Esztergom és Vidéke, 1905

1905-01-26 / 8.szám

Az a kép, mely Frey Ferenc hazamenetelét ábrázolta, örökre szégyenfoltja marad az ellenzéknek, azoknak, akik azt rendezték. Az utca közepén elől ment Frey Ferenc párthiveitől környezve, jobról-balról rendőrök és csendőrök, majd hátul egy század katonaság. Jobbról-balról, majd a katonaság megett a szólásszabadság hóhérjai és a felfogadott bérencek, kik torkuk szakadtából ordítoztak s bőgtek mint a sakálok, sípoltak, fütyültek s ugy a jelöltet, mint minden egyes párthívet gyalázatos szavakkal insultálták, kik ügyet sem vetve a bérencekre, kisérték lakására a jelöltet, honnét a rendőrség és katonaság csak akkor vonult el, midőn a tömeg eloszlott. Bármennyire distingváljunk is, az a gyalázatos és szégyenletes tüntetés, nemcsak a szabadelvűpárt jelöltjének, de Frey Ferencnek is szóllott, annak az egyénnek, kit mindnyájunk tisztelete és közbecsülése övez. Rajta csorbát a gyalázatos tüntetés nem fog ejteni, az a sár és piszok, mellyel őt megdobálták, azok lelkén fog száradni, kiket a szenvedély és fanatismus annyira elragadott, hogy nem átallották polgártársukat a tömegnek martalékul odavetni. A beszéd, kivonatosan a következő : A legutóbbi országgyűlés, melyen szerencsés voltam nagyrabecsült s mondhatni egyhangú bizalmuk folytán e diszes választó kerületet képviselhetni, 1901. évi október 24-ikén hivatott egybe. A magyar nemzet valódi érzületét soha sem tükrözte a képviselőház hívebben vissza, mint a legutóbbi, mert a választás a lehető legmesszebbmenőleg a jog, törvény és igazság szerint ment végbe. A szabadelvűpárt nagy többséggel jutott be. E párt, melynek tagjai hazafiság dolgában sem felette sem alatta nem állanak a többi pártok tagjainak, mert egykét nemzetiségi képviselőtől eltekintve, ott mind egyenlő jó hazafiak — programmjának alapján választottak Önök meg és én hű maradtam e megbízatáshoz. Nem érhet tehát sem Önök, sem mások részéről ez irányban sem vád, sem gáncs. Azok, kik az érzelmet a meggyőződés a véget, óhajtották a lerombolást. A hordán intézménynek e helyen semmi jelentősége nem volt soha és egész létalapja nem lehetett egyébb, mint az ott tartózkodó néhány diák tárgyainak időleges értékesítése, át és visszaszállása. Röviden szólva : a zálogházi forgalom közvetítéséből négy vörössipkás felnőtt embernek kellett volna megélnie ezen a tájon és ezek egyike volt a rejtélyes öreg. De sohasem láttam ez irányban buzgólkodni, sőt midőn egyszer én tisztán lélektani tanulmányból megkínáltam, hogy egy testhez álló, de túlon — túl világos kabátot helyezzen el nyári nyugovóra : röviden és kereken „nem"-et intett a fejével. Ma sem tudom és amig élek, nem is fogom megtudni, miért ellenkezett ilyen szótalan határozottsággal? Nem bízott utja sikerében, nem tartotta értékesnek a kissé különös szinű öltözet-darabot, vagy, határozottan derogált neki a megbízás ? Még egyszer kísérletet tettem vele és egy levél átadásával bíztam meg, a vitel bérét azonban az átvevőnek kellett volna megtérítenie. A válasz megint az a szótlan, rövid, de erélyes „nem". Boszus zavarral hagytam ott; mit bánom én, haljon meg éhen ! Ennek az embernek úgy látszik, nem volt szüksége a táplálkozásra. Délben nem ment haza, nem távozott valami kis korcsfölé helyezik, a kik személyhez kötik politikájukat, s azt tartják, hogy az egyszer választott