Esztergom és Vidéke, 1905

1905-01-01 / 1.szám

ménynyel. A két főnyereményt már kiszemelte a Kammerer Ernő miniszteri tanácsos vezetése alatt álló bizottság és e 30000 korona, illetőleg 10000 korona értékű diszes ékszerek egyelőre közszemlére tétettek ki Lipp Gyula ékszerésznél (Budapest, IV. ker. Koronaherceg-u. 18. sz.) A nyereménytárgyak sorában a FranklinTársulat értékes könyvkiadványai is szerepelnek, s azokról a Társulat Bpest, IV ker. Egyetem-u. 4 sz. alatt rendez- kiállítást. A Horgony-Pain-Expeller. (Richter-féle Liniment Caps, comp.) igazi népszerű háziszerré lett, mely számos családban már több mint 35 év óta mindig készletben van. Hátfájás, csipőfájdalom, fejfájás, köszvény, csúznál stb.-nél a Horgony-Pain-Expellerrel való bedörzsölése mindig fájdalomcsillapító hatást idéztek elő; sőt járványkórnál, minő: a ko lera és hányóhasfolyás, az altestnek HorgonyPain-Rxpellerrel való bedörzsölése mindig igen jó nak bizonyult. Ezen kitűnő háziszer jó eredménynyel alkalmaztatott bedörzsölésképpen az influenza ellen is és üvegekben: á 80 fillér, 1 kor. 40 fii és 2 korona, a legtöbb gyógyszertárban kapható > de bevásárlás alkalmával tessék határozottan : Richter-féle Horgony-Pain-Expellert, vagy Richter-féle Horgony-Linimentet kérni, valamint a „Horgony védjegyre és a Richter cégjegyzésre figyelni és csak üveget elfogadni. CSARNOK. A Jojó. — Ha én azt a gyönyörű szekfűt kiérdemelhetném . . . — Nono csak ne kívánjon annyit egyszerre. Különben jó. Mit ad érte ? — Istenem, hisz én olyan szegény vagyok . . . Hát mondjuk egy cigarettát. — És ezt oly ártatlan arccal mondja ! Ugyan menjen! — Szólt tréfásan haragudva a kis Maca és nagyot ütött a szekfűvel a kezemre. — Most már azért sem adom magának, inkább . . . inkább adom . . . — A Jojónak ! — Vágtam közbe nevetve. — Hát persze a Jojónak. Épp ott jött. A Jojó a falu bolondja. Groteszk, siralmasan komikus alak volt. Az arca mintha összetört volna. Mintha valamivel öszszekuszálták volna az arcvonásait. Öregnek látszott szegény nagyon! És aztán a járása! . . . Mintha a térdizülete hiányzott volna, csak csusztatgatta maga alá a lábait, ugy el-elhagyogatva a háta mögött . . . És mindig vigyorgott. Vigyorgott, ha a sváb gyerekek meghajigálták, vigyorgott, ha a katonák meglökdösték, talán nem is tudott volna komoly képet vágni a Jojó. És ha valakinek szalutálhatott, akkor apró, fényes, ezer ránccal körülvett szemei ugy csillogtak, az arca még szélesebben vigyorgott, az ember szinte várta már, hogy reped ki a bőre . . . Mert a Jojó szalutált, úgy köszönt. Egy rongyos, fakó bosnyák fezt hordott mindig a fején. És mikor a katonák kivonultak valahová a táborból, ő is utánuk cammogott, de jó messzire mögöttük, hogy a feléje hajított kő el ne érje . . . És boldog volt. Azt hitte, ő is katona, — Szegény. Önkénytelenül ejtette ki a kis Maca, amint odajött a verenda alá és az összegyűrött kis emberke kihúzta (?) magát és persze szalutált. Adtunk neki cigarettát, szivart. Került egy-két hatos is. Ez már sok volt a Jojó szivének. Alig állt a lábára a nagy örömtől. Megállt — amennyire tőle tellett, — egyenesen, peckesen, a kezében levő veszszővel háromszor tisztelgett, mint a karddal szokás. Nevetve szóltunk rá: — Most már elmehetsz. De Jojó nem állt kötélnek. Csak ott de filirozott. Sarkon fordult, össze-összecsapta bokáját . . . Megakarta szolgálni a „lénungot." Végre rászóltam az ő szája ize szerint. — Salutiren ! Rechts um ! Mars ! Ez hatott. A Jojó sarkon fordult, elcammogott, ugy kalimpálva lábaival, mintha nem is övéi volnának. Nevettünk rajta mind. Egyszerre csak elhallgatott a kaczaj. Furcsa, sajátságos csend állott be. Bizony Jojót sajnálni is lehet. Legalább mi megtettük. Hanem a következő percben újra kezdődött a kacagás, diskurálás, évődés . . . Kis idő múlva rám szól a Margitka : — Hát maga mért gondolkozik ugy el ? Vagy tán a Jojó inspirálta ? — Valóban érdekes alak. — Nem akarom gúnyolni. Igaza van, ha sajnálja szegényt. Szép magától. Ezért adok valamit, talán hasznát veszi: elmondom Jojó történetét, ahogy hallottam. — Ezer köszönet érte, de ha szomorú lesz akkor