövőbe vetett bizalom, ott semmi sem lehetetlen, amit ember elő képes állítani. Gondoljunk mindnyájan és együttesen a város nyomasztó helyzetére, vessünk számot a pangásból eredő eshetőségre, ébresszük fel magunkban a kötelesség erkölcsi érzületét, sakkor lehetetlen, hogy ne akarjunk a város érdekeiért, javáért síkra szállni, hogy utódaink előtt felelőségünkről örvendetesen ne számoljunk be. A reáliskolának kifejlesztése felszínen van s ha annyi érv után sem lépünk fel erélyesen, férfiasan és kitartással, akkor nagyon szomorú bizonyságot szolgáltatunk önmagunkról és minden gyarlóságtól megijedő törekvések elől való meghunyászkodásunkról, mik itt is, ott is fel-fel hangzanak a közélet hivatatlanai részéről. ajkához szorítsa. Mindkettő igen megbarátkozott és egy hét után úgy érezte, hogy nem lehet meg a másik nélkül. * Forster Ottó mindenütt megtette a köteles első látogatást. Olga otthonába, Bernhard ezredeshez örömmel ment; de a legnagyobb szomorúságára a ház üres volt. Csak az inas fogadta és bevezette őt az ezredes szobájába, Forster az Íróasztalnál egy névjegyen kifejezve sajnálatát, roszkedvűen távozott. Egész nap lehangolt volt, csak estefelé, midőn a tenisznél gyülekeztek, ahol Olgát ismét a romoknál találta, mult el a rosz kedve. — Maga ma unalmas Forster — mondotta Olga dacosan. — Mi baja van ? — Önöknél tisztelegtem és oly pechhes voltam, üres házat találtam. — Nálunk volt ? Miért nem jelentette be, hogy jön? Ezért ne haragudjék, eljöhet máskor is ! Ugy-e eljön ? — Ha az ezredes úrnak és kegyednek kellemes, nekem a legnagyobb boldogság, ha önökhöz mehetek. — Eh ne ily szertartásosan, azt nem szeretem. Ergo eljön máskor és vége. Mondja, megszokott itten ? Egy kicsit nagyon kisvárosiak vagyunk, nem ? — Épen ezt szeretem. Itt olyan a garnison, mint egy nagy család. A társaim „Esztergom és Vidéke" tárcája.