politikai vezért, főleg ha az egy kiváló nagytekintélyű férfiú, követni kell tűzön vizén keresztül, — azok, kik azt tartják, hogy a képviselő is olyan legyen mint a katona, kövesse a parancsszót : jobbra át, balra át, azok részéről értek és még most is érnek — bár a bekövetkezett események folytán tetemesen ritkábban — szemrehányások, hogy volt nemzeti párti vezéremet elhagytam. Ámde e szemrehányás merőben alaptalan és pedig azért, mert először a képviselő nem katona, s feljebbvalója, a kinek engedelmességgel tartoznék nincs, másodszor : a volt régi nemzeti párt összességében belépett a szabadelvű pártba még a legutóbbi országgyűlés megnyílta előtt és pedig azért, mert szintén szabadelvű és 67-es alapon álló párt volt és mert Ígéretet nyert arra nézve, hogy nemzeti követelményei, melyek addig külön pártállását indokolttá tették, a többséget képező szabadelvű párt által megvalósíttatnak. Ha már most ezen ígéret nem váltatott volna be, akkor a kilépés a szabadelvű pártból jogosultsággal birt voina. - Ámde mit látunk ? Azt, hogy nemzeti követelményeink katonai téren nemcsak a volt régi nemzeti párt által követelt mértékben, hanem azt jóval meghaladólag nyertek kielégítést, ami nem csupán szóbeszéd, hisz ma már magyar nyelven kötelesek a magyar polgári hatósággal és egyesekkel levelezni a közös hadseregnek bárhol létező összes parancsnokságai: Magyarországon a kincstári laktanyák magyar feliratokkal látandók el: a magyar nyelv érvényre fog jutni a katonai büntető perrendtartásban ; a magyar csapatok magyar tisztekkel láttatnak el; a magyar tisztek magyar csapatokhoz helyeztetnek át; magyar állami. alapítványi helyek létesíttetnek magyar ifjak részére, s az eddigi ily helyek száma 250-ről 1128-ra emeltetett; a Magyarországon lévő közös hadseregbeli intézetek fejlesztetnek és a tantárgyak jelentékeny része magyar nyelven adatik elő ; a magyar alapítványok, melyek eddig a közös hadügyminister felügyelete alatt állottak, magyar állami kezelés alá vétettek s a 2 millió koronát meghaladó alapítványok már át is adattak a honvédelmi minister kezelésébe. mába, nem ment be a boltba, vagy a szatócshoz. Állt és várt, de nem úgy mint más élő és érző lény, hanem figyelmesen, de közönyösen, mint egyiptomi sírboltok kőből faragott szobrai, elhagyatott parkok mohlepte köralakjai — ősszel. Csuda, hogy a vidám és önérzetes pesti fecskék nem raktak a nagy szürke szakálla alatt fészket. És érthetetlen, hogy az utcai gyermekek nem próbálták kizavarni fenséges nyugalmából. De nem volt komikus, nem reagált a tolakodásra, nem volt hozzáférhető. Miért állott akkor oly csökönyösen éppen a pálinkás bolt előtt ? Mit várt ez üzlettől, amellyel — látszólag — csak anynyi közössége volt, hogy az ajtaja alá behúzódott, ha nagyon fújt a téli szél. Mindhiába voltam a nyomában, a legvadabb fantázia sem tudta megfogni és valami szilárd talajon megrögziteni. Nem tudtam hová tegyem és ifjú koromban ez nekem fájt, ha nem szégyenlem magam, utánna járok, hazakísérem, hogy megtudjam, hol és mint lakik. De kuttassak egy hordár után, mi jogon és mi okon ? Megelégedtem azzal, hogy kikérdeztem a kartársait. Megvetőleg nyilatkoztak róla, de egyebet nem tudtak, mondani, csak ezt: — A János! Természetes, hogy János, ezt; úgyis tudSok vívmányt lehetne még felsorolni e téren, melyek összeségükben jóval meg haladják a volt nemzeti párt követeléseit, de másról is kellvén beszélnem, csupán csak a katonai szolgálatnak 2 évre való leszállítását, a 48-as honvédek fizetésének emelését és a honvédségnek tüzérséggel való ellátását és ezáltal harcképessé tételét említem még fel. Igaz, hogy ez még nem önálló magyar hadsereg, de ezen előzetes berendezkedés nélkül arra soha kilátásunk sem lehetne. Mindezt s — közbevetőleg mondva — Rákóczy hamvainak hazaszállítását a jelenlegi kormánynak és annak fejének : Tisza István miniszterelnöknek köszönhetjük. S itt mindjárt joggal hivatkozom a mult országgyűlés egy kiváló tehetségű hasznos és munkás tagjára, kit mi esztergomiak jól ismerünk, ki —• bár más pártállásu — nyíltan vallja, hogy Tisza István gróf miniszterelnököt nagy tehetségű s oly jó hazafinak tartja, akinek hazafiságában kételkedni nem lehet. Biztosithatom Önöket arról, hogy ha erről nem lennék magam is szivem mélyéből meggyőződve, úgy dacára szülővárosom iránti nagy és odaadó szeretetemnek, egy percig sem maradnék meg Tisza követői között. Uraim! Nem is lehet az rosz hazafi, a ki a magyarosodásért, a magyar nyelvért ennyit tesz, a ki mindjárt miniszterkedése kezdetén az osztrák túlkapásokat ugy vissza tudja verni, mint egyik elődje sem, a ki vissza nem riadva az élesre köszörült nyelvek fenyegetésétől, egy csapással leszelte a bejelentett technikai obstruktió hiénájának fejét és odaállott saját jószántából a nemzet itélő széke elé, mondván: Válasszatok! Akartok-e egy — hazájának felvirágoztatásán szorgalom és munkássággal dolgozó — becsületes hazafias kormányt, avagy csatlakoztok azokhoz, kik törés-zuzás, tombolás és rombolás, zárt ülések és névszerinti szavazásokkal megakadályoznak minden munkát! ? Azt pedig élettapasztalásból mindnyájan jól tudjuk, hogy a ki nem dolgozik, az koldusbotra jut. Már is 30 millió koronára rug az obstrukció által okozott számszerínt kimutatható kára az államnak. De kiszámithatlan, hogy mennyi veszett el államhitelünk csökkenése által, mennyit veszíttetünk mindnyájan, a minden téren beálló pangás által, melynek szüleménye az általános elszegényedés. Az ebből eredő nagy hattam volna, mert kell, hogy a neve is maga a közömbösség legyen. János az senki és a mindenki. Nem tudom, elég misztikusan fejeztem-e ki magamat; félek, hogy megértenek. A vezeték nevét a kollegái sem tudták. Az egyik úgy sejtette, hogy Mikuliknak hívják. Ennek a hitnek azonban nem volt semmi alapja, talán csak az, hogy az illetőnek ez a szó tetszett. Mások szerint Tóth vagy Puskás volt, hogy házasember volna, azt nem állította egyik sem. Éltek annyi logikával és mondták is: — Ha felesége volna, többször idejönne hozzá veszekedni! Aztán eluntam, és abbanhagytam az obszerválást. Közben megismerkedtem néhány száz emberrel, más egyéb kis és nagy dolgok is történtek azóta, hogy elhagytam az ódon könyökutcát. Többek között: megváltozott az én pszikológiárn, kezdek tájékozódni abban a sötétségben, melyet „én"-nek neveznek. Körülbelül megtudjam, hogy semmi érdemlegest nem lehet csinálni az élet e könyök-utcájában, mi alaposan ellenkezik a régi véleményemmel. Sőt a kedves ételeim is mások lettek, pedig még ez az egy, amiben következetesek szoktunk lenni és kitartunk — a mákos-metélt és a malac-pörkölt mellett, — mindhalálig. És a vérem! Nem kell veszélytől, a tönkrejutástól kell megóvni szeretett hazánkat, mert a még el nem kábított, vagy már kijózanodott hazafinak nem kellenek már szebbnél-szebb, fényesnél-fényesebb, magasnál-magassabb röptű beszédek, melyek szépek, mint a szivárvány, de hasznuk is csak ugyanannyi, — nem! Nem ez kell nekünk, hanem munka és kenyér ! * Hogy mit szült a képviselők magatartásának példája, azt kicsinyben városunkban is tapasztalhatjuk. A szenvedélyek fel vannak korbácsolva. Érdemeltem-e azt s rászolgáltam-e arra én — ki városunk ügyesbajos dolgában hozzám forduló polgártársaim érdekének készséges szolgája voltam egész éietemben, ki soha nem vétettem azokkal szemben sem, akik bármely téren ellenem küzdöttek, hogy utcára lépve ocsmány szavakkal insultáljanak, sőt csütörtökön annyira fellelkesültek az ellenzékhez tartozók, hogy éjfélkor barátaimmal hazamenet, három függetlenségi hazafi már nem elégedett meg a szitkozódással, hanem kést rántva egy lépésnyire szembeszállva végrehajtani akarták az egyik kissé hátrább állónak buzditó szavát: „Döfd bele késedet! ..." Látták, hogy nem ijedünk meg nyomorult fenyegetéseiktől és fogvicsorgatva eloldalogtak. Ennyire jutottunk bizonnyára azok bujtogatása folytán, akik előtt semmi sem szent, sem a város nyugalma, sem a polgárok élete, sem mások politikai meggyőződésének tiszteletben tartása, legkevésbé pedig a folyton hangoztatott „Haza*' érdeke. . • • De mielőtt ez utóbbi eset — t. i. Frey halála — Isten akaratából vagy a felbujtogatott ellenzék jóindulatából bekövetkeznék, előbb szeretnék hazámért, vallásomért s igy közvetve Önökért mindnyájukért, sőt közvetlenül mindazokért, kik hozzám fordulnak még sokat igen sokat tenni, amely okból a következőket említem fel: Hazámat szolgálni azáltal, hogy mint a szabadelvű párt hive, a közhasznú munkák egész sorozatából kivenném részem. Ilyenek többek között és mindenek előtt iskoláink és egyes kulturális intézményeinknek fejlesztése, mint a boldogulás alapfeltétele. A magyar nyelv kötelezővé tétele az egész vonalon, mert csak az biztosithatja államunk megszilárdulását. Az ipar fejlesztés, a kisiparosok helyzetének javítása, az lS84-ben alkotott ma is érvényben lévő, vegyi vizsgálat alá vennem, úgyis tudom, hogy más. Régen: forró és fellobbanó, ma lagymatag és — gondolkodom vele. Minden más lett bennem és körülöttem is. A csecsemőknek bajuszuk nőt és ha megpillantottam ifjúkori ideáljaimat az utcán, — átmentem a másik oldalra. Nincs semmi és senki, aki magára nem cáfolt volna, a hegyek összelapultak, a magasság kisebb lett, a messzeség összement és a fiakkereseket nem tartom többé zordon és gőgös úriembereknek. Oh Istenem, húsz évi kopás alatt mily szürke lett Budapest szikrázó szinű keleti szőnyege. Csak a szobor maradt a régi, a hordár az változatlan. Lerombolták melőle a házat, körülötte a városrészt, és ő — bizonynyára szótlanul és szivtelenül — átköltözködött egy új helyre, megint csak pálinkás bolt elé. Uj öt év telt el azóta, mindennap látom és mindig ugyanannak. Mindig a helyén, soha megbizása

/ semmiféle keresete. Ha csak egyszer pillantanám meg munkában, ha csupán egy frakkot vinne vasalóba, egy levelet valami leányhoz. Miből él, de miből élhet? Igy meg kell halnia éhen, csak végezne már szegény, jobb volna talán neki is! Neki azonban, úgylátszik, mindegy. Vár, néz, áll, mig este lesz Nem öregebb és