menjünk inkább oda a szökőkút mellé, mert ez a kacagás itt, nem a legjobb „milieu". Lementünk. A kis Maca olyan óvatosan, ájtatosan vigyázott, hogy onnan is lássanak, hát egy közeli padra ültünk. — Meséljen, kérem, kis Maca. — Hát látta a Jojót ugy-e ? Milyen csúnya szegény. Pedig bizony nem volt ő mindig ilyen. Azt mondják, nagyon helyre sváb legény volt. És szerette a Walter Rozit. A bolondulásig. Azt is mondják, hogy gyönyörű szép leány volt a Rózi. Hanem milyen ! Mindig a katonák után járt, csak azokkal törődött. Eleinte csak gyümölcsöt árult közöttük. Aztán már egészen odaszokott a táborba. És azt kivánta Jojótól, a kinek akkor még Steirer Hans volt a becsületes neve, — a plébános, az öreg emlékszik is még rá, — hogy legyen katona. Akkor talán mégis hozzá megy. Legyen őrmester. Akkor nem bánja, lesz őrmesterné. De ha civil marad, akkor hallani sem akar róla! Szegény Hans már alig várta a sorozást. Előtte való éjjel nem is hunyta be a szemét. Vájjon asszentálják-e ? És hiába törte magát. Nem vették be. Úgy hullott szegény Hansnak a könnye, mint a záporeső. Persze csak titokban. Mert saját maga előtt is szégyelte magát. A melle! Igen, a melle nem volt jó. Gyönge ! — A bőre sem katonának való! — mondta rá a torzomborz ezredorvos. — Eridj fiam haza szépen ! De azért még sokáig ott ólálkodott a Hans a katonák körül. Ezer terven törte a fejét: hogyan jusson be katonáékhoz. De mikor a bőre sem annak való! Nagyon elvolt keseredve szegény Hans. És mikor a Walter Rózi ablaka előtt elment, úgy, de úgy elszorult a szive . . . De egyszerre csak nagy bátorságot érzett : bemegy a Rozihoz ! Megmondja neki, hogy nem lett ugyan katona, de lehet ő azért becsületes gazda a nélkül is! Megaztán, ha katona lenne, az nem is volna jó, mert elvinnék, tudja Isten milyen városba és hátha nem igaz, a mit a magyar legények kurjongatnak: Csak egy szép lány van a világon ! . . . No, ilyent éppen még sem mond, hanem majd csak beszél ő vele ! Nagyon bizakodott magában. Be is nyitott. Olyan nyugodt volt, hogy még a zöldre festett botot is ráért felvenni a földről, a mivel a zsalut támasztják ki és a helyére tette . . . Aztán benyitott a konyhába. Bizony kopogott a szive egy kicsit. És mindig jobban . . . Csak az öreg asszony volt bent. — Hol van a .... ? — A Rózi ? Elment a katonákhoz! Eridj utánna ! Légy bolond te is ! — rikácsolt az öreg és mérgesen bevágta az ajtót a Hans orra előtt. És ő elment utánna a katonákhoz. Bement a kocsmába. A felírása ugyan — ékes sváb ortografiával — az volt, hogy: „Kávéház", hanem az a nyaralók miatt volt. Csak olyan közönséges kurta kocsma volt azért az. Szóval a Hans elment a Rózi után a korcsmába. Benyitott. Lárma, zűrzavar, maró pipafüst, savanyú borszag fogadta. És az egyik asztalnál, (a kettő közül) ott ült a katonák meg a regruták közt a Walter Rózi. Zavaros szemmel kurjantott rá: — Hansi! Te vagy az! Gyere ide no ! Odament Hans : — Eljöttem Rózi . . . — Eljöttél, eljöttél! Hát látom, hogy eljöttél! Itt ne lamentálj nekem ! Nem vagy te pap ! Ülj le és igyálj ! És rekedten kiabált a fülébe. — Nem, Rózi csak beszélni akarok veled. Azt tudod, hogy nem vettek be katonának . . . Közbe vágott a mészáros legény a Schmiegl Johann: — Nem bizony, brúder, azt mondta a doktor, köllesz a fenének : A bőröd sem kell oda. Göthös vagy te Hans! A Hans eleresztette a füle mellett a megjegyzést, a Rozihoz fordult : — Hanem azért . . . — Eridj az ördögbe! Ne beszélj bolondokat ! Nekem ugyan nem kellesz. Ilyen legényt ki látott ? Hisz neked még a szél is megárt! A markukba vihogtak, meg gúnyosan krákogtak egypáran. A Hans kérlelve szólt: — De Rózi . . . Vérszemet kapott a lány. Megkapta a gallérjánál a legényt, odarántotta, felkapott egy teli sörös kancsót, a nyaka közé zúdította : — Nesze legyél tőle hektikás! Durva röhej hangzott el erre. Ez magához téritette a Hansot, aki jóformán azt se tudta mit csinálnak itt vele. Egy irtózatos ordítás hangzott el. . . . Hans, a jámbor Hans nem látott mást maga előtt, mint Walter Rózi zavaros szemeit, kibontott haját . . . Minden erejéből odavágott az öklével a lány szeme közé és még egyet a szájára. Aztán rohant. Rohant végig a nagy országúton, végig a falun, nem látott, nem hallott ... a félrerúgott kutyák fájdalmasan vonítottak. Kiért egész a nagy árokig. Tudja ott a kálvária felé. Iszonyú mély árok, az alja tele kőtömbökkel. ... És mikor odáig rohant, minden erejéből fejjel belecsapta magát . . . És a kit onnan összeroncsolt fejjel, összetört tagokkal kihúztak és a ki azóta a falu, meg a katonák bolondja, a ki itt lézeng az országúton, az már nem a Steirer Hans, az a Jojó . . . Hallgattunk. És a kis Maca egészen meghatva a saját maga elbeszélte történettől, elfogódva babrált a köténye rajtjaival, külön válogatva a fehér szállakat, külön a pirosokat . . . Kö'halmy. IRODALOM. f Közhasznú könyvtár. Végre egy „hazái gyártmány", amely a hasonló külföldiekkel mindenképen megállja a versenyt. Olcsó, jó, szükséges és tetszetős füzetecskék. Az eddig megjelent negyven füzetben van illemtan," pohárköszöntő, általános táncoktatás, sport és mindenféle népszerű orvosi művek. A szerkesztőség élén a fővárosi iró és hirlapiró gárda egyik jónevű tagja, Ilosvay Hugó áll. Minden füzet önálló egészet képez és minden könyv- vagy papirkereskedésben 12 fillérért kapható. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. NYÍLT TER. Rövid használat után nélkülözhetlen. Igen alkalmas utazásoknál. Egészségügyi hatéság által megvizsgálva. Bizonyítvány kelt Bécsben, 1887. jul. 3. nélkülözhetlen fogtisztitó szer A fogak tisztántartásához csupán szájvizek nem elégségesek. A foghuson mindég ujolag keletkező ártalmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítően és antiszeptikusan ható fogtisztitó-szerrel sikerülhet, minőnek a „KALQD0NT" már az összes kulturállamokban a legsikeresebb használatra bizonyult. (I.) Figyelmeztetés. Tudomásomra jutott, hogy valaki nevem alatt, illetve cégem részére optikai szakmában üzleteket csinál, figyelmeztetem a m. t. vevőimet, hogy amióta üzletem fennáll, nem utaztattam és képviseletet nem adtam senkinek, amit ezután sem fogok tenni. Egyúttal az újév alkalmával a m. t. vevőimnek boldog újévet kivánok. Jankovics József látszerész. Győr, Baross-ut 16. * Ezen rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk. 9564/904. tkvi szám. Áíverési hMefaréniJi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy az esztergomi kereskedelmi és iparbank végrehaj tatónak, Hart Istvánné szül. Strómajer Mária, kiskorú Hart Mária, kiskorú Hart Klára, kiskorú Hart János, Strómajer János és Paár Péterné Strómajer Anna végrehajtást szenvedő elieni 1200 korona tőkekövetelés, ennek 1902. évi január hó 1 napjától járó 8°/o kamatai, 72 kor. 20 fii. per, 24 kor. 90 fii. végrehajtási, úgy ezúttal 25 kor. 50 fillérben megállapított árverés kéreti költség behajtása iránti ügyében, az ezen tkvi hatóság területén levő, a piszkei 12 számú betétben, A I. 1—3 sor 19/1, 19/2, 19/3 hrszám alatt Strómajer János, Strómajer Mária Hart Istvánné, kiskorú Strómajer Anna, Kiskorú Hart Mária, kiskorú Hart Klára és kiskorú Hart János tulajdonául felvett 12 népsorszámu ház és udvarra 723 kor., az ugyanottani I. 4 sor 20 hrszám alatt felvett belteleki szőlőre 386 kor., ugyanazoknak A I. 5 sor 766 hrszám alatt felvett Vaskapu dülőbeli legelőjére 9 kor., ugyanazoknak I. 6 sor 767 hrszám alatt felvett Vaskapu dülőbeli szántójukra 96 korona, ugyanazoknak a I. 7 sor 768 hrszám alatt felvett vaskapu dülőbeli szántójukra 142 kor. kikiáltási árban az árverés az 1881. LX. t.-c. 155. §-a értelmében elrendeltetvén, annak megtartására határidőül 1905. évi január hó 16-ik napjának d. e. 9 óráját Piszke község házába kitűzte azzal, hogy Schmidthauer-féle Igmándí keserűvíz reggel félpohárral használva, ^pP^f^^P j| BLii^fl I a természet által nyújtott legtökéletesebb gyomor-, bél- és vértisztitö, amellett rendkívül jó étvágyat hoz. Üvegje 50 fillér. — Csak a felét kell bevenni, mint más keserűvizekből, azért kapható mindenütt kis üveggel is 30 fillérért. Esztergomban; Leitgeb J., Vörös J., Jalkóczy I., Metz 5,, Willi l urak üzletében. Fószétküldés a forrástulajdonos; Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban.